Ausztriai utánpótlás EB magyar ezüsttel
Az elmúlt évtized legtökéletesebb körülményeit biztosították „sógoraink”, hiszen az ebreichsdorfi Magna Racino lovas komplexumban minden feltétel adott volt az idei utánpótlás díjugrató Európa-bajnokság sikeres megrendezéséhez. Harminckét ország közel háromszáz lova rekord részvételt hozott.
A földrajzi közelség miatt a magyar csapat is maximális létszámmal, a gyermek, ifjúsági és fiatal lovas kategóriákban 15 párossal képviseltette magát.
A fiatal lovasok korcsoportjában a Thierry Pomel által vezetett francia csapat győzött, megelőzve Svájc és Belgium együtteseit.
Az egyéni küzdelmekben kétség sem fért ahhoz, hogy ismét egy lovas dinasztia viszi tovább hírnevét, miután a szürke Principallal Martin Fuchs végig hibátlan teljesítménnyel lett aranyérmes.
A magyarok közül Burucs Borbála hűséges kancájával, Mama Miával kitűnő, egyenletes teljesítménnyel a vigaszdíjban a hatodik lett, és az elő- és középdöntőben is közelítette az élmezőnyt. Újoncunk, Zupán Péter tanítványa, Szilágyi Réka Médea of Brightness-szel sem lepődött meg az óriási kihívástól, és nagyszerűen helytállt. Sohajda Júlia Pepitájával a pályák feléig jól állt, utána azonban jöttek a verőhibák. A magyar csapat két férfi tagja, Biharvári Attila és ifjabb Szabó Gábor ezen az Európa-bajnokságon sajnos nem tudták hozni a tőlük elvártakat.
Az ifjúságiaknál 21 csapat 112 lovasa próbált szerencsét. A csapatversenyben a John Ledingham által vezetett ír team nyert az összevetés után Belgium és Nagy-Britannia előtt.
A magyar csapat nem tudta megközelíteni a szezonbeli CSIO-kon nyújtott teljesítményét, és mindössze Szlovákiát és Csehországot előzte meg. Az öt lovasból Mráz Tamás Ginus apaságú fedezőménjével, Zordonnal volt a legeredményesebb. Az elődöntőben még ifi bajnokunk, Burucs Barna is a helyezettek között zárt Prímával, de a csapatversenyben elúsztak a döntős remények. Egyéni indulónk, Jován Richárd és a két fiatalabb lány, Bagyánszky Gabriella és Sopronyi Réka ezen az Európa-bajnokságon nem tudott a mezőny java részével tartani.
Az egyéni versenyben a németek örülhettek, hiszen a világ egyik legjobb lovasának tartott René Tebbel fia, Maurice Tebbel egyetlen hibátlanként megérdemelten nyert, megelőzve az ismert francia díjugrató, Patrice Delaveau lányát, Camille-t és az angol Abigail Newberyt.
Legnagyobb reményeket a gyermek korosztályban tápláltunk, ahol húsz csapat nevezett, és az első forduló után a magyarokkal együtt tíz csapat állt tiszta hibátlannal. A második fordulóra a minden képzeletet felülmúló nehezítés után szétszóródott a mezőny, de a Sándor Balázs utánpótlás kapitány által vezetett csapat az utolsó pillanatig dobogó közelben állt. Végül belga győzelem, hazai ezüstérem, francia bronz és német negyedik hely után Magyarország (Hollé Sára – Castilio 0/4, Hardy Luca – Páholy 8-8, Weinhardt Virág – Bognár Jen Cor 0/4, Lázár Zoltán – Afrodité 0/12) ötödik lett.
Az egyéni döntőbe két lovasunk, Hollé Sára és Weinhardt Virág minősült. Füzér Gábor tanítványa, a kiskunhalasi ifjú lovas hölgy a döntő mindkét fordulójában hibátlant lovagolt, így 4 hibapontos összesítéssel, harmadmagával az aranyéremért lovagolhatott az összevetésben, és végül az olasz Gianluca Mario Pirovano és a belga Luise Van Laer között a dobogó második fokára állhatott.
A német Frank Rothenberger kétségkívül minden idők legnehezebb Európa-bajnokságát építette meg a Magna Racinóban. A pályák magassága 5, gyakran 10 cm-rel volt magasabb az előző éveknél és a kiírásnál, a vonalvezetéseknél pedig sokszor találkozhattunk feles távolságokkal.
Az elmúlt évek során mindig a fiatal lovas EB-t hasonlítottuk a felnőtt magasságokhoz, de most az ifjúsági korosztály pályái meghaladták a felnőtt világversenyek szintjét.
A gyermek korosztály pályái szintén évről-évre nehezednek, de ezekre a magasságokra még egyszerűbb Magyarországról lovakat találni, hiszen egyértelmű, hogy nem edzőink és lovasaink képességében, hanem a hatalmas értékű lovaknál találhatjuk a különbséget a gazdaságilag erősebb országok és hazánk között. Ezért is értékelődik föl a gyermek csapatunk fantasztikus ötödik helye, és Weinhardt Virág ezüstérme, ami Magyarország díjugrató sportját idén is a nemzetközi élsportban tartja.
A díjugrató sport népszerűségét mutatja, hogy Norvégiától Portugáliáig ütőképes csapatok álltak starthoz, és a kiegyenlítettséget példázza, hogy tíz ország szerzett érmet az utánpótlás EB-n. A verseny végén kimondhatjuk, hogy edzőink és lovasaink a válogatotthoz méltó hozzáállással dolgozták végig az Európa-bajnoksághoz vezető utat és a verseny egész hetét.
A magyar csapat elegáns öltözetét, mely hatalmas elismerést váltott ki a közönségből a magyar csapat bevonulásakor a Lotus Romeo és a Horze Lovasáruház biztosította.
2012.08.23.
Forrás: www.dijugratoszakag.hu
Kép: Canva
Frissítve: 2024.02.22.