Kezdőlap Blog Oldal 256

Képzett, vizsgáztatott lovak hobbi lovasoknak?

A lóvásárlás útvesztőjében könnyű eltévedni. Sok helyen olvashatunk, hallhatunk jó tanácsokat, felbérelhetünk állatorvost, kiképzőt, hogy segítsen a döntésnél. Ám még így is rizikós, hiszen nem tudhatjuk biztosan, leendő hátasunk mennyire lesz stabil, megbízható hobbilovunk. Milyen jó lenne egy egységes, nyomonkövethető, szinte mérhető rendszer, ahol a hobbiló származása, képzése is dokumentált, betanításának eredményességét pedig egy vizsga garantálja… Most hátha valóra válik az álmunk!

“Mi nem problémákat keresünk, hanem megoldásokat!” – ezzel a mottóval alapította meg Panyi György az “Éles Bevetés” koncepciót. Ő maga is világlátott belovagló, több száz elindított lóval a háta mögött, az évtizedek során kialakított tökélyre fejlesztett kiképzési módszerrel.

Ezt saját maga által képzett lovain elért hatalmas sikerei igazolják, melyek közül a “legnagyobb port” a magyar magasugrás rekordja kavarta, 2.19 méterrel! Itt láthatjátok róla a videót!

Honnan származik az ötlet?

Az “Éles bevetés” egy kihívás ötletéből született, miszerint ki tud rövid idő alatt egy fiatal, nyers csikót olyan szintre belovagolni, hogy egyedül kimenjen vele terepre. A verseny ötlete mentén elindulva, tovább fejlődött a koncepció. Egy, a bajba jutott lovasok megsegítésére létrejött alapítvány többek között az eredménye. A lovasokat nem egymás ellen, hanem szakágakon átívelve egymás mellé, csapatba kovácsolva kívánja Panyi György állítani, és szakértő gárdájával fiatal lovak képzésének rendszerét kialakítani.

Panyi György hazai és nemzetközi tapasztalata szerint a modern lótenyésztők elsősorban az élsportnak tenyésztenek lovakat, és a hobbilovas “réteg” – az egész lovas társadalom 98%-a – nincs megfelelő ló-anyaggal kiszolgálva, holott az igény hatalmas lenne rá. A magyar lovaskultúrát külföldön mai napig elsősorban a csikós hagyománnyal azonosítják, melyre mindamellett hogy büszkék lehetünk, azóta jelentős tenyésztési, kiképzési és egyéb lóval kapcsolatos (állatorvoslás, versenyzés, oktatás, stb.) tudás épült. Emellett a hazai lófajták ismertsége, keresettsége jóval kisebb, mint amit a fajtáink minősége indokolna. A kezdeményezés célja, hogy külföldön magyar fajtájú, az “Éles bevetés” módszerével képzett és vizsgáztatott lovakat ismertté és keresetté tegyék. De mit is takar ez a képzési- és vizsgarendszer?

A képzési struktúra

Az októberben, Döbröntén, a Hasik Hotelben tartott első megbeszélésen körvonalazódott a koncepció. A 3-4 hónapos alapkiképzést követően a fiatal, frissen kiképzett lovak egy vizsgán vesznek részt, melyen a következő feladatokból kell “átmenniük”:

  • a csikó önállóan közlekedik terepen,
  • ugorja a vizet illetve nagyobb vízbe készséggel belemegy,
  • ugorja a kisebb árkokat,
  • lehet vele mászatni anélkül hogy belevágtázna,
  • le- és felugrik kisebb (max. 50 cm) benkre,
  • meredekebb csúszdán is le lehet vele jönni anélkül, hogy leugrana.

Ez kiegészülne még egyéb akadályokkal, például szalagfüggönnyel, billenő pallóval, fahíddal, és azzal, hogy problémamentesen megy fel a futóra, készséggel adja a lábait. Ez az alapvizsga koncepciója, melyhez egy további bemutató, figyelemfelkeltő képzési rész tevődne hozzá: csikós trükkök (fektetés, ostorkivágás, stb.) illetve érzéketlenítési feladatok (fóliarázás, esernyő, stb.) a belovagló fantáziájára bízva.

A képzés lényege, hogy minél inkább a hobbilovas igények mentén képezzenek ki lovakat, tehát bátor, megbízható, stabil, nyugodt lovak, melyek a lovaspályán, síkmunkában vagy ugratásban és terepen is biztonsággal, a lovas számára élvezhetően elközlekednek.

