Lovak téli takarmányozása – Pavo szaktanácsadás

Lovad felkészítése a télre éppen olyan fontos, mint őszi ruhatárad lecserélése melegebb holmikra. Cikkünkben számba vesszük a különböző tartási és hasznosítási irányokat és a főbb takarmányozási javaslatokat.

A lovakat télen más hasznosításban tartják, mint nyáron a nagy melegben, a versenyszezonban. Ilyenkor különösen nagy hangsúlyt kell fektetni a ridegtartásban nevelkedő csikókra, vemhes kancákra is.

Néhány szó a vízről

Mindenki tökéletesen akar gondoskodni lováról, megfelelő edzést, takarmányt és tartási körülményeket, modern felszerelést és természetesen hatalmas mennyiségű törődést és lószeretet biztosítva. De elgondolkodtál-e már azon, hogy milyen fontos a víz a lótakarmányozásban? Egy 600 kg súlyú melegvérű ló napi vízigénye 30-60 liter is lehet, munkától és időjárástól függően. A széna víztartalma átlagosan 10%, míg a legelőfűé akár elérheti a 80%-ot is. Ez azt jelenti, hogy a legelőn tartózkodó lovak kevesebb vizet igényelnek, hiszen vízigényüket részben a takarmányuk által kielégítik.

Azonban ha leesett az első hó, illetve beálltak a fagyok, a helyzet megváltozik. Tehát ha a legelőn figyeled a lovakat, kevesebbet látod őket inni, mint istállóban tartott társaikat. A ló nagyon válogatós, igénye a vízminőséggel kapcsolatosan különlegesen magas. A ló a 15-20°C fokos színtelen, szagtalan vizet kedveli, és a lovak számára általában a kemény víz ízletesebb, mint a lágy víz. Ha önitatód van, rendszeresen tisztítsd. De a legelőn is gondoskodni kell a megfelelő ivóvízről, illetve az ivóvíz forrásának fagymentesítéséről.

Az állandó vízszinttartós itatókat általában 3-4 naponta, max. hetente egyszer kell tisztítani az algásodás valamint a dugulás megelőzése érdekében és a tiszta ivóvíz megfelelő minőségének biztosítása miatt. A lovak az állott vizet jobban szeretik, így ha vödörből történik az itatás, ajánlott előre megengedni az itatóvödröket, mivel az ízletesebb lovad számára. Legfontosabb azonban ellenőrizni, hogy rendesen működnek-e az önitatók, tiszták-e, szennyezéstől mentesek-e, s hogy szívesen isznak-e belőle lovaid, hiszen számos probléma előzhető meg ezáltal.

Lovak téli takarmányozása a legelőn

Lovaidat tarthatod ridegtartásban is, akár éjjel-nappal az időjárási viszontagságoknak kitéve, viszont megfelelő takarmányozással fel kell készíteni őket a hidegre, egy egészséges és ellenálló szervezet kialakításával.

A ló úgymond „fagyálló”, ami azt jelenti, ha folyamatosan kint van, és hozzászokott az időjárás változásaihoz, nem lesz problémája a téllel és a fagyos szelekkel sem. Azonban mindenféleképpen biztosítani kell legelőn tartott lovaid számára egy három oldalról védett beállót, mely szélmentes és biztonságos.

Egyaránt nagyon fontos dolog a megfelelő almozás és az állandó vízellátás biztosítása. A legelőn tartott lovak esetében ajánlott, hogy a tél beállta előtt kissé plusz kondícióba kerüljenek, hiszen az energia szükséges a megfelelő szőrzet kialakításához és a szervezet fűtéséhez, a legelőn való mozgáshoz és játékhoz egyaránt.

Kiemelkedően fontos a megfelelő vitamin és ásványianyag ellátás a szervezet ellenálló képességének fenntartása, kialakítása és az egészséges fejlődés biztosítása érdekében.

Pavo takarmánykiegészítők a téli időszakra legelőn tartott lovak részére

Legelőn tartott lovak esetében a megfelelő vitamin- és ásványianyag ellátást biztosíthatja a PAVO VITAL teljes értékű, vitaminokat, ásványi anyagokat, mikro- és makroelemeket tartalmazó granulátumos készítmény, mely nagyobb kiszerelése által a leggazdaságosabb megoldást kínálja.

Azonban ha egyedileg kívánod biztosítani a megfelelő ellátást lovad számára, a Pavo figyelmedbe ajánlja a legegyszerűbb megoldást: a PAVO SUMMERFIT LÓKEKSZET.

A termék könnyed adagolásával (1 keksz/nap 600 kg lónak) jutalomként is funkcionál – mindamellett, hogy teljes értékű ellátást jelent legelésző lovaidnak bármely korcsoportnál.

Gyengébb kondícióval bíró állománynál ajánlott a PAVO PODO LAC vemheskanca táp, mellyel hamar kiemelkedő kondícióba hozható a ménes – teljes értékű ásványianyag feltöltés mellet.

A legelőn tartott növendék csikók számára a Pavo elsődlegesen a PAVO PODO GROW növendéktakarmányt ajánlja, mely véd az OC/OCD, az ún. „chippesedés” kialakulása ellen és megfelelően ellátja a szervezetet a növekedéshez szükséges tápanyagokkal, vitaminokkal és ásványi anyagokkal.

