Kezdőlap Blog Oldal 215

A muraközi ló ismerete, felhasználása

Lovas témában írod a szakdolgozatodat? Éppen egy lovas tanulmányon dolgozol? Küldd el nekünk is a kész tanulmányt, hogy még több lovashoz eljussanak a gondolataid! Simon Réka  a szakdolgozatához, egy kérdőív kitöltésében kérte a Lovasok.hu segítségét, hogy minél pontosabb képet kapjon a muraközi ló megítéléséről. Most a kész munkát olvashatjátok, ami rendkívül informatívra és érdekesre sikerült. Fogadjátok szeretettel Simon Réka írásást:

Az elmúlt hónapok során alapos végzett kutatásom célja, a a muraközi ló ismeretének és használhatóságával szemben támasztott igényeinek vizsgálata volt. A kérdőívet 350-en töltötték ki, mely valóságos képet adhat arról, hogy a magyar lovas társadalom hogyan viszonyul ehhez a lótípushoz, mekkora igény van arra, hogy a kissé elfeledett muraközi ismét fajtává váljon. Emellett a felhasználhatóságot is vizsgáltam, melyből tanulva célzott tenyésztést lehet folytatni. Az alábbi felmérést a jelenleg még kevés hiteles adat és szakmai leírás adott okot, mely tágításához igyekszem munkámmal hozzájárulni. E lótípus fajtarekonstrukciós program révén ismételten lehetőséget kapott a megújulásra, mely hiánypótló lenne a mai lovasok igényei alapján. Elengedhetetlennek tartom, hogy a lovas társadalom pontos információk birtokába juthasson a muraközi lóval kapcsolatban.
Kérdőívemet, melyet a muraközi ló ismeretéről, felhasználásáról készítettem 350 ember töltötte ki, közülük a legfiatalabb 13 éves, a legidősebb hozzászóló 82 éves; akik mindannyian hallottak már az említett lóról, többek között lovas szakoldalakon, ismerős ajánlása által, állattenyésztői szaklapokból, lovas szakirodalmakból, az Őrségi Nemzeti Parkban, a Muraközi Ló Tenyésztéséért Egyesület Facebook oldalán, lovardákból, lovas edzőktől, lovas tanulmányaik során. A kitöltők között 49 muraközi lótulajdonos is található, akik szakmai hozzászólásaikkal segítették a felmérést.
A válaszadók nagy részének a muraközi lóról egy kisebb, de erős, zömök, hidegvérű ló jut az eszébe, akit nyugodt, nagy munkabírású szívós lóként jellemeznek, mely leírás teljességgel megállja a helyét a tenyésztők szerint is. Meglepően tapasztaltam, hogy a következő kérdésre, mely úgy szólt: „Mely magyar lófajtát tartja az Ön számára a legideálisabbnak? Kérem, indokolja meg miért!”, sokan a muraközi lovat írták az előbb említett pozitív tulajdonságai miatt, így a lenti listán a harmadik helyre került. Megjegyzem, egyelőre nem tekinthető külön fajtának, viszont az igényfelmérés eredménye szerint mindenképp ott a helye a következő rangsorban. A kérdőívre válaszolók által leginkább kedvelt magyar lófajták a következőek:
A 350 kitöltő számára leginkább a kiegyensúlyozott idegrendszer, a megbízhatóság, a kiváló munkakészség, a kiszámíthatóság, a nagy teherbírás, a kisigényűség és a küllem az, amely tulajdonságokat egy muraközi vásárlása esetén szem előtt tartana. Mivel a kérdésre adott válaszokat ki lehetett egészíteni saját szempontokkal is, így több olyan választ is született, melyet a potenciális vásárlók fogalmaztak meg, többek között a kényelmes mozgása, gyors tanulékonysága, alacsony marmagassága, szívóssága, jóindulata, szervezeti szilárdsága, jó lábszerkezete és masszív felépítése miatt tartják előnyösnek ezt a lótípust. Ezen tulajdonságok valóban vonzóbbá teszik a muraközit és a tenyésztése során is érdemes hangsúlyt fektetni ezen jellemzőkre, hiszen az igényeket épp a leendő tartók írták le.
Arra a kérdésemre, hogy „Mire hasznosítja/hasznosítaná muraközi lovát?” legtöbben a hobby szintű lovaglást jelölték meg, mely az alacsonyabb termete és a kényelmes mozgása miatt ideális felhasználása a muraközinek. Külleme és izomzata okán népszerű lenne vadászati/ erdészeti munkára, lovasfogatozásra, túralovaglásra is. A különböző terápiás foglalkozásokon a nyugodt kiegyensúlyozott idegrendszere és megbízhatósága kerülne előtérbe.
Az alábbi ábrán jól látható a válaszok eloszlása a kitöltők részéről:
A kérdőívre válaszolók 73 %-a szerint nagy szükség van a muraközi ló rekonstruálására, 21 %-a nem tudta eldönteni, mennyire lényeges ez a kezdeményezés, valamint a kitöltők 6%-a úgy véli, hogy teljességgel szükségtelen ez a tevékenység. A következő kérdésből („Ön hogy látja, van igény a lótartók, lótenyésztők körében a muraközi lóra? Kérem, fejtse ki pár szóban ezzel kapcsolatos gondolatait.”) kiderül, hogy miért gondolták így. Néhány beérkezett választ szeretnék idézni, melyben talán mindenki megtalálja a maga igazságát:
„Szerintem szép jövője lehet a fajtának ha egy stabil idegrendszerű, megbízható és sokrétű hobbylónak tudják alkalmazni a fajtát. Ehhez sokat kell népszerűsíteni is és marketingelni őket.”
„Igen, főleg igen komoly marketing ami szükséges véleményem szerint. A fennálló ménesekben el kell fogadtatni azt a tényt, hogy amit látnak az emberek azt fogják is szeretni. Talán az egyetlen pozitív dolog ami történt a fajtával kapcsolatban az elmúlt időszakban, hogy Hollywood felkarolta (Szépség és a szörnyeteg) és nagyon sok rajzfilmben a kender sörényes nehéz ló ami megjelenik. Azonban ez az átfogó, minden tájegységen megjelenő tartásához igen kevés. Gyermek versenyek, fiatal lovasok szükségesek, valamint a felhasználás népszerűsítése, lásd hucul.”
„Egy szűk réteg a lovasok közül nagyon érdeklődik a muraközi fajta iránt, de sokan még nem ismerik. Ha szélesebb körben tesz szert ismertségre, jó tulajdonságai miatt egyre többen fogják használni, tenyészteni.”
„Csak akkor lesz rá igény, ha a tenyésztő egyesület megtalálja azt a hasznosítási irányt ami a mai kor emberének is elfogadható! Ehhez kiváló marketing munka, és akár új sportág meghonosítása is szükséges.”
„Én úgy gondolom, hogy egyre kevésbé. A gépesítés miatt egyre kevesebb igény van a lóra, mint munkaeszközre és emiatt már nem sokan vesznek muraközit. Vidéken pedig úgy veszem észre, hogy nem a rendezett papíros, tisztavérű lovakat keresik. Erdészetekről nem tudok nyilatkozni, de elképzelhetőnek tartom, hogy a mai napig igénylik az ilyen fajtájú lovakat, hiszen sok helyen a gépek sem tudnak közlekedni megfelelően.”
„Úgy gondolom, hogy sajnálatos módon nem igazán van igény rá. A lovassport elkorcsosulása miatt ma már inkább az olyan lovakra van igény, ami nem csak hogy a sokmilliós árkategória, hanem a munkabírása közel sem hasonlítható egy muraköziéhez.”

