Kezdőlap Blog Oldal 202

Debrecenben vár a Galiba Gyermekfesztivál!

Sokszínű programokkal várják a közönséget a X. Galiba Gyermekfesztiválon augusztus 15. és 22. között, a rendezvény célja a nemzeti értékek bemutatása, azok átörökítése a hagyomány és az innováció jegyében – közölték a szervezők a Nagyerdei Kultúrparkban kedden tartott sajtótájékoztatójukon.

A Galiba Gyermekfesztivállal párhuzamosan, augusztus 12. és 22. között tartják a Debreceni Virágkarnevál programjait is.
Puskás István (Fidesz-KDNP) alpolgármester elmondta, hogy az először 2012-ben első megszervezett Galiba Gyermekfesztivál különleges színfolt családoknak, gyermekeknek, akik életre szóló élményt szerezhetnek Kelet-Magyarország legkedveltebb és leggazdagabb programkínálatával az ország egyetlen megmaradt vidámparkjában. Debrecen büszke hagyományaira, amit a kézművességtől a néptáncok ápolásáig igyekszünk tovább erősíteni és tovább vinni – emelte ki az alpolgármester.
Nagy Gergely Sándor, a Nagyerdei Kultúrpark ügyvezetője kiemelte, hogy a Galiba Gyermekfesztivál ideje alatt 178 programot kínálnak, ez a sokszínűséget jelzi. A hagyományos gyermekprogramok – lovagi tábor, lovagi kastély, kézműves foglalkozások – mellett a gasztronómiai teraszon bográcsban gulyást főznek, kemencében kenyérlángost sütnek.
Kékedi Erika, a Főnix Rendezvényszervező Nonprofit Kft. programszervezője elmondta, hogy a 10. évforduló megünneplése jegyében 80 mesterség képviselői települnek ki a kultúrparkba, ahol az olimpia évében a Debrecenhez kötődő sportágakat is kipróbálhatják a gyerekek, így például a vívást, de lesz társas játék is. A dombtetőn jurta is várja az odalátogatókat.
Tóth János, a Hagyományok Háza Hálózat vezetője emlékeztette arra, hogy idén 20 éves a Hagyományok Háza, míg a táncházmozgalom 50 éves lesz. Ebből az alkalomból a Nagyerdei Szabadtéri Színpadon augusztus 12-én csütörtökön gazdag programkínálaton vehet részt a közönség.
Törökné Csécs Lenke táncpedagógus, néptáncos elmondta hogy a virágkarnevál Béres András néptáncos ötlete nyomán valósult meg és a Főnix Gyermek és Ifjúsági Néptáncegyüttes évtizedek óta állandó résztvevője a karneváloknak. Az ideire két nagyváradi egyesületet is meghívtak a megye településein kívül. Hozzátette, hogy a hagyományőrzés jegyében minden megyei népművészeti egyesületet meghívtak, melyek részt is vesznek a fesztiválon.

2021. augusztus 10.
Forrás: MTI
Kép: pixabay.com
Frissítve: 2023.02.20.

FEI Youth European Championships 2021 Ponies- 2021.08.11.-15.- Lengyelország

Az elmúlt hétvégén 2021.08.11.-15-e között került megrendezésre a lengyelországi Strzegomban megrendezett FEI Póni Európa Bajnokság, ahol fiatal lovasaink Pónin képviselhették hazánkat! A kimagasló teljesítményről beszélhetünk, mivel magyar pónis versenyző eddig még sosem jutott ki Európa bajnokságra ilyen eredménnyel.

Fénykép: Łukasz Kowalski 
Az első versenynapon Malaczkov Dóra és Campino 65,514% – ot értek el a Pony Team Competition-ben, míg Major Kíra, Davida nevű pónijával 69,259%-al teljesítette a pályát.
Kíra minden elképzelését felülmúlta a szerdai teljesítménye. Így Kíra a 32. helyezett lett, dóra pedig az 56. helyezett.
Videón: Major Kira Málna
Gratulálunk a lovasoknak és további sikereket kívánunk!
Szöveg és videó: ClipMyHorse
Fénykép: Łukasz Kowalski, Canva
2021.08.19.
Lovasok.hu
Frissítve: 2022.08.09.

 

Szilvásvárad – Championatus II.forduló- 2021.08. 13.-15.

Fantasztikus hangulatban telt a múlt hétvége is a magyar lovasok számára, újabb kiemelkedő sikereknek lehettünk tanúi. 2021.08.13.-15-e között került megrendezésre a szilvásváradi Championatus II. fordulója. A háromnapos versenyen összesen 187 versenyző és 239 ló vett részt, mintegy 34 versenyszámban.

