Kezdőlap Blog Oldal 248

Megfordult a fejedben a lóúsztatás gondolata? Ezeket a pontokat tartsd észben!

A lóval való úszás igen magas szintű lovastudást követel. Elengedhetetlen a ló alapos ismerete, a maximálisan kialakított bizalom, a felelősségtudat és a profi lovas (és úszó) tudás.

Ha valaki úgy dönt, kipróbálja, milyen érzés percekre elrugaszkodni a talajtól a víz apró hullámai között lóháton, számolnia kell vele, hogy számtalan veszélyt tartogathat az élmény. Ennek ellenére szükségesnek tartjuk kicsit mélyebben írni róla, hiszen a témában megjelent sok-sok lenyűgöző videó, fotó a világhálón a nyári kánikula idején sok lovast sarkallhat arra, hogy kipróbálja a lóval való közös úszást.

A ló úsztatása egyébként más országokban bevált edzésmódszer, hiszen az úszás ugyanolyan jótékony hatással van a ló szervezetére, mint az emberére. Az úszás úgy mozgatja át a ló minden egyes porcikáját, hogy közben semmilyen terhelés vagy rázkódás nem éri az ízületeket, csontokat.

A sok esetben kifejezetten erre a célra kialakított speciális medencékben történő úsztatással nem csak kiválóan növelhető a ló állóképessége és részét képezheti a versenyre való felkészítésnek, de az esetleges sérülések utáni rehabilitációban is hatékonyan működik.

Ne fürdess olyan vízben, ahol tilos!

Hazánkban talán azért sem annyira elterjedt edzésforma a lovak úsztatása, mert igen kevés rá a lehetőség. A szabad strandok többségébe még kutyát sem szabad bevinni, nemhogy lovat. Ha mégis tudsz olyan helyet, ahol esetleg lehetőség nyílna egy kis úszásra, az sem biztos, hogy más szempontokból nézve megfelelő.

Bármilyen tópartot választasz magadnak, előtte alaposan fel kell térképezned a területet. Tudni kell például, hogy a ló épp ugyanolyan könnyen botlik a vízben, mint kint a szárazföldön. Egy-egy szikla, nagyobb kő nem csak esést eredményezhet, de akár fel is sértheti a ló lábát.

Ne kísérletezz olyan partoknál, ahol gyakran látsz horgászokat. Egy-egy elszabadult úszó horoggal szintén balesetet, sérülést okozhat.

Végezetül nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy amíg a Te pehelykönnyű súlyodat a vízfenéken húzódó iszapos talaj könnyedén megtartja, addig a ló fél tonnás súlyával könnyen elsüppedhet és beleragadhat. Azontúl, hogy balesetet okozhat, pánikszerű menekülést válthat ki a lóból, ahogy az is, ha a víz hirtelen mélyül.

Soha ne menj egyedül lovat úsztatni

Ahogy már azt a cikk elején kihangsúlyoztuk, a lóúsztatáshoz profi lovastudás szükséges. Ha a ló számára teljesen idegen a vízpart, javasolt egy tapasztaltabb lóval megismertetni vele a helyzetet. De mindenképpen legyen melletted valaki, aki a partról segítséget nyújthat probléma esetén.

A ló irányítása vízben nehezebbé válik, így ha szárazföldön előfordul, hogy kicsúszik a kezed közül az irányítás, semmiképp ne próbálkozz a vízben. Szárazföldön a ló egyszerűen elvágtat, de a vízben szörnyű következményekkel járhat, ha hagyod eltávolodni a lovat. Előfordulhat, hogy pánikhelyzetben a part helyett a mélyebb, ismeretlen vízszakaszt választja, eltávolodik, nem tud kijönni és végső soron akár el is merül.

A lóúsztatás mindenekelőtt a felszerelések eltávolításával kezdődik, hiszen a nyereg tönkremegy a vízben. Éppen ezért épp ugyanolyan kiválóan kell tudni lovagolni szőrén, mint nyeregben. A ló szőre a vízben ráadásul csúszósabbá is válik, ami még inkább megnehezíti a lovas dolgát.

Vedd le tehát a nyerget, az ínvédőt, a cipőd és a pólód, de a kobakodat semmiképp sem! A ló teljesen máshogy mozog vízben, mint szárazföldön. A talaj iszapossága miatt, a víz ellenállása végett sokkal nagyobbakat szökken, ami első alkalommal meghökkentő lehet. Ha pedig leesel a sekély vízben, épp ugyanúgy beütheted a fejedet, mint bárhol máshol.

Mellette vagy lóháton történjen az úsztatás?

