Kezdőlap Blog Oldal 103

Cleveland bay

Cleveland bay

 

A fajta eredete és története

Ez a melegvérű fajta az Egyesült Királyságból, Clevelandről származik. Tulajdonképpen Anglia legrégebbi fajtájáról van szó, melynek az eredete a középkorra nyúlik vissza. Sok fajta kialakításában játszott szerepet a XVIII-XIX. században. A Cleveland Bay őse egyébként a Chapman ló. A fajta kialakulásában a Chapman ló mellett a spanyol ló játszott szerepet, mely finomított a fajtán, és erőt, eleganciát örökített. A spanyol lovon kívül Berber hatás is észrevehető.

A fajta kialakulását tekintve elég kevés dokumentáció van. A Cleveland bay igen elterjedt, és Európában is megtalálható. Kiváló kocsiló és hátasló lett. A II. világháború után majdnem teljesen kihalt.

A fajta jellemzői

Hosszú élettartamú, szilárd, erős csontú, feje nagy, nyaka erős de nem túl hosszú, középmagasan illesztett. A mellkas kellő mélységű, háta erős, hosszú, fara erős, végtagjai tiszták, erősek, nincs rajtuk bokaszőr, patája kemény, arányos.

Marmagassága 165-170 cm, szárkörméret 22-23 cm, övmérete 200 cm. Színe a pej.

 

Készítette: Jenna2
Frissítve: 2023.03.29.
Fotó: Canva

 VISSZA A LÓFAJTÁKHOZ

Tuigpaard – Tuigpaarden

Tuigpaard – Tuigpaarden

 

A fajta eredete és története

Ez a fajta a Holland melegvérű második típusa. Büszke kocsiló, lábát magasan és akciósan emeli. Páratlanul szerepel a hajtóversenyeken. A leggyakrabban Gelderlandert kereszteznek Hackney-vel.

A fajta jellemzői

Általános marmagassága 163 cm körül van. Feje kifejező és gyakran keskeny és száraz. Nyaka magasan illesztett, vállai hosszúak és erősek. Háta hosszú, farka magasan tűzött. Gesztenye, szürke, pej, fekete, pinto és krémszínű is lehet. Kellemes természetű és dolgos.

 

Fordította: Jenna2
Frissítve: 2023.03.28.
Fotó: Pixabay

 VISSZA A LÓFAJTÁKHOZ

Ob

Ob

 

A fajta eredete és története

Az Ob fajta egy igás póni, mely az Észak-Orosz fajták közé tartozik. A fajta hazája Nyugat-Szibéria, Oroszország. Khanty-Mansinál, az Ob és az Irtysh folyók közelében tenyésztik. Megjelenésükben hasonlóak a Narym és Yakut póni fajtákhoz, extrém hideg éghajlatról származnak. Ritka fajta.

A fajta jellemzői

Átlagos marmagassága 132-142 cm. Feje közepesen hosszú, durva és kosfej. Nyaka rövid és vaskos. Háta hosszú, lábai robosztusak, patái szélesek és laposak. Pej és fakó színekben a legelterjedtebb.

 

Fordította: Jenna2
Frissítve: 2023.03.28.
Fotó: Canva

 VISSZA A LÓFAJTÁKHOZ

Chickasaw – Florida Cracker Horse

Chickasaw – Florida Cracker Horse

 

A fajta eredete és története

1521-ben, egy spanyol telepes (Ponce de Leon) 2. útjával kezdődött, amikor lovakat hozott ebbe a térségbe, amely “példát” aztán a következő században sok más spanyol telepes követett. Az 1600-as évek közepére már jó alapokon nyugodott a lótenyésztés ebben a térségben. Aztán 1821 előtt (1821-ben lett Florida az Amerikai Egyesült Államok része) a fajta nagy számban, Florida legnagyobb részén már megtalálható volt, azután bejárta Tennessee-t, Észak-Karolinát, a Chickasaw indiánok területét. A törzs ezt a fajtát magához vette, elűzték a betolakodókat és az erdőkben mintegy 100 ló élte életét. Az indiánpónik később értékesek lettek, kicsik, erősek és fürgék voltak, rövid távolságokat igen gyorsan képesek voltak megtenni. A Chickasaw törzstől vásárolt lovakat sikeresen keresztezték Quarter lovakkal, így a póni még gyorsabb lett.

