Kezdőlap Blog Oldal 320

Patatályog: gondolj rá, ha sántít a lovad

A patatályog az egyik a leggyakoribb okozója a lovak akut sántaságának, amivel a lótartók az állatorvosokhoz és patkolókovácsokhoz fordulnak. Nézzük, mi mindent érdemes tudnod róla.

A patatályog kialakulása

A patatályog általában azért jön létre, mert valamilyen idegen anyaggal kórokozók jutnak a szarutokba (pl. baktériumokkal, gombákkal, trágyával szennyezett, föld, homok, kavics) és ott gyulladás kialakulásához vezetnek. A gyulladás, valamint a felhalmozódó váladék által a környező szövetekre kifejtett nyomás pedig sántasághoz vezet.

Az idegen anyag rendszerint három úton juthat a patába:

1. A fehérvonalon lévő folytonossághiány

Az idegen anyag bejuthat egy kis nyíláson, vagy repedésen keresztül bárhol a fali és talpi rész találkozásánál, azaz a fehérvonal mentén.

2. Rossz helyen lévő patkószeg

Szegnyomásról beszélünk, amikor a szeg nem hatol be az irhába, hanem közvetlenül mellette, a szarutok-patairha határán helyeződik. Ilyenkor az irhára kifejtett nyomás, a mozgás, valamint a szeg által bejuttatott baktériumok vezetnek a patatályog kialakulásához.

Ha patkoláskor, amikor a patkolókovács beüti a szegeket, a ló fájdalmat mutat, azt jelzi, hogy a szeg az élő szövetbe hatolt. Ilyenkor a kovácsnak el kell távolítania a patkót és megvizsgálni azt a pontot, ahol a szeg a patába hatolt. Amennyiben a szeg az irhába hatolt, a szeglyukat megfelelően fertőtleníteni kell. Ha pedig a patkószeg a fehérvonaltól beljebb eső területen hatol a patába, a lovat célszerű lehet antibiotikum kezelésben részesíteni, hogy ne alakuljon ki gyulladás.

3. A talpon keletkezett szúrt seb, a szarutok teljes vastagságát érintő repedés

Ha pata talpi felületén éles tárgy hatol be, az tulajdonképpen nem tályog, hanem egy fertőzés, amit a talpi irhában hoznak létre az idegen test által bejuttatott kórokozók. A fájdalom azonnali és rendszerint három napon belül a fertőzés fellángolása követi. A szarutok teljes vastagságán áthatoló szúrt sérülés mindig állatorvosi beavatkozást igényel.

+1. Van, hogy nem a patába kerülő idegen anyag okoz tályogot

Előfordulhat az is, hogy nem a szarutokba kerülő idegen anyag miatt alakul ki tályog, hanem a talpat ért hirtelen, intenzív nyomás hatására az irha egy része elhal, és az ott keletkező elhalt szöveteket próbálja a szervezet kilökni.

Tipikus probléma lehet ez abban az esetben, ha körmölésnél a talpat túlzottan elvékonyítják. Az ilyen tályogok általában a fehérvonal mentén felszínre törnek, és akár spontán gyógyulhatnak. Viszont ha a feltörés helyén a pata baktériumokkal fertőződik, és a szaru bezárul, akkor már a tályog korábban leírt „klasszikus” esete áll fenn.

A tünetek

A legtöbb érintett ló sántaságot mutat. A sántaság foka a kezdeti enyhe állapottól egészen a teljesen tehermentesített végtagig változhat. Gyakran a csüdízület magasságában tapintható az ún. digitális pulzus, valamint az érintett pata melegebb az ellenoldalihoz képest.

A patkolókovács, vagy az állatorvos a fájdalom helyét a patakutató fogó használatával határolhatja be. Akut sántaság esetén néha a fájdalom az egész talpi felszínen megfigyelhető. Ilyen esetben mindenképp állatorvosi segítségre van szükség, hogy ki lehessen zárni a heveny patairha gyulladás, súlyos zúzódás, vagy patacsonttörés lehetőségét.

A patatályog kezelése

A patatályog kezelésekor a legfontosabb, hogy a genny távozni tudjon a patából. Ha a fájdalom helyét sikerült meghatározni, annak közelében a fehérvonalon gyakran megtalálható a tályog járata. Amennyiben a sérülés, vagy a behatolás pontja nem látszik (a szaru rugalmas, így a keletkező sérülések hajlamosak a záródásra), a patára dunsztkötést kell helyezni és naponta cserélni, amíg a szaru fel nem puhul és megjelenik a tályog járata.

Ekkor a kezelést végző szakember a járatot kicsit megnyitja, hogy a váladék eltávozhasson. Utána ezen a járaton kereszül lehet folyamatosan tisztítani, fertőtleníteni a tályogos területet. A patát egészen addig be kell kötni, amíg a váladékozás meg nem szűnik és a seb ki nem szárad. Ekkor a nyílást az állatorvos, vagy a patkolókovács egy speciális készítménnyel kitölti, ami az érintett területet tisztán tartja és megakadályozza a szennyeződések seben belüli felhalmozódását.

A patkolásra csak a teljes gyógyulás után kerülhet sor.

A lovak tetanusz elleni védelme nagyon fontos a patatályog kezelése során. Ha a ló nemrégiben kapott tetanusz vakcinát, megfelelő a védelme. Ellenkező esetben viszont célszerű szérumot adni neki.

Azt lótartóként is érdemes tudni, hogy szakszerű kezelés hiányában a váladék utat keres magának a legkisebb ellenállás irányába, az irha és a szarutok között, míg végül a pártaszélen a felszínre tör. Sok lótartó ezt elfogadható gyakorlatnak tartja és megvárja, amíg ez a természetes, ámde rendkívül fájdalmas folyamat végbemegy. Ez az állat számára akár hetekig tartó fájdalmat jelent. A pártaszél menti feltörés egy állandó heghez vezet a patafal mentén, elhúzódó felépüléssel, krónikus váladékozással, ismétlődő tályogképződéssel, és a patafal teljes vastagságára kiterjedő repedéssel járhat.