Ha a lovat sikerült megbarátkoztatni a vízzel, teljesen nyugodt és nem áll ellen, hogy beljebb vezesd, akkor a következő lépés, hogy eldöntsd a ló hátán maradsz vagy mellette fogsz úszni. A ló kondíciója lehet elég erős ahhoz, hogy úszás közben képes legyen elbírni a plusz súlyt, azonban számolni kell vele, hogy ez igen megterhelő feladat és sokkal gyorsabban elfárad.

Ugyanakkor észben kell tartani, hogy egyáltalán nem biztos, hogy elbír, ami szintén pánikot válthat ki belőle vagy akár el is merülhet, így a legjobb lecsúszni a hátáról ha azt érzed, hogy a paták elrugaszkodtak a talajtól.

Ha ezeket a pontokat figyelembe véve úgy döntesz, hogy lovas tudásod elegendő és a lovad is alkalmas az úsztatásra, válassz olyan napot, amikor teljes a szélcsend, hullámoktól nem zavaros a víz és teljesen nyugodt a környezet. Úsztatást követően épp olyan könnyen megfázhat a ló, mint ha az istállóban slaggal mostad volna le, éppen ezért fontos, hogy miután kijöttetek a vízből ne állj vele a hűvösbe és jártasd mindaddig, míg teljesen meg nem szárad a szőre.

2018.07.25. Írta: Frisch Andrea, Lovasok.hu külső munkatárs
Kép: Canva
Frissítve: 2022.08.10.

A kender mint takarmánykiegészítő?

A kendertermesztők a sokféleképpen felhasználható ipari kendert nem csak a mezőgazdaságban akarják hasznosítani, hanem a haszonállatok takarmányozásában is.

Az Egyesült Államokban a kender mindenféle démonizálása előtt, a cannabis szabadon nőhetett szerte az Északi államokban. Ezáltal mind a vadon élő, mind a háziasított állatok legelhették a természetben nagy számban előforduló kendert, mielőtt az ültetvények nagy számban el lettek törölve a tájból a Szövetség tilalma miatt.

Ma a kender állatok számára táplálék-kiegészítőként újra elkezdett visszatérni az Egyesült Államokba egy igen érdekes módon. Számtalan olyan cég van, amelyik CBD termékeket ad el kisállatok kezelésére, abban a reményben, hogy a kutyák és a macskák ugyanazokat az előnyöket kapják majd meg, mint az emberek a kannabionidból. Azonban erre vonatkozóan nem állnak rendelkezésükre hivatalos tanulmányok.

Szeretnél megismerkedni a kenderház építéssel? Kattints ide!

Ezzel párhuzamosan néhány kisállateledelt forgalmazó cég is elkezdett ajánlani kezeléseket és étrendeket, amelyeket a kender teljes spektrumú tulajdonságaival ruházott fel (proteinek, aminó savak, omega 3 és omega 6 zsírsavak).

Talán a legérdekesebb történés, hogy a tradicionális mezőgazdálkodás is elkezdte a kendert egyfajta táplálék-kiegészítőként kezelni, amelyet az állatoknak adhatnak, hogy növeljék a tömegüket és egészségben tartsák őket – vagyis a végén profitálhassanak általa.

A kender termesztésben, előállításában és a jogszabályokban az USA-ban jelenleg Colorado van az élen. 2017 márciusában Colorado Governor John Hickenlooper aláírt egy egyezményt azért, hogy egy olyan csoportot hozzon létre a Commissioner of Agriculture név alatt, amely tanulmányozza a kender előnyeit és hasznosítását az állatok etetésében. Ezután Coloradoban a farmok sorra kezdték bevezetni a kendert az állatállományuk élelmezésében.

A fehérje és a jótékony hatású zsírsavak miatt a kender származékú ételek számtalan egészségmegőrző hatással bírnak.

„Pelletezett kenderünk körülbelül 10–20 százalékát adjuk hozzá a szarvasmarhák és a sertések takarmányozásához,” – nyilatkozta Pauli Roterdam of Endo Scientific, egy kender alapú tinktúrákat forgalmazó cég és a Audacious Farms, a Denverben, Colorado-ban működő ökológiai városi gazdaság. – ”Senkinek sem szabad kizárólag kenderrel etetnie az állatait, hiszen ez egy étrendkiegészítő.

Amit mi látunk, hogy 10 és 20%-ban bőven elég, hogy az állataink egészségesebbek legyenek, aki többet ajánl az átverés. Sokkal jobban néz ki a szőrük. Nehezebbek. És mindez mindössze 4 hónapnyi kenderetetés eredménye.