Ezen vélemények és a további 344 egyöntetűen arra világított rá, hogy a muraközi lóra van igény! A kereslet megvan rá, a kínálatot kell fejleszteni, tökéletesíteni. Ugyanakkor azzal is számolni kell, hogy a fent említett lovassport átalakulása és a melegvérű lovak iránt lévő megnövekedett igény miatt nehezebben találnak olyan tenyésztőt a programban résztvevők, aki elköteleződik a muraközi iránt. Legtöbben a lótípust körülvevő marketing fejlesztését javasolják, mely jó kiindulópont lenne a szakmai rendezvények, bemutatók mellett a muraközi népszerűsítésére, hiszen az emberek azt tudják megkedvelni, amit meg is ismernek. A kérdőív alapján nem teljesen ismeretlen a lovas társadalomnak ez a lótípus, hasznosítaná és népszerűsítené ezt az újratenyésztett fajtát. A fajtarekonstrukciót megalapozók és a programban közreműködő tenyésztőknek köszönhetően egy olyan fajta van újraéledőben, mely új színt vihet a lovas életbe, egy „univerzális” lóval.

2021.02.15.
Simon Réka
Fotó: vasiertektar.hu, Canva
Frissítve: 2022.08.16.

Tűnj ki a tömegből – mutasd meg lovas vállalkozásod a Lovasok.hu-n!

Egyetlen jó kép többet ér ezer szónál. Naponta több száz tartalommal találkozunk, és villámgyorsan döntünk: érdekel vagy sem. A figyelem megszerzéséhez nem elég a jó szöveg – látvány kell, ami megállítja a görgetést.

