Németh László

Beszélgetés Németh Lászlóval

…Ferge László, Eszes Mátyás, Svecz István és most Istók Ferenc halálával úgy érzem egyre szegényebb lesz az ügetősport. Bár jön az utánpótlás, még sem olyan erővel, mint annak idején. Éppen ezért, mindig öröm, ha azt látom, hogy a régi időkből ki-ki látogat valaki, de még jobban örülök, ha azt látom ez a látogatás rendszeres. Németh Lászlóval minden reggel találkozom, ha esik, ha fúj, ő jön és segít. Most éppen Varga Sándort látja el tapasztalataival, és Károlyi Gáborral vásárolt közös lovukat, Göndört is ott tartja. És igen, itt egy ember, aki 56 éve szinte mindennap bejár a pályára, és még mindig imádja. Mi a titka? Szerintem a lovak iránti feltétlen tisztelet és szeretet, de inkább „hallgassuk” Németh Lászlót, hogy is lett tréner, hogyan nyert Derby-t, Baka Hendikepet, Alkotmány Díjat………..

56 éve lettem elkötelezett rabja a magyar ügetőversenyzésnek. Bábolnán születtem, a lovak szeretetét már genetikailag örököltem édesapámtól, aki négyes fogatokkal versenyzett, és amellett távlovagláson is részt vett. A bátyám pedig a lovas testőrségnél dolgozott, így szinte kötelezőnek éreztem én is, hogy lovas szakmát válasszak. Az ügetős mesterséget a legjobbaktól tanulhattam, Kovács II.-nél kezdtem, majd Marschall Józsefnél folytattam a tanulmányaimat. 1953-ban kaptam meg az idomári engedélyemet. 12 lóval kezdtem a pályafutásomat.

A két nagymestertől tanultakat, bár az igazat megvallva, inkább ellesett tanultakat, mert a nagy titkokat ők sem szívesen árulták el, de ha az ember figyelt, akkor rájöhetett a munkamódszerük lényegére, és végül is, ha kérdeztünk, azért válaszoltak is. A két mester kétféle tréningmódszerrel készítette fel a lovait, Kovács II. mester inkább a sok lassú, és a kihúzott munkák híve volt. Gyors munkát csak a kiszemelt verseny előtt 10 nappal adott a lónak. Marschall Józsi bácsi viszont inkább a gyors munkák híve volt. Megpróbáltam a két módszert vegyíteni, és az alapján készíteni a lovakat. De hát nem lehetett egy sémát ráhúzni minden lóra, hiszen mindegyik ló külön egyéniség volt, valamelyik több munkát igényelt, valamelyiket csak épp hogy kellett edzeni, a kancákra pedig mindig jobban oda kellett figyelni, és jóval nagyobb türelemmel is kellett lenni irányukba. Én mindig társként, edző partnerként kezeltem a lovaimat, és nem nagyon akadt arra példa, hogy keményebb módszerekkel kellett rábírnom egy lovat a jó teljesítményre. Én ugyanúgy szerettem a klasszis lovamat, mint a 32-es képességű hendikep lovamat. Szerintem nem lehet egy lovat sem kizsákmányolni, mert az előbb vagy utóbb mindig visszaüt.
Az első versenyemet Kovács Ferencnél, Pacifikkal nyertem, akivel utána még 7 futamban győzedelmeskedtünk. A legjobb lovam Cenzúr volt, ő már abban az időben is 19-es időket futkosott. Vele Berlinben is nyertem egy nagy futamot, amit a városalapító tábornok emlékére írtak ki. Normafával viszont Derby-t nyertem, ahol célfotóban pont Marschall Józsefet, az egykori mesteremet vertem meg. Normafával Alkotmány Díjat is nyertünk, sőt Berlinben negyedik helyezést értünk el együtt, ahol szovjet, finn és jugoszláv lovakat utasítottunk magunk mögé. ő csikóként került hozzám, és csak háromévesen, tavasszal nyerte az első versenyét. Onnan fokozatos javulgatott, és a Derby-ig érett lóvá vált. Mivel akkor hosszútávra futották a Derby-t ezért kimondottan speciális felkészítést igényelt.