Az ibériai fajtától eredeztethető és az észak-afrikai Berber, a spanyol Sorraia, a spanyol Jennet és az andalúz fajták voltak rá még hatással. Genetikailag nagyon hasonlít a spanyol musztáng, Paso Fino, perui Paso, Criolla és sok más fajtára, amelyeket a spanyolok tenyésztettek a Karib-szigetek, Kuba és Észak-, Közép- és Dél-Amerika adottságaihoz (éghajlat, környezet, …). Számuk mostanra 1800 körül van, de ezeket már keleti hatás is érte.

A fajta jellemzői

Átlagos marmagassága 135-150 cm. Rövid, egyenes fej, kicsi fülekkel és barátságos szemekkel. A nyak rendkívül rövid, kompakt törzs, széles csípővel, lejtős far mély farokillesztéssel, rövid csüd. Pej, fekete, sárga, szürke, palomino színekben is előfordul, gyakran fehér jegyekkel.

Kitűnő temperamentumú, jó karakterű, kitartó, mozgékony és gyors, kimagasló teljesítményű a westernben, igen fegyelmezett ló a Chickasaw. Igen erős lovak, a spanyol őseik jól alkalmazkodtak a floridai éghajlathoz és környezethez; az igen jó erejükről és kitartásukról ismertek, lépésben is igen gyorsak. Habár kiválónak bizonyult a fajta a csordák körüli munkáknál, más helyen is haszálták őket, mint például: könnyű hajtókocsiknál, sok család használta őket farmjaikon egészen a 20. századig.

 

Fordította: Jenna2, Tyr
Szerző: Sam P. Getzen
Frissítve: 2023.03.28.
Fotók: Canva

 VISSZA A LÓFAJTÁKHOZ

Basque-Navarre – Pottok – Pireneusi Tarpán – Pyrenean Tarpan

Basque-Navarre – Pottok – Pireneusi Tarpán – Pyrenean Tarpan

 

A fajta eredete és története

A Pottok egy régi fajta, mely kicsi ló. Baszkföld régióból származik, Spanyol és Franciaorszgából. Bár eredetileg vad, ma gazdák tartják. Ma ez a fajta hegyi környékben található, és idomított.

A fajta jellemzői

A Pottok egy kitartó, erős állat, tekintélyes szívóssággal. Lényeges része a hagyományos baszk életnek. Régebben elsősorban málháslónak használták és a bányákban volt szerepük. 1970 óta az igény a hátasló felé irányult, különösen a gyerekeknek a nyugodt természetű lova lett. 1983-ban egy Pottok fajtájú ló, akit Kuzko-nak hívtak, Francia Nemzeti Bajnok volt kombinált díjlovaglásban és ugratásban. A Pottok kiemelkedő volt fogatállatként.

 

Fordította: Jenna2
Frissítve: 2023.03.28.
Fotó: Canva

VISSZA A LÓFAJTÁKHOZ

Argentine Criollo

Argentine Criollo

 

A fajta eredete és története

A Criollo-nak számos típusa létezik. Többek között az argentin Criollo, és a brazíliai Criollo. Ám ezek a fajták csak nagyon kevésben különböznek egymástól. Argentínában nélkülözhetetlen mint cowboy-ló. Ezenkívül fontos szerepet töltött be az argentin póló-pónik kialakulásában. A Criollo a XVI. századból ered, Argentínából. A fajta kialakulásában a Spanyol ló játszotta a legtöbb szerepet. Tőle örökölte a Criollo a keménységet, és a kitartást. Az Argentin Criollo kialakulásában ugyanakkor a Sorraia is és az Andalúz fajta gyakorolt hatást. A Criollo fajta Don Pedro Mendoza nevéhez fűződik.

A fajta jellemzői

Igen kemény fajta, és egészségéről híres. A világ egyik legegészségesebb fajtájaként tartják számon. Alkalmazkodik a változásokhoz, legyen szó hőmérsékletről, vagy takarmányozásról. Igénytelen a tartását tekintve, és igen hosszú élettartamú. Kinézetre nem emlékeztet túlságosan egy spanyol lóra.

A fej közepes méretű, egyenes profilú, de néha mutat egy kis kosfej jelleget. De ez nagyon ritka. Nyaka rövid, a test rövid, mély jól ívelt bordákkal. Izületei erősek, szikárak, patái kicsik. Marmagassága 142-155 cm, súlya 360-480 kg.

Főleg fakó színben mutatkozik, de előfordul tarkában, pej színben, szürkében és sárga színben is.

Hátaslónak hasznosítják. Ugyanakkor a hadseregben vették nagyon jó hasznát, mint málháslónak.