Színezd ki a Lovasok.hu-t a saját képeiddel vagy videóddal! Legyen szó lovardáról, boltodról, termékedről vagy szolgáltatásodról – egy jól elhelyezett, figyelemfelkeltő banner ma is az egyik leghatékonyabb online eszköz.

Miért működik ez?

  • Mert az emberek először képeket néznek – és csak utána olvasnak.
  • Mert egy jó kép érzelmet vált ki, kíváncsivá tesz, kattintásra ösztönöz.
  • Mert a Lovasok.hu közönsége pont az, akit te is el akarsz érni – akár terméket árulsz, akár szolgáltatást nyújtasz.

Képekkel és bannerekkel emlékezetes maradsz

A figyelemfelkeltő vizuális tartalmak nemcsak elérik, de meg is maradnak a közönség fejében. Néhány tipp, hogy mi működik jól:

  • Erőteljes színek
  • Mozgó elemek (GIF, animáció)
  • Ikonikus szimbólumok (pl. stop tábla, lovas alak, szív)
  • Letisztult, egyértelmű üzenet

Ha szeretnél, segítünk megtervezni a banneredet – grafikával, szöveggel, minden részlettel együtt!

Miért pont a Lovasok.hu?

  • 20+ év lovas piaci jelenlét
  • Napi több ezer látogató, akik között ott van a te célcsoportod is
  • Nemcsak lovasok, hanem érdeklődő állatbarátok, családok, vállalkozók
  • Átlátható statisztikák, mérhető eredmények
  • Garanciát vállalunk a javaslataink alapján elkészített kampány hatékonyságára!

Fix vagy váltakozó megjelenés? Segítünk dönteni!

  • Fix banner: mindig csak a te hirdetésed látszik az adott zónában – maximális figyelem, maximális hatás
  • Váltakozó banner: több hirdetés között rotálva jelenik meg a tiéd – ha ezt választod, javasoljuk a 100–150 ezer AV/hó csomagot

Az AV (ad view) azt jelenti, hányszor jelenik meg a hirdetésed. Minél több, annál jobb!

Hol jelenjen meg a hirdetésed?

  • Fejléc banner: az oldal tetején, az egyik leglátványosabb helyen
  • Oldalsáv: tartalom mellett, jól láthatóan
  • Tartalomközi megjelenés: cikkek közé ágyazva, olvasás közben
  • Mobiloptimalizált bannerek – hiszen egyre többen mobilról böngésznek

Célzott kampányokat is indíthatsz: ha például lovardát hirdetsz, jelenj meg lovak oldalunkon és a lovarda-keresőnkben!

A jó banner hirdetés megtérül.

Egy jól célzott, jól tervezett banner nem költség – hanem befektetés. A saját termékeidet, szolgáltatásaidat mutathatod be olyan embereknek, akik valóban érdeklődnek irántuk.

Mi segítünk a tervezésben, beállításban és a kampány mérésében is.

Készen állsz, hogy megmutasd magad?

Lépj velünk kapcsolatba, és kezdjük el megtervezni a te figyelemfelkeltő kampányodat a Lovasok.hu-n!

Mutasd be lovas termékeidet, szolgáltatásaidat Magyarország legnagyobb lovas Facebook oldalán!

Ahhoz, hogy terméked elérje célközönségét, és hirdetési kampányaid rendre sikert arassanak, ma már nem elég elkészíteni a webáruházat vagy feltölteni a bemutatkozó oldalhoz tartozó információkat! Célzottan kell eljuttatnod a leendő vásárlóknak a terméked/szolgáltatásod hirdetését. Ebben nyújthatnak segítséget hatékonyságnövelő szolgáltatásaink, köztük a social média felületeinken való megjelenés, melynek köszönhetően gyorsan, és könnyedén növelheted oldalaid látogatottságát, eljuttathatod hirdetésed a megfelelő célcsoporthoz!

Facebook posztjaink átlagosan 10-20.000 organikus elérést mutatnak, a legjobb tartalmaink 40-60.000 organikus elérést produkálnak! A Lovasok.hu Facebook posztjainak hatékonysága elsősorban a több, mint 110 000-es lószerető követőtáborának köszönhető, akik posztjainkat nem csak nyomon követik, de a legtöbb esetben kedveléssel, hozzászólással és megosztással is díjazzák. Ez azon túl, hogy óriási elérést ad posztjainknak (hiszen azok a posztok jutnak el a legtöbb emberhez, amelyek a legtöbb reakciót váltanak ki az Olvasókból), őszinte örömmel tölt el bennünket nap mint nap.

Másfelől köszönhető a Lovasok.hu Facebook oldalának sok-sok éve fennálló működésének. A Lovasok.hu-nál folyamatosan naprakészen tartjuk tudásunkat, ismerjük és változatosan használjuk azokat marketing fogásokat, megoldásokat, amellyel garantálni tudjuk, hogy üzeneteink széles körben eljussanak a célközönségnek!

