Kezdetben a legfontosabb feladat az, hogy a gyermekek megbarátkozzanak a lovakkal és megtanulják, hogyan kell viselkedniük a lovak környezetében, megtanulják az alapvető biztonsági “előírásokat”, szokásokat, meg kell ismertetni velük a lóápolással kapcsolatos mindennapi tennivalókat, melyek a következők:
figyelemfelhívás a veszélyforrásokra
a lóval, lakhelyével, életmódjával, testtájaival való ismerkedés
a ló körüli munkák, gondozási feladatok megtanulása és végzése
a ló le- és felszerszámozásának megismerése, sorrendiség betartása
a gyermek kommunikációjának, kapcsolatteremtő képességének kialakítása, fejlesztése
a lóhoz való helyes közeledés, a lóval való helyes bánásmód kialakítása során a helyes beszéd és viselkedés megtanulása, mind a lóval, mind társaival szemben – szociális viselkedésük fejlesztése
magatartási problémák csökkentése, helyes személyiségi jegyek, tulajdonságok (felelősségtudat, önfegyelem, egymás munkájának megbecsülése, kiegészítése, megerősítése)
pszichés és testi képességek fejlesztése ( gondolkodás, mozgáskoordináció, egyensúlyérzet, problémamegoldó képesség gazdaságos mozgásszervezés, laterális fejlődés )
Lovon ülve…
Ezután következnek a konkrét lovaglási helyzetekhez kapcsolódó gyakorlatok:
lóra felszállás, leszállás
ülésbiztonságot kialakító gyakorlatok
egyensúlyt fejlesztő gyakorlatok
törzs-, kar-, lábgyakorlatok (eszközökkel)
A voltizsheveder a kezdő lovasok oktatásában nagy segítséget nyújt, méretéből adódóan nem változtat a ló és a lovas szoros kontaktusán, mindamellett lehetővé teszi szükség esetén a lovas megkapaszkodását, egyensúlyának visszanyerését.
A lovagoltatás során a következő feladatokat igyekeznek a gyerekekkel megvalósítani egy ellazult izomállapot megéreztetése, megtanulása állásban és lépésben, mely a ló ritmusának átvételéhez kell – biztonságérzet kialakításához szükségesek lovon való helyes ülés megtanulása, rendszeres begyakorlása a gyakorlatok során, ülésbiztonság kialakítása aktív, minden izomra kiterjedő izommunka és izomerősítés elérése a lépésben haladó ló hátán eszközzel vagy eszköz nélkül végzett egyszerű kar-, láb- és törzsgyakorlatokkal a gyermek téri tájékozódásának fejlesztése a természeti tárgyak megmutogatásával, megnevezésével, a környezet megfigyelésével a szimmetria megéreztetése, a test középvonalának érzése, a helyes testséma, a magukról kialakított testkép fejlesztése a gyermekek figyelmének elvonása saját problémáikról, nehézségeikről, esetleges félelmeikről különböző eszközökkel (labda, kiskarika, nagykarika, vödör, bóják) végzett gyakorlatokkal a napjainkban oly gyakori tartáshibák, gerincproblémák (kisfokú gerincferdülés esetén is) és tartási rendellenségek kialakulásának prevenciója vagy a már kialakult probléma korrigálása lépésben haladó ló hátán végzett has- és hátizom-erősítő gyakorlatokkal az egymásra figyelés, az egymás segítésének képességének fejlesztése annak érdekében, hogy megtanulják: kellő fegyelmezettség, önfegyelem és önuralom híján figyelmetlenségük, rendetlenkedésük komoly veszélyt jelenthet magukra és társaikra nézve is bátorság, ügyesség, kitartás fejlesztése – egyes esetekben az ügetés jármód megismerése, kipróbálása az emberi mozgástól szokatlan diagonális szinkronmozgás megéreztetése érdekében.
A lovagoltatás során a különböző érzékszervek, analizátorok a külső, belső érzékelés állandó, folyamatos változó hatása alatt állnak. Az állandó ritmusos mozgáshatást gyakorol a haptikus, taktilis, kinesztetikus érzékelés alakulására, fejlődésére. A lovaglással összefüggő új térátélés élménye, valamint a mozgó lóhoz való folyamatos alkalmazkodás segíti a pszichés és kognitív funkcióikban károsodott gyerekek figyelmének fejlődését. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a gyerekek figyelme tartósabbá nehezebben elterelhetővé válhat.
A lovaglás körülményeinél fogva alkalmas a korábban elsajátított mozgássémák (egyensúly, gyorsaság, ügyesség, gyakorlottság) javítására, finomítására valamint az új helyzethez igazodó mozgások megtanítására. Mindez nagyfokú figyelmet és koncentrációt igényel a lovasoktól. A mozgáskoordináció következtében a gyerekek mozgása rendezettebbé válik: egyensúlyérzékük, téri orientációjuk javul, tartáshibájuk mérséklődik, nagy és finommozgásaik pontosabbakká válnak, fejlődik ritmusérzékük, fokozódik erőnlétük, nő edzettségük.
A kép illusztráció
Maga a lovaglási helyzet megkívánja a lovastól, hogy a ló mozgása közben cselekedjen és ehhez képest gondolkodjon. A lovaglás során megvalósuló folyamatos mozgás cselekvésvezérléshez igazodó gondolkodási reakciót igényel. A gondolkodási reakció befolyásolható a ló jármódjának, mozgásgyorsaságának, a lovaglási területnek és az ehhez kapcsolt cselekvésnek együttes megváltoztatásával. A gondolkodással szoros összefüggésben van a beszéd is. A lovaglás nagyon jó lehetőséget kínál a kommunikáció fejlesztéséhez is. A szóbeli utasítások, a bemutatással egybekötött magyarázatok mind a beszéd megértését, a passzív és az aktív szókincset egyaránt fejlesztik. A gyerekek gyakran szavakkal is kísérik a gyakorlatokat ez mind a feladatok könnyebb bevésését, mind a beszédkésztetést, a beszédkedvet és a szókincset egyaránt növeli. A lovon ülve egyébként is sokkal oldottabbak, közlékenyebbek, szeretnek beszélni a lóhoz is. Emellett a foglalkozás vezetőjével és a tárasakkal is kommunikálni kell. Különösen autista vagy autisztikus személyiségvonásokkal rendelkező gyerekek esetében van különösen fontos szerepe a kommunikáció fejlesztésének. Ezt még elősegíthetik kis mondókák is.
A lovaglás elképzelhetetlen a másik fél figyelembevétele nélkül. Legyen szó akár a lóról, akár a többi társról vagy a lovardai környezet egyéb szereplőiről. A lovaglási környezet sok olyan elemet tartalmaz követelményeiben, amelyek a szocializálódást spontán vagy szervezett módon segítik elő. Értékes segítséget jelenthet ebben a tekintetben a lóval, lovaglással való érzelmi motiváltság. A foglalkozások során megtanulnak együttműködni egymással, segíteni a társaknak. A lovaglás fejleszti az önállóságot, aktivitást, a foglalkozásokon alkalmazott játékok fokozzák a találékonyságot, a problémamegoldást. A gyerekek számos pozitív megerősítéshez jutnak a feladatok, gyakorlatok elvégzése során. A sikerélmény önértékelésükre, énképükre is pozitívan hat és nem utolsó sorban ennél eredményesebb motiváló tényező sem sok van. Mindezen szakmai szempontok és eredmények mellett számunkra talán a legfontosabb dolog, hogy a gyerekek oldottak, vidámak a foglalkozásokon, élvezik a lovakkal és társaikkal való együttlétet és együttműködést, s nem egyszer számolják az ujjaikon hogy hányat kell még aludniuk, hogy újra jöhessenek lovagolni
A terápiás lovaglás – lovagoltatás – számos olyan elemet tartalmaz, mely lehetővé teszi gyermekeink komplex fejlesztését egy olyan területen, ahol a ló nem eszköz, hanem aktív cselekvőtárs. Ez olyan motiváló tényező a gyermek számára, mely áthatja és pozitív irányba tereli a foglalkozások hatékonyságát, hangulatát.
A kép illusztráció
A hatásokat a következő csoportokba tudjuk sorolni:
– fizikai hatások
– pszichológiai hatások
– szociális hatások
– nevelés, oktatás elősegítése
Egyensúly javítása
Ahogy a ló mozog, a lovas folyamatosan “kibillen” egyensúlyából, s ennek következtében a lovas izmainak egyszer meg kell feszülniük, máskor pedig el kell lazulniuk az egyensúly visszanyerése érdekében. A gyakorlatok olyan izmokat is megmozgatnak, melyek a hagyományos fizikai terápia “számára” elérhetetlenek. A ló háromdimenziós ritmikus mozgása hasonlít az emberi mozgásra járás közben. A lovon való elhelyezés, elhelyezkedés változtatásával különböző izmokat tudunk “munkára bírni”. A ló megállítása és elindítása, jármódjainak és haladási irányának változtatása még inkább jótékony hatással van a beteg szervezetére.
