Rinette Streamline (Lakatos Csaba) magabiztos győzelmet aratott a Speedy Foster Díjban az Ügetőn

A két helyezést Ollyan nincs (Fazekas Imre) és Masterpiece (Márton Lajos) szerezte meg 2015. május 9-én a Kincsem Parkban.

Összefoglaló a 2015. május 9-i versenynap futamairól

1. futam

Az autóstart után Redwood Vita kezdett a legjobban, Renoir Lag pedig hibázott, ezért kizárták a versenyből. A vezető Redwood Vita mögött Sóhajka és Priscilla kettesfogata ügetett. Az első egyenesben még mindig Redwood Vita vezetett, Sóhajka megpróbálta megközelíteni. Priscilla elfáradt, Santana-t viszont megindította hajtója, illetve Timoteo is elkezdte megközelíteni a vezető lovakat. A túlsó egyenesben Redwood Vita még mindig tartotta vezető pozícióját, mögötte Santana és Sóhajka volt közel, de Timoteo is megindult. A befutó egyenesben Redwood Vita növelte az előnyét, de fáradni kezdett, így Timoteo és Sóhajka is megpróbálták megszorítani a cél előtti méterekben, de végül Redwood Vita hazaért. Sóvirág ért be negyedikként.

Befutási sorrend: Redwood Vita (7) – Timoteo (11) – Sóhajka (3)
Győztes idő: 17,1

2. futam

Hajtóváltozás! (2) Pannus-Com – Orgován András helyett Fodor László. Az autóstart előtt Pannus-Com és Norman is hibáztak, de a hajtóknak a start pillanatára már sikerült letenniük a lovaikat. A start után Norman állt a mezőny élére, mögötte Pán Péter, Nekifutó és Montgomery ügettek. Az első egyenesbe érve Napraforgó megindult, és megközelítette a vezető fogatokat, valamint Milli Nevi is megpróbálta őket utolérni. A túlsó egyenesben a mezőny kettesfogatokba rendeződött, elöl Norman és Napraforgó, mögöttük pedig Pán Péter és Nekifutó ügettek. Az utolsó kanyarban Nekifutó felment a vezető kettős mellé harmadiknak, megpróbálta elhagyni őket, de elugrott, ezért diszkvalifikálták, közben Mikes is hibázott. A befutóban még mindig Norman vezetett, Napraforgó pedig elkezdett fáradni, és Kitty Magic-et is megindították. Támadásba lendült Milli Nevi, Oli Sun és Repeta is, de már nem tudtak beleérni az első háromba.

Befutási sorrend: Norman (6) – Napraforgó (8) – Kitty Magic (11)
Győztes idő: 19,3

3. futam

Az autóstart után Sweet Dream vette magára a vezető szerepet, mögötte libasorban ügettek Sebastian Ketti, Sunny, és Texas Oil is. Az első egyenesben Tallér-t diszkvalifikálták, a vezető Sweet Dream mellé felment Sunny, mögöttük Sebastian Ketti ügetett a harmadik helyen, majd Swarovski. Rock and Roll és Theodor is elgaloppozták esélyeiket. A túloldalon még mindig Sweet Dream és Sunny kettőse ügetett fej-fejt az élen, Sebastian Ketti viszont elfáradt, és elkezdett lemaradni. A befutó egyenesre érve Sunny-nak sikerült megindulnia és eltávolodnia Sweet Dream-től, aki így másodikként ért célba. A harmadik helyért Super Gull és Texas Oil küzdöttek meg egymással, a helyezést előbbi szerezte meg végül.

Befutási sorrend: Sunny (2) – Sweet Dream (1) – Super Gull (8)
Győztes idő: 22,3

4. futam

Az autóstart után a legjobban Ostrom és Rózsakert kezdtek, mögöttük Vamos Kemp ügetett. Ouragan-t diszkvalifikálták. Az első egyenesben Rózsakert fáradni kezdett, Vamos Kemp viszont megindult, így átvette a vezetést. A túlsó oldalon kettes fogatokba rendeződött a mezőny, elöl ügetett Vamos Kemp és Imperiál, mögöttük pedig Rózsakert és Mountain Bambi. A befutó egyenesbe érve Imperiál elfáradt, viszont Rosamundi és Ördög Hegedűse is próbálták megszorongatni Vamos Kemp-et, de végül nem sikerült megverniük.

