Ezért járjunk lovasoktatásra

Van, aki terepen tanult lovagolni, mert számára így hozta az élet, van, aki esetleg olyan szerencsés, hogy beleszületett -családja generációk óta a lovas életmódot folytat-, így kiskorától kezdve természetes volt, hogy lóháton üljön. Akár kezdő, akár haladó, vagy profi szinten űzzük a lovaglást, cikkünk most Mindenkihez szól. Fontos ugyanis, hogy nem feltétlenül heti rendszerességgel, de néha ellátogassunk egy lovardába, hogy az oktatók kicsit felfrissítsék tudásunkat.

A következőkben megosztjuk Veletek, miért.

Legyünk bármilyen szinten, jó, ha tisztában vagyunk vele, hogy fejlődni, tanulni mindig lehet, és ezt mindig érdemes is kihasználni. Sokszor bele sem gondolunk, mennyi mindent csinálhatunk rosszul, ha nem a helyes módon tanuljuk meg a lovaglás rejtelmeit.

Ha hosszú időn keresztül elhanyagoljuk az edzést, romolhat a tartásunk, ami sem nekünk, sem a lónak nem kedvező. A berögzült mozdulatokat nehéz elhagyni, ráadásul egy külső, szakértő szemlélőnek erre sokkal jobb rálátása van, hatékonyan segíthet nekünk. Ezért érdemes legalább időnként 1-2 edzést beiktatni a terepek, túrák közé lovardai oktató segítségével.

Mint említettük, rendkívül fontos, hogy a helyes módon irányítsuk, üljük meg a lovunkat. Ne legyen se rövid, se hosszú távon kényelmetlen Neki, hiszen amellett, hogy fájdalmas sebeket okozhatunk neki, az ő gerince is fájhat, deformálódhat, amely az ember esetéhez hasonlóan csak hosszú és küzdelmes munkával javítható – ha javítható.

Fontos tehát hangsúlyoznunk, hogy saját és lovunk érdekében is törekedjünk a lehető legmegfelelőbb és legbiztonságosabb lovaglásra, melyet Partnereink lovardai kínálataiban magas fokon képzett lovasoktatók által könnyen el tudunk sajátítani.

Ugyanakkor, ha változatosságra vágyunk, többféle oktatás közül is választhatunk kedvünk szerint. Legyen szó futószárazásról, osztálylovaglásról, esetleg privát edzésről. Annak érdekében, hogy tisztában legyünk tudásunkkal és képességeinkkel, egy szintfelmérő edzés is megfelelő választás lehet, ha régen jártunk oktatónál.

Ha cikkünk elolvasása után úgy érzed, hasznos lenne számodra egy, vagy akár több lovardai edzés is, itt Te is megtalálhatod a számodra legszimpatikusabbat!

 

2019.07.15. Kurucz Linda, Lovasok.hu szerkesztő gyakornok

A képek forrása: canva.com
Frissítve: 2022.08.12.

 

Hozzászólások