Fotó: Barsi Zoltán, patkolókovács

Patkolókovács vagy állatorvos?

A lótartók gyakran tanácstalanok, hogy az állatorvossal, vagy a patkolókováccsal kezeltessék a patatályogot. Amikor a patkolókovács a fehérvonal mentén a járatot követi és nyílást készít, amelyen át a tályog tartalma kiürülhet, nem hatol élő szövetbe, a beavatkozás nem jár vérzéssel, vagy fájdalommal. De szükség lehet tetanusz injekcióra, gyulladáscsökkentő, illetve antibiotikum alkalmazására is, ami pedig az állatorvos szakterülete.

A ló és a lótartó érdeke is azt kívánja tehát, hogy az állatorvos és a patkolókovács együtt döntsenek a kezelésről.

Megelőzés

A patatályog kialakulása gondos pataápolással megelőzhető. Lótartóként sokat tehetsz azzal, ha lovad számára megfelelő tartási körülményeket, tiszta száraz almot, vagy beállót biztosítasz. Száraz időben a pata áztatása, valamint a teljes pata pataápolóval történő lekenése segítenek a szarutok rugalmasságának fenntartásában.

Az erős, egészséges pata kialakításában döntő jelentőségű a megfelelő körmölés. Az erős, szilárd fehérvonal ellenáll ugyanis a szennyező anyagok behatolásának. A patkó melegen történő feligazítása is hasznos lehet a fehérvonal tömörítésében.

A szaru túlzott eltávolítása bevett gyakorlat bizonyos szakembereknél, mivel a hangsúlyt sokszor inkább az esztétikára, mintsem a pata funkcionális szilárdságára helyezik. Ez egyértelműen veszélyes, a ló jólétét veszélyeztető gyakorlat.

2017.01.12. Írta: Dr. Csepi Gábor Pál – állatorvos és patkolókovács
Forrás: Magyar Patkolókovácsok Egyesülete
Fotók: Canva
Frissítve: 2022.08.02.

Svájcban jégen futnak a telivérek

A világ egyik legkülönlegesebb lóverseny-helyszíne a svájci St. Moritz, ahol a város tavának befagyott jegén rendeznek különleges futamokat.

Február 12-én kezdődik a svájci St. Moritzban a három hetes lóversenymeeting. Ekkor vasárnaponként a város tavának befagyott jegén, illetve az arra rádöngölt havon rendeznek futamokat.

A galopp lovak mellett az ügetők is starthoz állnak, igaz, ezúttal nem kerekeken guruló, hanem szántalpas sulkykkal.

A legkülönlegesebb versenyszám azonban a síjöring, amikor egy ló húzza a sítalpon álló versenyzőt. Ezt az átlag feletti sítudást megkívánó versenyszámot 1923 óta rendezik meg itt.

Az utolsó hétvégén, február 26-án futják a White Turf legnagyobb versenyét, a 111.111 svájci frank összdíjazású 78. St. Moritz-i Nagydíjat, amelyet ezúttal a Longines szponzorál.

A meetingen az elmúlt években magyar lovak is részt vettek kisebb-nagyobb sikerrel. Az esemény egyébként annyira népszerű, hogy aki az utolsó hétvégére szeretne szállást találni a városban, az jobb, ha már egy évvel korábban lefoglalja a helyét.

2017.01.11. Vonczem Gabriella
Fotó: White Turf

52 éves pónipapa Németország kedvence

A pónik gazdáik nagy örömére általában sokáig élnek. De Schlumpf, az 1964-es születésű shetlandi herélt még közöttük is igazi korrekorder.

Schlumpf általában a legelőn tölti napjait

A Schlumpf névre hallgató shetlandi herélt lóútlevele szerint 1964-ben látta meg a napvilágot. 20 évesen került jelenlegi otthonába, egy wuppertali állatsimogatóba. Az idősecske herélt nem épp kedves természetéről lett híres: 20 éves kora ellenére még nem volt belovagolva és mestere volt annak, hogyan szabaduljon meg kis lovasaitól.

Idővel azonban Schlumpf is megkomolyodott és bár már jó ideje nem lovagolják, ma is a gyerekek kedvence: szeretgetik, ápolgatják, sétálni viszik. Sok olyan gyermek is jár hozzá, akinek már a szülei is Schlumpf rajongói voltak.

Schlumpf általában a legelőn tölti napjait, de ha nagyon hideg van, két 30 éves póni-barátnőjével az istállóban maranak. Éltes kora ellenére kiváló egészségnek örvend, hiszen némi ízületi problémától és néhány hiányzó fogtól eltekintve semmilyen probléma nincs vele. Ennyit pedig igazán megengedhet magának egy ennyi idős öregúr, nemde?

Schlumpf természetesen speciális menün van, hiszen főleg puha, rágást nem igénylő takarmányt kap. Gazdái remélik, hogy még jó néhány évet tölthet el velük.

2017.01.10. Forrás: RP-Online, Express.de
Fotó: Kinder- und Jugendfarm in Wuppertal, Canva
Frissítve: 2022.08.02.

Tuti téli tippek lótartóknak

Az elmúlt jó néhány évben nem volt ilyen kemény a tél, így bőven volt ideje lónak és lótartónak is, hogy elszokjanak tőle. Íme néhány hasznos tipp, hogy jó egészséggel vészeljétek át a legkeményebb mínuszokat is.

A lovakat a széna fűti

Pontosabban az a hő, amit a vakbélben és a vastagbélben élő mikrobák termelnek a ló által elfogyasztott széna emésztésekor.

Mivel a ló természetes takarmánya a fű, ezért emésztőrendszere alapvetően a rostok emésztésére optimalizálódott. Ha lovad ennek megfelelően rostban gazdag takarmányozásban részesül, tehát sok szénát kap, akkor a bélben élő mikrobák is jobban fűtik. De ha takarmányozásában inkább a keményítőben gazdag abraktakarmányok (zab, árpa, kukorica) dominálnak, akkor ezek a mikrobák kevesebb hőt termelnek.