 

Készítette: Jenna2
Frissítve: 2023.03.28.
Fotók: Canva

 VISSZA A LÓFAJTÁKHOZ

Ardenni – Ardennesi – Belgian Ardennes

Ardenni – Ardennesi – Belgian Ardennes

 

A fajta eredete és története

A fajta az egyik legrégebbi hidegvérű a világon. Származását két helyszínre vezethetjük vissza. Franciaország – Ardennekbe és Belgium – délkeleti részére. A fajta olyan régi, hogy ismert volt Julius Caesar idejében, aki erőszeretettel használta a fajtát a hadi eseményekben. A XIX. században két típusa alakult ki ennek a fajtának. Az egyik egy könnyebb, élénkebb igásló, a másik típusa viszont egy nehezebb igásló, mely ugyanakkor lassabb, de sokkal erősebb.

Később aztán a hadi eseményekről átváltották ezt a fajtát a mezőgazdaságra.

Egyébként az Ardenni fajta egyik típusát 1965 óta önálló fajtának is elfogadják, sőt, tekintik. Ez az Észak-Ardenni fajta. A sok keresztezéssel különböző vonalak alakultak ki. A fajta egyébként az erdei lótípusból alakult ki, mely a méreteket és a testtömeget, ugyanakkor a tanulékony természetet adta.

A fajta jellemzői

Kemény fajta, mely nagyon tanulékony, erős, könnyen kezelhető. Főként a húsáért, és mezőgazdaságban való használatáért tenyésztik. A fej arányos, egyenes, nyaka izmos, szemei nagyok, kiemelkedők. Háta széles, izmolt, ugyanakkor rövid, széles ágyékkal, dupla farral, széles mellkassal. Lábai erősek, jó csontozatúak, hosszú és dús bokaszőrrel és farokkal. Marmagassága körülbelül 157-160 cm, súlya 1 tonna körül van. A legjellegzetesebb színe a deres, pejderes, ugyanakkor előfordulhat sárga, fekete és pej színben is.

A fajta nagy szerepet játszott a Magyar hidegvérű kialakításában is.

 

Készítette: Jenna2
Frissítve: 2023.03.28.
Fotók: Canva

VISSZA A LÓFAJTÁKHOZ

Andravida

Andravida

 

A fajta eredete és története

Hazája Ilia környékén található, Görögországban. Az Andravida egy könnyű igás, erős fajta. Őseiket a görögök katonai lóként használták, békeidőben pedig málháslóként. A 13-15. században arab lovakat használtak, hogy felfrissítsék a fajtát, ezáltal megszületett egy könyebb felépítésű típus. A korai 20. században Anglo-Norman és helyi fajták keresztezésével tenyésztették ki. Később Nóniusz mént használtak, 1920-ban. A törzskönyvet 1995-ben alapították, melyet az a mén tett lehetővé, amely a 90-es évek elején körülbelül 50 egészséges csikót nemzett, melyeket szerte Görögországban tenyésztők vettek meg, megmentve ezzel a fajtát a kihalástól.

A fajta jellemzői

Átlagos marmagassága 142-162 cm. Feje jelentéktelen, mellkasa mély és izmos, lábai robosztusak és erősek. Leggyakrabban fekete, pej, gesztenye, palomino és fakó színekben található meg. Hátas- és munkalóként is használják.

 

Fordította: Jenna2
Frissítve: 2023.03.28.
Fotó: Canva

 VISSZA A LÓFAJTÁKHOZ

Zablák minden mennyiségben

Zablák minden mennyiségben

 

Zablából annyiféle van, mint égen a csillag, ami persze nem könnyíti meg a vásárló kedvű lovas dolgát. A gyártók hirdetéseitől, az oktatók tanácsaitól és a lovastársak jószándékú ötleteitől elbizonytalanítva sokan egyszer ezt, másszor azt a szerkezetet próbálják ki.

Ha minden újonnan felmerülő lovasproblémát egy újabb speciális (és drága) zablával akarunk korrigálni, idővel halmozódnak a pénzügyi ráfordítások, és végül komolyan el kell gondolkodni még a nyergesszoba bővítéséről is. Mások mereven ragaszkodnak a megszokott zablához, mindegy, mit szól hozzá hű sporttársuk. A helyes út, mint oly gyakran az életben, ezúttal is valahol középen van: tökéletes, általánosan használható és egymagában üdvözítő zabla nem létezik, a zablát egyénileg kell kiválasztani. A ló anatómiáját, használatát és képzettségi fokát ugyanúgy figyelembe kell venni, mint a gazdája lovastudását.