Végezetül pedig a legjobb abraktakarmányok, tápok és kiegészítők alkalmazása mellett is alapvetően fontos a megfelelő mennyiségű és minőségű széna biztosítása. Szükség esetén szalmával vagy egyéb melléktermékekkel is lehet részben helyettesíteni a ló szénaigényét, azonban ekkor teljes értékű lótápot megemelt adagban szükséges adni a napi szálastakarmány mellé.

A Pavo kiemelt ajánlata tenyészkancáknak és csikóinak minden évjáratban

Aktív sportlovak téli takarmányozása

Vannak olyan lovak, akiktől a téli szezonban is magas teljesítményt várnak el, ezért rendszeresen edzenek, versenyre járnak velük. Az ilyen lovak takarmányozása nagy odafigyelést igényel, hiszen nemcsak teljesíteniük kell, hanem alkalmazkodniuk is a különböző versenyhelyzetekhez, különböző talajokhoz, versenyadottságokhoz, szállásokhoz.

A legfontosabb kiemelni, hogy megfelelő beltartalommal és energiával rendelkező takarmányokkal kell ellátnod sporttársadat. Az energiaellátást közepes munka esetén a PAVO ALLSPORTS pellet adagolásával (mely magas magnézium és cink tartalma révén védi az izomzatot és regenerál) vagy PAVO SPORTSFIT (magas olajtartalom és extra E-vitamin) müzlivel lehet biztosítani.

Közepes vagy erősebb megterhelés esetén a PAVO GOLD E koncentártum etetése ajánlott, mely extra E-vitamin tartalma révén és nagyfokú koncentráltságával készíti fel a lovat a megterhelő munkára.

Kiemelkedő jelentőségű az izom- és ízületvédelem, hiszen a hidegben a lovak is nehezebben melegednek be, hajlamosabbak a sérülésekre, húzódásokra, merevségre.

Nagy hatásfokú és szintén gazdaságos kiegészítője a Pavo lótakarmányoknak a PAVO MUSCLE CARE izom- és ízületvédő, mely véd a sérülések ellen, csökkenti a merevséget és növeli az izomzat rugalmasságát, a tejsav feldolgozását, így a szervezet savasodásának megakadályozásában nagy szerepe van.

Pihenő lovak téli takarmányozása

Számos ló télen pihenő időszakát tölti: a rosszabb időjárási viszonyok, talajadottságok és egyéb elfoglaltságok miatt kevesebbet dolgozik. Ebben az időszakban a ló mozgatási lehetőségeihez és munkájához igazított takarmányozásra van szükség. Alacsony energiatartalmú tápok, zabmentes pelletek és müzlik fedezik ilyenkor a legjobban a ló takarmányigényeit, de sosem maradhat el a megfelelő mennyiségű és minőségű széna sem.

Ebben a szakaszban a PAVO CONDITION zabmentes lótáp extra hozzáadott biotinnal biztosítja a megfelelő és csökkentett energiaellátást, extra vitamin és biotintartalmával a megfelelő szőr- és patanövekedést.

PAVO NATURE’ S BEST müzli kiemelkedően magas rosttartalmával, alacsony cukor- és keményítőtartalmával, szárított sárgarépaszeletekkel biztosítja a nyári legelő által felkínált magas rosttartalmú és ízletes takarmányösszetételt.

Amit a Pavo minden lónak ajánl

PAVO MASH – A FORRÓ FINOMSÁG: elkészítése egyszerű, egy vödörben fél kilogramm mennyiséget kell forró vízzel leforrázni és hagyni kihűlni.

Magas lenmag- és olajtartalma valamint vitamin- és ásványianyag tartalma miatt serkenti a bélperisztaltikát, betegség utáni lábadozás esetén, idős lovaknak, téli takarmányozás változatosabbá tételére, kólikás betegségek megelőzésére egyaránt ajánlott.

Heti 3-4 alkalommal történő etetése kifejezetten ajánlott sportlovaknál, tenyészkancáknál és a pihenő időszakban egyaránt.

PAVO DAILY PLUS szénakeverék a hatékony rágásárt – melyet a ló abrakjához kell hozzákeverni.

Így háromszor többet rág a ló, ezáltal háromszor annyi nyálat termel, tehát hatékonyabb lesz az emésztés, csökken a gyomorfekély esélye.

PAVO CARE4LIFE gyógynövényes müzli11 különböző gyógynövénnyel, pro- és prebiotikumokkal, glükozamin-szulfáttal, cholinnal, immunrendszer erősítő hatással.

További információkért, egyéb kiegészítőkért és adagolással kapcsolatos útmutatásért látogass el a Pavo honlapjára. Ha pedig kérdésed lenne a lovad téli takarmányozásával kapcsolatban, vagy szeretnéd kipróbálni a Pavo termékeket, keresd a Pavo hazai képviseletében Suta Évát:

Frissítve: 2015.12.17.
Fotók: Pavo.huHaga Zsuzsanna, Pinterest.com

 

Hozzászólások