Ez egyúttal azt is jelenti, hogy:

  • minél hidegebb van, lovadnak annál több szénára van szüksége ahhoz, hogy ne fázzon
  • a ridegtartásban élő és a nem takarózott lovaknak szintén több szénára lesz szükségük, mint istállózott és takarózott társaiknak.

Hideg időben meleg víz

Hidegben a lovak vízigénye csökken. És vannak lovak, akiknek nem elég a tiszta, fagymentes víz, ha túl hidegnek találják, nem biztos, hogy annyit isznak belőle, amennyire valójában szükségük lenne. Innen pedig egyenes út vezet a kólikához.

A kólikának sok típusa van, de télen az állatorvosok leggyakrabban a bélsárrekedéssel találkoznak: a száraz, kemény béltartalom felgyűlik a vastagbélben. Az ok egészen prózai:  a lovak nem isznak eleget.

Ezért az állatorvosok is azt javasolják, hogy a téli hónapokban kínálj meleg vizet lovadnak, mivel ezzel jelentősen növelheted az általa elfogyasztott vízmennyiséget és csökkentheted a bélsárrekedés kialakulásának kockázatát.

Azt is fontos tudnod, hogy a lovak általában az etetéstől számított 3 órán belül isznak, tehát ha vödörből itatsz, a vödröket az etetéskor érdemes feltölteni vízzel.

Lótakaró és egy kis plusz odafigyelés

Kemény hidegben nem csak a nyírt lovaknak lehet szükségük a lótakaróra. Ilyenkor több odafigyelést igényelnek:

  • az idős lovak
  • azok a patások, akik soványak, rosszul hasznosítják a takarmányt
  • a kis súlyú pónik

Nekik bizony szükségük lehet a lótakaróra és némi plusz takarmányra, hogy meg tudják őrizni egészségüket és kondíciójukat a hideg hónapokban is.

Óvatosan a zablával

Ha a lószerszámokat egy fűtetlen helyiségben tartod, akkor télen lovad zablája is hideg. Ez enyhébb időben “csak” kellemetlen lovad számára, de kemény fagyokban fájdalmas lehet, sőt, akár fagyási sérüléseket is okozhat.

Egy kis odafigyeléssel és néhány apró trükkel egyszerűen megoldhatod, hogy lovad számára télen se legyen kellemetlen a kantározás:

  • Tartsd a kantárokat fűtött helyiségben, vagy
  • Használat előtt áztasd a zablát meleg vízbe
  • Ha egyikre sincs lehetőséged, akaszd magadra a kabátod alá a kantárt, amíg a lovagláshoz előkészíted a lovadat.

Négy lábbal a földön

Fagyban elég egy kis letaposott hó, kifröccsenő víz és máris kész az életveszélyes jégpálya. Az istállóban és környékén kialakuló csúszós felületekre szórj homokot, vagy hamut – így mindenkinek biztonságosabbá teheted a közlekedést.

A kitartó mínuszokban a lótrágya is megfagy, a kőkemény labdacsok pedig balesetveszélyesek lehetnek és sérüléseket (pl. patatályog) is okozhatnak, fontos tehát mihamarabb összegyűjteni őket a karámból.

Lovasok.hu Akadémia – mert az egészség minden lónak jár

Szeretnél a fentiekhez hasonló hasznos tanácsolat kapni, hogy gondoskodhass lovad egészségéről? A Lovasok.hu szakmai napján tapasztalt lógyógyász állatorvosok segítenek, hogy elsajátítsd a legfontosabb tudnivalókat lovad egészségével kapcsolatban. Ráadásul garantáljuk, hogy ilyen érthetően, emészthetően és szórakoztatóan még nem hallottál a lógyógyászatról és a lovak egészségmegőrzéséről.

Tovább a rendezvény programjához:
Lovasok.hu Akadémia: Befektetés lovad egészségébe >>

2017.01.09. Magyar Dorottya, Lovasok.hu
Forrás: Racionál Horsemanship

Fotó: canva.com
Frissítve: 2022.08.17.

Élőben tanulhatsz Pat Parellitől

Tanulj a természetes lóhoz állás egyik legnagyobb élő legendájától, Pat Parellitől. A példaértékű lovasember kiválasztott ló-lovas párosokkal első alkalommal tart nyílt edzést március 23-án, a lovassportok világvásárán, az EQUITANA-n. Utazz a Lovasok.hu-val Essenbe és a 3 napos vásárbelépőt ajándékba kapod!

Fotó: Parelli.com

A leggyorsabb és legszerencsésebb német kiválasztottak saját lovukkal is részt vehetnek Pat Parelli nyílt edzésén, ám a külföldről érkező látogatóknak is egyedülálló lehetőség a természetes lóhoz állás egyik legnagyobb, ma is élő legendájától tanulni.

2011 és 2013 után Parelli már harmadik alkalommal lesz az Equitana vendége. Ebből is látszik, hogy a szervezők a lovaglás, lótartás palettájának minden színfoltjára gondoltak, a lovas versenyző ugyanúgy megtalálja a neki tetsző programot, számára szimpatikus, példaértékű lovasembert, mint a szabadidőlovas vagy épp a természetes lókiképzést kedvelő látogató.

Belépő ingyen? IGEN!
Utazz az EQUITANA-ra a Lovasok.hu-val és a 3 napos vásárbelépőt ajándékba kapod!

Lovasok tanítója, lovak kiképzője

Parelli munkássága ugyan egyértelműen a Horsemanship Nap kategóriájába tartozik (pénteki tematikus nap az Equitanán), nyílt edzése a csütörtöki, a westernlovaglásnak szentelt tematikus napra esik.

