Szakítás a hagyományokkal – 2. rész

A fém patkók használata a modern korokban egy állatorvos orvosi és etikai szemszögéből

Tudom, hogy fémet helyezni egy ló lábára különösen veszélyes, a következőkben röviden említek néhány káros hatást, mely a fém felszegelésének következménye:

Éppen elég ideig néztük lovaink deformált lábait

A probléma már az előtt kezdődik, mielőtt a fém patkó érintené a ló patáját. A pata előkészítése a patkó felhelyezésére már önmagában nagyon káros. Amikor a kovács elsimítja a pata talpi részét, hogy fel tudja helyezni a patkót, figyelmen kívül hagyja a pata természetes, éltető és energikus eredeti formáját. A pata kúp alakúra fejlődött, boltozatok és háromszögformák együttese, melyek együtt alkotják az univerzum egyik legerősebb dinamikus formáját. A pata talpi felületének kiegyenesítése látványosan korlátozza azt minden funkciójának betöltésében, egy rideg fémgyűrű felszegelése a pata alsó peremére pedig állandóan és alattomosan növekvő veszélyét hordozza a ló egészére kiterjedő betegségeknek. A patkolási eljárás folytonos alkalmazása fiziológiai pangást állandósít és megjósolhatóan a pata deformitásához vezet. Az ember szempontjából fém felhelyezése a ló testére és az ebből adódó pangás, valamint deformitás betegséghez, sántasághoz, a használatból való kieséshez, fájdalmas legyengüléshez és nyilvánvalóan idő előtti elhulláshoz vezet, mely a fejlett világ domesztikált lovainak több mint felét érinti manapság.

Fém érintkezik bőrrel

Szögek átvezetése a patafalon lehetővé teszi baktériumok, gombák, szennyeződés bejutását a lábba; a patafal átszúrásával ezek a behatolók elterjednek, hiszen a természetes fizikai védelem sérül. A szögek és a fém patkó vezetési tulajdonságai a rázkódó, vibráló hatásokat, valamint a hőmérséklet hirtelen és szélsőséges változását beengedik a patába. A pata falában meglévő lyukak, különösen folyamatos patkolás esetében, közvetlen szerkezeti károsodást okoznak a patafalban repedések és törések formájában, valamint fizikailag éket vernek a patafal és a mélyebb pataszerkezet közé. A fémpatkó eltávolításakor, a patafal széle néha azzal együtt elválik.

Az a károsodás, mely a patkolt láb lengéscsillapító képességében jelentkezik, jól dokumentált – a ló patája úgy formálódott meg, hogy bármilyen talajon képes legyen a lengéscsillapításra; melyre csak akkor képes, ha a pata külső részének, a szarutoknak lehetősége van szétterülni a földet éréskor, továbbítva a vibrációt a porcok felé, melyek a pata belsejében lévő érzékenyebb lágy szövetekkel vannak kapcsolatban. Ha egy fémet rögzítünk a pata külső szerkezetéhez, a pata nem képes megfelelően szétterülni és a patában meglévő beépített lengéscsillapító szerkezetek többé nem képesek ellátni feladatukat. A föld irányából ható erők, melyek normálisan visszafelé és felfelé hatnak, ebben az esetben kizárólag felfelé irányulnak, a patkószögek által meghatározott irányba, éket verve a patafal és a patacsont közé. Ez pont olyan, mintha az egyik körmünk végét felemelnénk és elkezdenénk leszakítani a körömágyról. Minden patkolt lónak van bizonyos mértékű lamináris leválása – ez élettani bizonyosság. Minden patkolt lónál megfigyelhető a pata rétegeinek bizonyos mértékű eltávolodása, mely élettanilag bizonyított. Minden patkolt lónál – szabad szemmel, vagy csak mikroszkóppal – észlelhető ez a jelenség.. Ebben a helyzetben a ló bizonyosan számíthat krónikus patairha gyulladásra, vagy gyakran akut patagyulladásos eseményre túlevés, vagy betegség fellépése esetén. Patkolt lábon a talp rögzített állapotba kerül, többé nem képes kissé szétterülni a patafalat követve és így kényszerű ütést kap a felette lévő patacsonttól. A lábban feljebb elhelyezkedő ízületek, porcok és ínak, de a hátban és az egész testben lévők is kénytelenek a rázkódásból származó erőhatásokat elnyelni, annak ellenére, hogy ezen képletek nem erre a feladatra fejlődtek ki és ezt a feladatot nem képesek maradéktalanul ellátni. Az eredmény túlzott megterhelés és elhasználódás, mely mérhető károsodásokat okoz ezeken a területeken. Igazság szerint, sok hátfájás és sántaság annak a közvetlen eredménye, hogy a rázkódási erőket nem az arra kifejlődött képletek próbálják elnyelni — mindez csak azért, mert a pata természetes lengéscsillapító feladatát fém patkó felhelyezésével korlátozzuk.