Ebben a cikkben konkrét zablatípusokkal foglalkozunk és bemutatjuk a legfontosabb fajtákat. Hogy ne veszítsük el áttekintésünket a téma fölött, osszuk őket két részre: vannak feszítő hatású és feszítő hatás nélküli zablák. Elképzelhető lenne a merev és a megtört zablákra való felosztás is, de ez talán kevésbé lenne egyértelmű, mert ebben az esetben jó néhány átfedést is találunk.
Mindig szem előtt kell azonban tartanunk, hogy a feszítőzablák haladó lovasoknak és legalább olyan jól képzett lovaknak valók. Kezdetnek tekintsük át azokat a legfontosabb zablákat, amelyeknél a lovas kezének hatását nem erősíti feszítő hatás.

Csikózablák és társaik

A feszítő hatás nélküli zablák két változatban léteznek: megtört, vagyis csuklós vagy egyenes, de feszítő hatás nélküli zablák – bár ez utóbbit ritkábban használják és alig ismerik a lovasok.

A zabla feladata, hogy a ló szájában fenntartsa az érintkezést a nyelv, a foghíjas rész és az ajkak között. Csak akkor tudnak megfelelő hatást kifejteni, ha a ló nem emeli a fejét a vízszintes fölé: ha hirtelen felrántja, a zabla csak fájdalmasan belevág a szájszögletébe és nem fekszik fel a foghíjas részre és a nyelvre.

A zabla megítélésénél nemcsak a szájban található rész szerkezetét kell megvizsgálni, hanem a zablakarikákat is kritikusan meg kell szemlélni. A sima karikás zabla könnyen becsípheti a száj érzékeny bőrét, ezért ehhez ajánlatos mindig zablagumit is használni. A hosszú pálcájú feszítőzablák, mint amilyeneket pl. a westernlovasok előszeretettel használnak, bár harciasan néznek ki, a ló számára nagyon kellemesek – csak nézzük meg őket közelebbről! Ezen kívül legyünk óvatosak az olyan zablákkal, amelyek első pillantásra viszonylag ártalmatlannak tűnnek, mint például a három karikával ellátott csuklós feszítőzablák (melyeknél a feszítés mértékét az határozza meg, hogy melyik karikájába csatoljuk a szárakat), vagy az úgynevezett ágaskodózablák, melyet természetesen nem lovagláshoz, csakis felvezetéshez használhatunk.

Egykarikás csuklós csikózabla

Az egy csuklós csikózabla egy szájrészből áll, amelyben a két oldalsó részt csukló köti össze. A kerek zablakarikák szabadon futnak egy furatban, így a tulajdonképpen egyszerű felépítésű zabla három mozgó ponttal rendelkezik, amelyek engedik inkább lazán feküdni a szájban, és kissé gyengítik a lovas kezének hatását.
Ez a zabla hosszú időn át különösen “szájbarátnak” és könnyen kezelhetőnek számított, míg valaki fel nem fedezte végre a beépített lólábat: a szárak egyidejű húzásánál (bár egyetértünk, hogy tulajdonképpen soha nem a szárat húzzuk) a zabla “felállhat” a ló szájában, így a csukló a szájpadlásnak nyomódik, és a két oldalsó rész összeszorítja a ló állkapcsának alsó részét. Ez a “diótörő-hatás“-nak nevezett hátrány alkalmatlanná teszi a zablát tapasztalatlan, a szártól nem függetlenül ülő lovasok és heves lovak számára.

“Olivás” csikózablák

A hagyományos egykarikás csikózabla továbbfejlesztett változata, melynél a zabla oldalsó részeit nem egyszerűen ráfűzik a karikára, hanem a szájrész külső oldala kiszélesedik, nagyobb felületen találkozik a zablakarikával. Mivel az oldalsó rész és a karika átmennek egymásba, a szájrész vége olajbogyó alakban végződik (innen az “olivás” elnevezés), és a zablakarikát rejtve magába vezeti.
Így a zabla önmagában kevésbé mozgékony, nyugodtabban fekszik és kíméli a ló szájszögletét.

Dupla csuklós zabla

Ez a zablafajta, amelyet tanulózablának is neveznek, ma már számtalan változatban kapható. Eredetileg az oliva- és az egykarikás csikózablák alternatívájaként találták ki, hogy az egy helyett két csuklóval kizárják a szájrész diótörő-hatását. Ma sok különböző modell létezik, amelyek elsősorban a középső szájrész konstrukciójában térnek el egymástól. A középső rész kiképzése befolyásolja, hogy a dupla csuklós zabla tényleg kíméletesebb-e a szájhoz és gyengédebben használható, mint az egycsuklós változat, vagy még a diótörő-hatás hiánya ellenére is kellemetlenebb és erősebb hatású.

