Beszámoló – 2021.04.29-05.02-a lamprechtshauseni SIOCHJPY CSIU25 verseny

Izgalmasan telt a hétvége Ausztriában is a magyar gyermek díjugrató csapatnak. Lamprechtshausenben nyolc, igen erős összeállítású ország lovasai mérték össze tudásukat a kétfordulós Nemzetek Díjában, ahol ifj. Kövy András utánpótlás szövetségi kapitány által vezetett magyar gyermek válogatott az első fordulón megszerezte a második helyett és ezt tudta tartani a verseny végéig.

Ne feledjétek, hogy ha lemaradtatok a versenyekről vagy szívesen visszanéznétek egy videót a hétvégi versenyről, mindent megtaláltok a Clipmyhorse.Tv arhív tárában.

A pénteki napon a válogatott legjobb eredményét Magyar Balázs érte el, a 17 éves Aladin nevű lovával, akivel dupla hibátlant ment. A csapat kezdő lovasa Szuhai Rodrigo az első fordulót négy hibaponttal, majd másodszor hibátlanul teljesítette a Nemzetek Díját. A csapat egyetlen hölgy tagja, Szabó Noémi volt Noblesse S lovával, akivel nyolc hibapont után bravúros hibátlan pályát sikerült teljesíteniük. Valamint ifj. Szuhai Gyula Perthy Jackson nevű lovával négy- négy hibaponttal teljesítette a pályát.

A Szuhai fivérek igen nagy sikert arattak a lamprechtshauseni CSIO nyitónpján

A 12 éves Szuhai Rodrigo élete első CSIO- ján bizonyította képességét CHACCO BOY lovával és jelentős fölénnyel megnyerték a gyerek korosztály 69 fős, csütörtöki nagykörét.

Egy kis ízelítő a hétvégi versenyből:

Magyar Balázs és Aladin lova alappályán hibátlan teljesítéssel

Hamarosan újra vár mindenkit a ClipMyHorse Tv!

Képek: A Magyar Lovassport Szövetség oldaláról
Kiemelt kép: Canva
Frissítve: 2022.08.18.

Hozzászólások