A versenyről röviden: a Championatusban a díjugrató szabályzat szerint minden lovasnak két versenyhelyszínen összesen hat pályát kell lovagolniuk, melyeken pontokat gyűjtenek és a bajnokság végén az lesz a champion, aki az össz legtöbb pontot gyűjtötte össze.
A hétvégi döntők Gubicza Dorottya sikerével kezdődtek, aki Póni kategóriában nem csak a vasárnapi döntőben szerzett győzelmet Quint Van De Grooenheuvel pónijával, de a Championatus összetett bajnokaként a serleget is ő emelhette a magasba. A rendszerint eredményes Dorottya, ezzel póni kategóriában ismét címet védett.
Videón: Gubicza Dorottya -Quint Van De Groenheuvel

Az összetett versenyszámban az alábbi lovasok állhattak a dobogó második, illetve harmadik fokára:
Bodnár Annabell és AIDA-második helyezett
Gubicza Sarolt és TORTUGA harmadik helyezett

A Gyermek kategóriában Bodnár Annabell For The Moment nyergében rendkívüli teljesítményt mutatott a hétvégén, mivel megnyerte a pénteki elődöntőt, majd ezt követően a szombati középdöntőt is és végül a döntőt is. Mindezek mellett verőhiba nélkül teljesített az egész hétvégét.

A döntőn ritkán látott helyzet alakult ki, hiszen Nagy Zsófia és Annabell párharca a döntőben és az összevetésben is századra azonos idő volt, így mindketten megkapták a győztesnek járó 20 pontot.

Végül az összetettben Füzér Gábor tanítványa került az élre, ezzel a Championatus 2021. gyermek kategóriájának bajnoka: Bodnár Annabell lett. Az ezüstérmes Krepcsik Lara, míg a bronzérmes Csizmadia Csenge lett.

Videón: Bodnár Annabell – For The Moment

A serdülő B kategóra döntőjét vasárnap Kim Yura Charlotte nyerte, aki az Equipark Lk versenyzőjeként Bognár Hamis nyergében az alappálya után az összevetésben is hibátlan lovaglást mutatott. A második helyen Sáli Csenge, míg a harmadikon Szórád Linett végzett.

Videón:Kim Yura Charlotte – Bognár Hamis

A vasárnapi döntőben a Badacsonyi Lovas Sport Club lovasa győzött. A Championatus II. fordulóján, az amatőr kategóriában 115 cm-re kerültek az akadályok, ahol Natalia Czuczai Elzinot lovagolta, az alappályán és az összevetésben is hibátlanul teljesített. A győztesnek járó pontokkal így a 2021. évi összetettben a dobogó második fokárra állhatott.
Az összetettben jelentős fölénnyel (73 pont) Vajay Dóri végzett az élen. A bronzérmet Szórád Linett szerezte meg.

Szintén a vasárnapi versenynapon egyetlen hibátlan lovaglást láthattunk a serdülő A kategória döntőjében. Claessens Stella Wonder Van Hazelberg lovával megnyerte a 125 cm-re kiírt versenyszámot. Stella győzelme ellenére a legtöbb pontot az összetettben Kacsó Júlia Csenge gyűjtötte, így ő lett a Championatus bajnoka. Ezüstérmes Szőllősi Hajnal, bronzérmes pedig Ifj. Antal Péter lett.

Videón:Classens Stella – Wonder Van Hazelberg
Az utánpótlás kategória döntőjében nem került sor az összevetésre, hiszen Boda Csenge egyedüli hibátlan alappályát teljesített Laurence lova nyergében, mellyel megnyerte a döntőt. A vasárnapi fináléban elért 2. helyezése ellenére a 63 pontot gyűjtő pécsi lovas, Nagy Júlia nyerte az idei Championatust, míg második helyezett Szabó-Máriás Sára, harmadik helyezett pedig Nagy Evelin lett.
Videón: Boda Csenge – Laurence

A versenyhétvége utolsó döntője a felnőtteknek kiírt versenyszám volt. 135 cm-en rendezett fináléban végül ketten vetettek össze, ahol Kurnyák Ágnes volt a leggyorsabb Queenlan nyergében. A kategória összetett bajnoka, a 70 pontot gyűjtő Szotyori-Nagy Kristóf lett. Ezüstérmes Réti Dávid, bronzérmes Braunitzer Enikő.