Milyen lovak vehetnek részt a programban?

A programba magyar fajtát tenyésztő ménesek ajánlhatnak fel lovakat, melyek nem rendelkeznek rossz tulajdonságokkal, nem agresszívak, nem túl dominánsak vagy idegesek. A kiképzésre ajánlott lovat egy “öt napos próba” alatt ismerik ki annyira, hogy eldönthető legyen: alkalmas lesz-e a ló a kiképzés után megbízható hobbilónak?

Kikből áll a csapat jelenleg?

Az “Éles Bevetés” lovasairól, a ménesekről, ahonnan a lófelajánlások érkeztek, a szakmai felügyelőkről és a csapatot bővítő további szakemberekről ITT olvashattok!

2019.04.25., Both Anna, Lovasok.hu szerkesztősége
Forrás: envokazoregsam.blog.hu
Kép: Canva
Frissítve: 2022.08.10.

Miből lesz a cserebogár?

A lovastúra egy igen speciális lovas tevékenység. A közhiedelemmel ellentétben – miszerint túrázni bármilyen ló megfelel – a túralovagláshoz olyan lóra van szükség, ami magas fizikai felkészültséggel rendelkezik, speciálisan túralovaglásra képzett, és ami a legfontosabb: tökéletes idegrendszerrel rendelkezik. Ebben a cikkben néhány túralovakra vonatkozó kritériumot, és a kiképzésükről olvashatunk hasznos információkat.

A túraló kiválasztása

A túraló önálló fajtával nem rendelkezik, és nem is mondhatnánk olyan fajtát, amely kifejezetten erre a célra lenne tenyésztve, szelektálva. A magyar félvérek a 19. századi tenyésztési szempontok alapján – katonai célú tenyésztés – szinte mindegyike alkalmas lehet túralovaglásra (Furioso-north star, Kisbéri, Nóniusz stb). Azonban fontos leszögezni, hogy túraló kiválasztása során mindig az egyedet kell vizsgálnunk, sokkal fontosabb az adott ló stabil idegrendszere, használhatósága, mint származása.

A könnyű felépítésű sodrott lovak is alkalmasak lehetnek túralovaglásra. Nagy a fizikai és pszichés terhelhetőségük, mellette viszonylag igénytelenek. Jóval nagyobb a teherbíró képességük, mint melegvérű társaiknak, így ideálisak lehetnek nehezebb lovasok hosszútávú hordozására.

Lovastúrára általában legmegfelelőbbek a heréltek, közülük kerülnek ki a legstabilabb munkalovak. Természetesen a kancák is jól használhatók, ám ők több figyelmet igényelnek – a sárlás okozta „hisztikre”, az összerúgás veszélyére stb. Mének használata nem kívánatos. Mind elhelyezésük, mind a túra során problémás a használatuk, csak magasan képzett, lóval magabiztosan bánni tudó, az adott mént ismerő lovas alá valóak.

Tekintettel arra, hogy minden lovas más és más képzettség, fizikai- és pszichés terhelhetőség szempontjából, így a lovak sokszínűsége is szinte kötelező egy-egy nagy létszámú lovastúrán.

Tehát alapvető szempont a megfelelő túraló kiválasztásánál a tökéletes idegrendszer, egészségügyi és fizikai állapot. Ezeknek a lovaknak akár napi 40-100 km-t és 8-10 órát kell nyereg alatt munkában tölteni – szakadékszirteken, csúszós, sáros, havas utakon, akár több száz méter szintkülönbséget leküzdve. Közúti forgalomban, vasúti kereszteződésben, autópálya alatt–fölött, alagútban, hasig érő vízben, idegen lovak között – minden esetben helyt kell állniuk.

Egy jó lovastúra 70%-át adja a megfelelően kiválasztott és képzett ló!

Kiválasztási szempontok:

• stabil idegrendszer
• kitűnő fizikai állapot, megfelelő izmoltság, állóképesség
• kitűnő egészségügyi állapot: tüdő, emésztőrendszer, lábak, pataszerkezet
• megfelelő lovastúrára való képzés

A túraló képzése

Előnyös, ha a csikók legelőn, ménesi körülmények között nőhetnek fel, itt kialakul a megfelelő szocializáció, erős lábszerkezet, inak, jó tüdő. Az így felnevelt csikók általában fizikálisan és pszichésen is megfelelőek lesznek a túralóvá való képzésre.

