Részvételi rekord a tótkomlósi fogathajtó versenyen

Negyven fogat vett részt a szombati Gyúrós Pál Tótkomlósi Amatőr Fogathajtó Versenyen, amely rekordnak számít a rendezvény nyolcéves történetében. A fogatszezon második versenyén öt kategóriában hirdettek győztest.

Adócs Bernadett és fogata

Bár a húsvéthoz a nyulak illenek, Tótkomlós lovakkal volt tele szombaton, hiszen ekkor rendezték meg nyolcadik alkalommal a Gyúrós Pál Tótkomlósi Amatőr Fogathajtó Versenyt. Persze nyulak is voltak, az állatsimogatóban minden kisgyerek kiélhette magát, az érdeklődők többsége azonban a versenypályára koncentrált.

Öt kategóriában zajlott a verseny, az újdonságként bevezetett nagyló és póni C kategória mellett az amatőr hajtók és a távlovasok is megmérkőztek. Bár az eső ezúttal nem kerülte el a versenyt, ennek ellenére kegyesnek mondható az időjárás, mivel minden programot időben meg tudtak rendezni.

A Gyúrós Pál Tótkomlósi Amatőr Fogathajtó Verseny ezúttal is a város egyik legnépszerűbb közösségi eseménye volt: több, mint ezer érdeklődő fordult meg a kiskomlósi ladakrosszpályán a nap folyamán. A hajtók már nagyon várták a lehetőséget, hiszen ez volt a szezonban az első ehhez hasonló fogatverseny a környéken, és az országban is csak egy ilyen rendezvény előzte meg 2014-ben.

 A VIII. Gyúrós Pál Tótkomlósi Amatőr Fogathajtó Verseny végeredménye

Póni C kategória:

  1. Szikora Tamás
  2. Lénárt Sándor
  3. Varga László
  4. Skorka Gábor
  5. Dimák Sándor
  6. Némethné Kun Judit

Póni SZLV:

  1. Agócs Bernadett
  2. Zsebő Péter
  3. Fehér László
  4. Dankó Róbert Marcell
  5. Karai Jácint

Nagyló C kategória:

  1. Kotolák Tamás
  2. Koncsek Ferenc
  3. Németh Béla
  4. Kovács Árpád
  5. ifj. Olasz Lajos
  6. Deli Dániel

Nagyló SZLV:

  1. Varga Sándor
  2. Besenyi Tibor
  3. Hajnal Zoltán
  4. Karai Szilveszter
  5. Kovács László
  6. Gyúrós Péter

Távlovasok 15 kilométeres versenye:

  1. Kovács Kinga (Full-Pull nevű lován)
  2. Hangyási Nikoletta (Szellő n. l.)
  3. Szimán Tamás (Pajkos n.i.)

Különdíjak:

  • Délmagyarország napilap felajánlása a legjobb tótkomlósi hajtónak: Besenyi Tibor
  • Szikora család felajánlása a legmesszebbről jött fogatnak: Agócs Bernadett (Tompa)
  • Agro-Green Invest Kft. felajánlása: Janiga András
  • Malya Márton által alapított vándorserleg a legszebb fogat részére: Kotolák Tamás

2014.04.22. ifj. Gyúrós Pál
Kép: Canva
Frissítve: 2022.08.17.

Hozzászólások