Parelli maga is rodeólovasként kezdte pályafutását. Már kilencesztendősen istállófiúként dolgozott, 17 évesen került John Hawkins rodeó-tréner keze alá. A köztes évek nem múltak el nyomtalanul, a kisfiúból lett kamasz mind a környezetében lévő lovasemberektől, mind a lovaktól (és elsősorban tőlük) rengeteget tanult. Saját véleménye, ötletei már ekkor szárba szökkentek. Hawkins tréner keze alatt 1972-ben elnyerte az Év Szőrén Lovagló Rodeósa címet. A dicsőség nem vakította el, már ekkor eltölkélte, hogy a lovasoknak tanítója, a lovaknak pedig kiképzője lesz. Méncsikók elindításával kezdte, ám az emberek hozzáállását látva maga körül, majdhogynem el is ment a kedve.

Ám ekkor két emberrel is találkozott, akik segítettek fordítani a csüggedt fiatal lókiképző pályafutásán. Egyikük az ausztrál Tony Ernest (civilben kung-fu mester és zeneművész) volt, aki maga is sokat tanult a lovaktól. Másikuk Henry Troy, kaliforniai ló- és lovaskiképző, aki lovasversenyzők és lovaik munkáját segítette, edzésmódszereiben a pszichológia és a kommunikáció eszközeit felhasználva. Utóbbi keze alatt és teljes támogatásával kezdett el új lendülettel, lelkesedéssel dolgozni Pat Parelli. Érdeklődése nem csak a lovakra, de az öszvérekre is kiterjedt, olyannyira, hogy 1980-ban megalapította az Amerikai Öszvér Szövetséget.

Ray Hunt (1929-2009) munkában – Fotó: Stellastud.com

Közvetve több lónak segített, mint közvetlenül tehette volna

Pat Parelli hamarosan arra is rájött, hogy a lovaktól tanultakat az emberek nyelvére is le tudja fordítani. Úgy gondolta hasznosabb, ha a lovasoknak, kiképzőknek, lótartóknak segít, s nem közvetlenül a lovaiknak. Jó döntés volt, hiszen így emberek százezreinek hozzáállását fordíthatta lóbarátabbá, ezzel pedig több állatnak segített, mint ahogyan azt közvetlenül tehette volna. Saját nevével fémjelzett rendszerét 1981-ben kezdte el részletesen kidolgozni.

1983-ban találkozott a horsemanship akkor még élő, máig ikonikus alakjaival, Tom Dorrance-szel, Ray Hunttal és Ronnie Willis-szel. Pár év múlva lépett be az életébe Dr. Robert M. Miller. A hazánkban kevésbé ismert állatorvos Miller amellett, hogy számos természetes lókiképző mentora, szakkönyvek szerzője és társszerzője, maga is a természetes lókiképzés képviselője. A bevésődés (imprinting) jelenségét felhasználva, a ló korai nevelésének atyja.

Bill Dorrance (1906-1999) 94 éves koráig lovagolt, képzett lovakat – Fotó: Billdorrance.com

Tiszteletre, bizalomra és kommunikációra épülő módszer

Parelli 1982-ben tartotta meg első saját előadását, melyben ismertette az évek alatt kikristályosodott módszert, melyet mára világszerte ismernek a természetes lóhoz állás, azaz a natural horsemanship barátai. A tiszteletre, bizalomra és ember-állat közötti kommunikációra épülő kiképzési módszert mára világszerte elismerik. Filozófiája messze túlmutat a hétköznapi lovasok többsége által ismert hét játékon.

Pat Parelli első fellépése óta több mint kétmillió emberrel osztotta meg tapasztalatait. Legismertebb diákjai között ott van II. Erzsébet angol királynő, az egykori amerikai elnök, Ronald Reagan, és az általunk leginkább Magnumként ismert színész, Tom Selleck. Kétszázezer diák vesz részt Savvy Club nevű távoktatási programjában, s világszerte négyszáz instruktor ismerteti meg a világgal Parelli filozófiáját, úgy elméletben, mint gyakorlatban.

Társak a munkában és az életben is

Patet második felesége, Linda is segíti munkájában. Közös sorsuk nem mindennapi módon kezdődött. Linda, akinek díjlovasversenyzőként saját lovával nem volt túl zökkenőmentes kapcsolata abban az időben, betért egy lovasboltba. Ott lett figyelmes egy videóra, melyen egy Pat Parelli nevű cowboy tökéletes sorozat-ugrásváltásokat, sliding stop-okat, spineket mutatott be. Linda csak akkor ámult el még jobban a látottakon, amikor konstatálta, ló és lovasa kantár nélkül dolgoztak. Nem habozott, jelentkezett Pat kurzusára. A részvétel olyan mély benyomást tett rá, hogy nekiállt hazájában, Ausztráliában terjeszteni, megismertetni először csak a Parelli által használt eszközöket, majd később kurzust is szervezett. Az ismeretségből barátság, majd szerelem lett. “Egy havas téli estén felhívott és közölte: nem tudok nélküled élni…” – emlékezett vissza Linda. A cowboy és a díjlovas ezután összeházasodtak.

A feleség ma már ötcsillagos Parelli főinstruktor, s mint ilyen, aktívan részt vesz a mára fogalommá vált filozófia és módszer terjesztésében. Kurzusokat szervez, cikkeket ír, televízós megjelenésekről egyeztet, a távoktatás videóanyagáért felel, Pat oldalán maga is részt vesz a bemutatókon, konferenciákon.

Linda Parelli – Fotó: Cowgirlmagazine.com 

Egy életre nyomot hagy benned a találkozás

Az Equitanán első alkalommal vehet részt néhány szerencsés ló-lovas páros Pat Parelli kétórás, nyílt edzésén. A jelentkezők minden bizonnyal inkább a szabadidőlovasok, westernesek és a természetes lóhoz-állás barátai közül kerülnek majd kiválasztásra, ám mindenképpen érdekes és tanulságos lesz a nézők számára, hogyan dolgozik majd Parelli az életében először látott lovakkal és lovasokkal. Annál is inkább, mert ezúttal nem egy kurzus első állomását, hanem egy szóló edzést láthatsz majd, egyetlen alkalmat, melyet ezúttal nem követnek továbbiak. Így is biztos lehetsz benne, hogy a példaértékű lovasemberrel való személyes találkozás egy életre nyomot hagy majd nemcsak a kiválasztott résztvevőkben, hanem a ring szélén állókban is.

