Fogathajtás: újabb Dobrovitz-siker!

Ifjabb Dobrovitz József a harmadik helyen végzett vasárnap a négyesfogathajtók világkupa-sorozatának genfi állomásán, Dobrovitz József pedig ötödik lett.

Fotó: Dirk Caremans, Hoefnet – Forrás: Fogatsport.hu

Ahogy Genfben 2008 óta mindig, ezúttal is az ausztrál Boyd Exell győzött, a második helyen pedig Georg von Stein végzett. Ifj. Dobrovitz József az első körben csupán egyetlen másodperccel ért el rosszabb eredményt, mint Boyd Exell. Az összevetésben viszont három verőhibáért 15 másodperces időbüntetést kapott, így végül a harmadik helyen végzett.

A “kisebbik” Dobrovitz ebben az idényben először állhatott dobogóra a világ legjobb tíz négyesfogathajtóját felvonultató világkupa-sorozatban. Segédhajtói Bátor István és Oprea József voltak, lovai pedig Conversano Bajnok, Conversano Cselentano, Favory és Ikar.

Dobrovitz József az első fordulóban két verőhibája miatt ezúttal nem jutott be az összevetésbe. Segédhajtói Dobrovitz Józsefné Mónika és Osztertág Márk voltak, míg lovai a fogatban Incitato Pandúr, Kiskedves, Pöttöm és Platon.

Mindkét magyar hajtónak ez volt harmadik vk-fordulója, legközelebb pedig Londonban hajtanak a pályára.

A két magyar hajtónak jó esélyei vannak arra, hogy ott legyenek a februári döntőn Göteborgban, hiszen jelenleg három sikeres VK-forduló után az eredménylista második és harmadik helyét foglalják el. Vannak azonban versenyzők, akik még csak egy vagy két fordulón álltak rajthoz, így a mecheleni és lipcsei fordulók eredménye sorsdöntő lesz versenyzőink számára.

A Világkupa állása a negyedik verseny után:

  1. Boyd EXELL 27 pont
  2. József DOBROVITZ 16
  3. József Jr. DOBROVITZ 13
  4. Ijsbrand CHARDON 10
  5. Koos DE RONDE 10
  6. Edouard SIMONET 8
  7. Georg VON STEIN 7
  8. Rainer DUEN GER 7
  9. Theo TIMMERMAN 5
  10. Jérôme VOUTAZ 5

2016.12.12. Forrás: MTI, Fogatsport.hu
Kép: Canva
Frissítve: 2022.08.16.

Hozzászólások