Mutasd be terméked/szolgáltatásod a Lovasok.hu social media felületein!

Mi sikerünk hirdetőink sikere – használd Facebook posztjaink erejét lovas vállalkozásod hirdetésében!

Töltsd fel pillanatok alatt lovas rendezvényeid a Lovasok.hu-ra!

Lovas programod van? Hirdesd ott, ahol valóban látják! A Lovasok.hu rendezvénynaptára az egyik legnépszerűbb funkciónk – évek óta keresik, használják, figyelik az oldal látogatói, legyen szó versenyről, táborról, képzésről vagy akár családi napokról.

Miért éri meg itt hirdetni?

  • Gyors, célzott keresés – a látogatók pillanatok alatt rátalálnak az eseményedre
  • Utolsó pillanatokban is megnézik – gyakran indulás előtt keresik fel, hogy pontos információt kapjanak
  • Nagy elérés, aktív közönség – lovasok, szülők, érdeklődők ezrei használják

Mit tud a rendezvény adatlapod?

  • Cím, helyszín, időpont
  • Bővebb bemutatkozás szöveggel, képekkel, videóval
  • Jegyárak feltüntetése, külső link (pl. jegyvásárlásra)
  • Kapcsolattartási adatok jól láthatóan
  • Frissíthető, módosítható, újrahasznosítható

Ne csak Facebookon hirdess – használd ki a Lovasok.hu lehetőségeit!

  • Erős, célzott lovas közösség
  • Kiemelkedő keresőforgalom
  • Hiteles, szakmai háttér
  • Egyszerű feltöltés, látványos megjelenés

Hirdesd hatékonyan lovas rendezvényedet Magyarország legnépszerűbb lovas portálján!
Töltsd fel most, és mutasd meg programodat ott, ahol igazán számít!

https://kereso.lovasok.hu/esemenyek/

Mutasd meg, mitől különleges a lovardád – a Lovasok.hu-n!

Szeretnéd, hogy a lovasok pont Téged találjanak meg, amikor lovasoktatást, tábort, bértartást vagy kiképzést keresnek?
A Lovasok.hu Lovardakeresője pontosan erre épül – részletes, lovardákra szabott szűrőkkel, hogy az érdeklődők gyorsan rád találjanak.

Töltsd ki a lovardád adatlapját – és emelkedj ki a mezőnyből!

A feltöltés egyszerű, de annál hatékonyabb. A látogatók akár helyszín, szolgáltatás, szakág, oktatás típusa vagy bértartási forma szerint is kereshetnek – és csak azok látják a lovardádat, akik pont azt keresik, amit Te kínálsz!

Amit megadhatsz:

Szolgáltatások:

  • Lovasoktatás (egyéni, osztály, futószáras, terep)

  • Lovastábor (napközis, bentlakásos, évszak szerint)

  • Bértartás (angolboksz, állás, ridegtartás stb.)

  • Lókiképzés

  • Lovastúra (pár órástól akár egyhetesig)

Szakágak:

  • Díjugratás, díjlovaglás, military, fogathajtás, lovastorna stb.

Eszközpark:

  • Díjlovagló négyszög, akadálypark, cavaletti, terepakadályok, trail akadályok

Szakemberek:

  • Állandó lovász, állatorvos, kovács, felügyelet

Létesítmények:

  • Patamosók (hideg-meleg, belső-külső), jártatógép, karámok

Tartás:

  • Széna, lucerna, szalma, forgács, abrak

Mozgatás:

  • Körkarám, futószár, pálya, földimunka

És még sok más olyan szempont, ami alapján a lovasok válogatnak – és döntést hoznak.

Tedd teljessé az adatlapod!

📸 Tölts fel képeket, videókat – mutasd meg, milyen hangulat várja a vendégeidet!
🗺 Térképes keresőnkben a pontos helyszínt is megjelölheted, így az érdeklődők tudják, merre induljanak.
📝 A bemutatkozó szövegben pedig személyes hangvétellel mesélhetsz a lovardád filozófiájáról, szolgáltatásaid részleteiről.

Ne maradj ki!

Ha szeretnéd, hogy lovardádra emlékezzenek, és elsőként Téged találjanak meg, ne hagyd üresen a lehetőséget!
A Lovardakereső a Lovasok.hu egyik legkeresettebb felülete – és Rád vár.

Töltsd fel most adatlapod, és hagyd, hogy a lovasok Téged válasszanak! >>>

Miért érdemes tenyésztőként megjelenned a Lovasok.hu Horsefaces felületén?