Pat Parelli nyílt edzése 2017. március 23-án, 20 órakor kezdődik az Equitana 6-os csarnokában. A rendezvény külön belépőjeggyel látogatható.

 

2017.01.09. Andics Bernadett, Lovasok.hu

Macsó mének az EQUITANA-n

A 2017-es EQUITANA egyik fénypontja az elit mének gálája, a HENGSTE, ahol a vérvonal-alapító ménektől az ugró-, díjlovas és militarysport aktuális és jövőbeni csillagain át számtalan szebbnél szebb mén kerül bemutatásra. A nyergükben pedig olyan kiváló lovasokat láthatsz, mint a többszörös olimpiai bajnok Isabell Werth. Utazz a Lovasok.hu-val az EQUITANA-ra és 3 napos vásárbelépőt ajándékba kapod!

EQUITANA 2017 | Utazás | Programok | Hírek | Show | Belépő | Vásár | Ménbemutató

Ugyan a minőségi német sportlovak többsége itthon még mindig kuriózum és tartásuk, lovaglásuk csak keveseknek adatik meg, ám ezeket a fickókat garantáltan érdemes lesz megnézni. S nem csak a lovakat, de erről majd kicsit később…

Németország tradicionális fajtáinak, elsősorban sportlovaiknak állami ménesei és magántenyésztői egyaránt felvonultatják kiválóságaikat a gálán.  A nagy öregektől – azaz a vérvonalalapító ménektől – az ugró-, díjlovas és militarysport aktuális és jövőbeni csillagain, utánpótlás lovain át számtalan jobbnál jobb, szebbnél szebb mén kerül bemutatásra március 19-én az esseni vásárcsarnokban.

Belépő ingyen? IGEN!
Utazz az EQUITANA-ra a Lovasok.hu-val és a 3 napos vásárbelépőt ajándékba kapod!

A ménszemle mottója: “A legjobb mének, s legjobb lovasok” – máris elárulja a gála koncepcióját. A rendezvény kétségtelenül legnevesebb sztárduója minden bizonnyal Isabell Werth és olimpiai lova, a trakehneni Imperio TSF lesz. A 13 esztendős mén a Bajorországi Állami Ménes és Fedezőállomást képviseli. Noha a riói olimpián lovasával csak tartalékként vettek részt, a páros később rangos nemzetközi versenyek sorát nyerte. A mén már fiatalon is mutatta rátermettségét, 2008-ban lovasát a második helyig vitte a Fiatal Díjlovak Világbajnokságán. Számos utódja versenyez, több fia a német lótenyésztést szolgálja.

A bemutató így egyben kitűnő alkalom arra, hogy a hatszoros olimpiai bajnok Isabell Werthet élőben is láthasd.

Imperio TSF

Isabell Werth másik bemutatott lova DSP Belantis szintén hozott VB-ezüstérmet lovasának 2015-ben a világbajnokságon. A Brandenburgi Állami Ménes és Fedezőállomás neustadt-i telepét képviselő mén 2011-ben magasan a legtöbb pontot kapta a dél-németországi ménszemlén, mely nem csupán egy felvezetés, hanem 30 napon át tartó, kemény teljesítményvizsga, sportkipróbálás utolsó állomása, ha úgy tetszik, koronája volt. A ménnel lovasa, Werth – aki 2013 óta dolgozik a ménnel – 2014-ben német bajnok is lett díjlovaglásban.

DSP Belantis apja Benetton Dream egyike a ma élő legnagyobbra értékelt német fedezőméneknek. Ben Kingsley nevű méntársával Hessen tartományt képviselik a gálán.

A celebektől nem csupán a négylábú Ben Kingsley vette kölcsön nevét, Freddy Mercury (ezúttal a szintén híres Fidertanz fia) is felvonul, egy reményteljes utánpótlás sportpóni ménnel, Dont Forget Me-vel a Dillenburgi Allami Ménes színeit képviselik.

DSP Belantis és Isabell Werth

A nagy múltú, vaskezű kiképzőközpont, Warendorf nemcsak a lovassport, hanem a lótenyésztés fellegvára is. Ők már az ugrósportot is képviselik ménjeikkel, Capistrano és Baldessarini személyében. Előbbi nagy genetikai értékű és teljesítményű fedezőmén, utóbbi fiatal, utánpótlásló. A díjlovaglást a nehézosztályos First Selection és fia, Flashdance képviselik.

Németország legrégebbi, legnagyobb múltra visszatekintő fedeztetőállomása és lótenyésztési központja, a Baden Württenberg tartománybeli Marbach. Ehhez méltóan nagyszámú csapatot állítottak össze a gálára, köztük két prémium kategóriás ménnel, Lemergerrel és Quadrofinóval.  A csak elitkategóriás Kaiserstolz-on kívül még öt kiváló mént vonultatnak fel a gálán.

A méneket kézen, szabadonugróban és nyereg alatti munkában egyaránt láthatod. A méngálára extra belépőjegy megváltása szükséges. Helyszíne az EQUITANA 6-os számú csarnoka, időpontja pedig 2017. március 19.

Capistrano

Elérhetőségek:

Rendező: 
Magyarországi kapcsolattartó:
  • EQUITANA Niederlassung
  • der Reed Exhibitions Deutschland GmbH
  • 40219 Düsseldorf Németország Völklinger Str. 4
  • Telefon: +49 (0) 211 90191201
  • Telefax: +49 (0) 211 90191143
  • PEGAZUS ONLINE MÉDIA KFT.
  • Maus András
  • Telefon: +36 1 376 6007
  • Mobil: +36 30 540-1658

2017.01.06. Andics Bernadett, Lovasok.hu
Fotók: Dressage-news.com, Rimondo.com,
Landgestuet.nrw.de

Lovis nemzet a magyar: több ezren az Ügetőszilveszteren

Ha december 31., akkor meleg öltözet, téli csizma, sapka, sál, duda, esetleg egy színes paróka , villogó ördögszarvak és irány az Ügetőszilveszter. Több ezren gondolják így, mert évtizedek óta minden szilveszterkor hatalmas érdeklődés és vidám hangulat kíséri a lovira látogatókat.