Viszont mivel ezek az állatok az emberi fogyasztás miatt vannak tartva Roterdam azt mondja, hogy néhány jótékony hatás eljut egészen a fogyasztóig. Tulajdonképpen, egy egészséges állat húsát enni bárkinek jó, aki elfogyasztja.

„Úgy gondoljuk, hogy sokkal több ritka kannabionid tartalmat fedezünk majd fel, így visszaadjuk a tápanyagot és a regeneratív tulajdonságokat a talajba, ami nagyobb értéket ad az állatoknak, a talajnak és az embereknek, visszatérve a több száz évvel ezelőtti kender és a CBD étrendünkhöz.”- mondja Roterdam.

A kender szintén táplálék-kiegészítőként van használva az Enlita Farmon, ahol csirkéket és kacsákat is táplálnak vele. Ezek a tojások pedig sokkal több omega- és aminó savakat tartalmaznak, illetve vitamint és kannabionidot is.

Talán az állatok takarmányozása a legjobb út arra, hogy újra bevezessük a kendert az étrendünkbe, hiszen így mi és az állataink is megkapjuk a számunkra fontos tápanyagokat.

Cikk forrása: Thehempmag.com

Játék a lóval – 2. rész – Ellenőrizni kell!

A Játék a lóval cikksorozatunk első fejezetében (Játék a lóval – 1. rész) néhány információt tudhattál meg a lovak egymás közötti játékáról, valamint az alapelveket, amiket ha betartunk, a játék mindkét félnek pozitív élmény lesz. Most nézzünk néhány példát, miket lehet játszani lovunkkal.

A sakk nem feltétlen a legjobb ötlet – csak ha rendkívül képzett a lovunk…

Játékötlet kezdőknek – mozogjunk közösen!

Kezdhetünk a legegyszerűbb játékkal, a közös szaladgálással. Nincs anyagigénye, csak egy kis kondíció, és megfelelő méretű terület szükséges hozzá. Ezt játszhatjuk lovunk karámjában, lovaspályán, de télen pedig akár fedelesben is, ha lovunk nem fél, megszokta már a helyszínt és nem a társait keresi, figyeli közben.

A körkarám kicsit szűkös hozzá, itt lovunk inkább kergetésnek fogja venni, ha elkezdünk futni, nyomás alá helyezzük. A lényeg, hogy ketten legyünk lovunkkal, ne legyen bent más ló vagy ember, a hirtelen fordulókban ütközés lehet a vége, és megzavarhat minket, vagy lovunkat egyaránt egy másik mozgó pont.

Legyünk előrelátóak, és melegítsük be kicsit a lovunkat a játék előtt, nehogy sérülés legyen a vége. Nyáron 5-10 perc, télen 10-15 perc séta elegendő bemelegítésnek.

Gyakran utánozzák egymást a lovak játék közben, például követik a másik ló sebességét, irányát. Kezdő játék lehet, hogy a hosszú falon közösen nyújtjuk az ügetést. Ha a lovunk elindul tempósabban, csak csináljuk utána – de ne kergessük. A hosszú fal végén hirtelen megállhatunk, és futás vissza a másik irányba! Mikor lovunk megérti, hogy ez most játék, vidáman fog követni minket.

Nagyban függ lovunk jellemétől, hogy hogyan és mennyi idő alatt lehet hozzászoktatni a közös szaladgáláshoz. Itt nagyon nagy hangsúlyt kap a bizalom és tisztelet. Ijedős lovaknál kezdjünk nagy távolságokkal, és sokat nyugtassuk szóval, érintéssel.

Jutalomfalat-játék

Egy egyszerű játékkal jutalmazhatjuk meg lovunkat munka után, vagy dobhatjuk fel a bokszfogságra (pl. betegség miatt) ítélt lovunk napját: dobjunk 1-2 almát egy vödör tiszta vízbe, hogy lovunknak ki kelljen „horgásznia”. Répa nem alkalmas erre, mert nem marad a víz felszínén. Ha lovunk nem érti a játékot vagy túl mélyre süllyeszti az almát a vízben és már nem akarja kihalászni, töltsük eleinte csak félig a vödröt, és fokozatosan szoktassuk hozzá a játékhoz.

Bizonyos lovak nem szeretnek elmerülni a vízben, inkább kiborítják a vödröt és a szárazföldről eszik fel az almát. Ez is egy megoldás, mivel játszunk, nincs jó vagy rossz – ne szidjuk meg lovunkat.

