Új pályát hozott a Mikulás a debreceni lovasoknak

Megszépült és megújult a Debreceni Lovasakadémia: másfél év alatt százmillió forintból korszerűsítették a pályákat, az istállókat és a kiszolgáló infrastruktúrát.

A 2000 óta a Debreceni Egyetem tulajdonában lévő Kartács utcai Lovasakadémia fontos szerepet tölt be nem csak az Egyetem, de a város életében is. A lovarda egyrészt infrastrukturális és tudományos hátteret nyújt az agrárkar ménesgazda hallgatóinak oktatásához, illetve a sporttudományi képzés részeként a lovaskultúra megismeréséhez. Mindeközben pedig egyre több hallgató választja szabadidős tevékenységként is a lovaglást és a testnevelés órákat is egyre többen váltják ki lovaglással – közöttük szép számmal képviseltetik magukat külföldi hallgatók is – mondta Bács Zoltán kancellár.

A Lovasakadémia jelenleg 52 lónak ad otthont, közülük 16 az egyetem tulajdona. Az intézmény gidrán lovak tartásával és tenyésztésével rész vesz hagyományos magyar fajtánk génmegőrző programjában is.

– Az elmúlt másfél évben százmillió forint összértékű fejlesztés valósult meg a telepen. Speciális üveghomok alapanyaggal borítottuk a szabványméretű fedett pályát, ami a létező legkorszerűbb technológia, a világ vezető lovardáiban ezt alkalmazzák. Felújítottuk a külső pálya talaját is és sátortetővel láttuk el, így már két fedett pályája van a központnak. Elkészült emellett a 18 bokszos új istálló, ami lehetőséget adott a bértartott lovak számának növelésére – sorolta az újdonságokat Wachter István, a Debreceni Lovasakadémia Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője.

A pályák, az istállók és az utak korszerűsítése után második ütemben a főépület, az öltözők és a nyeregtárolók felújítása kerül majd sorra.

Az egyetemi hallgatók és a Debreceni Lovasakadémia KHT Sportegyesület 15 versenyzője mellett 40-50 gyermek is jár lovagolni a Kartács utcába, őket hat pónilovon oktatják, nyáron pedig lovastáborokat is szerveznek nekik.

A Debreceni Egyetem Lovasakadémiája a Magyar Nemzeti Lovas Turisztikai Szövetség országos túraútvonal-fejlesztési programjába is bekapcsolódik majd a Hajdú-Bihar megyében kijelölt két lovas turisztikai pont egyikeként.

2016.12.09. Forrás: Debreceni Egyetem 

Hozzászólások