Korábbi hírek a 2014-es izsáki egyesfogathajtó világbajnokságról

Véglegessé vált, hogy Izsák adhat otthont az idei egyesfogathajtó világbajnokságnak. A magyar szövetség pénteki tájékoztatása szerint a Nemzetközi Lovas Szövetség (FEI) csütörtökön döntött erről. A vb-re szeptember 25. és 28. között kerül sor.

Mondok József, a Bács-Kiskun megyei város polgármestere – egyszersmind a Magyar Lovas Szövetség alelnöke, a honi fogathajtó szakág első embere – azt mondta: nagy meglepetésként nem érte a hír, miután több visszalépést követően Magyarország volt az egyedüli pályázó.

“Állunk elébe az újabb kihívásnak. Meggyőződésem, hogy ez a vb mérföldköve lehet az egyesfogathajtó szakágunknak, eddig ez az egyetlen szakágunk, amely nem nyert vb-érmet. Most itt a nagy lehetőség hajtóink előtt, hazai rendezésű világbajnokságon, hazai közönség előtt akár megtörténhet az első magyar éremszerzés” – fogalmazott Mondok József.

 

2014.02.14.
Forrás: MTI


​10 nap múlva kiderül, lesz-e idén fogathajtó VB Izsákon

 

München visszalépett a 2014. évi Egyesfogathajtó Világbajnokság megszervezésétől, jelenleg Izsák az egyedüli pályázó.

A sikertelen 2013. évi Luhmühlenben megrendezett próba rendezvény után nyújtotta be München Riem pályázatát, ahol a 2014-es világbajnokságot rendezték volna. Luhmühlen visszalépése után a pályázati lehetőséget újra megnyitották.

Mint arról januárban már hírt adtunk, Izsák is benyújtotta pályázatát 2014. szeptember 24-28. dátummal – jelenleg Izsák az egyedüli pályázó. A FEI hivatalos döntését 2014. február 11-én hozza meg.

 

2014.02.01.
Forrás: fogatsport.hu


Izsák is pályázik az idei egyesfogathajtó vb-re

 

Benyújtotta pályázatát az idei egyesfogathajtó-világbajnokság rendezési jogára Izsák, mellette még München kandidált.

A hazai lovasszövetség keddi közleménye idézi Mondok Józsefet, a város polgármesterét, egyben a magyar szövetség alelnökét és a fogathajtó szakág elnökét, aki azt mondta, az eseményre a tervek szerint szeptember 24. és 28. között kerülne sor.

A nemzetközi szövetség február 11-én dönt az egyesfogathajtó-vb helyszínéről. 2013-ban a nagyon szűkre szabott idő és a kezdeti nehézségek ellenére Izsák kiváló, nemzetközi színvonalú Európa-bajnokságot rendezett.

 

2014.01.15.
Forrás: MTI
Frissítve: 2023.07.19.
Fotók: Canva

Hozzászólások