Tanítsuk meg lovunknak, hogy a játék akkor kezdődik, amikor valamilyen jelzést adunk neki! Ezzel is kifejezzük a rangsort. A ménesben a rangsorban feljebb való ló határozza meg, hogy ki hol eszik vagy iszik. Innen jön az, hogy aki az evést kontrollálja, az a főnök.

Változatosság

Egyes lovak élvezetüket lelik tárgyak megrongálásában. Biztos tapasztaltuk már mind. Akár ez is lehet játékelem, adhatunk lovunknak kartondobozt, amit szétszaggathat, rázhat a fejével. Vannak lovak, akik szívesen apportíroznak, mások pancsolni szeretnek. Egy dolog fontos: a változatosság. Minden játék egy idő után unalmassá válhat. Ha például beakasztunk egy labdát a karámjába, néhány nap után már nem fogja érdekelni lovunkat, érdemes csak alkalmanként berakni neki, és akkor mindig újult érdeklődéssel fog nekiesni.

Lovunk értékelni fogja minden igyekezetünket, amin érzi, hogy partnerként tekintünk rá, és szem előtt tartjuk a boldogságát. Javít a kommunikációnkon, jobban megértjük általa a másik igényeit és jelzéseit. Kellemes, vidám emlékeket szerzünk neki, egymásnak, így szívesebben fog hozzánk csatlakozni és nyereg alatt is hajlandóbb lesz a kooperációra.

2019.01.25. Both Anna, Frisch Andrea
Forrás: www.barnboox.de
Kép forrása: Canva
Frissítve: 2023.06.22.

 

Krucsó Szabolcs bízik a magyar sikerekben!

Alig egy hét van hátra a CSI***-W Nemzetközi Díjugrató és Olimpiai Kvalifikációs Csapatverseny kezdetéig, mely június 27-30. között kerül megrendezése a Nemzeti Lovardában. Erre készül most Krucsó Szabolcs is – olvasd el Te is Szabolccsal készített interjúnkat!

„Most megnyertem a Szuperdöntőt Mezőhegyesen, a 25. Kanca és Mén versenyen, azelőtt pedig a Középkört Kiskunhalason, a középkört Bábolnán. Most nincsen rossz szériám. A nagyobb számokban most nem szoktam indulni, de a többiben nem panaszkodhatok.”- nyilatkozta Szabolcs a Lovasok.hu-nak az idei szezonban szerzett sikereiről. – „A jövőheti versenyt követően, ahogy annak vége, hétfőn már indulok is tovább Ausztriába ismét.”

Mi az oka, ami miatt a nagyobb számokban nem versenyzel?

„Chacco Blue II már nincs nálam, egy másik lovam sajnos megsérült, így olyan lovakkal foglalkozom most, akik fiatalok, akik még képzés alatt állnak.” – mint tudjuk, Chacco Blue II és Krucsó Szabolcs sikert sikerre halmoztak, azonban a ló nemrég új gazdához került.

Milyen lovakkal láthatunk a jövőhét végén?

„A versenyen Lady Winnerrel (Contendro I), egy kilencéves kancával indulok, egy fiatal hétéves holstein lóval, valamint egy oldenburgival, aki szintén a középkörben fog menni. Így három lóval készülök – kettővel a nagyobb számokban, egyel pedig a fiatal lovak között.”

Milyen megérzéseid vannak a versennyel kapcsolatban? Hogy érzed, hogy fogtok teljesíteni?

„Remélhetőleg, úgy gondolom, hogy azért nem hiába fogunk elindulni. A fiatal lóval nemrég Ausztriában második lettem egy fiatal ló döntőben, egy hasonló kétcsillagos versenyen. Ezek a lovak már nem kezdők, rutinosak, helyt fogunk tudni állni.

Remélem, hogy lesz egy kis magyar siker is ezen a versenyen – én személy szerint azt gondolom, hogy lesz!”

Ahogy a Lovasok.hu Csapata is!

Kövesd velünk a a CSI***-W Nemzetközi Díjugrató és Olimpiai Kvalifikációs Csapatversenyt és nyerj személyes találkozót egy díjugrató sztárral!

További információért olvasd el „Nézd Te is a CSI***-W-t és nyerj személyes találkozót egy díjugrató sztárral!” című cikkünket!

2019.06.22. Frisch Andrea, Lovasok.hu szerkesztősége
Kép forrása: Canva
Frissítve: 2022.08.19.

Lovas Európa-bajnokság Budapesten

Nagy örömünkre szolgál, hogy Magyarország adhat otthont a 2021-ben megrendezendő lovas Európa-bajnokságnak. A Nemzetközi Lovas Szövetség (FEI) ugyanis, a tegnapi napon sikeresen elfogadta a Magyar Lovassport Szövetség Pályázatát.