Megerősödő izmok
Az izmok a megnövelt terhelés hatására egyre inkább megerősödnek. Annak ellenére, hogy a lovaglás “csak” egy gyakorlat, a lovasok számára mégis ez egy örömteli tevékenység, melynek eredményeként tűrőképességük és motiválhatóságuk megváltozik.
A lovaglás nagyobb koordinációt követel meg a lovastól annak érdekében, hogy a ló is megértse a lovas kívánalmait. A ló minden jelzésre azonnal reagál, így könnyen felismerhetjük, hogy mikor alkalmazunk helyes “segítségeket”. A ló befolyásolását elősegítő mozdulatok ismétlése, a ló irányítása gyorsítja a reflexeket, s javítja a cselekvések megtervezésének folyamatát.
Az izületek mozgási lehetőségei
Ahogy a görcsösség csökken, úgy lehet a mozdulatok “választékát” növelni, melyek a lóra való fel- és leszállásból, a ló ápolásából és a kezelések során végzett gyakorlatokból is továbbfejleszthetők.
Rendellenes mozgások csökkentése
Amennyiben sikerült a görcsösséget mérsékelni, feloldani és az elvégezhető feladatok sorát is kibővíteni következő lépésként megpróbálhatjuk az abnormális mozgások megszüntetését. A lovaglás alatt alkalmazott relaxációs technikák szintén hasznunkra válhatnak.
Görcsös izmok feloldása
A lovon való ülés a combizmok ellazulását és megnyúlását is “megköveteli”. A combizmokat a lóra szállás előtt el kell lazítani. Egyes esetekben előfordulhat az is, hogy a terápiás foglalkozásokat egy “keskenyebb”, majd a későbbiek folyamán egyre “szélesebb” lovon végzik el. A lovaglás során különböző izmokat tudunk megnyújtani, illetve megerősíteni:kengyellel való lovaglás esetén a sarok vízszintesen tartásával, a sarok lenyomásával a bokaszalagokat és a vádli izomzatátaz egyensúly, illetve a helyes tartás fenntartásának érdekében végzett mozgásoktól a hasi- és a hátizmokata lovon végzett rutin feladatok, valamint a kantárszár használatával, kézbentartásával a kar és kéz izmokat
Görcsösség csökkentése
Sokféle ülésmódot fejlesztettek ki annak érdekében, hogy a betegek görcsösségét megszüntessék vagy feloldják:a ló ritmusos mozgásával csökkenthető a beteg görcsös tartásaa ló melege elősegítheti a nyugodt lelkiállapot kialakulásáta lovagló ülésben való elhelyezkedés segíti az alsó végtagokban lévő feszítőizmok görcsösségének oldásáta kantárszár tartása a hajlítóizom görcsösségének csökkentésében segít a felső végtagokbana fáradtság – nyugalmi állapot megteremtésével – szintén elősegíti a görcsösség feloldását
Légzés és keringés javítása
Annak ellenére, hogy a lovaglást alapvetően nem tekintik igazi “testgyakorlatnak”, az ügetés és a vágta mégis jó hatással van a keringési rendszer javítására.
Jobb étvágy, hatékonyabb emésztés
Mint minden testmozgás a lovaglás is fokozza az éhségérzetet ( étvágyat gerjeszt ), elősegíti az emésztést.
Szenzoros integráció
A lovaglás során a lovas külső környezeti ingerekre való reakciója is javítható:a szaglással, tapintással, hallással szerezhető érzékek az érintés, illetve a környezeti “hatások” segítségévelaz egyensúlyi helyzet a ló jármódjának, illetve a mozgás irányának változtatásávala látás a ló irányításával befolyásolható
A külső ingerek a lovaglás során együttesen lépnek fel, s ezzel elősegítik a proprioceptorok ( azon receptorok, melyek információt juttatnak el izmaink, ínszalagjaink, izületeink részére ) működését.
A jó közérzet általános érzése
A szabad levegőn – távol a kórháztól, az orvosi rendelőtől, esetleg otthontól – végzett gyakorlatok elősegítik a jó közérzet kialakulását, állandósulását.
Önbizalom javulása
A beteg önbizalma a lovaglási, cselekvési képességek – melyeket általában ép, egészséges, munkaképes emberek végeznek – tanulásával folyamatosan növelhető.
Külvilág iránti érdeklődés
A betegségük következtében “bezárkózott” emberek részére a világ lekicsinyül. A lovaglás növeli az érdeklődést a külvilág iránt ( mi történik a lovas körül ), s így lehetőség nyílik a világ lóhátról történő “felfedezésére”.
Érdeklődés növelése a saját környezete iránt
A lovaglás izgalma és a gyakorlatok befolyásolják a lovast, s felbátorítják őt, hogy megossza élményeit másokkal is.
Kockázatvállalás, felelősségérzet
A lovaglás nem veszélytelen sport. A lovas a tanulás során megismeri a félelmet, a kockázatot, ugyanúgy, ahogy megpróbál új ismereteket szerezni, vagy esetleg más pozíciókat is kipróbálni a lovon.
Nagyobb türelem
A betegnek meg kell tanulnia türelmesnek lenni mialatt megpróbálja befolyásolni a lovat, hiszen a ló is saját gondolatvilággal rendelkezik. A türelem eredménye egy összehangolt munka ló és lovas között. A lovaglási “alapelvek” átismétlése szintén segítségünkre lehetnek abban, hogy türelmesebbek legyünk.
Érzelmek kontrolálása, önfegyelem
A lovas gyorsan megtanulja, hogy egy “rendezetlen”, kontrollálatlan lovas “rendezetlen” lovat is jelent. A kiabálás, a sírás és az érzelmi kitörések “felzaklatják” a lovat, melynek következtében a ló félelemmel érezhet lovasa iránt. A lovas megtanulja érzelmeit kontrollálni, majd később helyesen is fejezi ki őket.
“Egészséges ember” érzése
A különböző képességek nehézségek szerinti megtanulása – akárcsak az egészséges emberek esetében – a teljesen “ép” ember érzését keltik a betegben.
Figyelem összpontosítása
A lovas egyre inkább kontroll alatt érzi saját világát úgy, ahogy befolyást gyakorol egy élőlényre.
A kép illusztráció
Barátság
Igaz, a lovaglás egy önállóan végzett tevékenység is lehet, a lovasok általában mégis kisebb csoportokba szerveződnek. A lovasok megosztják egymás közt a lovak iránt érzett szeretetüket, lovaglások során szerzett tapasztalataikat, s ez megfelelő alapja a barátságnak.
Tisztelet és szeretet az állatok iránt
A lovak nagy figyelmet és törődést igényelnek. A lovasokban először érdeklődés alakul ki a lovak iránt, ami a későbbiekben törődéssé alakul át. Ennek megfelelően a legelső dolog mindig a lovak szükségleteinek kielégítése lesz.
Élvezet
Semmi kétség a felől, hogy a lovaglás egy örömteli sport. Minden egyes foglalkozás alkalmával a lovasok izgalommal és örömtelien érkeznek meg a lovardába.
“Gyógyító” olvasás
Mielőtt megismerkedünk a betűk, az olvasás világával alapvető dolog, hogy megtanuljuk felismerni a különböző formákat, méreteket és színeket. Ezek a “feladatok” a lovon sokkal könnyebben és gyorsabban végezhetők el különféle játékok segítségével. A tanulás folyamán sokkal kisebb ellenállásba ütközünk, ha a lovas tudja, hogy ez mind a lovaglás része. Alkalmazhatunk különböző jeleket, egymás után különálló szavakat olvashatunk, megtanulhatjuk a legfontosabb jelek, figyelemfelhívó táblák ( stop, veszély, kijárat ) jelentését is, melyek lényegesek a mindennapi életben.
“Gyógyító” matematika
A számolás különböző módokon tanítható meg a betegek számára. Ilyenek például:mennyit lépett a ló?hány fa van a lovarda körül?hány füle és lába van a lónak?
A számok közötti különbség az összehasonlítások révén fejlődik ki ( pl.: hány lába van a lónak és hány lába van az embernek ). Az összeadás és kivonás játékok segítségével tanítható meg ( pl.: számozott hab-kockák eldobása, majd az így kapott számok összeadása és kivonása )
Tevékenységek megtervezése
Néhány dolog, mint például a ceruza megfogása és használata nagyon egyszerűnek tűnik számunkra, pedig ez “hatalmas” feladat a szervezet részére. Minden egyes tevékenység legfontosabb eleme, hogy sorrendet tudjunk felállítani az egyes részfeladatokra vonatkozóan. Ezek a képességek szintén fejleszthetők a lovaglás során ( pl: akadálypálya használata ).
