Nemzeti Lovaskultúra Szövetség – minden, ami nem lovassport

A Nemzeti Lovaskultúra Szövetség létrejötte kiteljesíti azt a kormányzati törekvést, amelyet a Kincsem Nemzeti Lovasprogram fogalmaz meg. Lezsák Sándor az Országgyűlés alelnöke hangsúlyozta: nem csak tiszteletbeli elnökséget vállalt, hanem feladatokat is a szövetség fejlesztése érdekében.

Több mint 50 szakember vett részt a közelmúltban alakult Nemzeti Lovaskultúra Szövetség programalkotó konferenciáján, melynek célja az volt, hogy az új szövetség – mely szándéka szerint a lovassporton kívüli tevékenységek támogatását, összefogását és képviseletét látja el – rövid és középtávú cselekvési programját megalkossák.

Lezsák Sándor a szövetség alakuló ülése után tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy eddig is komoly erőfeszítéseket tettek a Kárpát-medencében a lovaskultúra felélesztéséért: “Eddig hiányzott egy olyan erőtér, amelyik azt a sokágú tevékenységet összefogta.” Emlékeztetett továbbá arra, hogy kezdeményezői voltak a Lakiteleki Általános Iskolában az iskolai lovaglás és lovaskultúra oktatásnak, valamint a lovas polgárőr képzés egyik központja is Lakitelek.

Kucsák László országgyűlési képviselő, a Nemzeti Lovaskultúra Szövetség elnöke alapvető célnak nevezte, hogy minden olyan területet felvállaljanak, amely nem a lovassport kategóriájába tartozik. Ez egy rendkívül széles kínálat a lovas hagyományőrzéstől a lovas turisztikán keresztül a terápiás lovagláson át az ezekhez kapcsolódó oktatási, rendezvényszervezési kérdésekkel bezárólag – összegezte a szövetség által képviselt területeket.

Ismertetése szerint programalkotó konferenciát tartottak, annak alapján állítják össze a programtervezetet, és hangsúlyozta, hogy rövid és hosszú távú cselekvési tervre is szükség van. Megjegyezte, együttműködésre törekszenek minden szakmai szervezettel, így például jó együttműködést alakítottak ki a Lázár Vilmos vezetésével működő Magyar Lovassport Szövetséggel.

2015.03.23. Forrás: MTI
Fotók: facebook.com/nlksz
Frissítve: 2022.03.28.

Hozzászólások