Búcsúlap Juhász Imre (1935-2005) emlékére
A magyar fogathajtó sport „gránittáblásainak” sorában méltó személyiség Juhász Imre. Olyan korban szállt bakra és lett földi támasza, szürke eminenciása a világsikerekben tobzódó magyar fogathajtásnak – melyre Pataki Balázs így emlékezik:
„…felidéződik a kor, melyet a magyar fogathajtás aranykorának is szoktak nevezni: amikor a lovasember mint fogalom, egy életformát jelentett, amikor a versenyeken a barátság az együvé tartozás érzése még legalább olyan fontos volt, mint az eredményesség, amikor az ügyszeretet felülmúlta az anyagiasságot, amikor egy hívó szóra seregnyi ember állt elő, és valamennyien tehetségük, képességeik szerint, egy irányban, egy cél érdekében dolgoztak.”
Juhász Imre tőről metszett szatmári magyar. Nyílt tekintete, határozott hanghordozása tükrözte személyiségét. Elkötelezettsége, szakma-alapossága, kitartó küzdelme vonzotta az ifjú követőket, s egy irányba húzó erejük kialakított egy igaz szatmári szekerészkultúrát, mely a százados elődöktől örökölt sistergő tehetséget közvetít az ezredforduló Európáját gyönyörködtető hungarikumról.
Megbízható társ volt a fogatversenyek szervezésénél Hortobágytól Máriapócson át a hazai világbajnokságokig. Hitte és ismerte az utánpótlás-nevelés és a világbajnoki válogatás fortélyát, a javítandó elhajlások egyenesítését. Jól tudtunk együttműködni „abban a korban”, amikor a maraton-szolgálat telepítése – gépkocsi- és mobiltelefon híján szinte indián füstjelek gyakorlásával – a megbízhatóságon alapult. Utólag is igazolhatóan, Juhász Imre társadalmi stábja helyben és időben mindig pontosan teljesített. Kicsiben ez a tény is hitelesít egy főállású életkarriert, mely következetes tettrekészségen, alapozott szakmai tudáson, elkötelezett tisztességen alapult.
Személyes emlékeim tárházában, találkozásaink szakmai- és emberi morzsáinak sokasága árad. Egy vidéki egyenes ember tiszteletet adó és követelő, tiszta tekintetű őszintesége, aki hatalmas tenyere marokszorításával – ha kell – vizet fakaszt a villanyélből is, de lágy simogató ölelésre is kész, az igaz barátság perceiben. Őrzöm a hortobágyi kávás-kút gémjének rejtelméről adott bölcseletét, a máriapócsi maratonpálya jelzőkaróinak cövekverését, a létavértesi ürgelyukas legelőn kifejtett közszár-csatolási véleményét, a pócspetri rokonházi vacsora pohárkoccintását, a Kecskemét-széktói világbajnoki stadion maraton-startjánál megjósolt versenyeredmény szakmai töltését.
Érdemes ember vette át hetvenévesen a magyar fogathajtás szolgálatának életműdíját, és gránittáblával, kiváló hazánkfiának állít örök emléket neki a Magyar Fogathajtás Emlékbizottsága. Élő örök emléket, mert csak az hal meg, akit elfelejtenek.
2009. július, Váczi Ernő
Képek: canva.com
Frissítve: 2022.08.05.
KapcsoLÓdó cikkek:
Lovassport, fogathajtás: Váczi Ernő volt a Dinó Sporthíradó vendége >>
Füles, az ezerszázalékos társ >>
Máchánszky Gyula, a Lázár-fivérek megbecsült lovasoktatója >>