Vizuális, térbeli érzékelés
Ez a képesség magában foglalja a formák és terek közötti különbségek, összefüggések, illetve a formák és környezet közötti kapcsolat megértését. Az itt elvégzendő gyakorlatok a következő ismereteket érintik: irányok megkülönböztetése ( jobb, bal, térlátás, tér érzékelés, mely segítséget nyújt azon formák megkülönböztetésében, melyek alakra nagyon hasonlítanak, ám térbelileg különbözőek ( pl.: h és b ) forma érzékelése ( pl.: h és m ) vizuális, sorozatos emlékezés ( p.: emlékezés egy szimbólumra, hogy az adott sorban hol helyezkedett el )
Megkülönböztetés
A lovas megtanulja, hogy mi a különbség nagyon fontos és kevésbé fontos ingerek a környezetében. Ez a képesség a lovaglás során fokozatosan, a lovastudás fejlődésével alakul ki. A lovas megtanul figyelni ló környezeti ingerek hatására bekövetkezett reakcióira.
A gyógylovagoltatás során törekedni kell arra, hogy a gyermek, és a ló között egy meghitt, bensőséges és bizalommal teli kapcsolat alakuljon ki. A lovagoltatás előtt a szülőkkel, vagy a pedagógussal történő személyes találkozás alkalmával tájékozódunk a gyermekek egészségügyi állapotáról, a lovagláshoz való hozzáállásukról
– barna színű barkácsfilc
– pufi toll négy színben (fehér, zöld, piros, fekete)
– hímzőcérna (akasztónak)
– olló
Elkészítés:
1. Készítsük el papírból a sablonrajzot.
2. Filctollal rajzoljuk körbe a sablont barkácsfilcen, majd vágjuk ki a mintát.
3. A pufi tollakkal rajzoljuk fel a díszítést, először a fehérrel, majd a zölddel és a pirossal.
A fekete pufi toll a ló szeméhez kell, de ezt alkoholos filctollal is helyettesíthetjük.
4. Ha ez kész, tegyük félre a díszt száradni (meleg radiátoron akár fél óra alatt is megszárad).
5. Végül lyukasztóval csináljunk egy lyukat a dísz felső részére, s a lyukon fűzzük át a cérnát, melynek végére kössünk csomót. Ha nincsen otthon lyukasztó, a cérnát egyszerűen tűbe fűzve is átvihetjük a díszen.
Az így elkészült mézeskalácsparipával a karácsonyfát vagy akár a lakást is díszíthetjük. A további formáknak és mintának pedig csak a képzelet szab határt!
Értesítőnk mostani számában több ízben is szó esik a jelenlegi magyar huszárság életéről, hagyományőrző tevékenységéről. Egy olyan fiatalembert fogok most bemutatni, aki nemcsak a díszes külsőségek miatt lett huszár, aki az ünnepségek és bemutatók után társaival együtt nem vetkőzik félmeztelenre és nem néz közönséges módon a pohár fenekére. Sajnos többször is módomban volt a leírtakat személyesen látnom, de természetesen ezzel nem általánosítani akartam. Ézsiás Vencel barátom, tudja, hogy az egységes felszerelésbeli hiányosságok mellett lovagló tudásukat is még fejleszteniük kell. Szívük és lelkesedésiik azonban biztos záloga kitűzött céljaik eléréséhez. Az eddigi szokástól eltérően személyes beszélgetésünk helyett levél formájában mesél önmagáról.
A kép illusztráció
Ézsiás Vencel, hagyományőrző huszárkapitány vagyok, a jászfényszarui Szűcs Mihály Huszárbandérium parancsnoka. A bandérium taglétszáma jelenleg 23 fő. Ezen kívül 20-30 főre tehető azoknak a szimpatizánsoknak a száma, akiknek segítő közreműködésére mindig számíthatunk, A rendezvények követelményszintjéhez igazodva 6-tói 18-ig terjed az a lólétszám, amelyet ki tudunk állítani.
Most pedig engedjék meg, hogy alakulatom után magamat is bemutassam. Úgy érzem, hogy a születési dátumom valamiféle jelzés volt arra vonatkozólag, hogy mit jelentsen számomra a hazaszeretet fogalma, hiszen 1964. március 15.-én születtem. Nős vagyok, három gyermekem van, tíz éve élek boldog kiegyensúlyozott keresztény házasságban feleségemmel.
Polgári foglalkozásomat tekintve mezőgazdasági vállalkozó vagyok. Ez ma Magyarországon nem sorolható a sikerágazatok közé. Szüleim egyszerű parasztemberek. Családunk generációkon át a földből élt 1959-ig, amikor, felismerve a szövetkezeti struktúra nyújtotta “előnyöket” profilt váltottak.
Az öregek elmondása szerint őseink morvaországból betelepült iparosok voltak. Az 1705. évi katonai összeírásban már szerepelnek az Ezsiások, mint Rákóczi alatt harcoló lovas ill. gyalogos katonák. A család neve fellelhető a ]ászok önmegváltásában, a redemtióban résztvevők névsorában. Magyarnak vallom természetesen magam, ezen belül is szabad jásznak, hiszen a Jászság évszázadokon át hatékonyan magába olvasztotta valamennyi leszármazott más náció képviselőjét, erősítve ezzel a befogadó nemzetet.
Mindig is vonzódtam a régi korok történelméhez és gyakran játszottam a gondolattal, hogy letűnt korokba utazzam vissza képzeletben. Sokat segített ebben apai nagyapám, aki 16 éven át ( haláláig) velünk lakott. Példakép volt számomra és rendkívüli érdeklődéssel hallgattam szavait, amikor az I.
világháborús katonaélményeiről mesélt. Az 1. honvéd tüzéreknél szolgált. A dédnagyapám huszár volt, becses relikviaként a mai napig őrzöm azt az obsit levelet, amelyet szolgálati ideje emlékére kapott. Mindig is megtiszteltetésnek éreztem, ha olyan emberekkel találkozhattam az egykori magyar katonatisztek közüt, akik példás helytállásukkal a hadseregben, és a civil életben is bizonyították magyar hazájuk iránti töretlen hűségüket. Ilyen emberekkel volt szerencsém találkozni a Magyar Lovas Körben is.
Véletlenszerű találkozás eredménye volt a kapcsolatfelvétel a Magyar Lovas Kör és jászfényszarui Szűcs Mihály Huszárbandérium között. Pajlócz András alelnök úr közvetítése folytán túl vagyunk egy-egy jól sikerült rendezvényen is, melyen mindkét félnek sikerült saját tevékenységét meghívott vendégei számára bemutatni.
Hiszem és vallom, hogy az ilyen típusú egymásra találások pozitív módon hatnak szervezeteink életére. A Magyar Lovas Kör tagsága egy olyan komoly szakembergárdára épül, akiknek felhalmozott szakmai és élettapasztalata nélkülözhetetlen a mi hagyományőrző alakulataink számára.
Ugyanakkor a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség tagegyesületei, azon belül az általam vezetett huszárbandérium jó lehetőséget kínál arra, hogy a gyakorlatban is kézzelfogható módon újra éleszthessük ezeket a nemzeti értékeket. Tisztítsuk le a port a feledésbe merült értékekről, a magyar ló tenyésztés eredményeiről, a magyar lovak kimagasló teljesítményeiről, a magyar lovasok páratlan sikereiről, az Európa hadszíntereit 300 éven át uraló huszárságról, mindenről, amire őseink, jómagunk és ivadékaink büszkék lehetnek. Tündököljenek ezek a méltatlanul elfeledett vagy elfeledtetett értékek újra régi dicsőségükben, hiszen egykor egész Európa, sőt az egész világ csodálattal és irigykedve tekintett ránk általuk. Ezt kívánom tiszta szívből minden magyar honfitársamnak, alakulatom és a magam nevében.
Előre huszár!
Megérkeztek a gyógynövények a Zakuszka-tanya kehes lovai számára. Marton Zsófi lóherbalista kehes lovak számára kikísérletezett keveréke a Dzsar Kft. jóvoltából juthatott el a nyomiméneshez.
A kép illusztráció
A 20 kilogramm kiváló minőségű Fitocavallo gyógynövénykeverék két hónapra lesz elegendő a gyengélkedő négylábúaknak.
Reméljük, hogy a gyógyszerek és a gyógynövények mellett hamarosan az eső is megérkezik Mátracserpusztára, további könnyebbséget hozva a patásoknak.
Köszönjük a segítséget a Dzsar Kft.-nek!
Állatorvosi nap a Zakuszka-tanyán
Részlet Várkonyi Andi blogjából
Ma állatorvosi napot, helyesebben estét tartottunk dr. Lovas Andreával az Észak-magyarországi Lógyógyászati Kft-től.