Olyan középrész a kívánatos, amelynek átmérője megfelel az oldalsó részekének, legömbölyített formájú és tisztán eldolgozott csuklói vannak. A kereskedelemben gyakran kaphatók olcsó változatok, amelyeknél a középrész lapos, mint egy kis lemez, amely a szár húzásánál feláll a szájban és szélével nyomja a nyelvet. Ez biztosan nem “szájbarát”, ráadásul a csuklók többnyire nagyon lazák és slamposan eldolgozottak, és nem lehet kizárni, hogy a ló nyelvét csúnyán összenyomja. A rézből készült középrészek vagy a dupla csuklós feszítőzablák rézhengerekkel a közepükön élénkítik a szájtevékenységet, mivel a lovak szeretik a réz ízét. Itt is ügyelni kell azonban a tiszta kidolgozásra.

Sok lovas a múltban joggal kifogásolta, hogy a dupla csuklós zabláknál a túl sok mozgó rész megnehezíti a ló és lovas közti precíz kommunikációt, elvész a lovas kezének hatása. Időközben megjelent a zablák új generációja a piacon (“ultra-zablák”), amelyek a konstrukción történt kis változtatással messzemenően kiküszöbölik ezt a hibát. Különlegesek a westernlovasok “Billy-Allen-bit“-jei. Itt is két csukló található a zabla szájrészében, a középrész azonban egy kis hengerből áll, amely félig lefedi mindkét csuklót, így korlátozza annak mozgékonyságát. Így ez a zabla viszonylag pontosabb hatású, hasonló az ultra-zablákéhoz, mégis kizárja a nemkívánatos diótörő-hatást.

D-karikás zabla

A D-gyűrűs zabla konstrukciója különbözik az egykarikás és az olivás zablák karikáiétól. Az oldalsó részek végei nem csak hogy olajbogyó alakban kiszélesednek, hanem messze meghosszabbították őket le- és felfelé, és D-alakúra formált gyűrűvel zárulnak.
A ló szájzugát kíméli, a zabla nagyon nyugodtan fekszik a szájban.
A D-zablát az angol és a western stílusban lovagló lovasok egyaránt szívesen használják, az utóbbiak mint minden “snaffle bit”-nél, itt is az állgödörben lazán végződő kis szíjjal stabilizálják a zabla helyzetét.

Pálcás zablák

Itt egy kis zűrzavar uralkodik, mert gyakran két teljesen különböző zablát neveznek pálcás zablának, és következésképpen kevernek össze.
Haladjunk sorjában: régen a munkalovakat kantár helyett gyakran kötőfékkel lovagolták úgy, hogy egyszerűen beleakasztották a zablát a kötőfék két oldalsó karikájába, a pihenőknél pedig egyszerűen kicsatolták, hogy legelhessen a ló. Ehhez a zabla oldalsó részeit jobbról és balról egy rövid lánccal és egy egyenes fémdarabbal – a pecekkel – hosszabbították meg. Ezeket a pecekzablákat ma már csak ott alkalmazzák, ahol a lovakat munkára használják.

Egészen más a mai pálcás zabla: itt a szájrész meghosszabbításai biztosítják a különösen stabil helyzetet, kímélik a szájszögletet és enyhe oldalirányú hatást engednek meg. Egyes kantártípusokban a zabla pálcáját külön bújtató is tartja a pofaszíjon. A pálcás zablák egy- és dupla csuklós változatban és különböző anyagokból készülnek.
Ez a zablatípus félpálcás zablaként is létezik, amelynél a szájrészeket csak lefelé hosszabbították meg.

Bőrzabla

Bár a bőrt már korábban is használták – például az indiánok – zablaként, az európai lovasok elfeledkeztek erről a megoldásról, de ma ismét reneszánszát éli ez a tényleg különösen szájbarát és a legtöbb lónak nagyon kellemes zablatípus. A szájrész vastag, többrétegű és erősen varrt bőrcsíkból áll, amelyet két zablakarikára erősítenek és állszíjjal biztosítanak.
A bőr önmagában mozgékony, így különösen jól alkalmazkodik a ló szájának egyedi formájához. Sok ló szenvedélyesen rágcsálja a természetes anyagú bőrt. A nagy mozgékonyság azonban azzal is jár, hogy meglehetősen gyenge a szár hatása, ami kissé korlátozza a bőrzabla használhatóságát.

Egyenes zablák

Az egyenes, vagyis a csukló nélküli zablák hatása jóval durvább, mint a csuklós zabláké, így csakis hozzáértők kezébe valók. Az egyenes zablák nyugodtan fekszenek a ló szájában és rendkívül precíz szárhatást tesznek lehetővé. Ehhez azonban nagyon nyugodt és az üléstől teljesen függetlenül cselekvő kézre van szükség.
Az egyenes zablákat még pontosabban kell beállítani a kantáron, mint a csuklós zablákat, hogy anatómiailag megfelelő helyzetet érjünk el a ló szájában, s így kellő nyelvszabadságot biztosítsunk a lónak.