2016-ban is 11 ügetőfutam – köztük kettő különleges, amelyben sportolók, színészek, kaszkadőrök és újságírók hajtottak – várta a közönséget. Az Ügetőszilveszter újdonsága ezúttal a versenynapot és egyben az évet záró agárverseny volt.

A versenyek között átadták az év legjobb sík- és ugró galopplovának, agarának, ügetőjének járó díjakat, valamint a galopp és ügető sampionoknak, illetve a különböző kupagyőzteseknek járó trófeákat is.

A napot végül tűzijáték zárta. Közben persze megtelt a lelátó, kígyóztak a sorok a fogadóablakoknál, a forraltbor-árusoknál, és ahogy esteledett, a fűtött helyiségek felé is. De meséljenek helyettünk Vonczem Gabriella fotói a fergeteges délutánról.

2017.01.04. Fotó és szöveg: Vonczem Gabriella
Frissítve: 2022.09.11.

Megkezdte működését a mezőhegyesi Nemzeti Ménesbirtok

Megteremtődtek a feltételek ahhoz, hogy 2017. január 1-től megkezdje működését a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Mezőhegyesen.

Az Országgyűlés 2016 nyarán fogadott el törvényt arról, hogy Mezőhegyesen az állami ménes fejlesztésével, a Mezőhegyesi Ménesbirtok Zrt. földjeit is felhasználva az állam mintagazdaságot hoz létre. A törvény célja Magyarország egyik legjelentősebb mezőgazdasági területének megóvása és fejlesztése, a hagyományokra épülő, de korszerű technológiákat alkalmazó mezőgazdasági gazdálkodás elősegítésével.

A kabinet jelentős ménesállományt hozna létre a Magyarországon honos lófajtákból, továbbá a térség oktatásának és turisztikájának fellendítését is célul tűzte ki, a tangazdaság agrárképzési gyakorlati hely lesz. A Mezőhegyesi Állami Ménesbirtok újjászervezésének koordinálására még az év elején kormánybiztost neveztek ki Farkas Sándor személyében.

Az ország egyik legszebb fedeles lovardája áll Mezőhegyesen, 1809-ben épült Hild János tervei alapján.

Tízezer hektárnyi terület állami tulajdonban

A kormánybiztos elmondta: a részvények állami megvásárlása megtörtént a korábbi tulajdonosoktól, így ismét állami tulajdonba került a mezőhegyesi ménesbirtok. A társaság gazdasági és jogi átvilágítása megtörtént. A Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság 8200 hektár szántón gazdálkodik, amihez még mintegy 1500 hektárnyi erdő is tartozik, a Zrt. tulajdonában mintegy tízezer hektárnyi terület van.

A ménesbirtokot 1784-ben alapították, hagyományai több mint 200 évesek, így nem könnyű feladat a modern gazdálkodás feltételeinek megteremtése a hagyományokat is figyelembe véve.

A 21. századnak megfelelő, korszerű gazdálkodás feltételei között a legkorszerűbb gazdálkodási technikák és technológiák alkalmazása értendő a szarvasmarha- és lótenyésztésben, valamint a növénytermesztésben.

A ménesbirtok feladatai között azonban több olyan is van, amelyeknél nem lehet csak a hatékonysági szempontokat érvényesíteni. Ilyen a lótenyésztés vagy a tejelő szarvasmarhák tartása, persze e területeken is törekedni kell a minél hatékonyabb gazdálkodásra – mondta Farkas Sándor.

A Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaságnak 24 műemlék épület fenntartásáról is gondoskodnia kell. Az épületeket helyre kell állítani, karban kell tartani. Olyan funkciót kell kapniuk, mint például a turizmus kiszolgálása, egy részükben pedig a vidéki gazdálkodás hagyományait szeretnék bemutatni a szakembereknek és az érdeklődőknek.

A helyi mezőgazdasági szakiskolát is szeretnék bevonni a ménesbirtok és a mintagazdaság működésébe, nemcsak a lótenyésztés hanem a gazdálkodás egyéb területein is. Olyan szakmai és oktatási programot szeretnének kialakítani, amely ösztönzi a diákokat a mezőgazdasági szakmák minél szélesebb körű elsajátítására. Ezért új ösztöndíjrendszert is létre szeretnének hozni, amely nemcsak a középfokú, hanem a felsőfokú oktatási intézményekben is működne.

2017.01.02. Forrás: MTI
Fotók: Haga Zsuzsanna, Canva
Frissítve: 2022.08.02.

2016 legjobb telivérei

2016 a meglepetések éve volt a galoppon, hiszen a háromévesek nagy versenyeiben majdnem minden alkalommal olyan ló győzött, akire kevesen számítottak. Az idősebb lovak is különleges eredményeket produkáltak, míg a legifjabbak bizakodásra adtak okot. Száguldj át velünk az év legjelentősebb galopp momentumain.

A hároméves Derby-évjárat

A múlt év hőse egyértelműen My Luck, aki májusban nyeretlen lóként győzött az 1600 méteres Nemzeti Díjban. Ezután nem szerepelt jól sem a 2000 méteres Alagi Díjban, sem az év legnagyobb versenyében a Magyar Derby-ben, azonban a neki megfelelő taktika megtalálása után az év második felében újra remekelt. Szeptember elején megnyerte a Magyar Háromévesek Nagydíját, majd az év utolsó klasszikus tenyészversenyét, a Magyar St. Legert. Ezek után nem csoda, hogy Steady As A Rock és My Cream Dióspusztán tenyésztett fia az Év Lova címet is megszerezte. A 2016-os szezonban 6,8 millió forintot keresett.