A lovaink nincsenek jól. Persze, tudjuk, hogy van pár kehes, Palkó, Riska, Suttyó, Mici köztudomásúlag az, de az, hogy most listát kellett írnom a kezelendő lószágokról, már enyhe túlzás.
A többé-kevésbé fuldoklók listáján szerepelt Neon, Rozi, Palkó, Café, Riska, Suttyó, Zaku, Mici, Trabi, valamint bónusznak a frissen lesántult Ispán, aki alig tudott ráállni a rokkant patájára.
A gyorsabb haladás érdekében különválogattam a vizsgálandó-kezelendő lószágokat, a kehesek közé szándékoztam tenni Ispánt is. Rácsúsztatom a kötőféket a gyönyörű tökfejére, elindulok vele, nézem: nahát, gyakorlatilag nem is sántít, de jó. De melyik kehes szuszog mellettünk, miközben mindet átraktam a másik karámba? Körbenézek, sehol senki, Ispán oldala viszont úgy jár, mint a fújtató. Tegnap még semmi tünetet nem mutatott, most meg tessék… Ha választhatnék, hogy kehesség vagy sántaság, inkább a sántaságot kérném, de nem választhatok, így marad a kehesség. Remek.
A vizsgálatok rendben zajlottak, a gebbencsek mind nagyon jófejek voltak. Egyetlen akciófilmbe illő jelenet volt, mikor is az éppen sorra került Neon a békés álldogálásból hatalmas ugrással meglódult és elsodort mindenkit.
Hozzáteszem, ez nem az ő hibája volt, hanem egy macskáé. Hogy Pala volt vagy Etus, azt nem tudom, csak annyit láttam, hogy a sötétből kunkorogva üdvözlésre meresztett farokkal fürgén előüget az egyik fekete macskánk, elindul felénk, majd – ki tudja milyen megfontolásból – meglódul, és hátulról felugrik Neon farára. Félúton bizonyára nekiállt kapaszkodni is, Neon kapott egy gyors szívrohamot, és hevesen menekülni kezdett a a sötétből orvul lecsapó cseri fekete párduc elől/alól. A párduc szolid nyekkenéssel elhagyta a zsákmányállat ösztövér hátsó fertályát, a zsákmányállat még egy ideig dülledő szemekkel kapkodta a levegőt, mi pedig ismét megállapítottuk, hogy ezhülye. Az, hogy az “ez” éppen Palára vagy Etusra vonatkozik, igazából nem változtat a kijelentés helytállóságán.
A hosszadalmas vizsgálatot hosszadalmas gyógyszerbeadás követte. Talán mondanom sem kell, hogy alapítványi díjszabás ide vagy oda, 10 ló kezelése alaposan megviselte a menhelykasszát, úgyhogy sajnos segítségkérés következik:
Ha valaki anyagi támogatással szeretne hozzájárulni Palkó, Rozi, Neon, Café, Riska, Suttyó, Zaku, Mici, Trabi és Ispán kezeléséhez, a számlaszámunk 11735005-20540371, Zakuszka-tanya Alapítvány A Rászoruló Lovakért (OTP).
Emellett nagy szükségünk lenne Equipulminra, Ventipulminra, ill. kehesség elleni gyógynövényes készítményekre.
A ló és az ember már évezredek óta kötődik egymáshoz. Nincs a Földön még egy olyan élőlény, akinek annyit köszönhet az ember, mint e csodálatos négylábú társának. A lovak és emberek közötti kapcsolat az idők során elválaszthatatlan kötelékké fejlődött. Az ember befolyásolta a ló fejlődését a tenyésztés útján, a ló pedig részese, sokszor meghatározó szereplője lett történelmünknek.
A kép illusztráció
Nézzük hát e több ezer éves kapcsolat legfontosabb állomásait. A kontinensek szétválása után az amerikai kontinensen a lófélék kihaltak, így törzsfejlődésük Eurázsiában folytatódott. A vadászó, gyűjtögető ember először, mint zsákmányt ismerte meg a lovat, mely a jégkorszak zord időjárásával vegyítve majdnem a lófélék kihalását jelentette. Kb. 6000 évvel ezelőtt egy bátor ifjú azonban felült e nemes állat hátára, nem tudván, hogy tettével az egész emberi történelem alakulását meghatározta. Megkezdődött a ló háziasítása, főként Ázsiában, melynek első emlékei az ukrainai Dereivkában kerültek napvilágra.
A ló igazi elterjedését az emberiség legnagyobb találmányának, a keréknek feltalálása tette lehetővé. Megszűnt az ember röghözkötöttsége, a történelem üteme felgyorsult. Négylábú társunk az élet szinte valamennyi részén fontos szerephez jutott, többek között a hadászatban. Gondoljunk csak Xerxes perzsa király baktriai lovasaira, vagy a világhódító Nagy Sándorra és híres lovára Bucefalosra, de említhetném akár a numídiai lovasokat is, akiknek először Hannibál a rómaiak felett aratott győzelmeit, később pedig Carthago a pusztulását köszönhette. A Római Birodalom roppant erejét is egy igazi lovas nép, a Hun törte meg isz. 400-as években, ami 476-ban az Örök Város bukását okozta.
A hadászat mellett a ló az ókori mitológia, majd később szinte valamennyi művészeti ág kedvenc motívuma. A lovak kiképzésének gyökerei szintén az ókorba nyúlnak vissza. Az első írásos emlék Kikkuli perzsa mester agyag táblára írt feljegyzése ie. 1350-ből, melyre támaszkodva ie. 400 körül a klasszikus lovaglás atyja, Xenophon megírja híres művét a „Lovaglás művészetét.” Az e munkákban megfogalmazottak még mai is a lovaglás alapját jelentik. Az ókor híres sportja a kocsiverseny volt, mely az olimpiai játékokon is nagy népszerűségnek örvendett. A fogat négy egymás mellett álló lóból állt (quadriga), akiket a hajtó egy kétkerekű henger alakú kocsiból állva hajtott.
A kép illusztráció
A ló és ember kapcsolatának formálásában számos nép játszott jelentős szerepet. Említést érdemelnek a Kelták, kiknek híresen gyors lovai a galloway-ek később az angoltelivér fajta kialakulásban is jelentős szerepet játszottak. Beszélnünk kell Belső-Ázsia népeiről is, akiknek életében a ló meghatározó szerepet játszott. A hatalmas területek benépesítése, a kontinensnyi birodalmak irányítása, közigazgatása elképzelhetetlen lett volna lovak nélkül. Nem csoda, hogy e népek lótenyésztése, lovas kultúrája egész Eurázsiára komoly hatással volt.
Fő szerep jutott a lónak a népvándorlások idején is. Honfoglaló őseink szerették, tisztelték a lovat, kiváló lovasok voltak. A többi ősi nomád néphez hasonlóan lovaikkal együtt is temetkeztek. Nem véletlen a máig is meglévő és kitűntető „Lovas Nemzet elnevezés. Kalandozásaik során is a sikereiket nagyrészt hű négylábú társaiknak köszönhették. E hadjáratok emlékét máig is őrzi a modenai imádság híres sora: „A magyarok nyilaitól ments meg Uram minket!”. A portyázások az Augsburg melletti és bizánci vereségekkel értek végét, mely egyben a páncélos lovagok harcmodorának széleskörű elterjedését is jelentette. A magyar hadakat legyőző és később a Szent Földért folyó keresztes hadjáratok lovai közel kétszáz kilo terhet cipeltek magukkal tűzön-vízen át. A kor szórakozását a lovagi tornák kemény küzdelmei jelentették.
A történelem egy érdekes fordulata a tatárjárás, amelyben a mongol hadak kalandozó őseinkhez hasonló lovas íjász rajtaütésszerű harcmodorban feldúlták Európát. Sikerükben fontos szerepet játszott a több ezer fős sereg, valamint a kiváló utánpótlás vonal és hírszolgálat.
A XV. század végén a lovak eljutnak az amerikai földrészre is, megszűnik az amerikai népek elszigetelődése, az eurázsiaihoz hasonló történelmi fejlődés indul meg. Az őslakosok először misztikus lényeknek tekintik a lovasokat, hamarosan azonban az elfogott lovak segítségével kiváló lovasokká válnak. Az európai hódítók elkóborolt lovaiból kifejlődik egy új fajta, az amerikai musztáng. A telepesek, farmerek megjelenésével pedig kialakul egy új, az európaitól sok mindenben különböző lovaglási stílus, a western, létrejön a postakocsi szolgálat. Megindul a telepesek harca az őslakósok ellen. Ezeket az időket a vadnyugat legendái őrzik. A ló az állattartók nélkülözhetetlen társává válik és marad a mai napig is.
A kép illusztráció
Ha visszatérünk Európába, a XVI. században a ló egy új szerepkörben jelenik meg. Kifejlődik a klasszikus lovaglás művészete, az európai uralkodóházakban sorra alakulnak a lovasakadémiák. Fontos szerep jut e folyamatban az Osztrák-Magyar Monarchiának is. A bécsi Spanyol Lovasiskola és a piberi ménes a klasszikus lovas művészet és az ezt kiszolgáló tenyésztés fellegvárává válik.
