Drámai pillanatok a Ménesek Díjában

Nem lehet panaszunk a hazai ügető futamokra: ahogy eddig, úgy most sem hagytak minket lelkesedés nélkül. A befutókban hatalmas csaták alakultak ki az első hely megszerzéséért, azonban a nap főfutama, a Ménesek Díja tartogatta a legtöbb izgalmat.

A hároméves Time To Say Goodbye (Márton Lajos) nyerte a Ménesek Díját, miután a Versenyintézőség hátrahelyezte a vele holtversenyben célba érő Speedy Boy-t (Veljko Mazsity) a második helyre, Tornado Cole (Kolozsi László) szerezte meg a harmadik díjat.

Összefoglaló a 2015. november 21-i ügető futamokról:

1. futam – Nebuló Hendikep:

Másodszorra sikerült az indítás a nap első futamában. Vernon Boko rögtön hibázott, majd ki is esett a versenyből és hátulról Nick Nolte sem kezdett jól. Jonatán és Marót voltak gyorsak, majd Oron Flying és Mambo Girl következtek. A vezető négyes kisebb előnyre tett szert a Spartacus vezette üldözőkkel szemben. A túlsó oldalra érve Marót gyorsított és átvette a vezetést, mögötte libasorba rendeződött a mezőny és elsőként Spartacus indított támadást. Mire a tribün elé ért a mezőny, Spartacus már a vezető páros külső tagjaként versenyzett. Jonatán, Alegria Dream, Oron Flying és Mambo Girl voltak még közel. Az utolsó 500 méteren indultak el az első támadások, Alegria Dream és Mambo Girl révén. A befutóban Alegria Dream elhúzott a többiektől és könnyen nyerte a futamot, Mambo Girl szerezte meg a második helyet, Jonatán érkezett harmadiknak. Spartacus a befutó elején hibázott.

Befutási sorrend: Alegria Dream (9) – Mambo Girl (7) – Jonatán (3)
Győztes idő: 20,3

Az első futam nyertese, Alegria Dream.

2. futam – Kétévesek versenye:

Útonálló és Ultra Lady hibáztak a start után és kiestek a versenyből. Új Szerelem vezetett, mögötte Uzsorásnő, majd Under World és Unikornis volt a sorrend. Mire a tribün elé értek, már Uzsorásnő és Under World kettőse volt az élen, Új Szerelem és Unikornis voltak még közel, a többiek már nagyon nagy hátrányban versenyeztek. A túlsó oldalon Uzsorásnő és Under World elhúztak a másik két lótól, akik még érdemben versenyben voltak. Under World a befutóban hibázott, Uzsorásnő könnyen nyerte a versenyt. Új Szerelem érkezett a második helyre, Unikornis a harmadik.

Hajtóváltozás: (6) Unikornis – Lakatos Csaba
Befutási sorrend: Uzsorásnő (3)- Új Szerelem (7) – Unikornis (6)
Győztes idő: 22,0

3. futam – Virágos Díj:

Scania vezetésével érkezett a mezőny az első kanyarra. Mögötte két páros ügetett, Padova és Isetta, majd Saxicola Jet és Alpina M. Isetta folyamatosan zárkózott egyre feljebb és felügetett Scania mellé, Padova mellett pedig Saxicola Jet jelent meg. Az utolsó kanyarban Ramon Starlight indított támadást hátulról. A befutóra fej-fej mellett érkezett Isetta és Scania, Saxicola Jet volt még harcban a győzelemért, amit Isetta szerzett meg. Scania-t a harmadik helyre szorította Saxicola Jet.

Lejelentés: (1) – Pitta Jet
Befutási sorrend: Isetta (7) – Saxicola Jet (2) – Scania (4)
Győztes idő: 17,5

Saxicola Jet és Isetta szállt harcba a győzelemért a harmadik futamban.

4. futam – Játszi Díj:

Az új istállóba került Tartalosz és a favorit Tücsök is hibázott a start után, mindketten kiestek a versenyből. Tájfun kezdett a legjobban és elment vezetni, mellé felment Trugon, mögöttük Spulni és Senorita ügettek. Sebastian Ketti és Rock and Roll tudtak még csatlakozni hozzájuk és Tündérrózsa színei is megjelentek a frontban. A célegyenesben öten is csatáztak a győzelemért, amit végül Tájfun szerzett meg istállótársa Spulni és Sebastian Ketti előtt. Senorita a cél előtt elugrotta magát.

Befutási sorrend: Tájfun (2) – Spulni (10) – Sebastian Ketti (9)
Győztes idő: 23,3

5. futam – Api Díj:

A vezető hármas libasorban ügetett egymás mögött a start után. Elöl No Limit Angel, mögötte Off Road és Magiszter, majd Alliance de'Ilton és Prudy következtek. A tribün előtti egyenesben utóbbi kettő gyorsított és kettesoszlopokba rendeződött az élmezőny. Noble Rose a mezőnytől teljesen kiszakadva versenyzett. Prudy és No Limit Angel fej-fej mellett érkezett elsőként a befutóra, ahol nagy lendülettel megindult Alliance de'Ilton, a falon pedig Off Road próbált utat találni. Célfotó döntött a győztesről, aki No Limit Angel lett, majd Off Road és Prudy következtek.

Befutási sorrend: No Limit Angel (2) – Off Road (5) – Prudy (7)
Győztes idő: 17,6

No Limit Angel és Off Road küzdelme az Alpi Díjért.