Befutási sorrend: Vamos Kemp (7) – Rosamundi (3) – Ördög Hegedűse (6)
Győztes idő: 17,3

5. futam

Hajtóváltozás! (1) Open – Kolozsi Sándor helyett ifj. Veres László. A startautó mögött hibázott Ramona Vita és kiszállt a versenyből. A start után Number One kezdett a legjobban, mögötte Andorra Gold és Polémia kettesfogata következett, majd Open és Jubilee Hut. Az első egyenesben Andorra Gold vette át a vezetést, mögötte Number One ügetett, akit Polémia és Open is támadni kezdett. A túlsó egyenesben Andorra Gold távolodni kezdett a többiektől, de a sorrend nem változott, Polémia és Number One követték. A befutóba érve Andorra Gold még tudott gyorsítani a tempón, ő nyerte a versenyt. Második lett Polémia, a harmadik pedig Open.

Befutási sorrend: Andorra Gold (3) – Polémia (5) – Open (1)
Győztes idő: 19,1

6. futam

A start után Ollyan nincs kezdett a legjobban, de hamar átengedte a vezető pozíciót Lali Király-nak, mögöttük Youp Lucswolle is remekül indult. Az első egyenesben Lali Király vezetésével ügetett Youp Lucswolle, majd Ollyan nincs és Rinette Streamline érkezett. A túlsó oldalon a mezőny kettesfogatokba rendeződött, Lali Király Youp Lucswolle-el, Rinette Streamline Ollyan nincs-csel, Masterpiece pedig Rose's La Nena-val ügetett fej-fejt. Orlando Bloom elgaloppozta esélyeit. Az egyenes végére Lali Király fáradni kezdett, Rinette Streamline-t pedig megindította hajtója, és elügetett Ollyan nincs mellett. A befutó egyenesben Rinette Streamline messze eltávolodott a mezőnytől, egyedül Ollyan nincs tudta megközelíteni, de utol érni már ő sem. A harmadik helyért Masterpiece és Lali Király küzdöttek, előbbinek sikerült megszereznie. 

Befutási sorrend: Rinette Streamline (3) – Ollyan nincs (4) – Masterpiece (1)
Győztes idő: 14,7

7. futam

A start után Knock-down és Örs indultak el a legjobban, mögéjük Primusz állt be, majd Nacho Nico. Az első egyenesben Örs vette magára a vezető ló szerepét, a mezőny libasorban ügetett mögötte. Hibázott Pókerarc, ez a versenyébe került. A második egyenesre Svéd barát és Örs kettesfogata vezetett, majd Knock-down és Primusz következtek, Nacho Nico csak az ötödik helyen ügetett. Rigoletto is kiesett a versenyből. Svéd barát vezetésével értek a fogatok a túlsó egyenesbe, mögötte Örs és Knock-down, valamint Primus és Nacho Nico jöttek. Az utolsó ezer méteren megindította hajtója Nacho Nico-t, és könnyedén felügetett Svéd barát mellé, majd meg is előzte őt és nyerte a versenyt. Knock-down lett a második, Svéd barát pedig a harmadik.

Befutási sorrend: Nacho Nico (7) – Knock-down (2) – Svéd barát (4)
Győztes idő: 20,3

8. futam

Az autóstart után Salihamidzic vette magára a vezető szerepet, mögötte libasorban ügetett a mezőny, második helyen jött Sholty Csabi, harmadik Prometheus, negyedik pedig Rocket Boy. Az első egyenesben nem változott a lovak sorrendje, viszont a túlsó oldalon elindult Speedy Boy, és felügetett Rocket Boy mellé. A befutó egyenesben még mindig Salihamidzic vezetett és bár csökkent az előnye, hazaért. Prometheus és Sholty Csabi visszaesett a végén, így a nyerő mögé Rocket Boy és Speedy Boy szaladt fel a dobogóra.

Befutási sorrend: Salihamidzic (3) – Rocket Boy (7) – Speedy Boy (6)
Győztes idő: 17,6

  • Helyszín: Kincsem Park, 1101 Budapest, Albertirsai út 2-4.
  • Időpont: 2015. május 17-én vasárnap 14:00 órai kezdettel
  • A belépés díjtalan!

Megközelíthetőség:

A versenyekről közvetít a 
 

Vagy nézd élőben az ügető versenyeket a Lovasok.hu-n!

Az élő közvetítés megtekintéséhez kattints a képre.

www.kincsempark.hu

2015.05.12. Forrás: Kincsem Park

 

Hozzászólások