Vagyis, csökkentsük a rázkódást, hogy megóvjuk a lovat a károsodástól…?

A talp és a fém patkó közé helyezett betétek nem növelik elfogadhatóan a pata lengéscsillapító funkcióját, mivel a pata továbbra is össze van szorítva, meggátolva a patamechanizmust. Valójában a károsodás továbbra is fennáll, és még a talpra gyakorolt legkisebb nyomásnövekedés ezeken a betéteken keresztül is a talpat felfelé kényszeríti a merevített, ellenálló „solar corium” (a patacsont talpi része) ellenében, zúzódást és a vérkeringést csökkenését előidézve ezeken a területeken. A talp gyakran természetellenes kinövésekkel válaszol. Ezek a természetellenes kinövések ugyan vastagabbak, mint a talp többi része, de sem erőben, sem tartósságban nem egyeznek az egészséges talpszerkezettel, melyet egyébként a ló természetes környezetben növeszt. A kovácsok ezt gyakran a gyógyulás jelének tekintik és a talp megfelelő vastagságaként azonosítják, valójában ezek a pata lépcsőzetes állapotromlásának korai jelei.

Hozzászoktunk az abnormalitás látványához, nem akarjuk elhinni, hogy ez károsodás

Ezek a természetellenes kinövések nem keltik fel a kovácsok figyelmét, mert hozzászoktak az abnormális, deformált patkolt lábak, valamint a nem megfelelő szaruszabályozással kezelt paták látványához. Nap, mint nap ezekkel dolgoznak, és bár kétségkívül számos kovács, állatorvos és egyéb szakember van, akik tudatában vannak a különbségeknek, a legtöbbjük nincs tisztában azzal, hogy ezek a változások mit is jelentenek. Ezért, amikor egy kovács azt állítja, hogy „nincs olyan ügyfelem, akinek a patkolt lovával problémája lenne” –valójában az igazat mondja. Azonban, ha egyszer a helyes pataforma és a pata működési elvében kellő jártasságot szereztek, minden kovács, akit felvilágosítottam, visszatekintve pontosan meg tudta mondani, hogy a patkolt lábak esetében hol helyezkednek el a rendellenességek.

A betétek használata növeli a nedvesség jelenlétét is közvetlenül a talpnál, kellő táptalajt biztosítva a patakárosító baktériumoknak és gombáknak, melyek gyengítik a talpat és folyamatosan csökkentik annak tartósságát. A betétek gátolják a normál légáteresztést és izzadást, mely a mezítlábas patatalpi részén és nyírján keletkezik, gátolva ezzel a ló hőháztartásának megfelelő működését és a felesleges fehérje kiválasztást a hámláson keresztül.

Mi az éppen megfelelő rázkódás mértéke…?

Van egy fontos és félreértett szabály, miszerint a rázkódásnak jótékony stimuláló hatása van a lábra. Nagyon egyszerűen: a természetes körülmények között fejlődött patának az aktuális életteret alkotó talajhoz viszonyítva van megfelelőrázkódás-elnyelő tulajdonsága. Mesterséges anyagok és/vagy körülmények alkalmazása a ló patáján, mint fém patkók, betétek, műanyag „toldások”, puha talaj a lovagló arénákban, az istállók vastag bealmozása, a megfelelő szint alá csökkenti a rázkódás mértékét, akadályozva ezzel a vitális stimulációt, mely szükséges az egészséges pataszövetek (porcok, inak és szalagok, valamint csontok) fejlődéséhez. A ló patája és lábai a megfelelő vibrációs stimuláció nélkül egyre gyengébbek és gyengébbek lesznek. A tulajdonosok ugyan próbálják  „megvédeni” lovaik patáját mesterséges eszközökkel és nem megfelelő körülmények teremtésével, valójában támogatják a gyenge és hibás növekedést, valamint megfelelő életteret teremtenek a betegségek kialakulásához.

(folytatása következik)

2017.11.21., Írta: Tomas G. Teskey D.V.M. Hereford, AZ, U.S.A., 2004. június

Forrás: Tomas G. Teskey D.V.M. – Breaking Traditions – A Veterinary Medical and Ethical Perspective On the Modern Day Usage of Steel Horseshoes

Fordította: Boros Sarolta és Kádár Róbert

 

Hozzászólások