Érdektelenség a lovaglás iránt
Siralmas helyzet, ha egy település a lakosság érdektelensége következtében a helyi lovas iskola vagy lovastanya néhány egyedből álló lóállományát sem tudja foglalkoztatni. A gazdának kell lovait lelovagolni, vagy vezetéken, esetleg szabadon állományát magával terepre vinni, mert az 1-2 bennfentes segítő (ingyen lovas) kivételével csak elvétve vetődik valaki (fizető lovas) az istállójába. Sokszor a reklám is hatástalan. Legtöbben csak a telefonálásig jutnak, soha nem érnek oda az istállóhoz.
Nem olcsó sport a lovaglás, hiszen egy öt mázsás állatot kell egész éven át jó kondícióban tartani, még akkor is, ha nincs igénybe véve. Ezzel ellentétben a különböző sporteszközöknek elhanyagolható a fenntartási költsége, még a motoros meghajtásúaknak is van olyan előnye a lóval szemben, hogy csak akkor fogyasztják az üzemanyagot, amikor dolgoznak.
Bár a társadalom erősen rétegződik, sok az elszegényedett család, az ok mégsem a szegénység lehet. Sokmillió forintos autók százezrével futnak az utcán, a még jobbak, még drágábbak üzembe helyezése szakadatlan. Minden felé paloták épülnek, az adriai kikötőkben magyar felségjelű hajók ringatóznak. Pénz tehát van, ha nem is mindenkinek.
Ha egy 30 000 fős vidéki városból naponta csak minden ötezredik személynek jutna eszébe, hogy lóra üljön egy bérlovagoltatással foglalkozó istállónál, az istállótulajdonos már tisztességesen megélhetne. Nem jut eszébe minden tízezrediknek sem. A gyerek egész délután (nyáron délelőtt is) a számítógépen játszik, vagy TV-t néz, esetleg angol nyelvtanfolyamra vagy különórákra jár. A pénzt erre odaadja a szülő, a lóra nem. Esetleg, ha mégis költene lovaglásra, azt drágának tartja.
Hány ember van, aki jó lovast tud nevelni? Biztosan sokkal kevesebb, mint ahány jó pedagógus van. A lovasok oktatásához az ismeretek mellett lovat és felszerelést, terepre még vezetőlovat is kell adni. A tantárgyak oktatásához a füzetet, könyvet, íróeszközt is a tanuló viszi magával. Mégis a lovaglást tartják drágának.
Milyen elfuserált világ az, ahol egy nagy múltú lovas nemzet jelenében egy képzetlen takarítónő nagyobb anyagi biztonságot tud magának teremteni, mint egy szakmai körökben elismert lótenyésztő vagy lovasoktató. A lovakkal bánó emberre folyamatosan leselkedik a baj. Kár érheti magát, lovait, tanítványait. Minél többet tanul meg élete folyamán szakmájából, egyre inkább rájön, hogy még mindig milyen keveset tud. Az említett másik „szakmánál” – hacsak nem fújja az ablaktisztító folyadékot a saját szemébe, vagy a konnektor működőképességéről nem egy kötőtű segítségével akar meggyőződni – tulajdonképpen kockázat nélkül végezheti munkáját.
Egyik nagyra becsült tagtársunk, aki néhány lovával próbálja családja anyagi helyzetét jobbítani, legutolsó beszélgetésünk alkalmával azt mondta: „Nálam már szalmáért, szénáért, abrakért, kukoricaszárért, benzinért is lehet lovagolni.” Mégsem jut ötről a hatra.
Az elmúlt év milliárdos aszálykára – bár ezt a média nem emlegeti – a lovasgazdákat igen keményen érintette. Júniusban nagygurigás szénát még 10000 Ft/bála értékben lehetett vásárolni, szeptemberben már 15000 Ft volt, tavasszal a 25 000 Ft-t is elkérik majd érte. A kisbálás lucernát 1000 Ft/bála értékben adják, még akkor is, ha „óvodás bála”, amit egy felnőtt ember csak úgy félkézzel hajít odább. Az abrakféleségek ára 70 Ft/kg körül mozog.
Az áremelkedést nem lehet ráterhelni a vendégre, mert akkor még ritkán sem fog jönni. A bértartásban lévő lovak gazdái is rosszul vannak, ha a tartásköltség emelkedik. Az istállótulajdonosnak a saját tulajdonú lovak eltartásának megnövekedett költségeit is elég elviselni, nemhogy még mások lovaiét is.
Egyik bértartó lovasomat megkérdeztem, mit gondol, mennyiért vettem egy mázsa (két zsák) kukoricát. Azt mondta, 1000 Ft-ért. Az ár a kereskedőnél 5200 Ft volt.
Másik bértartó lovasom azért vitte el tőlem a lovát, mert másfél év után az államilag elismert inflációt ezentúl be akartam számítani. Azt mondta, a benzin nem lett drágább, nincs infláció. A ló – most sajnos elmondhatjuk – nem benzinnel megy.
Harmadik bértartó lovasom azért vitte el a lovát, mert az istállómnál megszületett csikóját nem akartam ingyen felnevelni.
A fenti esetekben, ha anyagi helyzetünket egy napon lehetne említeni, rögtön lecserélném már leányban is elfogadható korú (18 éves) Ladámat.
A szolgáltatási célból tartott lónak többet kell keresnie az önfenntartásnál, hogy egész évben lekötött és becsületesen dolgozó gazdája is meg tudjon élni. Míg az iskolai sportképzés keretébe a lovaglás nem tud betörni, addig álldogáló lovak fogják tulajdonosaikról még a gatyát is leenni. Iskolai lovas oktatásba betörni anélkül, hogy ez ne képezné a testnevelőtanár-képzés kötelező (de legalább fakultatív) anyagát, nem lehet. Ezen álláspontomat „A nemzeti lovas programot előkészítő eseti bizottság” szíves figyelmébe ajánlom, hiszen céljaik között szerepel többek között a felnövekvő nemzedék lóhoz szoktatása. Rajtunk, lovas gazdákon ez nem fog múlni, lelkünkből adjuk hozzá lehetőségeinket és szakismereteinket.
Azt hiszem, hogy minden lovasiskolai vezetőnek és alkalmazottnak örömére szolgálna, ha végre aktualitását veszítené megboldogult régi jó lovas barátom azon mondása, miszerint: „Kétféle lovasiskola van. Egyik, amelyik már tönkrement, a másik, amelyik tönkre fog menni.” Szellemi képességeim teljes tudatában ki merem jelenteni, hogy a lovas életünkben bekövetkező kedvező változás nem csak a szolgáltatók, hanem felnövekvő nemzedékünk érdeke is.
Vér Imre
Forrás: Magyar Lovas Kör
Frissítve: 2023.03.20.
Fotó: Canva