Az 1700-as évek végén Angliában a királyi istálló kancáiból négy keleti mén nemesítő hatásának köszönhetően új fajta születik, az angol telivér, mely a mai napig meghatározó a lótenyésztésben. Kialakul a falkavadászat és a lóversenyzés. A hadászatban e fajta első nagy sikertét a waterlooi csatamezőn aratja és ettől kezdve újra a könnyűlovasságé lesz a fő szerep a kor harcmezőin. Megjelenik a huszárság, mely egészen az első világháborúig meghatározó hadászati jelentőségű.
A XX. század háborúinak új gyilkológépe, a gépfegyver a ló hadi szerepének végét jelenti. A csaták legtöbbször véres mészárlásba torkollnak. A történelmi viharok lecsendesedése után a munkában és a szállításban is nagyrészt a lóerők veszik át a szerepet. Derék négylábú társunk egy merőben új, lényegesen békésebb szerepkörben teljesedik ki. Kialakul a hobbylovaglás, a lovasturizmus, megjelennek a versenysportok. Elgépiesedett világunkban az ember korábbi hű harcostársában a természettel, harmóniával való kapcsolatot véli felfedezni. Ezzel párhuzamosan egyre szélesebb körben jelenik meg a ló tejének és vérének alkalmazása is. Előbbit elsősorban a kozmetikai iparban és anyatejpótlóként, utóbbit a gyógyászatban alkalmazzák.
Egyes országokban, főleg Dél-Amerikában és Ázsiában még ma is úgy ismerik és használják a lovat, mint honfoglaló őseink. Ennek egyik bizonyítéka a híres mongol vallási ünnep, a Naadam. Az ünnepség fénypontját a több mint húsz km-es lovasverseny jelenti, melyben póniaik hátán, 12 évnél fiatalabb gyerekek száguldanak a cél felé.
Ha a lovakra nézünk, vagy gondolunk, sose feledjük Leonardo Da Vinci híres szavait: „Az embert a ló tette naggyá.”
Végezetül néhány magyar érdekesség. Korabeli krónikákból ismert, hogy honfoglaló őseink ”a nyereg alatt puhították a húst”. Ezt a húst azonban valójában nem puhították, hanem a nyereg alatti feltöréseket (túrokat) gyógyították így. Ebből következik egy híres közmondásunk „Közös lónak túros a háta”. Ennek jelentése az, hogy a többek által használt lovak könnyebben sérülnek, feltörnek.
A szekeret ugyan nem a magyarok találták fel, azonban Mátyás király korában a ma Komárom-Esztergom megyében lévő aprócska községben, Kocson, olyan szekeret építettek, mely a kor körülményei között rendkívül kényelmes utazást tett lehetővé. E szerkezet olyannyira népszerű lett, hogy a falucska nevéből képzett „kocsi” szó a világ szinte valamennyi nyelvében megtalálható (Kutsche, coach, kocz…).
Említést érdemel két híres magyar telivér is. Az egyik Kincsem, a csodakanca, aki 54 versenyen indult és nyert, ezzel egyedülálló rekordot állított fel. A másik Kisbér, az egyetlen olyan hazai telivér, aki a világ leghíresebbnek számító versenyén, az epsomi derbyn győzőtt, sőt két hétre rá Párizsban is nyerni tudott.
Kevesen tudják, hogy 1935-1945 között a Budai Várban is működött egy a bécsi Spanyol Lovasiskolához hasonló intézmény.
A hazai lovassport legsikeresebb olimpiai szereplése az 1936-os berlini játékokon volt. Platthy József Sellővel díjugratásban harmadik lett, megszerezve ezzel máig is egyetlen olimpiai érmünket. Lovaspóló csapatunk pedig az előkelő IV. helyet szerezte meg.
Azt már tudjuk, hogy a huszárezred kompániákra tagozódott, melyeknek parancsnoka a százados volt, parancsait egy trombitás közvetítette. Az ezrednél a trombitás feladatát az ezred üstdobosa látta el.
A kép illusztráció
Az üstdob keleti eredetű hangszer: vörösrézből, néha ezüstből készült félgömb, melyet mindig párosan használtak. Az első nyeregkápától jobbra-balra függtek a ló két oldalán, és eltérően voltak hangolva. Az üstdob fémtestét kívül színes és díszes posztó- vagy damaszttakaró fedte, melyet üstdobzászlónak neveztek; ezeket a zászlókat az uralkodó, néha az ezredtulajdonos kezdőbetűje díszítette.
Az üstdobok az ezred féltve őrzött büszkeségei voltak, ugyanolyan tisztelet övezte azokat, mint a zászlót. Elvesztésük nemcsak nagy szégyent hozott a csapatra, hanem azt is jelentette, hogy az ezred üstdob nélkül maradt, mert az ellenség által elragadott hangszert, a zászlóhoz hasonlóan nem volt szabad pótolni, hacsak nem zsákmányoltak helyébe másikat.
Az üstdobos megbecsült őrmester volt, kivételes előjogokkal. Mivel mindkét kezét lefoglalta a dobok verése, lovát a kengyelekhez erősített kantárszárakkal irányította. A trombitásokhoz hasonlóan nem a többi huszár zsinóros ruháját hordta, hanem németes kalapot és kabátot, szablya helyett egyenes pallost. Azért különbözött a többiektől, hogy amikor roham után gyülekezőt vertek, a szétszóródott legénység az ő feltűnő és eltérő alakja köré csoportosulhasson.
Az üstdobokat 1767-ben megszüntették, helyébe minden lovasezred egy törzstrombitást kapott, őrmesteri rendfokozattal.
Forrás: Magyar Huszár
Frissítve: 2023.10.29.
Fotó: Canva
A fegyver őseinknek éppoly fontos és meghatározó eszköze volt és olyannyira hozzájuk tartozott, mint ruházatuk. A honfoglaló magyar férfinak a fegyver munkaeszköze volt. Dzsajháni 920 táján írta, hogy “a magyarok fegyverei ezüstből vannak és arannyal berakottak”, VI. Bölcs León bizánci császár (886-912) Taktikájában így írja le a magyarok fegyvereit: “A magyarok fegyverzete kard, bőrpáncél, íj, kopja, s így a harcokban legtöbbjük kétféle fegyvert visel; vállukon kopját hordanak, kezükben íjat tartanak, és amint a szükség megkívánja, hol az egyiket, hol a másikat használják”. A lotharingiai Regino apát Világkrónikájában a magyarokat úgy jellemzi, hogy “a fáradalmakban és a harcokban edzettek, testi erejük mérhetetlen… karddal csak keveseket, de sok ezreket ölnek meg nyilakkal, amelyeket olyan ügyesen lőnek ki szaruíjaikból, hogy lövéseik ellen alig lehet védekezni”. őseink harcosainak eredményessége sok tényező együttes hatására épült: az alkalmas ruházatra, a fáradtság tűrésére, a kitűnő fegyvereikre, kitűnő lovaglókészségükre, igénytelen és kitartó lovaikra, az utánpótlás biztosítására és az átgondolt hadvezetésre. Vitézeink ruházata elenyészett, de fémfegyvereik részben megmaradtak; ezek, a korabeli leírások és az analógiák alapján őseink fegyvereit jól tudjuk rekonstruálni.
A kép illusztráció
Az íj és a nyilak
A puskapor használata előtt a harcászat két távolra ható fegyvertípust ismert: a rugalmas visszacsapódás gyorsaságát felhasználó íjat és a centrifugális erőn alapuló parittyát. A lovas népek az íjat használták. Az íj tulajdonképpen olyan rugó, amely energiát tárol és halmoz fel. Az íjász az íj húrján a megfeszítéskor hosszú idő alatt kifejtett munkájának energiája hirtelen szabadul fel, s a nyilat sokkal távolabbra és gyorsabban repíti, mintha puszta kézzel hajították volna. Úgy is lehet mondani, hogy az íj kétkarú rugó, melyet egy húr segítségével feszítenek meg. A megfeszítés során a külső ívre húzóerő, a belső ívre pedig nyomóerő hat. A felajzás során az íj két szárában energia halmozódik fel, ami a húr elengedésével mozgási energiává alakul és kilövi a nyílvesszőt.
