A levelek hullottak, az akadályrudak nem

A barátságtalan őszi idő nem hátráltatta a díjugratókat. Ócsán az idei év utolsó szabadtéri országos döntője, pár kilométerrel távolabb pedig a Magyar Ló Kupa idei első fordulója zajlott, de volt olyan magyar lovas is, aki külföldön ugratta lovát.

Az idei év utolsó szabadtéri országos döntőjét Ócsán, az Equina Lovasfarmon rendezték meg. A Karádi László által épített kétfordulós döntő pályáit hét lovas teljesítette hibátlanul. A 2015-ös Aranyos Kupa döntőt – ugyanúgy mint 2012-ben – ismét a Halásztelki Szent László LC lovasa, Kalános Éva nyerte Don Curacao nevű lovával. Második helyen legjobb ifjúsági lovasként Sunyovszky Réka végzett Turullal, míg a harmadik helyet egy Tolna megyei lovas, Nagy Attila szerezte meg Klasszissal.

Az Aranyos kupasorozat felnőtt championja, a legtöbb pontot gyűjtő Állatorvos-tudományi kar lovasa, Domokos Diána lett. Az ifjúságiaknál a ranglista nyerő Sunyovszky Réka.

Gombán a Magyar Ló Kupa idei első fordulóját rendezték meg. Erdélyi Magdolna alappályáját három különböző fajtájú ló tudta hiba nélkül teljesíteni. Győzött a 10 éves fedezőmén, Gidran Razbeg Mytoc Szotyori Nagy Kristóffal, megelőzve Gál Imre szürke arab kancáját, Mersuch Emilia P-t Kotroczó Róberttel. Harmadik a sárga kisbéri Rakéta Remény korosztályos válogatottunkkal, Mráz Tamással.

Külföldön Krucsó Balázs képviselte a hazai színeket, aki tartotta is múlt heti nagyszerű formáját. Németország egyik lovas fellegvárában, a Riesenbeckben tartott CSI** versenyen négyszer végzett az első tízben 140 és 145 cm magasságú pályákon, három nagyszerű lovával, Quandurinával, Fairplayyel és Chamroival.

2015.10.12. Forrás: Díjugrató Szakág
Frissítve: 2022.08.06.
Fotók: Canva

Hozzászólások