Gratulálunk a lovasoknak és további sikereket kívánunk!
Ha lemaradtatok a versenyről visszanézhetitek ide kattintva! >
Szöveg és videó: ClipMyHorse

Fénykép: Canva
2021.08.19.
Lovasok.hu
Frissítve: 2022.08.18.

Szotyori Nagy Kristóf a felnőtt champion

A championátus legmagasabb akadályait a közönség a felnőtt kategóriában láthatta.

A vasárnapi 135 cm-es döntőben a győzelmet a D-Team lovasnője, az előző két kategóriában tanítványaival is első helyre kerülő, Kurnyák Ágnes szerezte meg, megelőzve az Airventes, Braunitzer Enikőt, aki PM Banderast lovagolta. Harmadik helyen végzett a Prosper lovasklub lovasa, Szotyori Nagy Kristóf és Horze Donald.

A championátus hat egyéni kategóriájából az egyetlen, ahol az urak voltak többségben és a dobogó első két fokára is ők léphettek fel.

A magasnak mondható, 70 ponttal Szotyori Nagy Kristóf lett a 2021. év felnőtt díjugrató championja akinek, a nyakába, Juhász Tibor a Díjugrató Szakág elnökségi tagja és Cseri Dávid Szilvásvárad ménes igazgatója akasztotta az aranyérmet. Az ezüstérmes 65 ponttal az Equitania LC lovasa, Réti Dávid, míg 48 ponttal bronzérmes helyen végzett a kecskeméti, Airvent lovasklub lovasnője, Braunitzer Enikő. Negyedik Kurnyák Ágnes, ötödik Mihucz Tibor, hatodik Szűcs Zoltán, hetedik Potocska Attila és nyolcadik Horváth Gábor.

2021. 08. 16.
Forrás: dijugratoszakag.hu
Kép: Canva
Frissítve: 2022.08.18.

Serdülő B champion – díjugratás – győztesei

Vajay Dóra amatőr, Kim Yura Charlotte a serdülő B champion.

Öt serdülő B lovas tudta a szilvásváradi forduló harmadik napi championátus döntőjének alappályáját és összevetését is hiba nélkül lelovagolni.

Az Equipark lovasklub lovasnője, Kim Yura Charlotte lovagolta a leggyorsabb időt Bognár Hamissal, így övé lett a győztesnek járó serleg és a 20 pont. A finálé második helyezettje az Oxer Team lovasnője, Király Alíz Fergus De Merze nyergében és harmadik az Antal Tanya versenyzője, Csengery Dóra Angelina De Circee nevű lovával.

Az összetett versenyben is a döntő győztes örülhetett, 49 ponttal lett aranyérmes, Tenyei Tóth Attila tanítványa, Kim Yura Charlotte, ezüstérmes a Connemara lovasklub lovasnője, Sáli Csenge 41 ponttal, bronzérmes az Airvent lovasklub versenyzője, Szórád Linett 39 ponttal. Negyedik Király Alíz, ötödik Molnár Csenge, hatodik Szabó Larissza, hetedik H. Nagy Emma és nyolcadik Kámán Nóra.

Négy lovas tudott az amatőr kategória championátusában vasárnap az alappályán és az összevetésben is hibapont nélkül lovagolni.

Első helyen végzett a badacsonyi, Dr. Czuczai Natália Elzinoval, megelőzve a Varga Ménes lovasát és lovát, Balouvalleyt. Szekeres Ágota tanítványa, Mesaros Szilvia lett a harmadik Owen Van Herent nyergében, míg negyedik helyen az algyői, Riverside LSE lovasnője, Hajdú Kitti végzett Nadli Feeling F-el.

A championátus összesítésénél, ahol hat pálya eredménye számított a kiskunhalasi és a szilvásváradi forduló után, jelentős fölénnyel 73 ponttal első helyen végzett Vajay Dóra. Második 51 ponttal, a Szilvásváradon a pénteket és vasárnapot is nyerő, Dr. Czuczai Natália, míg harmadik helyen a hódmezővásárhelyi, Sarkadi Petra végzett 38 ponttal.

2021. 08. 16.
Forrás: dijugratoszakag.hu
Kép: Canva
Frissítve: 2022.08.18.

FEI Négyesfogathajtó Európa-Bajnokság lesz szeptemberben!

2021. szeptember 2. és 5. között a budapesti Kincsem Park lesz az otthona a FEI Négyesfogathajtó Európa-Bajnokságnak, mely kiemelt jelentőségű rendezvény a hazai fogathajtó társadalom életében.

