Felk. + ORSZ. verseny Balatonvilágos 06. 04-06.

Az elmúlt hétvégén több helyen is rangos lovasverseny került megrendezésre, többek között a Felkészítő és Országos díjugrató Verseny Balatonvilágoson, mely 2021.06.04 és 2021.06.06. között zajlott. Három napon át tartó versenysorozaton 38 versenyszámban több mint 200 lovas mérettethette meg magát! A verseny kiemelkedő izgalmakkal, remek hangulatban és persze fantasztikus eredményekkel telien telt el. A hétvégén közel 1000 startot láthattak a kedves érdeklődők.

Fénykép: Kovacs Petronella Photography

A versenyhétvége első napján pénteken (06.04.)  12 versenyszámban láthattunk indulókat, melyek remek eredménnyel zárultak. A nap legmagasabb versenyszáma a 130cm kiírt nyitott versenyszám volt, ahol 2 hibátlan lovaglást láthattunk, melyek közül Papp Péter G.ZAIL nyergében (a Völgység Lovas Egyesület versenyzőiként) volt a gyorsabb, így ők vihették haza az aranyérmet. Második helyezett Kovács Roland és ASTRAL-C nevű lova lettt, míg a bronzérmet Lukács Zsófia és NABAB GIRL párosának sikerült megszereznie két hibaponttal.

A videón Papp Péter és G.ZAIL

Szintén a pénteki versenynapon a 110 cm nyitott versenyszámban 53 indulóból 20 hibátlan lovaglást láthattunk, ami igen kiemelkedő teljesítmény. Csengery Dóra ANGELINA DE CIRCEE nyergében (Antal Tanya LSC) volt a leggyorsabb 57,94 másodperccel, így ők nyerték meg a versenyszámot. A dobogó második fokára Varga Réka Hanna és ILCO lova állhatott, míg a harmadik helyezett 61,10 másodperces pályateljesítéssel Janik Valéria és COSTA RICA lova lettek.

A videón: Csengery Dóra és ANGELINA DE CIRCEE

A szombati napon a nyitott kategóriás 125cm-re kiírt versenyszámban újabb kiemelkedő eredmények születtek. Az Antal Tanya LSC versenyzője Ifj. Antal Péter és Choral Symphony teljesítette a leggyorsabb hibátlanul a pályát.   Szintéln hibátlan teljesítéssel 36,78 másodperces idő teljesítéssel Zajzon András és BOGNÁR JENTORINO-DIARA lova lettek a második helyezettek. A harmadik helyen ugyanebben a versenyszámban Varga Réka Hanna ILCO nyergében végzett.

A videón: Ifj. Antal Péter és Choral Symphony

A szombati nap legmagasabb versenyszáma a nyitott 135cm volt, melyen Mráz Tamás volt a leggyorsabb ÓZON nevű lovával. A kilenc indulóból hatan is hibátlant mentek, de Tamás és Ózon nevű lova teljesítette leggyorsabban a pályát (Badacsonyi Lovas Sport Club) Második helyezett azonban Buza Patrik Zoltán és JANIETA VDL végeztek szintén remek 31,23 másodpereces idő teljesítéssel, míg a harmadik helyre Kovács Roland és AVANTGARDE-C állhatott, akik a Castilia Kft. versenyzői voltak.

A videó: Mráz Tamás és Ózon

A vasárnapi 140cm volt a legmagasabb versenyszám a Felkészítő és Országos versenyhétvégén Balatonvilágoson a Pulai Lovasparkban. A nyitott versenyszámot egyedüli hibátlanként Gráf Edina Nikoletta és Qui De Ganad teljesítette (Agro Graf Kft.) , így ők érdemelték ki az arany érmet.  Ugyanebben a versenyszámban második helyezett Kovács Roland és AVANTGARDE-C nevű lova lett négy hibaponttal, míg a harmadik helyezést Hollé Sára vihette haza CLINTUS nyergében, szintén négy hibaponttal és 84,48 másodperces teljesítéssel.

A videón: Gráf Edina Nikoletta és Qui De Ganad

Minden résztvevő lovasnak gratulálunk és további sikereket kívánunk!

Részletes eredmények: www.dijugratas.hu

Ha lemaradtatok volna az eseményekről, akkor sem kell szomorkodni. A Clipmyhorse.TV-n archív adatbázisában vissza tudjátok nézni! Jó szórakozást!

A videókat köszönjük a ClipMyHorse Magyarországnak!

2021.06.08.
Fotó: Kovács Petronella, Canva
Frissítve: 2022.08.18.

Hozzászólások