Ízlik?

Gumi, réz, “sweet iron” vagy ötvözetek, almaízű zablák és más többé vagy kevésbé értelmes változatok növelik a választékot és nehezítik a döntést a megfelelő zabla kiválasztásában. Az általános ajánlások éppolyan értelmetlenek, mint az általános elutasítások: végül is a zabla szerkezete a meghatározó, és a négylábú egyedi ízlése dönti el, ízlik-e neki, szívesen elfogadja-e a zablát vagy nem. A zablát nem rágó, szájában “halott” és merev lovat kizárólag az állítólag pompás ízű zablával gyógyítani próbálni teljesen értelmetlen próbálkozás. A valóban jó lovasoknak és elégedett lovaiknak nincs szükségük mankóra, és egy jó lovas önmagával szemben is kritikus, és a szájproblémák eredetét először mindig ott keresi, ahol többnyire meg is található: a saját kezében…

 

A cikk megjelent a Nemzetközi Lovas Magazin 2001. júniusi számában.
Fordította: Bíró Ágnes és Matsch Evelin
Frissítve: 2023.03.27.
Fotók: Canva

Lovak szolgálatban: Hegyi mentők lóháton

A sűrű hóesésben alig látunk az orrunknál messzebbre. Élesen fütyül a szél, a katonák meleg ruhájuk ellenére dideregnek, a haflingik és az öszvérek vastag téli bundáját durva takarók fedik. Ez nem sokat segít, de menni kell – a hegyi vadászok csoportjának, amely magasan felettük tartja az állásait, sürgősen utánpótlásra van szüksége. Az embereknek és állatoknak neki kell vágniuk az emelkedőnek. Nem lesz könnyű, mert az utat vastag hótakaró fedi.

Ekkor csak egy módszer segít, a “nyomkövetés”: több ló teher nélkül előremegy vezetőjével, egy szűk ösvényt taposnak ki négylábú társaiknak. Ezután indulhat a többi állat is a súlyos csomagokkal…

Megmentők a bajban

Talán egy jelenet elmúlt időkből? Dehogy! Szerencsére béke honol, és a történet napjainkban játszódik, a Berchtesgadeni Alpok közepén. Akkor miért az egyenruha és kik azok a hegyi vadászok? Nos, a megoldás: a legtöbb málhásállat-vezető itt a német hadsereg katonája. A Bad Reichenhall-i Nonn laktanya ad ugyanis otthont a Hegyi Málhásállatok Bevetési és Kiképzési Központjának, Németország egyetlen hegyi málhásállat-alakulatának.

Ez a különös alakulat több, mint nosztalgikus maradvány a régi időkből. Hiszen minden technikai lehetőség ellenére még mindig vannak olyan helyzetek, amikor a magashegységben táborozó katonákat csak a jól bevált egy “lóerővel” lehet megközelíteni: a hegyek keskeny, nehezen járható útjain nem lehet autóval közlekedni, és ha viharok tombolnak, a legjobb helikopter sem tud repülni. Ilyenkor jön el a négylábú katonák ideje. Még a szűk, meredek hegyi ösvényeken is félelmetes biztonsággal egyensúlyozzák magukat, mocsaras réteken, híd nélküli, örvénylő hegyi patakokon kelnek át, és ha kell, bármilyen időben előreküzdik magukat. “Azt is mondhatjuk, mi vagyunk az utolsó mentség a bajban” – mondja Noreisch doktor, a főállatorvos, a hegyi málhásállat alakulat vezetője.

Felelősségteljes feladat

Magától értetődik, hogy az ilyen szolgálat néha még békeidőben is veszélyes lehet. Minden óvatosság ellenére sem lehet elkerülni a megcsúszásokat, eséseket, és ritkán sajnos az is előfordul, hogy egy négylábú katona mindeközben életét veszti. Ezért azoknak, akik itt szolgálnak, nagy a felelősségük. Ráadásul a legtöbb újoncnak, aki 18 vagy 19 éves korában Bad Reichenhallban megkezdi a szolgálatát, addig soha nem volt még kapcsolata lovakkal!

A málhásállat-alakulatnál a kezdetektől a lóval való bánásmód magasiskoláját tanítják: “Az embert csak akkor fogadja el a ló vagy az öszvér “főnöknek”, ha következetesen, de nyugodtan és barátságosan bánik vele”, mondja dr. Noreisch. Ha négylábú társa nem akar együttműködni, a vezetője addig ismétli a kívántakat, amíg érvényesíteni nem tudja az akaratát.