A “hosszú íj” az Óvilágban mintegy 50 ezer évvel ezelőtt jelent meg; íjakat a spanyol sziklafestményeken is láthatunk, de Európa szinte minden országából származnak korai íj-leletek. Ezek a 150-200 cm közötti “hosszú íjak” hosszú időn keresztül szinte semmit sem változtak. Ezt a változatlanságot a szkíták szakították meg a Kr. előtti 600-300 közötti időben, amikor feltalálták a visszacsapó reflexíjat, majd azt Kr.e. 300-200 között tökéletesítették; így alakult ki a hunok és őseink által is használt összetett reflexíj, amely a pusztai népek szinte egyetlen és leghatásosabb fegyvere lett. Ez a fegyver a maga korában a csúcstechnikát jelentette. Az íj lehet egyszerű íj, támasztott- vagy egyszerű reflexíj, réteges íj és kompozit íj vagy összetett reflex-íj. A magyarok íja ez utóbbi csoportba tartozik szinte azonos a szkíta-szarmata, a hun- és az avar íjakkal és távolabbi rokonságban áll a mongol íjakkal; keleti típusú összetett, visszacsapó vagy reflexíjak családjába tartozik. (Az “íj”, a “nyíl” és az “ín” ősi török szavak.)
Az összetett reflex-íj több rétegből áll és felajzatlan állapotban ellentétes irányba görbül. Az íjat használat előtt fel kell ajzani, azaz a nyugalmi (fordított C) formáról C-alakra kell áthajtani úgy, hogy az egyik íjkar végére kötött ideg másik, hurkos végét a túlsó íjkarvég bevágásába kell beakasztani. Ez a művelet nagy ügyességet és erőt kíván meg az íjásztól. Két comb közé szorítva vagy rálépve bal kézzel görbítették vissza az íjat, és jobb kézzel akasztották rá az ideget. A használaton kívüli íjat leeresztették, hogy rugalmasságát idő előtt ne veszítse el. A reflexíjak előnye – mivel a felajzatlan ívkarok visszafelé hajlanak és csak a felajzáskor nyerik el megfelelő formájukat -, hogy jókora energia halmozódik fel bennük. A rövidebb karok jó tulajdonsága, hogy ezeknél az íjaknál nagyobb hatásfokú az energiaátvitel, mivel a húr elengedése után nem csapódnak előre a karok, és nem vész el annyi energia. Az ázsiai összetett íjak hasoldalára általában bivalyszaruból készített szarulemezeket enyveztek, aminek következtében megnőtt az íj szilárdsága. Az íj kifeszítésekor a nyomóerő a szarura nehezedik, amelynek szilárdsága kétszerese a fáénak (négyzetcentiméterenként 13 kg). A szaru használatának másik előnye, hogy nagy a restitúciós együtthatója, azaz jobban visszanyeri az alakját. Az összetett reflexíjak rugalmassága miatt a karokat jobban hátra lehet feszíteni, mint az íj hossza. A rövidebb karok és nagyobb kifeszítési hossz miatt ezek az íjak nagy sebességgel és messzire röpítik a nyílvesszőt. Van még egy előnye az összetett íjaknak a hosszú európai íjakkal szemben, nevezetesen, hogy hosszabb ideig tarthatók felajzott állapotban anélkül, hogy az íj károsodást szenvedne. A hidegtől és nedvességtől féltve az íjat tegezbe csúsztatták, ami az íj leeresztett alakját követően szabott, szőrével kifelé fordítottan varrott többnyire bőrtok volt. A lovasok felszerelésének lényeges tartozéka az íjtartó tok volt, amelybe felajzott állapotban helyezték az íjat. Az így tárolt fegyver 6-8 órán át állhatott károsodás nélkül, majd lecserélték pihentre. Ez a megoldás tette lehetővé az állandó harckészültséget.
A kép illusztráció
A magyar visszacsapó összetett reflexíj 25 kg feszítőerejű fegyver; egy 50 gramm tömegű kovácsoltvas hegyű vesszőt 200-250 méterre repít. A legnagyobb távolságot speciális “távollövő” könnyű és kistollú nyílvesszővel egy janicsár érte el, aki a XVI. században átlőtte a Boszporuszt, ami 800 méternek felel meg. Ezekkel az íjakkal hathatósan 45 fokos szögben kilőtt nyílvesszővel 150-180 méterre tudnak célozva nyilazni. Kassai Lajos 7,2 másodperc alatt ma is három lövést ad le. Vágtában mozgó lóról lőni csak kengyelben állva lehetséges; a pontos lövéshez szükséges, hogy a nyeregből kiemelkedő harcos nekitámaszkodjon valaminek. A magyarok és általában a lovas népek által használt nyereg első kápája magas, rádőlve megvan a szükséges stabilitás. Ez olyan átütőerejű, mely képes bezúzni egy ló koponyacsontját és könnyedén siklik át egy vértezetlen harcoson. A hegy típusától és a becsapódási szögtől függően átüti a bőrpáncélt, a láncpáncélt, még a könnyű vértet is. Ha létfontosságú szervet nem is ért a találat, a harcos könnyen elvérezhet. Ha a vesszőt meredek szögben lőtték ki, a vessző szinte zuhant a célra. Az energiájából csak annyit veszített, amennyi a légellenállásból adódhat. Ez a gyakorlat azt jelentette, hogy a maximális lőtávot elért vessző még könnyűszerrel leterített egy harcost. Ilyen távon nincs lehetőség a pontos célzásra, a nyilakat ezért egyszerűen a tömegbe lőtték. őseinkről feljegyezték, hogy futamodást színleltek, majd üldözőiket a nyeregből hátrafordulva nyilazták le. Ha az üldöző nem használt lőfegyvert, harcosunk méterekre bevárhatta. Ilyen távolságra már könnyűszerrel lehet lőni akár a páncél rései közé is. Egy igazán jó íj elkészítése akár egy évig is eltarthat. Egy szépen díszített, festett, aranyozott íj értéke több szarvasmarha, illetve ló árával volt egyenlő.
Az egykori leírásokból is világos, hogy a magyarok legfontosabb, szinte csatadöntő fegyverének az íjat tekintették. Íjaink hírnevét dicséri a 924. évből Modena városának templomi könyörgéséből ismert ima: “Krisztus hitvallója, Isten szent szolgája, oh Geminianus, imádkozva könyörögj, hogy ezt az ostort, amelyet mi nyomorultak megérdemlünk, az egek királyának kegyelméből elkerüljük… Kérünk téged, bár hitvány szolgáid vagyunk, a magyarok nyilaitól ments meg Uram minket!” (A sagittis Hungarorum, libera nos Domine). Ezzel fohászkodtak védőszentjükhöz, Szent Geminianushoz. Regino prümi apát 908 táján jegyezte fel a következőket: “A magyarok sok ezreket ölnek meg nyilaikkal, amelyeket olyan ügyesen lőnek ki szaruíjaikból, hogy lövéseik ellen alig lehet védekezni”.
Cs. Sebestyén Károly régész és néprajzkutató a honfoglaló magyar és avar sírleletek tanulmányozása alapján előbb elméletileg majd a valóságban is rekonstruálta az akkori kor félelmetes fegyverének szerkezetet, alakját és méreteit. A rekonstrukcióval, majd annak gyakorlati alkalmazásával többen (Jakus Kálmán, Fábián Gyula, Grózer Csaba, Hidán Csaba, Hajdú Gábor, Kassai Lajos és mások) foglalkoztak. Egyik rekonstrukciót Fábián Gyula végezte el a Békés-Povádzug-i temető 55-os számú sírjában talált maradványok alapján.
– A nyilak. A nagyhegyű nyilak többsége hadinyílként szolgált, de a nagyvadakra is ezt használták. A nyilak élét általában köszörülték, de volt olyan nyílhegy is, amelyet rozsdásodni hagytak, s így vérmérgezést okoztak vele. Sokféle zengő nyilat is ismertek, amelyek röptében fütyülő, zizegő, zúgó, brummogó hangot kibocsátó nyíl ijedt felugrásra vagy figyelő megtorpanásra késztette a vadat, a nyíl vasa pedig azonnal súlyos vagy éppen halálos sebzést okozott. Hím szarvasokat bőgés idején a nőstény állat hangját utánozva vagy a nőstényt a szopós állat hangját utánozva nyíllal megállásra késztette. Vízen, nád, káka közt rejtőző víziszárnyast a ragadozómadár rikkanását hallató nyíllal felrebbentették.
– A nyílhegyek. A nyílhegyeket nem az íjasmester, hanem a kovácsok készítették és a harcosok fenték ki élesre. Liudprand cremonai érsek írta, hogy a magyarok 898-i észak-itáliai felderítő útjuk után téli szállásaikra tértek vissza és egész télen át fegyvert kovácsoltak és nyilaikat élesítették. Mivel egy nyílvesszőnek könnyűnek és egyenesnek kellett lennie, igen fontos volt anyagának kiválasztása. A nyíl testének általában nádat vagy berkenyét használtak. Honfoglalóink nyílhegyei lapos pengéjűek, rövid vágóélűek, deltoid alakúak, rombusz alakúak, hosszú vágóélű deltoid alakúak, véső alakúak, villásan kétágúak, ívelt élűek, többélű pengéjűek köpüsek és szakállas hegyűek voltak.
