Ifj. Dobrovitz József a 2. a díjhajtás első napja után

Az olasz Claudio Fumagalli állt az élen a díjhajtás első napját követően a Fábiánsebestyénben zajló kettesfogathajtó-világbajnokságon, második ifj. Dobrovitz József.

Ifj. Dobrovitz József és fogata a díjhajtó négyszögben

A vb nyitónapján szereplő 32 versenyző között hat magyart láthatott a közönség a díjhajtó négyszögben. A csapattagok közül egyedüliként ifj. Dobrovitz József szerepelt ezen a napon, aki 49,97 hibapontot kapott a bíráktól, s ezzel a második helyen áll, hátránya közel nyolc pont az olasz Claudio Fumagallihoz képest. Harmadik a német Stefan Schottmüller, ő két hibaponttal maradt el ifj. Dobrovitztól. A díjhajtás versenyszám pénteken a mezőny másik felével folytatódik.

“Voltak hibák a programjában, amit tudtunk is, hogy vannak, de összességében jó teljesítményt nyújtott” – értékelte ifj. Dobrovitzot Tóth Tamás szövetségi kapitány, aki ugyanakkor elégedetlenségének adott hangot a produkcióra kapott pontszámokkal kapcsolatban. Tóth Tamás szavait igazolja a részletes eredménylistában fellelhető furcsaság: az ötödik helyen álló lengyel Waldemar Kaczmareket az egyik bíró a legjobbnak látta, egy másik pedig csak a 21. helyre értékelte.

Állás a díjhajtás első napja után:

  1. Claudio Fumagalli 42,18 hibapont
  2. ifj. Dobrovitz József 49,97
  3. Stefan Schottmüller 51,97…7. Osztertág Kristóf 54,80
    8. Osztertág Márk 55,51
    …10. Hódi Károly 56,51
    …21. ifj. Simon József 65,66
    …24. Kákonyi Norbert 68,55

Fogathajtás az Olimpián?

A világbajnokság nyitóceremóniáján a hazai és nemzetközi lovas társadalom jelenlétében elhangzott: a fogatversenyt űző országoknak mindent meg kell tenniük azért, hogy a fogathajtás újból olimpiai sportág legyen. Farkas Sándor köszöntőjében utalt rá: ha Magyarország megpályázza, és esetleg elnyeri a 2024-es olimpia rendezési jogát, rendező országként lehetőséget kap arra, hogy 1-2 sportágat felvegyen az olimpia programjába. „Úgy vélem itt az ideje, hogy hazánk a FEI-vel és más, fogatversenyt űző országokkal együttműködve mindent megtegyen annak az érdekében, hogy a fogatverseny több ezer év után ismét olimpiai sportág legyen„ – hangsúlyozta.

A világversenyt megnyitó földművelési miniszter arról a kormányzati szándékról beszélt, amely az utóbbi években a hazai lovassport és lovasturizmus fokozatos újjáéledését segíti. „A Kormány számára kiemelten fontos, hogy a magyar lótenyésztés ismét a világ élvonalába tartozzon. Ezért indította el 2012-ben a Kincsem Nemzeti Lovas Programot, amelynek célja a magyar fajták és állami ménesek megőrzése, a teljes lovas ágazat megújítása. E program keretében valósult meg fábiánsebestyéni Kinizsi Park fejlesztése is, amely méltó helyszínt biztosít a VB sikeres megrendezéséhez” – hangsúlyozta Fazekas Sándor.

2015.09.11. Forrás: MTI, Szegedma.hu
Fotó: Fogatverseny-Fábiánsebestyén
Kép: Canva
Frissítve: 2022.08.05.

Hozzászólások