Az alapok elsajátítását követően a képzés tereplovaglással, és ezzel egy időben akadálypálya lovaglással folytatódik, ahol a ló megtanulja az akadályokon, vízen való átkelést, és a forgalomban való közlekedést, és egyéb terepviszonyokat. A már valamilyen képzettséggel rendelkező lovak hasonló átlovagláson, átképzésen esnek át.

A cél olyan lovak képzése, melyek szinte semmitől sem félnek vagy riadnak meg – legyen az pár méterre elszáguldó tehervonat, felreppenő fácánkakas, kürtölő kamion – ezért sikeresek a belovaglásnál a katonalovak képzése során alkalmazott alapelvek.

A lovak kiképzésére minimum egy évet szánjunk. Mire a lovas alá kerülhet egy ló, elmúlik öt éves. Elkezdődhet a ló “bevetése”! Eleinte azonban kizárólag idősebb, jól képzett lovakkal és jól képzett lovassal vágjunk neki.

Egyéb “megoldások”

Egy leinformálható helyről származó és egészséges csikó ára, és felnevelése komoly költség. Egy túraló-csapat kialakításához minimum tíz lóra van szükségünk, hogy minden lovas számára megfelelőt találjunk. Láthatunk más megoldási kísérleteket, mikor gyors haszonszerzés céljából a minőség és biztonság másodlagos szemponttá válik.

Lehet venni lovat az ár töredékéért egy szezonra akár. Mivel ezek nem erre képzett lovak, gyakran valamilyen egészségügyi problémával, a túralovaglás élménye is a töredékére csökken – sánta lovon nem szívesen teszünk meg száz kilométert. Mivel a ló előélete ismeretlen, sosem tudhatjuk, mitől riadhat meg, vagy eshet pánikba. Nincs összeszokott ménes kialakult hierarchiával, túra közben emiatt fejetlenség alakulhat ki. Nem ismeretesek a ló rossz szokásai, illetve, hogy mire érzékeny, legyen szó takarmányról vagy bánásmódról.

A gyakorlatban sajnos találkozni olyan esetekkel is, mikor versenypályáról frissen lekerült lovakat raknak össze egy “csapatba”, és kínálják vendégek számára a túralovaglást. Ezek a lovak gyakran még csikók, akik életükben nem találkoztak akadállyal, vízzel, közúti forgalommal – egyszóval az új közeg, ahol helyt kell állniuk, teljesen ismeretlen számukra, belovaglásuk pedig kezdetleges. Idegrendszerük instabil, gyakran rossz tapasztalatokkal a múltjukban. Ilyen lovakkal terepre menni veszélyes lehet!

Tehát mielőtt túralovaglásra adnánk a fejünket, informálódjunk, érdeklődjünk a lovak képzéséről, múltjáról. Vizsgáljuk meg leendő hátasunkat és csak ép felszereléssel, egészséges lovon induljunk útnak! Ha erre megfelelően felkészült helyen veszünk részt túralovagláson, garantáltan életünk egyik legszebb élményében lesz részünk, miközben a ló is jól érzi magát!

2019.04.15., Bárnai Ádám és Lovasok.hu szerkesztősége
Frissítve: 2022.08.31.
Fotó: Canva

Tedd próbára képességeidet és nevezz be Te is egy izgalmakkal teli lovas tájékozódási versenyre!

Magyar hajtó siker Kronenbergben!

A háromszoros világbajnok Hölle Martin (HUN) nyerte a tizenkét nemzet negyvenhárom hajtóját felvonultató mezőnyben az összetett versenyt, mely az idei év első világbajnoki felkészülési versenye volt. A versenysorozatot április 18-21. között rendezték Hollandiában, Kronenbergben.

A verseny a díjhajtással kezdődött, melyet a magyar versenyző 38,19 hibaponttal megnyert. A jó indítás után akadályhajtásban Hölle Martin a tizenhatodik helyen zárt.

Hétvégén a maratonhajtás versenyével fejeződött be a világbajnokságra készülő kettes fogathajtók nemzetközi versenye, ahol szoros versenyben Hölle Martin (75.56 hp) nyert, a francia GRIMONPREZ Franck lett a második (75.78 hp), míg harmadik a holland TER HARMSEL Antonie (76.84 hp) eredménnyel.

