Tavaly ugyan elkényeztettek minket a magyar tréningben lévő telivérek, de idén úgy gondolhatták, jóból is megárt a sok. A 37. Turf-Galan a magyar lovak két második, illetve három negyedik helyezést hoztak haza. Vonczem Gabriella beszámolója egyenesen a pálya széléről:
Jövőre újra megpróbáljuk! – Ezzel az elhatározással búcsúzhattak a magyar tulajdonosok az idei pozsonyi Turf-Galatól, miután két második és három negyedik helyet szereztek az öt nagyfutamban. Azt, hogy nem sikerült egyetlen magyar telivérnek sem nyernie, többen is csalódásnak érezték, mivel tavaly győzelmet győzelemre halmoztak a magyar futtatók.
Június első vasárnapján szokás szerint a szlovák fővárosban gyűltek össze Közép-Európa legjobb angol telivérjei. Tavaly a magyar lovak elkényeztették a magyar tulajdonosokat, trénereket és a sport kedvelőit, mivel az öt nagyfutamból hármat megnyertek, egyben pedig második helyet szereztek. Ezek után sokan bíztak a jó eredményekben az idén is.
Az első nagyfutamban, a hároméves kancák 13.000 euró (3,9 millió forint) összdíjazású, 1800 méteres Ceny Arvy-jában két magyar ló állt starthoz. Az Álmodó Istálló nagyreményű Dirty Dreamere, valamint az Esztergomi Istálló Open Endje. A győzelemért azonban csupán Open End küzdött, akit csak az utolsó száz méteren tudott háromnegyed hosszal megelőzni a szlovák Romanetta (CZE, 3sk, October, USA – Rainfire, FR). A harmadik helyet a szintén szlovák Waaya szerezte meg. Dirty Dreamer elég szerencsétlen versenyt futott és csupán a hetedik helyen ért célba.
A hagyományok szerint a szintén 1800 méteres és 13.000 euró összdíjazású Cena Scottish Rifla futam következett, amelyet az előző versenytől eltérően már a négyéves és idősebb korosztálynak írtak ki. Itt Red Hot Calypso az egyik esélyesként állt starthoz, a másik magyarnak, Dabiangonak viszont jóval kevesebb sanszot adtak. A verseny az utolsó kétszáz méteren dőlt el az ötéves, szlovák Legionar (5stpm, Lateral, GB – La Dulcera, GER) javára, aki mögött jóformán egyszerre ért célba három másik ló. Végül a célfotó alapján kiderült, hogy a cseh Lysyan szerezte meg a második, a szlovák Estinaad a harmadik helyet és Red Hot Calypsonak ezúttal az orrhosszas negyedik hellyel kellett megelégednie.
Ezután a 31. Starohájske Kritérium következett, amely a magyar Alagi Díj szlovák megfelelője. Itt nem szurkolhattunk magyar lónak. A versenyt végül a Ramzan Kadyrov csecsen elnök Csehországban felkészített lova, Aldar (FR, 3stpm, New Approach, IRE – Birmanie, USA) lova könnyen nyerte. Igaz, ehhez az is kellett, hogy Ideal Approach ne vegye be jól a kanyart és teljesen kisodródjon a befutó egyenesben. A második helyet azért még így is sikerült megtartania Henrytheaeroplane előtt.
Ezt követően Alfkonának és Toyananának drukkolhatott a magyar tábor a 29.000 eurós (8,7 millió forintos) 1200 méteres versenyben. Ezúttal Alfkona nem tudta ugyanazt a véghajrát bemutatni, mint korábban, így csupán a negyedik helyen végzett. Toyana pedig sajnos egy pillanatig sem volt versenyben még a helyezésért sem. A két és fél hosszas, vagyis meglehetősen fölényes győzelmet a szlovák Lord Patrick (FR, 4pm, Le Havre, IRE – La Romana, GB) szerezte meg két cseh tréningben álló telivér, Waka Laura és Speed Machine előtt.
A nap végére maradt az előző futamhoz hasonló díjazású, 2400 méteres Szlovák Nagydíj, amelyben ismét két magyar telivérnek, Thunder Teddingtonnak és Seperate Opinionnak szurkolhattunk. A versenyben végül a favoritnak tartott, Franciaországban is eredményesen futott Trip To Rhodos (FR, 6pm, Rail Link, GB-Tropical Mark, GB) könnyű győzelmet aratott. Mögötte ezúttal is nagy csata folyt, amelyben végül Thunder Teddington harcolta ki a második helyet a cseh Singidunum és Seperate Opinion előtt.
2015.06.24. Vonczem Gabriella