Denis Lynch sem indulhat az olimpián

Visszautasították Denis Lynch fellebbezését

 

Szó szerint az utolsó pillanatban tett még egy próbálkozást olimpiai rajthoz állásáért Denis Lynch: benyújtotta fellebbezését a Horse Sport Ireland döntése ellen a Nemzetközi Sport Döntőbíróságnál (CAS), miszerint törölték az olimpiai résztvevők listájából. Fellebbezését a mai napon visszautasították.

Denis Lynch sokáig gondolkodott azon, hogy fellebbezzen-e az Ír Lovasszövetség döntése ellen – majd az utolsó pillanatban, az olimpiai megnyitó napján megtette. A Horse Sport Ireland azután vonta vissza Lynch olimpiai nevezését, hogy Aachenben lova lábainak túlérzékenysége miatt kizárták a versenyből. Lynch eredetileg egyéni indulóként állt volna a starthoz Londonban, helyette Cian O’Connort nevezték.

Majd – miután alaposan átvizsgálta jogi lehetőségeit – benyújtotta fellebbezését a Nemzetközi Sport Döntőbíróságnál. Az ’Irish Examiner’ napilapnak azt nyilatkozta, hogy nem tenné meg ezt a lépést, ha nem lennének „jó kilátásai a sikerre”. A CAS-főtitkára, Matthieu Reeb szerint Lynch beadványa ügyében a lehető leggyorsabban fognak dönteni. A döntés a mai napon megszületett: Elutasítva!

Az ugrólovak állapotfelmérésére, állatorvosi vizsgálatára augusztus 2-án kerül sor. Amennyiben a CAS Lynch javára dönt, Denis Lynch utazott volna Londonba. Ami Lynchnek rossz hír, az Cian O’Connor számára mindenféleképp örömre ad okot, hiszen így már biztos, hogy ő állhat rajthoz Lynch helyett.

2012.07.30.
Forrás: Horsetalk.nz


Denis Lynch sem indulhat az olimpián

 

Miután lovát, Lantinus-t az elmúlt pénteken Aachenben lábainak túlérzékenysége miatt kizárták a versenyből, most Denis Lynch olimpiai nevezését is visszavonták.

Múlt csütörtökön még a dobogó harmadik fokán álhatott a páros a Nemzetek Díjában az ír csapattal. A versenyszám előtti állatorvosi vizsgálaton Lantinus bal elülső és a jobb hátulsó lábain láttak ugyan horzsolásokat, de ennek ellenére megadták neki a startengedélyt. A pénteki ismételt állatorvosi vizsgálaton a ló lábai már sokkal érzékenyebbeknek mutatkoztak és többszöri próbálkozás után sem engedte megérinteni azokat, így a FEI-szabályai szerint túlérzékenység miatt a lovat diszkvalifikálták.

Denis Lynch nem első alkalommal kerül a figyelem középpontjába: a 2008-as olimpián Lantinus szervezetében kapszaicint, az erőspaprika hatóanyagát mutatták ki, ami a páros kizárását versenyektől való három hónapnyi eltiltását vonta maga után. 2011. szeptember elején a GCT Rio de Janeiro-i állomásán Lynch All Inclusive nevű heréltjénél tűnt fel a lábak hasonló túlérzékenysége.

Az aacheni CHIO után az Ír Lovasszövetség (Horse Sport Ireland – HSI) berendelte Lynch-et, hogy adjon magyarázatot a történtekre. A találkozás után jelentette be a Horse Sport Ireland, hogy visszavonja Lynch olimpiai nevezését. Lynch eredetileg egyéni indulóként állt volna a starthoz Londonban.

2012.07.15. Fordította: Deák Anette Stefanie, Lovasok.hu
Forrás: Pferdplus.com
Frissítve: 2023.06.22.
Fotók: Canva

Hozzászólások