– A tegez. A nyíl igen kényes eszköz volt, ezért ötletesen elkészített nyíltegezben tartották. Ennek használati példányai a kunoknál és a székelyeknél sokáig fennmaradtak. Egy-egy díszes tegez méltóságjelvény is volt. A mintegy 70 cm hosszú általában bőrből, néha kéregből vagy vékony fából készített tegezbe a nyílvesszőt oldalt nyíló bőrablakon át csúcsával fölfelé tették be; a száját esetenként ritkábban faragott csontlemezek zárták el. Általában 4-5 nyílat egyszerre húztak ki a tegezből, hogy harc közben gyorsan egymásután lehessen a nyilakat kilőni.
A kép illusztráció
A lándzsa és más fegyverek
– A lándzsa a közelharc félelmetes fegyvere volt. Két méter hosszú fanyelük elporladt, de 20-40 cm hosszú vashegyük honfoglalóink sírjából előkerült. Lándzsáinkról VI. Bölcs León császár is megemlékezik Taktika című művének XVIII/49. részében. őseink lándzsájának két típusa volt: 1. a hajítódárda (pilum); erről Ekkehard emlékezik meg 926-ban írván: “Ekkor a magyarok hajítódárdáikkal és nyilaikkal rontottak be”. 2. A két kézre fogott közelharcban használt súlyos döfőlándzsa (kontarion). Ilyennek ábrázolása fordul elő a koronázó paláston és a nagyszentmiklósi kincslelet 2. számú korsóján. A lándzsát harcosaink sírjába vagy törött nyéllel tették be, vagy a sírhant tetejére sírjelül helyezték el. Az avar harcosok kopjákat használtak, mely tömör hegyű és kiöblösödő köpüvel ellátott fegyver volt.
– Parittya használatáról őseinknél nem tudunk.
– A harcibalta a közelharc egyik eszköze volt. Baltafajták, szekercék és fokosok nem túl gyakoriak Árpád magyarjainak sírjaiban. A lovasok, amikor nem használták a baltát, a nyeregre erősítve hordták magukkal. A szkíták az akinakészt, a magyarok ősei elsősorban a “kétkarú” fokosokat kedvelték, amely mind hasításra, mind zúzásra alkalmas volt. A harcban a harcosok a harcibaltát lemezsisak, gyűrűspáncél, fémpikkelyes páncél, bőrpáncél a bőrpajzs átütésére használták. Harcibalták használatát honfoglalóinknál Hartmann: Szent Wiborada élete, Ekkehard Sankt Gallen-i története, Flodoard és Anonymus is említi.
– őseink fegyverzetéhez hozzásorolhatjuk az ostorbuzogányt, bár a buzogány elsősorban a kunok és a besenyők fegyvere volt.
– Vassisakot, vagy lemezes sodronypáncélt honfoglaló eleink nem viseltek, legfeljebb bőrből vagy nemezből készített mellvértjük, illetve sisakjuk lehetett, bár erre semmiféle adattal nem rendelkezünk.
– A szablya. A történelem folyamán a kard különböző népek harcaiban más és más formát öltött, de lényegileg két főtípusa alakult ki: az egyenes pengéjű, és az ívelt pengéjű. Mindkettőnek számos változata ismert. Az egyenes pengéjű kardok főleg az észak- és nyugat-erópai népekre jellemző; ezek vágásra szolgáló széles egy- vagy kétélű fegyverek. Az ívelt pengékű kard – a szablya – inkább vágásra, mint szúrásra alkalmas fegyver. Eredete Keletre utal; az ívelt pengéjű szúró-és vágófegyverek őshazája Belső-Ázsia és Kína. Európába a szablya az ázsiai lovas népekkel került be¸ ebben oroszlánrésze volt a magyaroknak. Az ívelt pengéjű vágófegyverek előnyeként említik, hogy kisebb erő kifejtésével is mélyebb sebeket ejt, mint az egyenes kard. Az íveltség következtében a penge éle kisebb felületen éri a célt, tehát könnyebben behatol, emellett a penge egyidejű húzása is mélyíti a sebet. A hasító mozdulat erejét a markolat ferde kiképzése is növeli, ha a szablyát a harcos csuklóból mozgatja. Előnye továbbá a kis méretű könnyű szablyának a lóról való alkalmazhatósága. A lovas fegyverét a ló leggyorsabb mozgása közben is képes különböző irányokba forgatni, vágtában suhintásszerűen az ellenfélre sújtani. A többoldalú használhatóságát növeli a penge fokéle. A fokél elsősorban a ló megsebzésére irányuló része a fegyvernek. A szablya egyedüli hátránya, hogy a vaspáncéllal szemben hatástalan. Szablyáink enyhén íves pengéjű egyélű, foka mentén vércsatornával erősített 70-90 cm hosszú megtört markolatú fegyverek voltak, amelyeknél a penge hossza 60-65 cm-nyi volt; tompa fokát a hegyétől visszamért, nagyjából harmadnyi hosszán – néha feljebb – ugyancsak élesre köszörülték; ez a fokél (elman); azaz a penge fokát kikalapálták, visszaköszörülték. A magyar harcos elrobogott ellenfele mellett, s úgy suhintott oda egyélű szablyájával. A markolat anyaga lehetet vas, némely esetben öntött bronz, illetve réz. A fogantyút borító falapokat egy szegeccsel rögzítették a markolatvashoz. Az egész fogantyút bőrrel vonták be, végére pedig fémkupakot erősítettek. A szablyákat gyepvasércből damaszkolták, így 9-9,2-es keménységűek voltak.
A szablyáink használatáról a Walhtarius eposz így emlékezik meg: “pannóniai, azaz magyar módra csak az egyik oldalról ejt sebet”. Plano Carpini 1247-ben a belső-ázsiai szabályát így jellemzi: “a gazdagoknak hegyes végű egyélű, kissé hajlott kardjuk van”.
– Az “Attila-kard”. A sors ajándéka, hogy ránk maradt egy remekmű, aranyborításos szablya, amely soha nem volt a földben. Ma a német-római császárok koronázási kincsei közt található a bécsi Schatzkammerben. Az osztrákok ugyan azt tartják, hogy az aranyveretes szablyát Harun al Rasid ajándékozta Nagy Károlynak, de ez időrendi okoknál fogva sem lehetséges. A valóságban az Árpádok kincstárából I. András király (1046-1060) özvegye, Anasztázia királyné, Salamon király édesanyja “Attila kardjaként” adta ajándékba 1071-ben Nordheimi Ottó bajor hercegnek, aki 1063-ban trónra segítette a kis Salamon királyfit. Mivel az Árpád-család Attila ivadékának tartotta magát, így e kardot is Attila kardjának tartották. A szablya egy IX-X. századi magyar kovács és ötvös remekműve. A megtört markolatú 90,5 cm hosszú, markolatát és tokját leveles indás szalagrendszer ékesíti. A penge vércsatornáját két egymásba kulcsolódó sárkány erősen növényesített alakja díszíti. A kard markolatánál megfigyelhető, hogy a fogantyúrész faborítása jóval túlnyúlik a markolatvason, megnöveli azt, így a markolat viszonylag hosszú. Az Attila-kard a mesés “sárkányölő kardok” sorába tartozik, akárcsak a prágai normann díszítésű Szent István-kard.
A lovasnépek és a közelharc
A világtörténelemben páratlan eset, hogy egy nép – a férfiak és a nők lóháton, az aggok és gyermekek szekéren – messze Ázsia felől Európa felé felkerekedjenek és az itt megtelepedett nemzetek között nemcsak új hazát szerezzenek, hanem azt minden támadással szemben, immár ezeregyszáz esztendőn át meg is tartsák. Ezt tette meg a magyar. A honfoglaló magyarságot az új haza kiválasztásával, megszerzésével és megtartásával járó hatalmas, elsősorban katonai teljesítményre a szomszédainál értékesebb katonai tulajdonságai képesítették. Ezek a katonai tulajdonságok a következők voltak:
1. A magyarok katonasága a lovasságra épült. VI. Bölcs León bizánci császár írta: “A magyarok nem kitartók gyalog megállni helyüket, mint akik gyermekkoruk óta lovagláshoz szoktak”. őseink megtalálták a paripának, mint katonai eszköznek nagy előnyeit; ezzel biztosították a hadviselés fölényét ellenségeikkel szemben. Amíg a germán páncélos lovasságánál a ló elsősorban a védőfegyverzetet szállította, addig a magyar paripa maga volt a támadófegyver. A lovas taktika legfőbb eleme a lóhátról való nyilazás volt.