A győzelme felé száguldó My Luck

Az év legnagyobb versenyét, a Magyar Derby-t azonban Merion nyerte, aki addig a napig szintén nem nyert még versenyt. Merion és Sárkányfű nagy csatája a Derby utolsó 200 méterében szintén a meglepetések közé tartozik. Merion a Derby után egyszer futott, a Szent István Díjban, ahol a harmadik helyen végzett. Ezután sérülés miatt kényszerpihenőre vonult, de remélhetőleg, 2017-ben újra láthatja majd a közönség.

Merion és Sárkányfű csatája a Derby-ben

Akadtak még meglepetések, hiszen júniusban a Derby előfutamának tartott Alagi Díj ahhoz a Pep Pöhlerhez került, aki a start előtt még szintén a nyeretlenek táborát erősítette.

A kancák legnagyobb versenyét, az augusztusban lefutott Magyar Kanca Díjat egy olyan osztrák színekben futó telivér, Matidia nyerte, aki néhány héttel korábban még Angliában futott, de ott csak ötödosztályú hendikepben. Később Matidia már nem tudott eredményesen versenyezni a Kincsem Parkban sem, ugyanis a St. Legerben csak a 10. helyen végzett.

Matidia felragyogott, de nem sokáig tündökölt

A hároméves évjáratot sokan gyengének nevezték, és ennek cáfolatára vagy alátámasztására mindenki nagyon várta a legjobb háromévesek találkozását az idősebbek elitjével. Erre azonban csak elvétve került sor. Jövőre azonban már nem kerülhetik el a megmérettetést a 2016-os háromévesek, hiszen a következő szezonban már ők az idősebb évjáratokba tartoznak majd. Azt is érdemes azonban megjegyezni, hogy a háromról négyéves kategóriára váltás a telivérek számára az egyik legnagyobb próbatétel a versenypályán.

Az idősebb korosztályban a magyar lovak orra alá borsot törtek

A háromévesnél idősebb korosztály első félévi legnagyobb versenyében, az 1800 méteres Millenniumi Díjban a két évvel korábbi nyerő, Akaba győzött. A hatéves mén aztán júliusban kisebb sérülést szenvedett, így 2016 második felét kihagyni kényszerült, azonban 2017-ben újra pályára lép.

A hatéves mén Akaba, a Milleniumi Díj idején még remek formában volt

A szezon második felének legjelentősebb évjárat-összehasonlító versenyében, a 2400 méteres Kincsem Díjban hatalmas küzdelemben ért célba elsőként a magyar színeket képviselő, de szerb tulajdonban álló Rhett Butler a szlovák Autor, valamint a szintén magyar Red Hot Calypso előtt. A világszinten is kiemelkedő származású Galileo fia az év végén a Lovaregyleti Díjban is favoritként indult és a győzelemtől csak lovashiba miatt maradt le.

A négyes startszámú Rhett Butler magyar színeket képviselve nyerte a Kincsem Díjat

A legeredményesebb magyar tenyésztésű idősebb telivért is ki kell emelnünk, hiszen Prometheus és Bright Sun fia Báthory, különleges évet produkált. Miután háromévesen úgy tűnt, hogy az igazi képességeit nem tudta megmutatni, négyéves korára kiherélték, ami meg is hozta a remélt eredményt. Báthory ezután már minden erejével a versenyzésre koncentrált és a kisebb díjak mellett két kiemelt versenyt is nyert: az év elején a Batthyány-Hunyady Díjat, majd az év végén a Budapesti Díjat. Ezzel egyértelműen a pálya egyik, ha nem a legjobb középtávú lovává lépett elő.

A legjobb középtávú ló Báthory, és vetélytársa Zwegat

A magyar lovak orra alá azonban néhány esetben borsot törtek, különösen az Ausztriában trenírozó szlovén trénernő, Ziva Prunk lovai. Zwegat középtávon gyűjtött be két nagy trófeát: a Káposztásmegyeri, valamint az Imperiál Díjét. A régió legjobb sprinterévé vált Pretorian is a Kincsem Parkban bontogatta a szárnyait és meg is nyerte a két legnagyobb magyar rövidtávú versenyt, a Kozma Ferenc Emlékversenyt, illetve az Overdose Díjat. Ezután pedig Prágában hódította el az Európai Zsoké Kupa napján a több mint 18 millió forinttal díjazott (ez több, mint a legmagasabban díjazott kincsem parki versenyé, a Magyar Derby-é) 1400 méteres EJC Million Leramot a régió legjobbjai előtt.

Pretorian lesprintelte a mezőnyt

Kétéves ifjú telivérek kerülnek idén a figyelem középpontjába

A kétévesek legnagyobb versenyét, a Szent László Díjat szintén Ziva Prunk idomítottja Eva Gore, egy robosztus kanca nyerte meg. Őt azonban nem sokkal korábban, a Gróf Károlyi Gyula Emlékversenyben (amelyet a kétéves kancák nagydíjának is neveznek) Liberty Love még meg tudta előzni. A legfiatalabb évjárat leghosszabb távú, kiemelt versenyében pedig Akaba istállótársa Mágnás tudott győzni. A legjobb magyar tenyésztésű kétévesnek is egy kanca, Messerschmitt bizonyult. Jövőre már ők lesznek a Derby-évjárat, azaz ők kerülnek a figyelem középpontjába, így mindenki nagyon kíváncsian várja, hogy a télen melyik kétéves, hogyan fejlődik tovább.

Eva Gore és Liberty Love csatája

2017.01.02. Vonczem Gabriella

S.O.S. új bázist keresnek a parasportolók és lovaik

Nem csupán egy bértartó helyre van sürgősen szükség. Két olyan ló keres új otthont, akik egy 10-12 fős lovasközösség életét varázsolják szebbé azzal, hogy elfeledtetik velük akadályozottságukat. Segíts a ParafenoMének csapatának új lovardát találni, ahol gondtalanul űzhetik a lovas parasportot!

Andics Bernadett gyógytornász, lovasedző és fogyatékossport-szakedző, a ParafenoMének vezetője levélben kért segítséget a lovasoktól:

Új otthont keresünk!