A Kincsem Park és a Nemzeti Lovarda szolgál helyszínéül a bajnokságnak, melyen díjugratók, díjlovasok, para díjlovasok, négyesfogathajtók, és lovastornászok is startolnak.

A világ lovassportjának központja Európa, így remélhetőleg a legjobbakkal találkozhatunk Budapesten, a két év múlva megrendezésre kerülő Lovas Bajnokságon.

Nem feledkezünk meg továbbá az 1971-es magyar sikerről sem, melynek 50 éves jubileumát ünnepeljük a bajnoksággal egy időben.

“A Vadászati Világkiállítás keretében Budapesten rendezték az I. Négyesfogathajtó Európa-bajnokságot, hatalmas magyar sikerrel: Abonyi Imre egyéni és az Abonyi, Fülöp Sándor, Papp József –EB győzelmével.”

Mindannyian egyetérthetünk abban, hogy megtisztelő megbízás, hogy 2021-ben hazánk rendezi meg az Európa-bajnokságot. Fontos részét képezi mindez a lovas kultúránknak is.

“A világjátékoknak –kimagasló sportértéke mellett – gazdasági, politikai, társadalmi, idegenforgalmi és sportdiplomáciai hatása is jelentős. A világhírű lovasok kíséretében gazdasági- és üzletemberek, döntéshozók látogatnak el hozzánk.”

– nyilatkozta a Magyar Lovassport Szövetség elnöke, Lázár Vilmos.

Így a bajnokság fontossága mellett, 2021-ben Budapest az új partneri kapcsolatépítés jövőjének helyszíneként szolgál majd.

2019.06.21. Kurucz Linda, Lovasok.hu gyakornok
Forrás: Lovasszövetség.hu
Kép forrása: Canva
Frissítve: 2022.08.04.

 

Ha állatorvos lép a színre – Harmadik rész: Miért fontos a sántaságvizsgálat?

Bizonyára tudjátok, hogy a lónak minden lábára szüksége van az életben maradáshoz. Nemcsak a menekülő életmód miatt van ez így, hanem azért is, mert ha egyenlőtlenül terheli a lábait, az még súlyosabb problémákhoz vezethet, sőt akár végzetes is lehet! Ezért fontos, hogy a nem szembetűnő elváltozásokat is időben felderítsük szakember segítségével, így megelőzhetjük a későbbi problémákat, sérüléseket.

Mikor indokolt a sántaságvizsgálat?

Ha egy mód van rá, lovunk megvásárlásakor érdemes olyan állatorvost hívni, akinek jó rálátása van a ló lábára és észreveszi, ha valami nincs rendben vele. A későbbiekben, ahogy megismerjük az állatot, már magunk is könnyebben észleljük, ha nem a megszokott módon jár, vagy kicsit változik a testtartása.

Ha a lovunk lábáról van szó, nem baj, ha kissé túlaggódjuk a dolgot, hiszen jobb megelőzni a súlyosabb problémákat. Persze nem kell minden másképp sikerült lépés után orvost hívni, de ha tartósan „furcsának” találjuk lovunk mozgását, jobb, ha szakemberhez fordulunk.

Mi okozhat sántaságot és hogyan előzhetjük meg?

A sántaságnak fejlődéstani és szerzett okai is lehetnek. A fejlődéstani elváltozások hátterében lehet öröklődő mutáció, de sajnos sokszor előfordul, hogy a kanca, vagy a csikó takarmányozása és tartási körülményei nem voltak megfelelőek a csontok és ízületek fejlődéséhez. Köztudott, hogy a genetikai háttér hajlamot is hozhat magával (ezért is jó, ha ismerjük a csikó származását) de kellő odafigyeléssel elkerülhetők az ebből adódó problémák.

A balesetek és a terhelés minősége, hirtelen változtatása (nem mindegy, hogy díjugratásra, vagy távlovaglásra van trenírozva a ló) megnövelik a lesántulás kockázatát, különösen fejlődéstani hajlamosító tényezők fennállása esetén.

A balesetből adódó sántaság mindenki számára világos. Azonban a balesetek is könnyebben elkerülhetők, ha betartjuk az egyik legfontosabb alapszabályt. A takarmányozás és a tartási körülmények változtatása, sőt, még a kiképzés során is a türelem és a fokozatosság játszik kulcsszerepet.

Ez a helyzet az állat használati módjával kapcsolatban is. Gondoljunk csak bele, a mi szervezetünk (legyen akármennyire fiatal és egészséges) hogyan reagálna, ha mindenféle felkészülés, edzés nélkül nekivágnánk egy maratonnak? Hát bizony, nagy eséllyel lesántulnánk!