Évente több száz ló talál gazdára a Lovasok.hu eladó lovas hirdetésein keresztül. Büszkék vagyunk rá, hogy részesei lehetünk ennek a folyamatnak, hiszen egy-egy sikeres eladásnál igaz álmok válnak valóra.

A Lovasok.hu eladó lovas oldalán egy olyan jól optimalizált rendszert hoztunk létre, amelyen mind az admin felületet kezelők, mind a látogatók könnyedén eligazodnak. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a rendszeresen visszatérő látogatóink, és az új látogatók folyamatosan növekvő száma. Csak az eladó lovas oldalunkat átlagosan havonta 40.000-en látogatják. Látogatóink átlagban közel 5 percet töltenek az oldalon.

Nem is olyan rég létrehoztuk az Eladó lovas oldalunkon belül a Horsefaces-t, így már lehetőséged van bemutatni a MÉG nem eladó lovaidat, illetve akár tenyészkancáidat is. A Horsefaces felületén bemutathatod tenyészállományod, illetve a későbbiek során várhatóan eladó sorba kerülő lovaid származását, eredményeit, ezzel meggyorsítva a későbbi eladási folyamatot. A lovad felmenőinek bemutatása lehetővé teszi Számodra, hogy a legmegfelelőbb vevőt találd meg lovadnak, és hogy ár-érték arányban a legkedvezőbben tudd értékesíteni lovaid. Mindezt Magyarország piacvezető lovas portálján!

Hozd létre Te is lovad profilját, és találd meg a megfelelő vevőt, már az eladási szándék pillanatában! >

2020.12.14. Lovasok.hu

Nekünk fontos hirdetőink elégedettsége – garantáljuk a sikert!

Nekünk fontos hirdetőink elégedettsége, ezért szolgáltatásainkra 100%-os pénzvisszafizetési garanciát biztosítunk. Cserébe csak annyit kérünk, hogy osszd meg velünk tapasztalataidat, mondd el, miért nem vagy elégedett szolgáltatásunkkal. Teszteld Te is a Lovasok.hu szolgáltatásait – pénzvisszafizetési garanciával!

A garancia érvényesítésének feltételei

Hirdető a teljes befizetett összeget visszaigényelheti, amennyiben garanciaigényét a lent megállapított időn belül írásban jelzi

  • 5 napos periódus esetén a befizetéstől számított 48 órán belül
  • 15 napos periódus esetén a befizetéstől számított 5 napon belül
  • 30 napos periódus esetén a befizetéstől számított 10 napon belül
  • 60 napos periódus esetén a befizetéstől számított 20 napon belül
  • Havidíjas hirdetés kiemelés esetén a befizetéstől számított 8 napon belül

A garanciaigény bejelentését írásban kell megtenni az info@lovasok.hu címen, arról a címről, amellyel regisztrált a Lovasok.hu oldalon, megadva a hirdetés azonosítóját, vagy a havidíjas hirdetési csomag nevét, mellyel kapcsolatban a visszatérítési igényt érvényesíteni szeretné. Ha SMS üzenettel fizette ki a hirdetés kiemelést, a visszatérítéshez szükséges megadni egy bankszámlaszámot is, melyre visszautalhatjuk a hirdetési díjat.

Amennyiben a pénzvisszafizetési igény bejelentése a fentiek szerint határidőn belül megtörténik, a kiemelést azonnal töröljük, a befizetett összeget pedig mindenféle költség levonása nélkül 30 napon belül 100%-ban visszatérítjük.*

Bármilyen kérdése felmerül, forduljon hozzánk bizalommal!

Fülöp Tamás
+36 30/542 4276
Lovasok.hu

* A szolgáltató fenntartja magának a jogot, hogy azon felhasználókat, akik megítélése szerint rendszeresen visszaélnek a pénzvisszafizetési garanciával, kizárja a szolgáltatás köréből.

Marhaterelés, lótenyésztés, western -Túra a Lovasok.hu-val a Fekete Lovastanyán!

Premier

Előzetesek

#Előzetes 1- Bemutatkozik a Fekete Lovastanya

Marhatenyésztés és lótenyésztés tökéletes összhangban. A Fekete Lovastanya mára a western lovasok „paradicsomává” nőtte ki magát! Na de honnan indult?
Engedd meg, hogy a Túra a Lovasok.hu-val Program keretein belül körbevezessünk a kiskunfélegyházi Fekete Lovastanyán, ahol Fekete Benő a lovastanya tulajdonosa mutatja be a létesítmény múltját, jelenét és jövőjét!

#Előzetes 2- Western lovaglás

Miért pont a western stílust képviseli a Fekete Lovastanya?