2. őseink harci ereje katonai erényeiben rejlett. VI. Bölcs León császár írja: “a magyarok nem olyanok, mint a többi népek, melyek egy vereség után le vannak győzve, hanem legfőbb iparkodásuk a vitézkedés… Egy fejedelem alatt élnek, ki kemény fegyelemben tartja őket. E nép, melynek vétkeseit főnökeik kegyetlen és súlyos büntetésekkel lakoltatják, a bajt, a fáradtságot nemesen tűri, a hideget és a meleget kiállja, s a szükségbeli fogyatkozást, mint pusztanép fel sem veszi…Karddal, íjjal és kopjával fegyverkeznek… Nagy szorgalmat fordítanak a lóhátról való nyilazásra… Óvatosak és kitartók”.
3. A harmadik erény a csatában való manőverezés volt. Az ősmagyarok csatarendje több harcvonalra tagozódott, melyekkel a csatában rendkívül ügyesen manővereztek. Az első harcvonal rendszerint csak színlelt támadást hajtott végre, hogy aztán színlelt hátrálással az ellenséget a hátsó harcvonalak átkaroló mozdulataiba csalja. Messze előreküldött kémeiktől, hírszerzőiktől idejében megtudták az ellenség közeledését, s “mint szokásuk volt, hihetetlen gyorsan csatarendbe álltak”. A honfoglaló magyarság csatarendjéről VI. Bölcs León császár megállapítja, hogy “csatarendjükben sűrű, mély csoportokat alakítanak ki… oldalt és hátul külön csoportjaik vannak azok támogatására, kik segélyt igényelnek és az ellenség megkerülésére… van a csatarenden kívül fölösleges erejük, melyet titokban gondtalanul táborozók ellen, vagy harcoló hadosztályok segélyére tartanak fenn… nem csupán egy harcvonalban állnak ki, hanem alakítanak másodikat, sőt néha harmadikat is… Nem mindig harcolnak nyilt erővel, legtöbbször cselben és titkos lesállásban áll játékuk… vezeték lovaikat közel a csatarend háta mögött tartják, a poggyászt pedig 1-2000 lépésre hátul vagy oldalt, elegendő őrizet alatt”.
A fenti jellemzésből ráismerünk arra a harcmodorra, amelyre a világháborús seregek lovasságát 1914 előtt nevelték. A magyar hadrendszer a belső-ázsiai türköktől örökölt hadvezetés egyenes folytatása volt. Kagánjuk, vagyis a szakrálisan tisztelt fejedelmük sohasem haladt a seregek élén, hanem teljes visszavonultságban tartózkodott éppen személyének fontossága miatt. Elöl haladt viszont fia, öccse vagy más családtagja, a trón örököse a hódolt népek vezéreivel. A magyarság hadrendje a tizes számra épült, azaz a katonai egységek tizedekből, századokból és ezredekből álltak. Maga a hadrend egy erős derékhadból, valamint három jobb- és három balszárnyból állt. Ezt a rendszert tőlünk vette át Európa. A kalandozások befejeztével az államalapítás és a feudalizmus kialakulásának időszakában alapvető változáson ment keresztül a magyar fegyverzet és a haditaktika. Egy-két évszázad elteltével a hajdani dícsőséges hadjáratok egyes epizódjai már csak a népmondákban és a krónikásaink elbeszéléseiben éltek tovább.
Még van egy lovas témájú alkotás kedvenc szülővárosomban, amiről mesélnem kell nektek. A most megújult pécsi főtéren, a Széchenyi tér dél-keleti oldalán áll Pátzay Pál Hunyadi Jánost ábrázoló lovas szobra. Naponta látom, és ott voltam az avatásán is, akkor 9 évesen, 1956. augusztus 12-én. A szobrot a nándorfehérvári diadalra és a hős halálának 500. évfordulójára emlékezve 1956-ban avatták fel. Két hónap múlva már orosz tankok társaságában állt a szobor. A forradalom feszült, drámai eseményeihez adott itt a város szívében háttérdíszletet.
A kép illusztráció
A szobrot Pátzay Pál Kossuth-díjas szobrászművész alkotta, aki 1951-ben 64 benevezett művész közül nyerte el a szobor készítésére kiírt pályázatot. A művet eredetileg Pesten akarták felállítani, de akkoriban minden mögött valami politikai hátteret kerestek, és mindig volt egy „okosabb elvtárs”, aki megideologizált minden döntést. Itt az volt a gond, hogy hátha a szovjet elvtársak úgy gondolhatják, hogy az itt állomásozó orosz katonákat az országot százötven évig megszálló törökökkel azonosítják, és a törökök legyőzésében élen járó Hunyadi János szobra ezt az elnyomás és megszállás elleni hazafias érzelmeinket jeleníti meg. Ezért inkább a csöndes, békés történelmi városban állították föl, amely amúgy is számos emlékét őrzi lépten-nyomon a törökök hosszú itt tartózkodásának.
Hunyadi János 1407 táján született Erdélyben. Bár sokan vitatják, mégsem kétséges, hogy apja Zsigmond magyar király volt. Édesanyja egy szép erdélyi leány, Morzsinai Erzsébet, aki az özvegy király erdélyi tartózkodása alatt lett a király kedvese. Ebből a fellángolásból született Hunyadi János, akit a király ifjúként maga mellé vett és nevelte, taníttatta. Hunyadi János Magyarország kormányzója, a török háborúk kitűnő hadvezére, majd főkapitánya volt. A törököket 1456-ban Nándorfehérvárnál (a mai Belgrád) porig verte, ez volt minden idők legdicsőségesebb győzelme a magyaroknak a törökök ellen. Hunyadi János és Szilágyi Erzsébet idősebb fia a tragikus sorsú László, akit a hitszegő V. László lefejeztetett. Kisebbik fiúk Mátyás, későbbi királyunk.
A szobrot erre a helyre a művész ajánlotta, mert az akkori városvezetés a tér közepére, a Szentháromság-szobor helyére tervezte állítani. Egy másik csoport a Sétatérre, a Szepessy-szobor helyére gondolta. A mostani helye azért is ideális, mert a térbe torkolló utcák mindegyikéből látható. Igazából a profil, azaz az oldalnézet a szobor fő nézete. A ló toporog, alig halad előre, ezt tükrözi a lábak ügetésszerű mozgása. De inkább helyben ügetés ez, bár a ló egyensúlya ezt nem erősíti meg. A feje balra állított, és a függőleges mögött van. A szár feszes a lovas kezében, látszik, hogy visszatartja.
A krónikák szerint Hunyadi Jánosnak olyan érces, mindenen áthatoló hangja volt, hogy az ütközetek előtt képes volt több száz emberhez szólni, lelkesíteni, és amint leírják, minden harcos úgy érezte, hogy személyesen hozzá szól a beszélő. Valahogy ez a pillanat jut eszembe, valahányszor elmegyek a szobor előtt. Ahogy feláll a kengyelben, kimagaslik, a kinyújtott jobb kezében tartott buzogány megerősíti szavait, ezzel a gesztussal is nyomatékot adva beszédének. Hajadonfőn van, ami megint csak ezt a katonákat lelkesítő, szónokló Hunyadi képet erősíti meg. A tisztelgést, a közös vállalást. Az imádkozást az ütközet előtt. És magyar ember hajadonfőn imádkozik.
Az egyszerűsége a szobornak az igazi erénye. Bár emiatt sokan nem tartják számon a kor szobrászati remekei között. Valóban, a székesfehérvári „10-es huszárok” emlékműve inkább korszerű műalkotása Pátzay mesternek. De a nagy szakmai biztonság, amivel ebben az időben már rendelkezett, így is tükrözi azt az egyszerűségében is „isteni elhivatottsággal” bíró hőst, aki nekünk és az egész keresztény világnak Hunyadi János volt.
Hunyadi János szobra kőtalapzatának egyik oldalán a következő sorok vannak bevésve: “S acélt ragad, lovára kap,
Csatáz, vív, izzad éj és nap,
S míg nem győz, nincs nyugalma.”
(Czuczor Gergely Hunyadi című balladájából.)
Írta: Balázs József / Bazsi
Pátzay Pál (Kapuvár, 1896. szeptember 17. – Budapest, 1979. szeptember 14.) magyar szobrászművész, éremművész, kétszeres Kossuth-díjas, a Magyar Népköztársaság kiváló művésze (1952), az MTA levelező tagja.
A tavasz egyet jelent a megújulással, ami nem csak a testünkben, de a “ruhatárunkban” is jelentkezik. A napsütéses órák számának növekedésével sokkal többet tudtok a lovaddal terepre menni, szabad ég alatt edzeni, vagy csak a legelőn lebzselni, így szükségetek lesz pár újdonságra erre a szezonra. Frissíts fel magatokat a Palomino Lovasbolt kínálatából.
Szereted feldobni a szettedet valami színes kiegészítővel? Bár a lovad egyik célja, hogy minél több időt töltsön Veled, ő is kedveli az újdonságokat. Ebben az esetben miért ne lephetnéd meg egy színes kötőfékkel?