Hogyan zajlik a vizsgálat?

A lógyógyász ebben az esetben is a kérdések feltevésével fogja bevezetni a vizsgálatot. Értelemszerűen azzal kell kezdenünk, hogy volt-e korábban mozgásszervi problémája, kezelése és történt-e a közelmúltban valami, ami a sántaságot okozhatta. Ezen kívül számon fogja kérni, hogy mióta észleljük a problémát, volt-e patkolva (ha igen, mikor), munkában van-e (ha igen, milyen munkát végez).

Ezek után ugyanazzal folytatja, mint egy általános vizsgálat során. Megnézi az állatot kicsit messzebbről állásban, mozgásban, majd végig-tapogatja az ízületeit, különösen a problémás végtagra koncentrálva. Ha a sántaság oka nem egyértelmű, akkor további diagnosztikai módszerekhez folyamodik, mint a diagnosztikai érzéstelenítés és a radiológiai vizsgálatok (röntgen, ultrahang).

Sérülésmentes lovaglásban és kalandokban gazdag nyarat kívánunk minden kedves lóbarátnak!

2019.06.20. Paraczky Cecília, a Lovasok.hu Szerkesztősége

Képek: canva.com
Frissítve: 2022.08.26.

Ha állatorvos lép a színre – Második rész: hogyan zajlik a vizsgálat?

Előző cikkünkben összefoglaltuk, hogyan érdemes felkészülni egy állatorvosi vizsgálatra, hogy az gördülékenyen, biztonságosan legyen kivitelezhető. Most röviden áttekintjük a legáltalánosabb vizsgálati módszereket, különös tekintettel az állat tartási helyén elvégezhető vizsgálatokra.

Miután elláttuk az állatorvosunkat minden szükséges információval, neki is láthat szemügyre venni lovunkat. Első körben kicsit távolabbról vizsgálja meg, hogy lássa a klinikai összképet – az állat testtartása, mozgása, viselkedése (élénk, ideges, levert stb.), kondíciója ugyanis sok mindent elárul a ló állapotáról.

Ezután következnek a testközelből végzett fizikális vizsgálatok, a doktor megnézi közelebbről az állatot és következhet a tapogatás, a hallgatózás, a kopogtatás, illetve az egyes élettani paraméterek (pulzus, hőmérséklet, légzésszám) mérése, csakúgy, ahogy emberek esetében is szokás egy általános betegvizsgálat során.

Ilyenkor kitapintja a nyirokcsomókat, megnézi a nyálkahártyák színezetét, indokolt esetben (vemhesség, emésztőrendszeri problémák) rektális vizsgálatot is végez. Pónik és csikók korlátozottan vizsgálhatók ezzel a módszerrel, esetükben a röntgen helyettesítheti a rektális vizsgálatot.

A sántaságvizsgálat egy „külön műfaj”- külön cikket érdemel- természetesen ez is elvégezhető háznál és persze legjobb, ha erre szakosodott lógyógyász végzi.

Ha szükséges, kiegészítő vizsgálatokra is sor kerülhet, ilyen a szondázás, az endoszkópia, az ultrahang és a radiológiai vizsgálatok, melyeket akár a helyszínen is el lehet végezni bizonyos keretek között.

Sok esetben mintavétel is indokolt lehet, általában vér, vizelet és bélsár mintát küldenek laboratóriumi elemzésre. Kólikás tünetek esetén hasűri próbacsapolás is indokolt lehet- a hasűri folyadék színe informatív a helyzet súlyossági fokával kapcsolatban.

A főbb élettani paramétereket nem árt, ha magunk is ismerjük és tisztában vagyunk vele, hogyan ellenőrizhetjük azokat.

A csikók normális testhőmérséklete 37,5-38,5 oC, a felnőtt lovaké 37-38 oC. Ha 39 oC-ot mérsz, mindenképp hívj állatorvost! Lovaknál ezt rektálisan szokás ellenőrizni, tehát, ha lovad érzékeny és nem vagy benne biztos, hogy zökkenőmentesen meg tudod mérni, inkább menj biztosra és hívd ki a szakembert, ha gyanúsnak ítéled kedvenced állapotát.

A pulzus- és légzésszám ellenőrzése jóval egyszerűbb és mivel szoros összefüggésben vannak a testhőmérséklettel, jelzik, ha a ló lázas. Láz esetén ugyanis ezen állapotjelzők értékei emelkedettek lesznek. A normális pulzusszám (nyugalomban) 28-42/perc, ezt a ló bal mellső könyöke mögé benyúlva tapintással is ellenőrizheted. A normális légzésszám értéke 10-18/perc.