A birtok körüli munkák, kiváltképp a marhaterelés, olyan speciális feladatokat jelent, amelyre bizony nem minden ló alkalmas. Fontos a bátorság, a talpraesettség, a gyorsaság, az erő és még sorolhatnánk… – Fekete Benő, a Fekete lovastanya tulajdonosa, a lovarda történetén és mutatja be a western lovaglás és a lovastanya összhangját a Túra a Lovasok.hu-val Program mai előzetesében.
Gyere és tarts velünk!

#Előzetes 3- A lovak  habitusai

Milyen kihívásokkal néznek szembe a Fekete Lovastanyán élő lovak nap mint nap és milyen tulajdonsággal kell rendelkezniük, hogy helyt tudjanak állni?

A különböző lovak, különböző habitusokkal rendelkeznek, a Fekete Lovastanya Csapata a lovak tulajdonságainak teljes ismeretében választják ki, melyik lónak, milyen feladatot adnak.
“Van amelyik ló a kiválogatásokban remekel (cutting); van amelyik a finom munkákhoz ért és nagyon erős összhangban van a lovassal, így Ők a marhaszámláláshoz használhatóak; míg más egyedek erős habitussal vannak megáldva, így akár egy „erősebb” marha terelésére is jól alkalmazhatóak.” – tarts velünk és nézd meg Te is a Túra a Lovasok.hu-val mai előzetesét, amelyben Fekete Benő részletesen beszél a lovak mindennapi munkájáról.

#Előzetes 4- Kinek való a Westren stílus?

Kinek való a western stílus? Mindenkinek!
Fekete Benő, a Fekete Lovastanya tulajdonosa mutatja be nekünk, hogy bizony minden lovas megtalálhatja az örömöt a western lovaglásban! Egy igen kényelmes és biztonságos stílusról van szó, melybe rengeteg izgalmat lehet csepegtetni, kiváltképp, ha terelhető marhák is vannak a közelben!

#Előzetes 5- Western szolgáltatások a Fekete Lovastanyán

Reining oktatás, marhaterelés, bértartás, versenyek…! Ami western, az mind megtalálható a kiskunfélegyházi Fekete Lovastanyán!
Korszerű fedeles pálya, több külső lovaspálya, élménydús rendezvények és igazán különleges, izgalmas marhás foglakozással dúsított terep lovaglási lehetőség várja az idelátogatókat!

#Előzetes 6- Rendezvények

A Fekete Lovastanya a Wester Országos Bajnokságok otthona, emellett különleges amerikai show-k, látványos rodeós rendezvények várják a Látogatókat! A Túra a Lovasok. hu Program keretein belül, engedd meg, hogy bemutassuk Neked a programokban gazdag kiskunfélegyházi Fekete Lovastanyát!

#Előzetes 7- Mik a céljai a Fekete Lovastanyának?

Milyen irányban fejlődik a Fekete Lovastanya?
Bármilyen szép és felszerelt egy lovarda, talán mondanunk sem kell, hogy soha nincs kész! Sőt, a tapasztalat azt mutatja, hogy minél komplexebb, annál több újabb célt fogalmaznak meg Tulajdonosok. Nincs ez másként a Fekete Lovastanyán sem! A gondosan lefektetett alapokra épült, már most is gazdagon felszerelt Fekete Lovastanya folyamatosan fejlődik!

#Előzetes 8- A Quarter horse bemutatása

Gyere és ismerd meg a vadnyugat lovait – a Quarter lovakat!
Ennek az egyedi, amerikai tenyésztésű lófajtának különlegessége a rendkívüli munka tűrőképessége! A Quarter lovak igazi “sprinterek” és tökéletes partnerként működnek együtt a lovassal. Hallgasd meg a Fekete Benő fajtabemutatóját a Túra a Lovasok.hu-val mai előzetesében!

Ha Te is szeretnél hasonló videót lovas termékedről, szolgáltatásodról, kattints ide, válaszd ki megfelelő Túránkat és töltsd ki az ott található űrlapot, vagy ha szeretnéd, hogy a Te lovardádba is ellátogassunk feltétlenül ajánld Lovardádnak is a lehetőséget!

Hamarosan felvesszük Veled a kapcsolatot!

2021.02.15. Lovasok.hu

Lovaspálya építés- Túra a Lovasok.hu-val – Just OneTour

Premier

Milyen egy magas minőségű, versenyzésre is alkalmas lovaspálya? Létezik-e négyévszakos pálya? Milyen adalékanyagokat érdemes használni? Többek között ezekre a kérdésekre is választ kapsz a Túra a Lovasok.hu-val premier vetítésében, melyben Raffai János táj- és kertépítész mérnök ismerteti a lovaspályák szakszerű építését, karbantartását!

