Egyetlen FKV-s ló sem mehet Olaszországba

Nem lehetséges a fertőző kevésvérűségben szenvedő lovak olaszországi menhelyre történő szállítása. Az egészséges lovak védelmére pedig jelenleg az egyetlen megoldás a fertőzött állatok végleges elaltatása – írja aktuális közleményében a NÉBIH.

A hazai lóállomány védelme érdekében a hatályos jogszabályok szerint a fertőzöttségre gyanús lovakat szigorúan el kell különíteni, a több laboratóriumi vizsgálat alapján bizonyítottan fertőzött lovakat pedig el kell altatni. A fertőzött állatok életük végéig üríthetik a vírust, így a környezetükben élő valamennyi fogékony állatra folyamatosan veszélyt jelentenek.

A fertőző kevésvérűségben szenvedő lovak olaszországi menhelyre történő kiszállítása, mint új lehetőség felmerült, ezt azonban sem az olasz hatóság, sem a brüsszeli Állandó Bizottság nem engedélyezte. A magyar jogszabályok nem teszik lehetővé azt sem, hogy az állatot elkülönítetten tartsák élete végéig, mivel a teljes izoláció ilyen hosszú távon nem valósítható meg állatbarát módon – írja közleményében a NÉBIH.

A fertőzés egyedül a rendszeres szűrővizsgálattal és nyári időszakban vérszívó ízeltlábúak rendszeres irtásával előzhető meg.

Hazánkban a betegség bejelentési kötelezettség alá tartozik, azaz az állattartó köteles jelezni az állatorvos felé, ha a lován a betegség tüneteit észleli. Az FKV sok szempontból alattomos betegség, hiszen miatta egy látszólag egészséges ló a társaira folyamatosan veszélyt jelent. Az egészséges lovak 100%-os védelmére jelenleg az egyetlen megoldás a fertőzött állatok végleges elaltatása.

A lovak és a magyar lovas társadalom védelme érdekében a hatóság elrendelte egy újabb fertőzött állat elaltatását.

Az újabb esetek ismét bebizonyították, hogy kizárólag a tudatos állattartói magatartással és a folyamatos szűrővizsgálatokkal érhetjük el, hogy hazánk a fertőző kevésvérűségtől mentes országgá válhasson.

Ezért a NÉBIH ismét felhívja a lótartók figyelmét, hogy az egészséges lovak védelme érdekében következetesen végezzék el a hat hónaposnál idősebb lovak háromévente kötelező vérvizsgálatát. Amennyiben az állat más lótartók lovaival is érintkezik, a szűrés elvégzése évente kötelező.

2016.03.08. Forrás: NÉBIH
Frissítve: 2022.07.25.
Fotó: Canva

Hozzászólások