Kedves Olvasó! Amivel most találkozol, több, mint egy egyszerű bértartás iránt érdeklődő levél. Nem az és mégis az…

Jómagam gyógytornász és fogyatékossport-szakedzőként tevékenykedek, ámde egy idegrendszeri vírusfertőzés miatt magam is enyhén mozgássérült vagyok. 2004-ben részt vettem az athéni Paralimpián, díjlovaglásban. Fogyatékkal élőkkel már épen is foglalkoztam, saját, és kölcsönkapott lovakon. A korlátozott lehetőségek miatt később megszakítottam a munkát, s régésztechnikusnak álltam. Hét éven keresztül dolgoztam hazai ásatásokon, mostani munkámhoz a tőke nagyrészét akkor sikerült megteremtenem. Négylábú kollégáim a 23 éves kanca, Banya és a hétéves herélt, Ramszesz is akkor találtak rám. A patások megjárták a hadak útját, az öreg ló kupeckézről került, a fiatal herélt vágóra szánt selejtcsikóból cseperedett egészséges, értékes segítőtársunkká. Utóbbi tavaly nyáron súlyos csánksérülést szenvedett, ám az emberek összefogásának, és az üllői klinika állatorvosainak köszönhetően ma már a rehabilitáció útján jár.

Mi vagyunk a ParafenoMének csapat, mely se nem egyesület, se nem alapítvány, csupán egy szinte önmagától szerveződött kis lovasközösség. Elsősorban fogyatékkal élő és nehéz szociális helyzetben élő lóbarátokkal dolgozunk, mellettük van kis számú ép lovasunk is. A foglalkozásoknak nincs ára, adományért és segítségért cserébe dolgozunk.

Tevékenységünk nem lovasterápia, hanem lovas parasport, szabadidősport, melynél alap a ló viselkedésének, természetes szükségleteinek megismerése. A lovak a hagyományos eszközök (kikötőszárak, zabla) elhagyásával, zabla nélküli kantárral, vagy nyakmadzaggal, western nyereggel és patraccal dolgoznak, földről és nyeregből egyaránt. Lovasaink többsége látássérült, de van köztünk mozgássérült és értelmileg akadályozott lóbarát is. Négy-öt ifjabb ép lovasunk is van, akiknek szülei, családja folyamatosan segítik a csapat munkáját adománnyal, fuvarral, az éppen aktuális tanya, lovarda körüli munkával, tartós élelmiszerrel, használt ruhával, ló- és lovasfelszereléssel . Ne csodálkozz az utóbbiakon, mi gyakorlatilag ezeket mindet szívesen fogadjuk, gazdája sajnos mindig, mindennek akad…

10-12 főből álló csapatunknak és két lovunknak keresünk most új helyet. Tudom, az időzítés így tél közepén nem éppen a legjobb. Nincsenek nagy igényeink, de az a kevés kívánságunk annyira speciális, hogy mindahányszor költözés előtt álltunk (szerencsére nem volt rá gyakran példa), nagyon nehéz volt megtalálni a jó megoldást. Ramszesz még nem teljesen egészséges, teljes értékűen terhelhető, csoportos vagy ménesi tartásba visszavezethető csak jövő áprilisban lesz. Addig valamivel talán több figyelmet igényel. A kanca 23 esztendős korára való tekintettel, szintén.

Olyan bázist szeretnénk, ami:

  • Autó nélkül megközelíthető, Budapestről és környékéről maximum 1 óra utazással, tömegközlekedéssel, vasúttal, távolsági busszal. Lovasainkra való tekintettel pesti oldal: Fót, Csomád, Őrbottyán, Gödöllő, esetleg Göd környéke előnyben. Gyalogolni sokan nem tudunk, így jó, ha a lovarda maximum 15 perc sétára van a megállótól.
  • A lovak alapvetően félrideg tartáshoz vannak szokva, ám a legutóbbi helyükön éjszakára bokszban aludtak. Elsősorban az idős kancára való tekintettel ugyanilyen megoldást keresünk, vagy kultúrált, száraz, közepes vagy nagyobb karámmal rendelkező félrideg, beállós tartást.
  • Mindenképpen szeretnénk fakarámot vagy stabil villanypásztort
  • Szeretjük a ló természetes szükségleteihez közel álló tartásmódot, ha legelő vagy szálas takarmány korlátlanul a lovak rendelkezésére áll.
  • Szeretjük a csapatos tartást, de örülünk a beszoktatásnak, ha nem egyből vannak bedobva az újoncok a mélyvízbe. Legelőnek, valódi mozgásra alkalmas méretű karámnak szintén nagyon örülünk.
  • Pályát ritkán használunk, körkarámot és terepet gyakran, fedelest egyáltalán nem. Jó, ha a terepre menet nem kell forgalmas műúton, felüljárón átmenni.
  • 10-12 lovasunk nagy része dolgozik, inkább hétvégén járnak lovazni. A közhiedelemmel ellentétben a munkánk nem igényel különleges feltételeket, sem megkülömböztetett figyelmet, csak annyit, amennyit bármelyik kezdő lovas kér.  Lovasaink önállóan, vezetőlovassal és futószáron lovagolnak. Zavarni senkit sem szeretnénk, így előnyben részesítjük a kevésbé forgalmas helyeket, ahol nem működik mellette nagyüzemi bérlovarda vagy sportlovarda.
  • Lovanként maximum 55.000 forintot költhetünk bértartásra. A lovak sérült emberekkel való munkára képzettek, zabla nélkül lovagoltak, így közös, feles használatba, lovasoktatásra nem szánjuk őket.
  • Nem utolsósorban olyan helyet keresünk, ahol a sérült embereket elfogadják.

Kérlek benneteket, aki tud ilyen helyet, szóljon. Egyelőre lehetetlen küldetésnek látszik. Köszönjük!

Banya, Ramszesz és Berni

Segíts a ParafenoMéneknek új bázist találni:

Mobil: 06-30/829-3151
Email: ramesseumhungaricum@gmail.com

2016.12.28. Andics Bernadett
Tel: 06-30/829-3151
Email: ramesseumhungaricum@gmail.com

Hiba bejelentés