Összetettben Hölle Martin 129.65 hibapontos teljesítménnyel, 8.32 hibapontos előnnyel nyert a két holland VAN EIJK Stan (137.97 hp) és TER HARMSEL Antonie (139.04 hp) előtt.

A versenyszámokról gyönyörű képek készültek, melyek ITT láthatóak!

Akit érdekel, milyen pályát is kell bejárni a fogattal egy ilyen versenyen, ITT megtekintheti a pályarajzotokat!
2019.04.23.
Szentgyörgyi Szabolcs és Lovasok.hu szerkesztősége
Kép: Canva
Frissítve: 2022.09.19.

Nyerget egy életre! Krausz Central – Professional Saddle Sale

Lehetőségek tárháza a mesebeli Szépalma Hotel & Ménesbirtokon

Családi nap a 12 Betyár Lovasiskola szervezésében!

Április 27-én szombaton egy egész napos családi programmal vár minden lovast és érdeklődőt a Budapesttől mindössze 15 percre található 12 Betyár Lovasiskola!

Ez a családias hangulatú lovarda a mindennapokban szakképzett oktatókkal és szelíd, tapasztalt lovakkal biztosítja a lovaglást minden korosztály számára! Kicsik-nagyok, kezdők-haladók- itt mindenki megtalálja a neki megfelelő társat. A legegyszerűbb lovaglású vérbeli iskolalovak és a komoly ugróképességgel bíró négylábúak is részt vesznek az oktatásban.

Ez a családi nap remek alkalom arra, hogy közelebbről megismerkedj a lovardával! Ha szívesen megmérettetni magad, benevezhetsz egy ügyességi, vagy ugró versenyre, de ha egyszerű kikapcsolódásra vágysz, tölts együtt családod, vagy barátaid társaságában egy programokkal és lovas élményekkel teli tavaszi napot a 12 Betyár Lovasiskolában!

Izgalmas versenyek, ingyenes lovaglás, bolhapiac, és mindenféle egyéb program, valamint bográcsos ebéd és büfé várja majd a látogatókat!

Programok:

  • 9:00 Mini és kezdő ügyességi pályabejárás
  • 9:30 Karüsszel bemutató
  • 9:45 Fedeles: mini ügyességi verseny
  • 10:15 Haladó ügyességi pályabejárás
  • 10:30 Nagy pálya: haladó ügyességi verseny
  • 10:30-11:30 Ingyenes sétalovaglás
  • 10:45 Fedeles: kezdő ügyességi
  • 12:30 Ügyességi versenyek eredményhirdetése
  • 13:00 Ebéd, karüsszel bemutató
  • 14:00 Cavaletti ugró verseny (30-40 cm)
  • 14:30 Kezdő ugró verseny (50-60 cm)
  • 15:00 Közép-haladó ugró verseny (70-80 cm)
  • 16:00 Haladó ugró verseny (90-100 cm, összevetés)
  • 17:00 Eredményhirdetés

Nevezési díjak:

  • Mini ügyességi (0-9 évesig): 1.000 Ft
  • Kezdő vagy haladó ügyességi (0-15 évesig, illetve 16 évestől): 1.500 Ft
  • Ugró számok (amatőr, illetve versenyzők részére is) 2.000 Ft
  • Több ugróba nevezéskor: 1.500 Ft / szám

A részletekért és a versenyszabályzatért érdeklődj a szervezők elérhetőségein, amelyeket megtalálsz a Lovasok.hu Kártya elfogadóhely adatlapján!

Vegyél részt ezen az izgalmakkal teli családi napon! Ha a helyszín és a lovak belopják magukat a szívedbe, jelentkezz náluk lovasoktatásra is kedvezményesen Lovasok.hu Kártyáddal!

Ajánld kedvenc üzletedet, szolgáltatódat Lovasok.hu Kártya elfogadóhelynek!

2019.04.20. Paraczky Cecília, Lovasok.hu szerkesztősége

A képek forrása: 12 Betyár Lovasiskola

Nemzetközi és nemzeti távlovas versenyek Somorján április 12-14-én

Somorján (Samorin) évek óta rendeznek távlovas versenyeket. Az áprilisi volt az első idei rendezés, sok résztvevővel, sok magyar lóval és lovassal.

