Rossz kezdés után nagyszerű második forduló Varsóban

A magyar díjugrató válogatott először kvalifikálódott az Európai Lovas Szövetség sorozatának Nemzetek Díjának döntőjére.

A válogatottnak így lett lehetősége az egymillió Eurós pénzdíjért Lengyelország fővárosában kétszer lelovagolnia a 160 cm-es, technikás pályát. A magyar csapat sajnos az első fordulóban többet hibázott, így a záró helyen várta a fél órás szünet után kezdődő második fordulót.

A kvalifikációs Nemzetek Díja versenyekhez képest most megfordult a formánk, hiszen a második fordulóba nagyszerűen helytálltunk és mindösszesen négy hibaponttal zártuk ezt a kört.

Csapatunk legjobb teljesítményét Jármy Vince érte el, aki JB Koronaőrrel az első fordulóban az utolsó zöld okszert verve, négy hibaponttal a második körben egy nagyszerű hibátlannal segítette válogatottunkat.

Horváth Balázs Quickchin WH Z-el az első körben az első és az utolsó ugrást leverve, második körben a vízbe lépett egy meredeket leverve, nyolc-nyolc hibaponttal lovagolta le a Nemzetek Díját.

Pályafutása során eddigi legrangosabb felnőtt Nemzetek Díja versenyben résztvevő, ifj. Lázár Zoltán az első fordulóban tizenkét hibaponttal, majd a másodszorra a hármasugrás “C” elemét leverve négy hibaponttal igencsak helytállt a szürke, Diabolóval.

Csapatunk negyedik lovasa, a nagydíjban is verőhiba nélkül versenyző, ifj. Kövy András Faquitol S-el ezúttal az első fordulóban nem tudta hozni a tőle várhatót, hiszen tizenkét hibaponttal ért célba, de a második körben megmutatta kivételes képességét és nulla hibaponttal zárhatta Magyarország válogatottja a varsói Nemzetek Díját.

Kisebb meglepetésre a Nemzetek Díja finálét Olaszország nyerte, Írország és Ausztria előtt.

2022.09.11.
Kép: Canva
Forrás: dijugratoszakag.hu

Hozzászólások