Előzetesek

#Előzetes 1- Lovaspálya építés

A megfelelő szakszerűséggel kialakított pályák elengedhetetlenül fontosak egy jó lovardában! Ha Te is kíváncsi vagy, hogy miben rejlik a profi lovaspálya kialakítása, gyere és tarts velünk a Túra a Lovasok.hu-val legújabb epizódjában, ahol Raffai János táj- és kertépítész mérnök vezet be minket a lovaspályák rejtelmeibe.

#Előzetes 2- Miért fontos a megfelelő lovaspálya versenyeken?

A kiváló minőségű és szakszerűen kialakított lovaspálya az egyik elengedhetetlen alapfeltétele a színvonalas versenyeknek. Egy helytelenül kialakított pálya csúszóssá, veszélyessé válhat – a ló könnyen megsérülhet vagy ha azonnal nem is jelentkeznek a tünetek, hosszú távon negatív hatással van a ló lábaira.

A Túra a Lovasok.hu-val videójában részletes információkat kaphatunk Raffai János táj- és kertépítész mérnöktől a versenyekre is alkalmas lovaspálya kialakításáról.

#Előzetes 3- Rácsszerkezet

A Túra a Lovasok.hu-val keretein belül a Nemzeti Lovardában jártunk, ahol a kiváló minőségű lovaspálya kialakításáról beszélgettünk Raffai János táj- és kertépítész mérnökkel.
Homokos talaj, víztartó rácsok, vízelvezetés, stabilizálás.. és még jó néhány fontos tulajdonság, melyek miatt lovaspálya rácsszerkezete nagymértékben hozzájárul a „profi” kialakítású pályákért. Videónkban többek között ennek a rendkívüli szerkezetnek a funkcióiról lesz szó!

#Előzetes 4- Pályakarbantartás

Fésülés, simítás, talajmeglazítás, hengerezés. A Túra a Lovasok.hu-val epizódjában Raffai János táj- és kertépítész mérnökkel fény derül arra is, hogy milyen karbantartási folyamatok jellemzik egy kiváló minőségű, akár versenyképes pályát.

#Előzetes 5- Referenciamunkák

Raffai János sokéves tapasztalattal rendelkező lovaspályaépítő szakember, aki nem csupán a Nemzeti Lovarda minőségi pályakialakításaiért felel, de szaktudásának köszönhető a hortobágyi Máltai ménes új korszerű lovaspályája is, valamint Kiskunhalason és Romániában is értékes és minőségi pályákat alakított ki.

#Előzetes 6- Miről ismerhető fel a jó lovaspálya?

Milyen a megfelelő talajminősége egy verseny színvonalú pályának?
A kiváló pálya egyik fontos eleme, hogy a homok minősége megfelelő legyen, ezzel elkerülve az esetleges balesetek, illetve csúszásveszélyeket.
A Túra a Lovasok.hu-val epizódjában Raffai János táj-és kertépítész mérnök beszél a megfelelő lovaspálya talajminőségéről.

#Előzetes 7- Adalékok

Milyen is egy ideális pálya talajminősége? Miben rejlik a kiválóság?
Egy igazán jó lovaspálya számos természetes adalékanyagot tartalmaz, hogy a talaj megőrizhesse eredeti állapotát hosszú időn keresztül, ezzel is biztosítva a balesetek elkerülését.
Raffai János táj-és kertépítész mérnök a textiladalékok, a viasz és a kalcium-magnézium-klorid rendkívüli szerepébe avat be bennünket, valamint szó esik a 4 évszakos pályákról is. Nézd meg velünk a Túra a Lovasok.hu-val mai előzetesét és tudj meg még többet a megfelelően kialakított lovaspályákról!

Ha Te is szeretnél hasonló videót lovas termékedről, szolgáltatásodról, kattints ide, válaszd ki megfelelő Túránkat és töltsd ki az ott található űrlapot!

Hamarosan felvesszük Veled a kapcsolatot!

A ló, aki legyőzte a rákot – Csillag (újra) születik

Azt szokták mondani, hogy ha valaki megmenekül a haláltól, akkor olyan, mintha egy új esélyt kapna az élettől, kvázi, mintha újraszületett volna. Hasonló eset történt Csillaggal is, aki egy gyógyíthatatlan betegségből gyakorlatilag csodával határos módon épült fel. A gyógyulás hátterében a teljes életmódváltozás, az elhivatott és szakszerű állatorvosi kezelések, speciális gyógynövény keverékek és a ló gazdáinak önzetlen és gondoskodó szeretete mellett a ló határtalan élni és küzdeni akarása állhat. Még így is hihetetlen! Fogadjátok szeretettel Csillag gazdájának, Obsitos Debórának a történetét:

Csillag rengeteg évet letagadhat magáról kinézetével kapcsolatban. Hihetetlenül gyönyörű lett.

