Lázár Zoltán a kettesfogathajtók új edzője

Bozsik József helyett Lázár Zoltán hétszeres fogathajtó világbajnok lesz a kettesfogathajtók új szakági edzője, jelentette be Tóth Tamás szövetségi kapitány.

Bozsik József eddigi szakági edző már nem tudta vállalni a korábbi edzői munkáját a kettesfogatok felkészítésében. Tóth Tamás szövetségi kapitány azonban a korábban meghirdetett koncepciót folytatni szeretné és ebben a szakági edző munkáját nagyon fontosnak tartja.

Ezért egy olyan szakembert kért fel erre a munkára, akinek a szakmai tudása és az eddigi, fogathajtásban elért eredményei kiemelkedőek és akitől véleménye szerint nagyon sok és hasznos szakmai segítséget kaphatnak azok a hajtók, akik ezt igénylik a 2014-es évben.

Lázár Zoltán hétszeres fogathajtó világbajnok felajánlotta, hogy a továbbiakban mint szakági edző segíteni fogja a kettesfogatok felkészítését.

Lázár Zoltán

  • Született 1973. április 24-én Budapesten
  • Nős, felesége Anikó. Egy gyermek édesapja, (Lázár Zolika tehetséges ifjú díjugrató)
  • Hobbija: a LÓ, a vitorlás-, a sí- és a motorsport, a vadászat, a zene, az oktatás
  • Öszörös kettesfogathajtó és kétszeres négyesfogathajtó világbajnok. Ő az egyetlen versenyző a világon, aki mind kettes- mind négyesfogathajtásban egyéni és csapatvilágbajnoki aranyéremmel is büszkélkedhet.
  • A Szent István Egyetem egyetemi lovastanára
  • A Papp László Budapest Sportarénában immáron évente megrendezett Lovas Világkupa társtulajdonosa és egyik főszervezője
  • A Nemzeti Vágta társelnöke és társtulajdonosa

Sportpályafutásának fontosabb eredményei:

  • Egyéni kettesfogathajtó világbajnok (1997. Riesenbeck, GER).
  • Egyéni négyesfogathajtó világbajnok (2004. Kecskemét)
  • Négyszeres kettesfogathajtó csapatvilágbajnok (1999. Kecskemét; 2001. Riesenbek, GER; 2003 Jardy, FRA; 2013. Topolcianky, SK).
  • Négyesfogathajtó csapatvilágbajnok (2004. Kecskemét).

Mindhárom fogathajtó számban világszínvonalú teljesítményre képes. A három szám közül a martonon érzi magát a legjobban. Akadályhajtásban a világ egyik – ha nem a legjobb – hajtója. Négy egymásután következő világbajnokságon egyetlen (!) labdát sem vert.

Forrás: Lázár Lovaspark

2014.04.23.Forrás: Fogatsport.hu, Fotók:Haga Zsuzsa
Kiemelt kép: Canva
Frissítve: 2022.08.17.

KapcsoLÓdó cikkek:

Világbajnok fogathajtóktól tanultak a leendő hippológusok >>

Izsákon edzenek fogathajtóink >>

Fábiánsebestyén májusban újra várja a fogatsport legjobbjait >>

Új szövetségi kapitány a kettesfogathajtóknál >>

Behozhatatlanul vezeti a világranglistát Lázár Zoltán >>

Hozzászólások