A verseny egy különleges jubileumot jelent, mivel ötven évvel ezelőtt 1971-ben Budapesten tartották az első Európa-bajnokságot. A jubileumi évforduló különleges sportsikereknek is emléket állít: 1971-ben szintén a magyar fővárosban rendezték az I. Négyesfogathajtó Európa-bajnokságot, az I. Vadászati Világkiállítás társrendezvényeként. A versenyen a dobogó mind a három fokára magyar versenyző állhatott fel: Abonyi Imre, Fülöp Sándor és Papp József.

A FEI Négyesfogathajtó Európa-Bajnokságra beérkezett végleges nevezések listája ITT olvasható.
10 nemzet 43 hajtója érkezik Budapestre és 9 csapat küzd a legjobb eredmény eléréséért.

A verseny programterve EZEN A LINKEN érhető el.

Jegyvásárlási lehetőség: https://www.budapestdriving2021.com/jegyek

2021. 08. 17.
Forrás: fogatsport.hu
Kép: fogatsport.hu

Nemzetközi versenyen induló fogathajtók figyelem!

Tisztelt Nemzetközi Versenyen Induló Fogathajtók!

Szeretnénk felhívni a figyelmeteket, hogy 2021. augusztus 1-től az FEI EHV-1 rendelet értelmében az alábbi dokumentumokat a FEI HorseApp-be szükséges feltölteni:

  • Ló testhőmérséklet adatai a versenyt megelőző tíz napban
  • Horse Health FEI Self-Certification Form

+ a FEI HorseApp új verziójában egyszerre több ló profilja is szerkeszthető / frissíthető

A papír alapon kitöltött formanyomtatványokat már nem fogják elfogadni, ez minden Európában a 32. héttől (2021. augusztus 9-től) megrendezésre kerülő nemzetközi versenyre vonatkozik.

A FEI HorseApp mobiltelefonra való letöltése után, amennyiben a sportoló/ lóápoló/ trainer/ állatorvos nem rendelkezik FEI profillal, a „Don’t have an account? Create one.” gombra kattintva készíthet magának FEI profilt.

Abban az esetben, ha a sportoló/ lóápoló/ trainer / állatorvos elfelejtette a jelszavát, új jelszó igénylése esetén a „Forgot your password?” gombra szükséges kattintani.

Hasznos információk a dokumentumok feltöltésével kapcsolatban az alábbi linken olvashatóak: https://howto.fei.org/category/20/all-users.html

Hibaüzenet, elakadás esetén a képernyőfotókat a usersupport@fei.org e-mail címre szükséges elküldeni.

2021. 08. 09.
Forrás: fogatsport.hu
Kép: Canva

Az augusztusi Lovastusa Ifjúsági Európa Bajnokságon magyar csapat is indul!

Lovastusa Ifjúsági Európa Bajnokság! Hosszú idő óta, az idén ismét csapattal indulhatunk az Ifi EB-n!
Csapatvezető: Szikszai Lajos.

A minősült csapat tagjai:
Alasztics-Nakagami Anna Norikó (16)
Lova: SÚGÓ (Ism.)
(Pauer Lovas Klub, edző: Vámosi Lilla)

Merényi Réka Panna (18)
Lova: HERMIONE – ACORN / CORMI (Ism.)
(Veszprémi UKE, edző: Finta: Géza)

Pataki Anna Klára (15)
Lova: LENNARD 40 – LENETT / SOPHIA-MARIA (CONTENDER)
(Szikszai Military LSE, edző: Szikszai Lajos)

A versenynek augusztus 25-29. között a svédországi Segerjö ad otthont.
Itt látható a csodaszép helyszín: http://segersjo.com/english

A lovak már augusztus 21-én, szombaton útra kelnek kíséretükkel, hogy hétfőn már a verseny helyszínén pihenjék ki a hosszú utat.

A versenyzők és a csapat további tagjai szintén hétfőn repülnek Svédországba. Hétfőn pihenés vár mindenkire, valamint ismerkedés a helyszínnel, kedden edzés következik, ahogy szerdán is, amikor az első állatorvosi vizsgálatra is sor kerül.

Sok sikert lányok!

2021. 08. 17.
Forrás, teljes cikk: military.lovasszovetseg.hu
Kép: canva.com

Szent István nap a Szőcs Géza Nemzeti Lovaskultúra Központban

Szent István napot tartanak augusztus 21-én, szombaton a simonpusztai Szőcs Géza Nemzeti Lovaskultúra Központban, ahol egyebek mellett lovasbemutató, koncert és gyerekprogramok is várják az érdeklődőket.