6. futam – 2015. évi Újlengyeli Lovas Klub Kupa Hendikep VI. futam: 

Shergar kezdett hibával és kiesett a versenyből, majd Opál lányt is diszkvalifikálták. Raffaello vezetésével jöttek a lovak az első egyenesre, mögötte Sun City, Onesis Goal, Lardon, Mariska és Napfény volt a sorrend. Napfény hajtója az utolsó 500 méteren indította el lovát és a kanyarban már vezetett. A befutóban gyorsított és megnyerte a futamot, mögötte többen csatáztak a helyezésekért. Ott volt Sun City, jött Mariska és Reménység. Mariska az utolsó lépéseken leelőzte Sun City-t és megszerezte a második helyet, Reménység lett a harmadik, miután a Versenyintézőség pályaelhagyás miatt diszkvalifikálta Sun City-t. 

Hajtóváltozás: (10) Napfény – Kuru Norbert
Befutási sorrend: Napfény (10) – Mariska (2) – Reménység (8)
Győztes idő: 20,7

7. futam – Ménesek Díja:

Másodszorra sikerült az indítás a Ménesek Díjában. Time To Say Goodbye, Tornado Cole és Topáz Lady mögé Salihamidzic és Szimfónia zárkóztak fel. A tribün előtti egyenesben a vezető ló mellé felment istállótársa, mögöttük libasorban haladt a mezőny, a hátulról fordulók is csatlakozást kaptak a többiekhez. Salihamidzic elfáradt és folyamatosan csúszott hátrafelé, Time To Say Goodbye mellett Speedy Boy jelent meg, de Orlando Bloom és Nyíres is támadásba lendültek. Kettesoszlopok alakultak ki. Time To Say Goodbye és Speedy Boy mögött Tornado Cole ügetett, az ő hármasuk az utolsó 500 méteren teljesen lehagyta a többieket. A befutóban Speedy Boy folyamatosan támadta a háromévest és holtversenyben értek célba, Tornado Cole lett a harmadik. A futam után a Versenyintézőség vizsgálatot rendelt el és hivatalból óvást emelt az 5-ös számú Speedy Boy hajtója (Veljko Mazsity) ellen, túlzott ostorhasználatból eredő jogtalan előnyszerzés miatt. Az óvás megtárgyalása után éltek a hátrahelyezés jogával, így alakult ki a Time To Say Goodbye – Speedy Boy – Tornado Cole sorrend. 

Befutási sorrend: Time To Say Goodbye (3) – Speedy Boy (5) – Tornado Cole (2)
Győztes idő: 21,4

A Ménesek Díjának bajnoka Time To say Goodbye lett.

8. futam – Amatőrverseny Hendikep:

Másodszorra indult el az Amatőrverseny Hendikep, többen is hibáztak a start után. Pannus-Com és Topmodell lettek diszkvalifikálva. Penelope Jet ment el vezetni, mögötte Oro Noble, Kincses, Utrillo d'Amour, Pentatlon és Kandidátus volt a sorrend, a peches startot vett Alvena Quickly zárta a mezőnyt. A túlsó oldalra érve Utrillo d'Amour felment a vezető Penelope Jet mellé, Pentatlon pedig Oro Noble mellé csatlakozott. A befutóban Utrillo d'Amour átvette a vezetést, azonban nagyon jött Kincses és magabiztosan nyerte meg a futamot. Utrillo d'Amour-on a célig Oro Noble is átszaladt, Kandidátus érkezett a negyedik helyre.

Befutási sorrend: Kincses (2) – Oro Noble (3) – Utrillo d'Amour (7)
Győztes idő: 23,1

9. futam – Rádzsa Hendikep:

Kiskarcsi és Poéta harcoltak a start után a jobb pozícióért, amit utóbbinak sikerült megszerezni. A kanyarban Kiskarcsival hajtója pontosoan Poéta mögé helyezkedett, majd Old Shatterhand következett. Örömtűz a harmadik nyomot felvállalva a tribün előtti egyenes elején megérkezett a vezető Poéta mellé, őket Kiskarcsi és Nemzetesúr, majd Old Shatterhand és Pozsony kettőse követte. A túlsó oldalon tömörödött az élmezőny, aminek végén a két istállótárs, Pálinka és Pinokkió ügettek. Pozsony indult meg nagy lendülettel és a befutóban megtámadta a fáradó Poétát. Pozsonyra Pálinka volt a legveszélyesebb, aki szép könnyen leügetett mindenkit és megnyerte a futamot. Poéta még a dobogóról is leszorult, mert Kiskarcsi ért fel a harmadik helyre.  

Befutási sorrend: Pálinka (9) – Pozsony (10) – Kiskarcsi (8)
Győztes idő: 19,2

A következő ügető versenynap november 28-án szombaton lesz a Kincsem Parkban:

  • Helyszín: Kincsem Park, 1101 Budapest, Albertirsai út 2-4.
  • Időpont: 2015. november 28-án szombaton, 14:00 órai kezdettel
  • A belépés ingyenes.

Megközelíthetőség:

 

A versenyekről közvetít a 
 

Vagy nézd élőben az ügető versenyeket a Lovasok.hu-n!

Az élő közvetítés megtekintéséhez kattints a képre.

www.kincsempark.hu

2015.11.23.
Forrás: Kincsem Park
Fotók: Major Zsolt

Hozzászólások