A katonáknak szigorúan tilos szabadjára engedni az állatokkal szembeni haragjukat, és durván bánni velük. Még egy hosszú, meredek emelkedőn, nagy hőségben, amikor emberből és állatból minden edzettségük ellenére is kifogy a szusz, is barátságosan bátorítják a haflingikat és öszvéreket. Még egy különösen makacs partnerrel megáldott katona is legfeljebb néhány keresetlen szót mormol maga elé…

A mindennapokban is kötelező a barátságosság az állatokkal szemben: a fiatal málhásállat-vezetők megtanulnak munka közben beszélgetni négylábú társukkal. Hamarosan magától értetődik számukra, hogy minden reggel, a szolgálat megkezdésekor először szertartásosan üdvözlik őket.

Ezek azonban csak a lovakkal való kapcsolat általános szabályai. A málhásállat-vezetőnek ezen kívül még egy sor speciális ismeretre is szüksége van. Az előírások szerint a vezető mindig a völgy felőli oldalon megy, ha meredek hágókon haladnak a lóval. Ha szűk úton kell megfordulniuk, mindig a fejével előre vezeti az állatot, hogy láthassa, hová kell tennie a patáját, és ne lépjen a semmibe. A vezetőnek idejében fel kell ismernie a veszélyes helyeket, mint a laza talaj, csúszós sziklák vagy megbúvó gyökerek, és ki kell kerültetnie őket a lóval. De azt is tudja, hogy négylábú társa maga is felismeri a legtöbb veszélyt, lassabb lesz, és alaposan meggondolja, mit tegyen. Ha a katona ilyenkor megpróbálja a vélt jobb irányba terelni a lovát, az meg fogja ebben akadályozni!

Az alapos iskolázás a lóápolás, a nyeregismeret és még az állategészségügy területén is hozzátartozik a kiképzéshez. “Fontos, hogy a málhásállat-vezető szükség esetén elsősegélyt tudjon nyújtani a lovának, akár egy sérülésről, akár például kólikáról van szó, hiszen nem mindig van a közelben szakképzett segítség a bajban” – mondja dr. Noreisch. Röviden: a hegyi málhásállat-alakulatnál szolgálók minden alapot megkapnak ahhoz, hogy igazi lószakértővé váljanak.

“Bevonulás”

Nemcsak a katonákkal, hanem málhásállataikkal is sokat fáradoznak a kiképzők a Nonn Laktanyában. Nagy igényeket támasztanak a négylábú regrutákkal szemben. Nem lehetnek túl kicsik, hogy a nehezebb terheket is elbírják. Túl nagyokra sincs azonban szükség, mert a katonáknak a nehéz csomagot nagy fáradság nélkül fel kell tudniuk tenni a hátukra. Ezért a Nonn Laktanyában csakis 145 cm-nél magasabb, de legfeljebb 160 cm marmagasságú lovak és öszvérek szolgálhatnak.

A megfelelő testfelépítés is fontos: mint minden málhásállatnak, nekik is alacsony marral és hosszú háttal kell rendelkezniük, amelyen jól eloszlik a nehéz teher. És kifogástalan egészség, főleg egészséges lábak és kőkemény paták nélkül semmi sem megy!

A négylábú katonák karaktere is fontos szerepet játszik: természettől fogva nyugodtnak és kiegyensúlyozottnak kell lenniük, mert szolgálati idejük alatt gyakran kerülnek kritikus helyzetbe. Ha egy málhásállatnak ilyenkor az idegei felmondják a szolgálatot, magát, vezetőjét, de a csapat többi tagját is bajba sodorhatja. Ezért különösen fontos, hogy az állatok kiegyensúlyozott csikókor után kerüljenek a hadsereg kötelékébe.

“Azok az öszvérek és lovak, amelyek fiatal korukban rossz tapasztalatokat szereztek, soha többé nem fogják ezt elfelejteni. Még a legtürelmesebb és legbarátságosabb emberben sem fognak tökéletesen megbízni” – magyarázza dr. Noreisch. “Főleg akkor nem fognak együttműködni a vezetőjükkel, amikor nehéz helyzetbe kerülnek. Ez pedig minden résztvevő számára nagyon veszélyes lehet.”

Ezért dr. Noreisch az utánpótláslovak kiválasztásakor nagyon alaposan jár el. Elmegy a bajor haflingitenyésztőkhöz, vagy az éves haflingi ménszemlén keres olyan fiatal méneket, amelyeket a tenyészegyesület nem ismert el, de a seregben megállhatják a helyüket.