A terep végig sík, a Duna mentén halad, jól kijelölt, jól “crewingolható”. Az időjárás itt sem volt kegyes, eső nem nehezítette a lovak és lovasaik dolgát, de nagyon hideg volt a verseny végéig, amit a szél még kellemetlenebbé tett. Így is azonban olyan eredmények születtek, melyekre a magyar lovas társadalom büszke lehet!

Magyar versenyeredmények

160 km-en két magyar tréningben (Fekete Róbert családja) lévő ló indult. Első helyen Gazal Borbála kínai lovasával, Zhi Ganggal győzedelmeskedett, míg O’Bajan Huncut harmadik helyen érkezett Baydaa Muneeb Shakirral.
120 km-es junior kategóriában Szösz Teodóra Shagya Athossal nyert, és ezzel a sikeres versennyel kvalifikálta magát a Junior Európa Bajnokságra! Másik magyar junior 120 km-es lovasunk Hollósi Adrienn Jussuf Bojánával , élete első 120 km-es versenyén az előkelő ötödik helyen érkezett a célba.
120 km-es felnőtt kategóriában két magyar lovas indult, közülük a Pelsonius Ménes lovasa Mihók Orchidea Hunor P-vel a negyedik helyen végzett. 80 km-en három magyar érdekeltségű lovas volt, mindhárman az első nemzetközi versenyüket teljesítették sikeresen. Szalai Noémi O’Bajan Belizárral negyedik helyen, az olimpikon, Ungvári Miklós a Pelsonius ménes lovával Becse P-vel a hatodik helyen, és Lukács Máté O’Bajan Boulossal a kilencedik helyen fejezték be a versenyt.
A vasárnapi versenynapon további magyar sikereknek örülhettünk. Nemzeti 80 km-es kategória első áthaladója Feketéné Wachtler Katalin volt Ghaliat Al Ouyoune nevű lovával. Nemzetközi 80 km-es kategóriában Tóth József Szemafor Somával a negyedik helyen érkezett. 40 km-es minősítő versenyen élete első versenyét teljesítő Márkus Rozina AS Ciclon nevű lovával a dobogó harmadik fokára állhatott. Őt követte Szösz Letícia Shagya Solymásszal majd Wachtler Réka Alcazar Sahaaraval.

Mihók Orchidea rövid beszámolója a versenyről

Az idei év számomra Somorján kezdődött, ami az egyik kedvenc versenyhelyszínem.
A Turáni fajtájú Hunor P-vel a 120 km-es távnak vágtunk neki. Korábbi nyilatkozatokban már említettem és most megerősítem, hogy a Turáni ló most már hivatalosan elfogadott lófajta, ami egyedülálló a történelemben.
A tőlem megszokott versenyzéssel ellentétben most egy teljesen biztos 16-17 km/h közötti tempót választottam Hunornak. Remek társaságom volt egy horvát és egy litvániai lány személyében. Hunor az egész verseny során friss és fitt volt.
Az utolsó 20 km-es körön úgy döntöttünk, hogy  a lovainkat nem tartjuk tovább vissza, hanem amit szívből és jó kedvből mennek tempót, azt megengedjük. 21 km/h volt az utolsó kör átlaga, amire azért vagyok külön büszke, mert ez volt Hunor P első 120 km-es megmérettetése azaz az eddigi leghosszabb versenye. Hunor az első Turáni ló, aki teljesítette ezt a távot így még nagyobb az öröm, hisz az első Magyar Bajnoki cím után tovább írta a történelmet.
Meglepődve tapasztaltam, hogy az egész 120-as mezőny visszafogott tempót választott. 17 km/h átlaggal már nyerni lehetett, ami ezen a pályán nem számít kiemelkedő sebességnek.
Hunor P-t nem viselte meg a verseny, nagyon jó kedvvel búcsúztunk a helyszíntől és bízom benne, hogy a most megspórolt energiát a következő megmérettetésen kamatoztatni tudjuk, mivel egy sokkal nagyobb feladat vár ránk.
2019.04.18., Marcsó Zsófia, Mihók Orchidea és Lovasok.hu szerkesztősége
Képek forrása: Ványi Csongor, Canva
Frissítve: 2022.09.20.

Nyílt nap az Art of Balance szervezésében!

Módszertani programsorozat indul az Állatasszisztált-tréning és Coaching Központban!

Hiba bejelentés