A nagy megmérettetése előtt már csak hosszútávra dolgoztam, és a versenyeket is e szerint néztem ki a számára, ahol megpróbáltam könnyű, felvezető futamokat adni a számára. Detektorral sokat jártunk külföldre. ő egy nagyon jó természetű lovacska volt, emlékszem állt nála egy birka is. Detektort délutánonként kiengedtük a pályára legelészni, sőt még Berlinben is szabadon mertük engedni. Eretnekkel Baka Hendikepet nyertem, ő a pálya legállóképesebb lova volt, ha versenyzett, csak hosszútávra futott.

Váradra is nagyon büszke vagyok, ő Ferge Lászlónál kezdte a pályafutását, de mivel eléggé labilis lábakon állt, és a mesternek voltak jobb lovai, ezért leadta. Én elvállaltam, és türelmes kezelés után sikerült rendbe hoznom. Utána tíz versenyt nyert nekem, és ebből nyolcat amatőrrel, Galambos Ernővel aratott. Emlékszem, én csak azért ültem fel rá, mert a vezetőség kérdőre vont, hogy én miért nem hajtom.

Imádtam a lovaimat, minden reggel, amikor megérkeztem az istállómba végig sétáltam, és egy szem kockacukrot adtam köszönésképpen a lovaimnak. Egy idő után, ha már meghallották a lépteimet rögtön nyerítéssel fogadtak.
Az egyik legizgalmasabb, idegőrlőbb versenyem az Alkotmány Díjhoz fűződik, ahol Ferge László egyik idomítottját hajtottam, mert ő egy másik, fiatalabb ló mellett döntött. Az első három fordulót más-más ló nyerte, így a negyedik heatre is sor került, ahol a három nyerő csapott össze. A végén könnyen nyertem, de mivel a Versenyintézőség úgy látta, hogy jobban szerettem volna, ha Ferge László nyeri, ezért 1000 Ft büntetéssel jutalmazott. Kárpótlásul gyönyörű padlóvázát kaptam tiszteletdíjnak, amire Ferge Laci bácsi csak nevetve mondta, látod, megbüntettek 1000 Ft-ra, viszont kaptál helyette egy 3-4 ezer forintos vázát.
Gyönyörű tiszteletdíjaim vannak, amiket egytől egyig megőriztem mind, hiszen előttük állva felidézhetem újra és újra a régi szép időket.

A II. világháború után nem sok ló maradt meg, innen-onnan visszavásárolt lovakkal rendezték meg a versenyeket. Így volt olyan verseny, amit 1.42-ben lehetett megnyerni. Azt hiszem, azokkal a lovakkal igazi kihívás volt dolgozni, hiszen azokat megtanítani ügetésben versenyezni igazi mester munka volt. Szegény lovakat kénytelenek voltunk 40-50 dkg-os súlyokkal felszerelni, hogy talpon maradjanak. A mai fiatalok nem is tudják, milyen kín volt ez, hiszen a mai lovakat már sokkal egyszerűbb edzeni. A 70 évek közepén, vége felé kezdtek feljavulni a lovak, amihez a külföldről hozott import lovak nagyban hozzájárultak.

1981-ben minden előjel nélkül egy április 4-ei versenynapon kaptam egy szívinfarktust. Szerencsémre hamar felépültem, és rengeteg orvosi vizsgálat után saját felelőségemre szeptemberben újra hajtottam. 1984-ben hajtottam utoljára versenyben, közel 800 győzelem után letettem a szárat, 1985-ben már csak idomári engedélyt kértem, a következő évben pedig nyugdíjba mentem.

Mindig megmondtam a vezetőségnek, hogy mi tetszik és mi nem, de nem csak ezért, hanem éjszakai kimaradozásaimért sem nagyon szerettek. Sokszor voltam eltiltva is. Annak ellenére, hogy szerettem szórakozni, nagyon sokat dolgoztam nap közben, aminek kisebb nagyobb sikereimet is köszönhetem. A lovak szeretete az, ami a mai napig kihoz engem a pályára. Sőt még azon is töröm a fejem, hogy újra sulky-ba szállok. Károlyi Gáborral vásároltam közösen egy lovat; Göndört. Így legalább van kihez kijárni.

Hajdu Bíborka 2006.01.23
Frissítve: 2023.02.16.
Fotó: Canva

 

Hozzászólások