Az öszvéreknél valamivel nagyobb fáradsággal jár a dolog: mivel Németországban már nincs szisztematikus öszvértenyésztés, Olaszországba kell utazni értük az Alpokon át. Ott az Abruzzók akár 2900 méter magasságú hegyvonulatában pontosan a megfelelő újoncok növekednek alakulatához.

Élet az alakulatnál

Az olasz és német tenyésztőknek minden okuk megvan rá, hogy szívesen adják át fiatal állataikat az alakulatnak, mert a Nonn Laktanyában aranyélet vár rájuk. Amíg nem dolgoznak, egész nap a tágas kifutón hancúrozhatnak, az éjszakákat pedig istállóban töltik, egy katona felügyelete alatt, aki azonnal segít, ha baleset történne vagy az egyik állat rosszul lenne.

Ha egy ló vagy öszvér mégis megbetegedne, a külön e célra kialakított betegistállóban a legmodernebb állategészségügyi felszerelések és saját műtő áll rendelkezésre a gyógyításhoz. A paták épségéről az alakulat égisze alatt működő patkolókovács-csapat gondoskodik.

A négylábúak kiképzésében is szigorú szabályok uralkodnak. Gondosan vigyáznak arra, hogy ne terheljék túl a kiképzés kezdeti szakaszában a hároméveseket, és ne hirtelen követeljék tőlük a maximumot.

A fiatal állatoknak először azt kell megszokniuk, milyen érzés, ha takarót terítenek rájuk. Aztán nehéz málhásnyerget csatolnak a hátukra, egy különleges konstrukciót, amelynek több mint 40 kg a súlya. “Erre kezdetben többnyire hatalmas bakugrásokkal reagálnak” – mosolyog dr. Noreisch. Nem csoda, hogy néhány napba beletelik, amíg elfogadják a nyerget. Végül az első terheket is felerősítik a hátukra, és ezzel vezetik őket körbe. Így megtanulnak dobozokkal és hosszú csövekkel a hátukon is mozogni. Végül az első rövid túrák következnek a völgyben, amikor szisztematikusan edzik a hátizmokat. Hiszen hamarosan már akár 100 kg-os terhet kell a hegyeken át cipelniük – a nyerget is nem számítva!

Ugyanakkor “menetelési fegyelmet” is tanulnak: a balesetveszély miatt fontos, hogy mindig körülbelül egyméteres távolságot tartsanak az előttük haladó társuktól. Ez a fiatal állatoknak nem is olyan egyszerű, különösen a temperamentumos haflingiknak, amelyek amúgy is szívesen törtetnek előre türelmetlenül. Ezért a vezetőknek következetesen vissza kell fogniuk a lovakat. Ez azonban nem azt jelenti, hogy állandóan a szárba kapaszkodnának, vagy brutálisan húzkodnák őket. Éppen ellenkezőleg: ha a védencüket elkapja a türelmetlenség, és elkezd előrenyomulni, röviden, de félreérthetetlenül megrántják a szárat. Így hamar megérti a ló, hogy nyugtalanságra és rohanásra a málhásállat-alakulatnál semmi szükség.

A zabolázatlan és képzetlen fiatal hanflingikból és öszvérekből negyed év alatt bevethető málhásállatok lesznek, amelyek már az első könnyebb meneteléseket is elvégezték a hegyekben. Bár megerőltető, de elégedett és többnyire hosszú élet vár rájuk. Kemény és időnként veszélyes munkájuk ellenére általában magas kort érnek meg. Sokukat még húszéves kora után is használják. Ezt kíméletes kiképzésüknek és megfelelő tartásuknak és gondozásuknak köszönhetik.

Nem kell feltétlenül a katonaság és hadsereg barátjának lenni ahhoz, hogy meggyőződjünk a málhásállat-alakulat előnyeiről. Ritkák ugyanis az olyan istállók, ahol a lovakat ilyen szakértelemmel, gondosan és barátságosan kezelik. Ezért szerencse, hogy a német hadsereg utolsó málhásállat-alakulatának létezését sem most, sem belátható időn belül nem fenyegeti veszély. Aki a Berchtesgadeni Alpokban nyaral, talán egyszer találkozik ezekkel a kedves egyenruhás öszvérekkel és lovakkal!

A cikk megjelent a Nemzetközi Lovas Magazin 2002.februári számában
Fordította: Bíró Ágnes és Matsch Evelin
Frissítve: 2023.03.27.
Fotók: Canva

Hiba bejelentés