Vitéz felsődriethomai Pettkó-Szandtner Tibor magyar huszártisztet, európai hírű lótenyésztőt és fogathajtót egy egész világ tisztelte. Semmi sem tántoríthatta el élete értelmétől, a lovaktól. Most Cseri Dávid Erőt s Erényt! című könyvének segítségével három részletben pillanthatsz be Pettkó-Szandtner Tibor életébe és munkásságába.
Fotó: Shagyasport.com
Pettkó-Szandtner Tibor neve nem csak a fogatsportban cseng jól, mivel a tenyésztésben is mind a mai napig kontinenseket átívelő, látható eredményeket ért el. Munkássága nélkül aligha ünnepelhetnének Shagya-arab lóval győzelmet a távlovas világ-és Európa-bajnokságok résztvevői. Jó kedélyű, barátságos, igazi nemesember volt. Hazánk báróival épp úgy szót értett, mint az egyszerű, de annál furfangosabb parasztemberekkel.
Számos nemzetközi fogathajtó verseny reflektorfényében úszott a közönség kedvenceként. Nemkülönben a báli mulatságokon is, ahol énekszóval és tánccal kápráztatta el kortársait. Két világháborút élt és szolgált végig. Horthy Miklós kormányzónk iránt épp úgy hűséggel volt, mint elődeihez: Ferenc Józsefhez és IV. Károlyhoz a Monarchia huszártisztjeként. Több királyi dinasztia tagjával is kapcsolatba került. Itália földjének koronás leszármazottai mély tisztelettel és megbecsüléssel tekintettek személyére és munkásságára, akárcsak a fáraók országának uralkodói.
Édesapja középbirtokos volt, a környék neves állattenyésztője, családja evangélikus reformátorként érkezett hazánkba még a mohácsi csata évében.
Édesanyja nemesi származású, a Pettkó család 1421-ben kapta meg felsődriethomai birtokukat, mint királyi adományt, Luxemburgi Zsigmond megbecsülésének jeléül. Miután édesanyjuk elhunyt, nemesi címüket is megtarthatva, királyi engedéllyel felvehették a Pettkó-Szandtner nevet.
Az első elemit Pozsonyban, a Konvent utcai evangélikus iskolában kezdte meg. A tanulás nem kifejezetten kötötte le, sosem érezte jól magát a négy fal között, itt is csak legkedvesebb társai érdekelték. A város minden lovát, fogatát kívülről fújta. Mikor könyvet vásárolt, csakis legkedvesebb állatával foglalkozó írást vett a kezébe.
A harmadik osztályt járta, mikor decemberben difteritis betegség döntötte le lábáról, amely magas lázzal járt. Az orvosok már lemondtak életéről, de édesanyja szeretetének és kitartásának köszönhetően átvészelte betegségét. A mama „hál Istennek”, nagy csodálója volt a Kneipp-féle módszernek, mellyel megmentette a gyermek Tibor életét.
Az erdélyi város, (amely akkor olyan messzinek tűnt Bazintól, mint ma Melbourne Londontól), sokkal inkább kedvére való volt, mint Felsőlövő, rendszeresen járt színházba és operába is. Akkoriban az énekesnőket egy sikeres előadás után százával kísérték éljenezve haza a férfiak, nem téve másként az akkor még kisdiák Tibor sem. Hegedülni, trombitálni és dobolni tanult, legkedveltebb napja pedig mindig a péntek volt, ugyanis ekkor tartották a helyi piacot, ahol csakúgy mint Pozsonyban, „lóvizitet” tartott.
Igaz, felettébb jól érezte magát Brassó városában, de a koncertek, az oláhokkal és szászokkal való verekedések, vagy a kirándulások között tanulmányaira ritkán szakított időt. Emil bácsi tanácsára, annak érdekében, hogy feljavítsa jegyeit, és hogy erősödjön az akkor még vézna fiú, megismételtette vele a negyedik osztályt. Éppen az ellenkezőjét érte el ezzel a pedagógiai intézkedéssel, még több időt töltött Tibor a szórakozással, bukott is év végén, igaz 182 centiméteresre „cseperedett”. Minek okán egy idő után tanárainál eljátszotta jóhírét, így a következő tanévet a saját érdekében Déván, az állami főreál gimnáziumban folytatta.
A tanfolyam után azonnal visszahelyezték Debrecen városába, ahol akkoriban az ott tartott ménállomány létszáma 280 ló volt.
1908-ban már mint zászlóst helyezték Székesfehérvárra, ahol akkoriban szintén pezsgő társadalmi élet folyt. Tavasszal a kárpátaljai Turjaremetére irányították át, egy főhadnagy helyettesítésére.
Ez időtájt számos barátot szerzett kimenőin Ungvárott is. Több kisebb méntelep után mint hadnagy, Kisbéren kapott megbizatást. Rengeteget lovagolhatott, reggeltől estig nyeregben volt. Itteni legkedvesebb lovai: Deutschmihl, Galifard és Fenék nevű lovak voltak.
A nagy háború alatt a szerb frontra vezényelték, ahol neki is bőven kijutott a borzalmakból a lovastüzérség kötelékében szolgálva. Nem mellesleg a harcok során majd 10 millió ló vesztette életét az első világháború ideje alatt. Az első nagy világégés vége előtt két évvel, 1916 novemberében, éppen szabadságát töltötte, mikor mélyen tisztelt, és hűen szolgált császára 68 évnyi országlás után a hónap 21. napján elhunyt. Mint a Monarchia, épp frontszolgálatot nem teljesítő tisztje, neki is részt kellett vennie I. Ferenc József november 30-ai temetésen, majd utódja IV. Károly december 30-án tartott budapesti koronázásán.
Jól tudta, a hazai hajtással foglalkozó írások nem tolongtak a polcokon, hiába rendelkezett nemzetünk évszázados hagyományokkal. A magyar szerszám és kocsi készítésének rejtelmeit éppúgy megmentette e művel az utókor számára, mint a hajtás művészetét. Sportsikereivel és alkotásával nevet szerzett a magyar fogatsportnak. Műve a ma érvényben lévő hajtószabályzatra is nagy hatást gyakorolt.
„Bárcsak ma is a sok munkájukra való hivatkozással lármázhatnának a derék, még megmaradt szijjgyártó mesterek, akiket, mint minket is megölt a motor és az abból fakadt emberölő gépek sokasága.”
Könyve mellett számos szakmai cikket jelentetett meg a korszak legjelentősebb lovas újságjában, a Szent-György lapban.
Pusztaszentkirályott az ősi Galambos kúria adott otthont főszereplőnknek
2015.10.30. Cseri Dávid