„2018.11.11-én megmentettük egy TSZ-ből szeretett jelenlegi lovunkat, Csillagot. A ló azon a helyen nagyon rossz állapotban volt, és csúnyán elbántak vele. Csak dolgozott és dolgozott megállás nélkül, illetve rengeteg csikót hozott világra. Amikor hozzánk került nagyon sovány és beteg volt, gombás fertőzése is volt. Több hónapon át megállás nélkül csak vakarózott.

Rengeteg állatorvosi kezelés után sikerült elmulasztani nála ezt a betegséget, de sajnos itt nem jött még a happy end. Csillag egy nap nem tudott felállni, és egy dudor jelent meg a lapockájánál. Mintavétel után kiderült, hogy a mi kis hős kancánk daganatos! Mindenki, aki tudomást szerzett Csillag betegségéről, őrültnek tekintett minket, amiért nem altatjuk el, azonban mi nem adtuk fel a betegség elleni küzdelmet, ahogy Csillag sem. Látszott, hogy minden reggel boldog és elhatároztuk, hogy amíg étvágya és életkedve van addig nem engedjük el a kezét (patáját).

Eltelt jó pár hónap, amikor elköltöztünk Csillaggal egy szebb, nagyobb, tágasabb helyre, ahol annyit lehetett kint, amennyit csak akart. Az elmúlt idő alatt Csillag állapota semmit sem változott. 1 év alatt semmi változás! Szegény lovat csak a gyógyszerek tartották életben. 2020.09.27-én egy hirdetés jött szembe velem, a FitoCavallo oldala volt.

Kitöltöttük az online állapotfelmérő kérdőívet, amely alapján a cég lovas terapeutája és tanácsadója, Deminger Kornélia megküldte tanácsait és termékajánlásait. A tanácsadó részletesen leírta, hogy mely takarmányokat ne etessük – mert gyulladáskeltő hatásuk lehet, melyeket azonban érdemes lenne beiktatni a ló étrendjébe. Javasolta, hogy etessünk vitamin- és ásványi kiegészítőt – ami segíti a daganatos betegek anyagcseréjét és immunrendszerét, valamint jelezte, hogy daganatos betegségeknél a fitoterápiás kezeléssel elsősorban az öngyógyuló képesség fokozása, az immunrendszer támogatása a cél. A gyakorlatban leggyakrabban életminőség javaulást lehet elérni, esetleg lassítható vagy valamennyi időre megállítható az állapotromlás, de a gyógyulás igen ritka. Nem kecsegtetett hamis reményekkel, de biztatott. Megrendeltük egy webshopban a javasolt gyógynövény-keverékeket és Csillag a tanácsadást követő 4. napon elkezdte kapni napi rendszerességgel az a FitoCavallo OLDI, HEPA és ASPRINT gyógynövény keverékeket.

Az OLDI idős kora és szívének támogatása miatt volt szükséges, a HEPA májregeneráló, az ASPRINT pedig a gyulladásos betegségek kiegészítő kezelésére való gyógyhatású termék. Ez idő alatt gyógyszert nem kapott. És akkor megtörtént az isteni csoda, amiről álmodni sem mertünk volna.

2 hónap után Csillag puklija kisebb lett. Majd rá egy hétre szinte semmi nem maradt a hatalmas daganatos puklijából, csak egy apró kis kidudorodás. Nem hittünk a szemünknek és édesanyukámmal egymásra nézve elkezdtünk sírni, egyből hívtuk a lovunkat kezelő állatorvos doktornőnket, aki ugyanúgy kitartott és mindent megtett Csillagért, mint mi – ha nem többet! Az állatorvosunk is hasonlóan reagált, mint mi: csodálkozott, hogy a valószínűtlennek hitt jobbulás hogyan történhetett meg. És bár Csillag nem 100%-osan, de elképesztő módon LEGYŐZTE A RÁKOT! Csillag felépülése miatt hatalmas köszönetet szeretnék nyilvánítani a doktornőnknek, aki, ha nincs, akkor ma a mi Csillagunk sem lenne életben. Nagyon hálás vagyok a FitoCavallo csapatának is, akik személyre szabott tanácsaikkal és különleges gyógynövény-keverékeikkel segítettek a lehetetlent is lehetővé tenni.

Bízom benne, hogy ez a történet mások számára is tanulságos, hiszen ez a csodakanca legyőzte a lehetetlent, amire az orvostudományban nincs gyógyír… Ez olyan eset, amit mások feladtak volna és egy altatással lezártak volna. Rengeteget jelent nekünk, hogy a lovasok.hu csapata közreműködésével sok-sok magyar lovashoz eljut a híre ennek a csodának!”

Obsitos Debóra
2021.01.21

Hiba bejelentés