Honkongi győzelmek – helyszíni beszámló

Honkongi győzelmek – helyszíni beszámló

 

Megismétlődött a mintegy egy hónappal ezelőtt futott Melbourne Cup a december 11-ei hongkongi nemzetközi versenynap első futamában, a 14 millió honkongi dollár (1 honkongi dollár = kb. 29 forint) összdíjazású, 2400 méteres versenyében, a Vase-ban.

A sokáig a középmezőnyben helyezkedett Dunaden (FR, 5pm, Nicobar-La Marlia) előtt a befutóegyenes közepén kinyitottak és Craig Williams-szel biztosan elléptek a többiektől. Mögöttük viszont nagyon szorosan alakult a befutó. A helyiek egyik kedvence Thumbs Up ért be másodikként, míg a harmadik helyre holtversenyt hirdettek Red Cadeaux, a Melbourne Cup második helyezettje és a győzteshez hasonlóan szintén francia tréningben álló Silver Pond között. Dunaden már a reggeli tréningmunkák során is mély benyomást keltett, elengedetten, de mégis erőtől duzzadóan dolgozott.

A nap második nagyversenyében, a szintén 14 millió honkongi dollárral díjazott Sprintben taroltak a honkongi lovak, miközben a nagy esélyesnek tartott Rocket Man és az egykori világelső Sacred Kingdom (igaz, ő is honkongi) nem tudott érvényesülni. A győztesnek járó serleg Lucky Nine-hoz (IRE, 4pm, Dubawi-Birjand) került, akit a helyiek egyik legnépszerűbb zsokéja Brett Prebble lovagolt. A befutó itt is nagyon szorosan alakult és ismét holtversenyt hozott ki a célbíró, azonban ezúttal a második helyre, Entrapment és Joy And Fun között. A negyedik helyen helyi ló végzett. Ezek után talán nem nagy merészség azt állítani, Overdose-nak szerencséje volt, hogy nem tudott elindulni, hiszen a látottak alapján nem valószínű, hogy jobban szerepelt volna, mint a többi vendég ló.

A tavalyi 16 millióról idén 20 millió hongkongi dollár összdíjazásúra emelt Mile-ban ismét a helyiek örülhettek, hiszen a már-már matuzsálemnek nevezhető és az utóbbi időben Group 2-es és 3-as versenyekben szerepelt Able One (NZ, 9pm, Cape Cross-Gardenia) szerezte meg a győzelmet. Mögötte viszont az angol különítmény végzett, azaz Kalid Abdullah Cityscape-je, majd a favoritnak tartott Xtention, illetve a Richard Hannonnál készülő Dubawi Gold.

A nap főversenyében, a szintén 20 millió hongkongi dolláros, 2000 méterre kiírt Cupban a nap talán legfölényesebb győzelme született a nálunk King’s Honor, a Magyar Derby egykori nyerője révén ismerős apától, Highest Honortól származó California Memory (USA, 5szm, Highest Honor-Kalpita) révén. Ő talán mondani sem kell, szintén Hongkongban áll tréningben. Mögötte a szintén Sha Tinban álló Irian végzett, akinek azonban szintén van magyar vonatozása, mivel Illiana családjából származik. A harmadik helyet a németek nagy örömére Waldemar Hicksnél készülő Zazou szerezte meg Olivier Peslier-vel.

A versenynapon talán mondani sem kell, hogy a lelátók rogyadoztak a nézőktől, a fogadási forgalmat előzetesen 800 millió honkongi dollár körülire várták és minden valószínűség szerint a szervezőknek nem is kell csalódniuk a nézők játékkedvét látva.

 

2011.12.11. Vonczem Gabriella – Hong Kong
Forrás: www.racingportal.hu
Frissítve: 2023.03.30.
Fotók: Canva

Hozzászólások