A patairhagyulladás táplálkozástani szempontból

A patairhagyulladás, vagy laminitis korai felismerése és az idejében történő beavatkozás kulcsfontosságú, hogy a betegség káros hatásait minimalizálhassuk, hiszen a betegség sejt- illetve molekuláris szinten már rég jelen van, mielőtt a tünetek láthatóvá válnak.

Minél több tulajdonos képes felismerni a patairhagyulladás figyelmeztető jeleit – például, hogy a ló állandóan áthelyezi a súlypontját egyik lábáról a másikra, vagy hátát meggörbítve, fejét előrenyújtva próbálja tehermentesíteni a mellső lábakat, a paták érezhetően forrók, a ló pulzusa és légzésszáma megnő, esetleg izomremegés is észlelhető a nagy fájdalom miatt -,  annál nagyobb eséllyel kezelhető és minimalizálható az irha-, a szarutok- és a patacsontban okozott károsodás.

Nagyon fontos a tulajdonos, a kovács és az állatorvos megfelelő együttműködése, hiszen a legtöbb esetben mire a tulajdonos észleli a tüneteket, a patacsont károsodása már megkezdődött. Amit a tulajdonos tehet: azonnal állítsa nagyon vastag szalma vagy fűrészpor rétegre a lovát, legyen számára víz és széna könnyen elérhető – ne mozgassa, ne sétáltassa, ne késztesse semmiféle mozgásra – mivel az a patacsont süllyedését okozhatja. Hideg, esetleg jeges borogatást tegyen a patára, és ezt cserélgesse az orvos megérkezéséig, mivel ez gyulladáscsökkentő hatású és lassítja a szövetekben az enzim reakciókat.

A betegség bonyolult biológiai mechanizmusa még ma is több kutató számára ad feladatot, de van számos olyan faktor, amely bizonyítottan előidézheti:

  • amennyiben a ló amúgy is túlsúlyos, vagy inzulin rezisztenciában, Cushing kórban vagy metabolikus szindrómában (EMS) szenved, akkor nagyobb hajlama van a patairhagyulladásra
  • kólika, szelén mérgezés, túlzott vas jelenléte, amely inzulin rezisztenciát okoz, stressz, ami folyamatos magas kortizol hormonszinthez vezet, kevés szálastakarmány, a „tying-up” szindróma (Rhabdomyolysis), pajzsmirigy problémák, mérgező növények (bükköny, fehér akác)
  • A kutatások szerint a patairhagyulladás eseteinek 50 százaléka a túlzott szénhidrát bevitel miatt következik be. Ez lehetséges a túlzott mennyiségű abrak etetése vagy a dús füvű friss legelő miatt, ahol a füvekben, elsősorban a tavaszi, de az őszi időszak alatt is előfordulhat, hogy a szénhidrátok (hexózok – glükóz, fruktóz, szacharóz), fruktánok és a keményítő mennyisége megnő és túllépi a lovak számára ideális szintet.

Érdekes információ, hogy ezek a szénhidrátok legnagyobb mennyiségben késő délután vannak jelen, amikorra a növény a napsütés hatására fotoszintézissel megtermeli őket. A napnyugtával a növény maga is „felhasználó”, ezért a kora reggeli és a késő esti órákban a füvek szénhidrát tartalma alacsonyabb.

Ezeknek a szénhidrátoknak a túlzott mennyisége bakteriális erjedéssel toxinokat és tejsavat termel, amely jelentősen csökkenti a bélrendszer pH értékét, megzavarja a vastagbél rendszer (vastagbél és vakbél) baktérium populációját (amelyben baktériumok, protozoák, élesztők és gombák is vannak) és olyan működéseket indít be, amelyek elindítják a laminitis kialakulását. Fontos, hogy laminitis esetén ne adjon vas kiegészítőt, mivel a túlzott vas csökkenti a réz felszívódását és a fertőzésekkel szembeni ellenállóképességet.


A patairha gyulladás kezelése az állatorvos feladata,
de néhány fontos kiegészítőt javasolnék:

  • Az Omega 3 zsírsavak stabilizálják az immunrendszert és gyulladáscsökkentő hatásúak
  • Pro- és prebiotikumok, amik tartalmazzanak oligoszacharidokat – ha lehet, mindkettőt adja a lónak a bélrendszer baktérium flórájának helyreállítása érdekében
  • C-vitamin (10 mg / kg testsúlyra vetített) mennyiségben– antihisztamin, csökkenti a vérerek beszűkülését
  • E-vitamin – csökkenti a vérrögképződést és antioxidáns szerepe van
  • MSM – (metil szulfonil metán) gyulladáscsökkentő és sejtregeneráló hatása miatt – (1000 mg / 50 kg testsúlyra vetített) mennyiségben
  • Pata állapot javító termékek (Hoof Mender, Biotin Plusz, Laminator)
  • Az Equimins Laminator kiegészítőjét kifejezetten a patairhagyulladás kezelésére és megelőzésére fejlesztették ki, a pata lamelláris szerkezetének egységéhez ad táplálkozási segítséget. A Laminator nagy mennyiségű Hesperadinnal készül, amely természetes bioflavonoid és az aszkorbinsavval (C-vitamin) együtt segít fenntartani a véráramlást a patacsont és a szaru között. Nagy mennyiségben tartalmaz még cink-metionátot, amely nélkülözhetetlen az erős keratin (szaruanyag) növekedéshez. A Saccharomyces cerivisae élesztő adott fajtája is jelen van, hogy elősegítse a vastagbélben a rostok emésztését, valamint prebiotikumokat is tartalmaz a bélfal egészsége érdekében. Jelentős mennyiségű szerves kötésű magnézium, mangán, erős antioxidánsok és E-vitamin tartalma a nagy mennyiségű biotinnal (H-vitaminnal) együtt teszi ezt a terméket a leghatékonyabb elérhető segítséggé. 3 kg por és pellet kiszerelésben készül.

Összetétel:

Hesperadin
110,000 mg/kg
Aszkorbin sav (Vitamin C)
60,000 mg/kg
Biotin
1,200 mg/kg
Saccharomyces Cerivisae élesztő
10,000 mg/kg
Cink Metionát
65,000 mg/kg
Kolin
450 mg/kg
Réz
42 mg/kg
Cink
150 mg/kg
Metionin
40,750 mg/kg
MSM
16,300mg/kg
Lizin
32,600 mg/kg
Kobalt
20 mg/kg
Magnézium Fumerat
63 mg/kg
Magnéziummal dúsított élesztő
500 mg/kg
Prebiotikum
40,000 mg/kg
Jód
17 mg/kg
A-Vitamin
500,000 mg/kg
E-Vitamin
6500 mg/kg
Szerves szelén
15 mg/kg
Magnézium Oxid
32,600 mg/kg
Hesperadin
110,000 mg/kg

 


Equimins Hungary
AB-ORIGINAL KFT.
9200 Mosonmagyaróvár
Kossuth Lajos utca 31.
+36 30/979 6578
+36 30/226 9956

 

2017.11.03. Forrás: Equimins Hungary KFT.

Hozzászólások