 

Cikksorozatunk folytatásában szó lesz majd a sántaságvizsgálat alapjairól és arról, hogy mi a teendő, ha baleset éri kedvenc patásodat. Addig is nagyon jó lovazást és nyaralást kívánunk!

2019.06.17. Paraczky Cecília, a Lovasok.hu Szerkesztősége

Képek: canva.com
Frissítve: 2022.08.26.

Egyedi pólók mindenkinek, kiváló minőségben!

Szeretnéd jópofa, mégis hasznos ajándékokkal meglepni szeretteidet, de már kifogytál az ötletekből? Szívesen jelensz meg szellemes jelmondatokkal színezett egyedi öltözékben? Legújabb partnerünk, a Pamutlabor hatalmas választékával és egyedi ötletek megvalósításával igyekszik minden ügyfelének kedvére tenni!

Tekintsd meg az alábbiakban Partnerünk rövid bemutatkozóját és engedd szabadjára a fantáziádat!

“Mi vagyunk a PamutLabor és arról álmodunk, hogy pólómintáinkkal mindenki eltudja mondani a véleményét, viselni azt amit gondol és szeret… Fontos számunkra, hogy mindenki megtalálja a hozzá legjobban illő pólómintát és büszkén viselje az idők végezetéig.

Számunkra az Ügyfél elégedettséges és minőség a legfontosabb, a dobogó legfelsőbb fokán áll ez a két tényező! Összegezve modern fiatalok vagyunk, akik imádják a pólókat és a munkájukat, mellyel évtizedeken át szeretnének foglalkozni.

Tökéletes nyomat, szuper alapanyag!

A mi pólóink digitális textilnyomtatással készülnek, ami közvetlenül az anyagba nyomtat! Hosszú évek alatt kísérleteztük ki a tökéletes technikánkat. Az eredmény: élénk színek és garantált kopásmentesség!

Ezeket a pólókat viselni is szeretni fogod. Akár a testhezálló fazont kedveled, akár a hagyományosat, a simogatni való 100% pamut pólóinkat imádni fogod! Minden minta 13 fazonban elérhető, így a választás a Tiéd.”

Ha ez a kis bemutatkozó máris megihletett, figyelmedbe ajánljuk a Pamutlabor Lovasok.hu Kártya elfogadóhely adatlapját, ahonnan megtudhatod, milyen kedvezményeket vehetsz igénybe Kártyabirtokosként!

Ajánld kedvenc szolgáltatódat Lovasok.hu Kártya elfogadóhelynek!

2019.06.20. Paraczky Cecília, a Lovasok.hu Szerkesztősége

Képek: Pamutlabor

 

Milyen előnyöket tartogat a Pegazus Élménykártya Program a Kártyabirtokosok számára?

Bemutatkozik az El Bronco Lovas Szakközépiskola és Kollégium

Fogadjátok szeretettel az alábbi bemutatkozó cikket egyik legújabb Lovasok.hu Kártya Partnerünktől, az El Bronco Ranch-tól! 

“2017 őszén nyitotta meg kapuit az El Bronco Lovas Szakközépiskola és Kollégium, amelynek diákjai hároméves képzést követően belovaglói képesítést szerezhetnek, méghozzá western stílusban. Az eddigi tapasztalatokról és a jövőbeli kilátásokról beszélgettünk az iskola megálmodóival és létrehozóival, Kurcsics Istvánnal és Ritával.

A kezdeményezés egyértelműen hiánypótló volt, hiszen hasonló rendszerben működő, érettségi utáni lovas, illetve belovagló képzés nemigen akad Magyarországon, a westernlovas sportban pedig végképp nem, pedig tudjuk, bőven lenne igény ilyesmire. Az Epona Lovasiskola volt az úttörő ezen a téren; vezetőjével, Borsó Bélával sokszor beszélgettünk ezekről a kérdésekről. Olyannyira sokszor, hogy végül tulajdonképpen ő beszélt rá, hogy hozzunk létre valami hasonlót a westernlovasok számára.

Az El Bronco Lovas Szakközépiskola megalapításakor egyértelműen az Epona oktatási koncepcióját vettük át: 18 éves kortól várjuk az – elsősorban már érettségizett – jelentkezőket. Hisszük, hogy 18 évesen már valóban el tudja dönteni valaki, hogy tényleg lovakkal, lovassporttal akar-e majd foglalkozni, és erre teszi fel az életét. 15-16 évesen, vagy még korábban, nyolcadikos diákként ez egyáltalán nem így van, bármennyire is szereti valaki gyerekfejjel a lovakat, a lovaglást. Államilag elismert OKJ-s képzés a miénk, azaz a jogszabályi előírásoknak megfelelően mindazok számára, akik az erre vonatkozó keretüket nem merítették még ki, 25 éves korukig ingyenes a képzés.

