Megérkeztek a lovak a riói olimpiára

Pénteken kezdetét veszi a riói olimpia, az első lovasok pedig szombaton már be is mutatkoznak. Az olimpián résztvevő lovak egy része már az olimpiai falu helyett az olimpiai istállóban várja az első versenyt. Összegyűjtöttük az idei olimpia leglovasabb érdekességeit.

 

Áttekintés

43 nemzet mintegy 200 ló-lovas páros érkezik az olimpiára, hogy három szakágban megméressék magukat. Az olimpián ugyanis csak díjlovas, díjugrató és lovastusa versenyeket rendeznek. A lovas versenyek a Deodoro Lovasközpontban zajlanak majd, kb. 20 kilométerre az olimpiai falutól.

Az olimpiai lovak első osztályon utaznak

Az olimpián résztvevő lovak nagy része repülővel érkezik, illetve érkezett Rióba, és nem is akárhogy: a négylábú atléták ugyanis első osztályon utaznak. Az olimpiai repülőjáratok bokszaiban ugyanis csak kettesével utaznak a nagy értékű lovak, így viszonylag tágas, 112 cm széles hely jut minden patásnak.

Az első lószállítmány július 29-én indult Londonból. Az Emirates SkyCargo Boeing 777-F teherszállító gép fedélzetén 10 nemzet 34 lova utazott, a repülés majdnem 12 órát vett igénybe. A lovakat speciálisan képzett lóápolók és állatorvosok is kísérték.

És ha már első osztály, akkor nem kérdés, hogy ellátást is kapnak a kedves utasok: a lovak almalével ízesített vizet és szénát fogyasztanak – utóbbit szénahálóból.

További érdekességek és adatok az utazásról:

  • Az amerikai csapat lovai Miamiból indultak, a repülőjegyük kb. 20.000 dollár volt. Lovanként.
  • A szállítást végző légitársaságok számára a súly nagyon fontos tényező. A lebonyolított utak során gyűjtött adatokból kiszámolták, hogy az átlagos militaryló 515, egy ugróló 610, egy díjló 630 kilogrammot nyom.
  • A lovakkal 9.900 kg lófelszerelés és 6.000 kg széna utazik, plusz még az, amit a fedélzeten fogyasztanak el a négylábú utasok.
  • Lovanként 40 liter víz az ellátmány.
  • Minden ló 30 kilogrammnyi almot kap.
  • A méneket a gép elején helyezik el.

A lovak a riói nemzetközi repülőtérről rendőri kísérettel utaztak a Deodoro Lovasközpontba.

Lovasok

Rekordra készül a 60 éves Mark Todd, Új-Zéland lovasa, aki Rióban a nyolcadik olimpiáján áll rajthoz. A kétszeres bajnok, lovaggá ütött lovastusázó először 1984-ben, Los Angelesben szerzett érmet, majd még ötször térhetett haza medalionnal a nyakában az ötkarikás játékokról.

“Gyermekként az volt az álmom, hogy legalább egyszer képviselhessem országomat az olimpián. Álmomban sem gondoltam volna, hogy erre egynél többször lesz lehetőségem. Nekünk, lovasoknak hihetetlenül erősnek kell lennünk. Megfelelő fizikai állapot nélkül ez nem megy. Persze a mentális felkészültség is fontos, ha nem bízol magadban, ha félsz, akkor a ló egy pillanat alatt kizökkenhet a ritmusból és oda az egész verseny” – mondta Mark Todd.

Piros-fehér-zöld színekben induló lovasnak ezúttal sem szurkolhatunk, de az olimpia nem marad magyar vonatkozás nélkül, Szentirmai Ferenc ugyanis az ukrán díjugrató csapatot erősítve lovagol majd pályára.

Taipei, Qatar, a Dominikai Köztársaság, Palesztina és Zimbabwe lovasai számára is történelmi jelentőségű ez az olimpia, ezek az országok ugyanis először küldenek lovast az ötkarikás játékokra.

Az egyetlen zimbabwei lovas, a lovastusázó Camilla Kruger lova kezeslábast visel

Néhány érdekesség az olimpia lovasairól:

  • A lovasok 72%-a 30 év feletti
  • A lovasok között itt is a hölgyek vannak többségben
  • A legfiatalabb lovas versenyző a 18 éves brazil Giovana Prado Pass, a legidősebb a 62 éves új-zélandi Julie Brougham
  • A német Michael Jung és lova, Sam FBW időközben már ki is próbálták a Deodoro Lovasközpont pályáját.

A program

Augusztus 6-án a lovastusázók díjlovaglással kezdik olimpiai szereplésüket, 8-án kerül sor a terepversenyre majd a 9-i díjugratás után ki is osztják 2016 első lovas olimpiai érmeit.

Augusztus 10-én már a díjlovasoknak drukkolhatunk, 12-én pedig az is kiderül, hogy mely ország csapata lesz az olimpiai bajnok, 15-én pedig egyéni győztest hirdetnek.

A díjugratók csak augusztus 14-én lovagolnak először pályára, 17-én csapatgyőztest, majd 19-én egyéni győztest avatnak.

Sorsdöntő olimpia

Időről-időre felmerül, hogy vajon helye van-e a lovassportoknak az olimpiák programjában. A 2016-os olimpia úgy tűnik, döntően befolyásolhatja a lovassportok jövőbeni olimpiai részvételét. A rendezvény után a Nemzetközi Olimpiai Bizottság ugyanis az egyes sportágak médiamegjelenései alapján meghatározza majd az egyes sportok népszerűségét, a kevésbé népszerű sportok pedig könnyen az olimpián kívül találhatják magukat.

A lovas szövetségek ezért arra bíztatnak minden lóbarátot, hogy figyeljék az olimpia lovas híreit, a közösségi médiában pedig használják a #equestrian, #eventing, #TwoHearts and #JointheJourney hashtag-eket.

Baljós árnyak az öt karika felett

A riói olimpiára számos árnyék vetül. Egyes híradások az olimpiai létesítmények színvonalát kifogásolják, míg mások az ország aggasztó közbiztonságát emelik ki.

És míg a kétlábú sportolók a zika vírustól tartanak, a lovasokat a brazíliai takonykór megbetegedések aggasztják – bár kifejezetten a betegség brazíliai előfordulása miatt egyetlen lovas sem mondta le olimpiai részvételét.

A szervezők hangsúlyozták, hogy az olimpiai létesítmények biztonságosak és szigorú biztonsági intézkedések szavatolják, hogy az ötkarikás játékokra érkező lovak egészségesen versenyezhessenek és ugyanolyan egészségesen térhessenek majd haza országaikba.

2016.08.02. Magyar Dorottya, Lovasok.hu
Fotó: Rio2016, The FEI

Hozzászólások