Immár harmadik alkalommal rendezik meg a Szent István Napot, amelyen keresztül szeretnék bemutatni a magyar nemzet értékét jelentő lovashagyományokat – tájékoztatták a szervezők szerdán az MTI-t.

Több lovas bemutató is várja a közönséget: lesz díjugrató, ügyességi és huszárbemutató, de a Simonpuszta Nemzeti Lovas és Hagyományőrző Egyesület gyermek lovasait is megismerheti a közönség.

Nemzeti rockoperák részleteivel lép színpadra Varga Miklós énekes fia és lánya. Az est fénypontja a Csodaszarvas című rockopera koncertváltozata lesz, amely a Magyar Történelmi Színház előadásában lesz látható.

Az eseményen felidézik a hagyományos kézműves mesterségeket, a gyerekeket kézműves kiállítás és foglalkozás, sétalovaglás, ugrálóvár, kisállatsimogató és íjászat is várja.
Mind ezek mellett ünnepi szentmise és kenyérszentelés, valamint habfürdőzés is szerepel a programban a tűzoltóság közreműködésével.

2021. 08. 18.
Forrás: MTI
Kép: pixabay.com

Kurnyák Ágnes tanítványai a serdülő A és az utánpótlás championok

A championátusok tizenöt éves történetében a serdülő A, 16-18 közötti lovasok versenyszáma mindig szerepelt a programban. Az évek során ebben a kategóriában volt mindig a legkiszámíthatatlanabb a verseny, 2021-ben is ez történt.

A szilvásváradi harmadik napi 125 cm-es összevetésben, egyedül egy hibátlan pályát láthatott a szép számú közönség. Bán Krisztián tanítványa, a Merengő Lovas SE lovasnője, Claessens Stella Wonder Van Hazelberg tudott verőhiba nélkül lovagolni, így övé lett a győztesnek járó 20 pontMásodik helyen Kovács Zoltán tanítványa, Stiedl Anna Blanka Conscience nyergében végzett, míg a harmadik helyért járó 16 pontot a Komárom-Esztergom megyei, Kiss Krisztina Pankával kapta.

Az összetett versenyben a legegyenletesebb teljesítményt nyújtó, a kiskunhalasi döntőt nyerő, Kacsó Júlia Csenge tudott győzni, aki Contesivel gyűjtötte szorgalmasan a pontokat. A lovasnak klubja a Taszári Vital LSC és edzője, Kurnyák Ágnes. A ráckevei, Szőllősi Hajnal 36 ponttal lett a második, akinek edzője Sári Viktor, míg édesapja által edzett ifj. Antal Péter nyakába akasztották a bronzérmet. Negyedik lett Nyemcsók Hanna Dóra, ötödik Stiedl Anna Blanka, hatodik Schmuck Rebeka Anna, hetedik Claessens Stella, míg nyolcadik Viasz Hanna.

Az utánpótlás lovasoknál a vizesárok jelentette a legnehezebb akadályt a vasárnapi szilvásváradi fináléban. A versenyben egyedül Szikszai Lajos tanítványa, Boda Csenge Laurence-el tudott hiba nélkül lovagolni, így megnyerték a döntőt. A vizesárok gyurma csíkjára lépő, Királyhágó nyergében Nagy Júlia lett a második, míg a döntőben harmadik helyen a GSH Team lovasa, ifj. Szabó Gábor által felkészített, Varga Marcell és La Pilot Prinze zárt.

Miután a összetett verseny eredményét a versenybíróság kiszámolta, a mosolygós, pécsi lánynak, Nagy Júliának volt oka az örömre, hiszen 62 pontot gyűjtve 2021-ben megnyerte az utánpótlás championátust. A GSH Team lovasnőjének, Szabó-Máriás Sárának a nyakába akasztották az ezüstérmet, aki 56 pontot gyűjtött, míg a 48 pontos, ajkai Nagy Evelin lett a bronzérmes. A többszörös championi címmel rendelkező, Ábrahám Zsófia ezúttal negyedik lett, ötödik, Fekete Antal, hatodik Varga Marcell, hetedik Vincze Imre, nyolcadik Kovács Ádám.

2021. 08. 16.
Forrás: dijugratoszakag.hu
Kép: Canva
Frissítve: 2022.08.18.

Hiba bejelentés