2017-ben indítottunk először osztályt, és nagy öröm látni, hogy milyen rengeteget fejlődtek a gyerekek ez eltelt idő alatt. Egyrészt köszönhető ez a lelkes tenni akarásuknak, másrészt pedig annak, hogy fantasztikus szakembergárda tanítja őket. Az állandó tanárok mellett rengeteg meghívott előadó is színesíti a palettát és tart nagyszerű képzéseket, órákat. Persze kemény feladatok, komoly kihívások elé állítja ez az iskola a diákokat. Voltak többen, akik közel tíz kilót dobtak le az első fél év során!

A gyakorlati képzés része az is, hogy rendszeres időközönként normál munkarendű lovászként dolgozhatnak a gyerekek, ami egyrészt pénzkeresetet is jelent a számukra, másrészt pedig kiváló lehetőség arra, hogy éles helyzetben is kipróbálhassák a munkabírásukat és a problémamegoldó képességüket. Eleinte hihetetlenül elfáradtak egy-egy ilyen teljes munkanap után, mára viszont eljutottunk odáig, hogy képesek akár a külföldi vendégeket kísérni, oktatni is. Ezek a gyerekek a képzés végére valóban olyan tudás birtokában lesznek, hogy egy kisebb lovasiskolát akár egyedül is elvezetnek majd. Mivel rendszeresen visszük őket segítőként a hazai westernversenyekre, így a végzésig rengeteg szakmai kapcsolatra is szert tesznek, nem lesz számukra gond az álláskeresés.

Az El Bronco Ranch az elmúlt húsz évben, a kezdetektől jelen van a magyar westernéletben a sport, a tenyésztés és a turizmus területén egyaránt. A lovas turizmusban eljutottunk odáig, hogy évről-évre negyven különböző országból érkeznek hozzánk vendégek. Most pedig itt egy új terület, és hihetetlenül motivál bennünket, hogy ebben is tehetünk valami fontosat. Boldogan vetettük bele magunkat az iskolaalapításba, ami pedig nem egy egyszerű dolog…

Közel kétéves előkészítő munka és rengeteg anyagi forrás kellett ahhoz, hogy 2017 szeptemberében elindulhasson a képzés. Biztató azonban, hogy már most van nemzetközi érdeklődés is irántunk: mivel sehol nincs ilyen jellegű középiskolai szintű, gyakorlatorientált képzés Európában, sőt, ilyen formában még az Egyesült Államokban sem, így már most felmerült az igény egy angol nyelvű osztály indítására. Ha ez megvalósul, akkor az oktatói gárdába olyan nemzetközi szinten elismert szakembereket is fel tudnánk kérni, akik vonzerőt jelentenének újabb külföldi érdeklődők számára is.

A következő lépés, hogy a Testnevelési Egyetem edzői képzésének valódi előszobája lehessünk. Ha megvalósulna a lovász – belovagló – nevelő edző – szakedző képzés egymásra épülő rendszere, az példa lehet a többi szakág számára is.

Általában áprilisban zajlanak a felvételik, nyár végére pedig kiírunk egy pótjelentkezést is, hiszen sokan az egyetemi felvételijük eredményének ismeretében döntik csak el, hogy mégis ide szeretnének járni hozzánk. Alapszintű lovastudás, biztos ülés mindhárom jármódban, és tanulni, fejlődni vágyás, alázat és tisztelet a lovak és a lovaglás iránt: ezek a legfőbb kritériumok a jelentkezéshez. Nem felvételi követelmény, de előnyt élveznek a nyelvtudással és jogosítvánnyal rendelkezők.

Szeretettel várjuk az ambiciózus lovas fiatalokat!”

Ha kedveled a western stílust és szívesen fejlődnél profi lovassá, vagy csak szívesen kikapcsolódnál vadnyugati hangulatban lovakkal körülvéve, tekintsd meg Partnerünk adatlapját és látogass el az El Bronco Ranchra kedvező feltételekkel Lovasok.hu Kártyáddal! 

Ajánld kedvenc szolgáltatódat Lovasok.hu Kártya elfogadóhelynek!

2019.06.17. Paraczky Cecília, a Lovasok.hu Szerkesztősége

Forrás: El Bronco Lovasiskola; A Lovas Nemzet cikke alapján

Képek: El Bronco

Hiba bejelentés