A Nemzeti Lovardában is elrajtolt a fedettpályás szezon

Egy háromnapos országos versennyel, 28 versenyszámmal a Nemzeti Lovardában is kezdetét vette a fedettpályás szezon. A versenyre közel 180 lovas érkezett több mint 270 lóval.

Impozáns hölgykoszorúnak szólt a taps a hétvégét megnyitó 90 centiméteres versenyszámban. A hétvége első győztese Bohák-Debreczeni Éva volt Malle Babbe F nyergében. A dobogót Bölecz Virág Ráhellel és Füzér Flórával osztotta meg.

100 centiméteren a nyitott kategóriában Szabó Virág Noémi és Commachis Proud J.K.H. Z (Pasaréti Honvéd Lovas SE) szerezte meg az első helyet. A kezdő lovasok között 8,5 stílusponttal Becsky Kinga Réka és Alíz (Debreceni LA KH) vezette a tiszteletkört. Az ötéves lovak között szintén a 8,5 pont volt a nyerő, ebben a versenyszámban Eszes Ferencnek és dr. Pusztai Zsuzsanna Neorado T nevű ménjének szólt a taps.

110 centiméteren először az ifjúsági kategória indulói lovagoltak a pályára. Itt Villás Lili és T.B.Á. Cantona (Mezőhegyesi Ménes) teljesítményét ítélték a legjobbnak a bírák, míg a hatéves lovak mezőnyében a Darvai Csenge Sára által lovagolt szürke kanca, Quintessa szerezte meg az elsőséget. A nyitott kategóriában a Viktor-i Sportegyesület két lovasa végzett a mezőny élén: Petrus Olívia Venezia 70 nyergében az első, Szarvas Júlia és Avatar a második helyet szerezte meg.

120 centiméteren nyitott és fiatal lovas kategóriában hirdettek eredményt. A nyitott versenyszámot a leggyorsabb hibátlannal Márki Zoltán és Dijon Van De Vijf Bunders (Pasaréti Honvéd Lovas SE) nyerte meg, épp csak egy másodperccel megelőzve Zajzon Andrást OB DE Bognár (Flashdance) nevű kancájával, harmadik Faluhelyi Ádám és Forever Gold PS.

A fiatal lovasok között Hermann Zsófia – LNS Cassiana (Técsy SE), Szabó Virág Noémi – BN Season, Hegyi Panna – Caroberto volt a dobogós sorrend.

130 centiméteren elsőként lovagolt a pályára és az első helyen is zárt Técsy Attila Dharkan nyergében. Második lett Vándor Zsófia és Chacco-Bella, harmadik Kovács Roland és Lord Cornet PSZ.

Forrás: nemzetilovarda.hu
Kép: Canva
2022.11.14.

Hozzászólások