(Tomas G. Teskey DVM, USA, AZ)
A saját lovaim és a többi mezítlábas lovak patái egy ideig lassabban kopnak, mint patkóban. Ha ez első hangzásra „lehetetlennek” tűnik, álljunk meg és gondolkodjunk el azokon a kritikus változókon, melyek a mezítlábas patákkal rendelkező lovak szövetségesei: az idő, a kopás, a növekedés, a kérgesedés és a dinamikus tornásztatás. „Védtelen” patáik az éjszaka folyamán növekszenek válaszolva arra a kopásra, melyet a napközbeni mozgások okoznak. Ezzel szemben a patkolt lovak nem képesek arra, hogy a paták növekedésével és kiegyensúlyozásával segítsék magukat, hiszen teljesen a patkótól függenek, melyek a patát egy előre meghatározott síkban rögzítik. További érdekes összehasonlításokat lehet tenni sebességük, mozgékonyságuk és egészségi állapotuk fokával kapcsolatban is.
A test térbeli elmozdulásának érzékelése jelentősen károsodik a patkolt lovaknál. Az érzékelési visszajelzések hiányában kevésbé figyelnek arra, hogy hová teszik lábaikat a földet éréskor és gyakrabban szenvednek sérüléseket a kemény talajjal való érintkezéskor, elcsúszáskor és botláskor. Természetes – kiélesített érzékelésű – visszajelzési rendszerrel rendelkező mezítlábas lovak sokkal ügyesebbek, figyelik, hová lépnek, elkerülik a sziklákat és ritkán botlanak meg. A rendkívül jó tapadással rendelkező, hajlékony patáknak köszönhetően ezek a lovak nem is csúszkálnak. Az eredmény egy egészséges pata minimális kopással és egy biztonságosabb, élvezhetőbb mozgás mind a lónak, mind utasának. Azok, akik patkolt lovakon lovagolnak köves talajon tudják, hogy az mennyire veszélyes. Azok, akik megtapasztalták a mezítlábas ló biztonságát ilyen talajon, még kevésbé akarnak visszatérni a patkoláshoz.
Saját lovaimnál és más olyan lovaknál, akik mezítláb dolgoznak a szívzörej előfordulásának csökkenését és alacsonyabb nyugalmi szívfrekvenciát dokumentáltam. A kardiológiai orvosi műszerek mérései alapján elmondható, hogy szív- és érrendszeri edzettségük fölényesen jobb, mint ugyanazt a munkát végző patkolt társaiké.
Az egyik legimpozánsabb példa minden patkolt ló egyértelmű egészségromlására a bénító sántaság, mely a patkó eltávolítását követi. Ez súlyos probléma lehet, ha távol vagyunk otthonunktól és megfelelő szaruszabályozás és a megfelelő méretű patacipő nem elérhető. Ha a patkolt lovak nem szenvednek semmilyen károsodást, ahogy ezt számos szakember állítja, miért lesznek annyira sánták az első patkó nélkül megtett méterek után? Újra eszünkbe jut az egészséges ló korábban említett meghatározása.
Egészséges, mezítlábas lovak, ha lehetőségük van megfelelő talajon mozogni, gyakran önmagukat körmölik. Ez a legideálisabb szaruszabályozás, amit kaphatnak. Számos ló igényel azonban további körmölést annak ellenére, hogy kemény talajon dolgoznak. Bár már említettem egy keveset a mezítlábas körmölésről, a megelőző két mondat adja a kulcsot. A mezítlábas körmölés úgy formálja a patát, hogy azzal utánozza a megtett mérföldek hatását. A patacipő használata szükséges lehet abban az esetben, ha a pata kopásának a mértéke meghaladja a pata regenerációs képességét.
A patacipők remek választási lehetőséget jelentek a teljes patavédelemre, mivel dinamikus anyagból készülnek, mozgékonyak és jól kiegészítik a szarutok funkcióját. A patacipők különösen hasznosak a pataápolásra vonatkozó ismeretek ezen átmeneti korszakában, melyben a patkolástól károsodott pata rehabilitációjának szükségessége mindenütt fellelhető. A piacon megjelenő új tervezésű patacipők száma az elmúlt öt évben megháromszorozódott, és az igény új és felhasználóbarát kivitelekre egyre nő, olyannyira, hogy a kereslet gyakran meghaladja a kínálatot. Mindazonáltal a lovasok azt tapasztalják, hogy amint megfelelően körmölt és kondicionált lovakon lovagolnak, a patacipőkre egyre kevésbé van szükség. Pete Ramey azt mondja, hogy „Elcseréltem a fém patkót egy kiválóan elkészített patacipőre és megtapasztalhattam azt a leírhatatlan élményt, ami abból áll, hogy a ló teljes életére kiterjesztettük ’a versenyen kívüli patkó nélküli regenerációs időszak’-ot.”. Ironikus, hogy a fém patkóról valaha azt gondolták, hogy védelmet, támogatást és jobb talajfogást biztosít, de ma már tudjuk, hogy ezzel szemben károsítja a patát, megfosztja azt a természetes működésétől és képtelen a megfelelő talajfogást biztosítani. És ez csak néhány az okozott károk közül. Nem létezik semmilyen elfogadható kifogás, mely elég jó lenne arra, hogy egy rideg fém patkót szögeljünk a lovak patájára, egyáltalán ajánljuk azok használatát, vagy tétlenül szemléljük használatukat. Állatorvosként ahhoz kellene ragaszkodnunk, ami egészségesebbé teszi a gondjainkra bízott lovakat.
A mezítlábas patakezelés ma tökéletesen működik együtt a lovakkal való természetes bánásmód filozófiáival és a lovak jólétének javítására irányuló törekvésekkel. A lovakkal való bármely munka során sokkal inkább a „kérés”, mintsem az „utasítás” vezérel bennünket. Nincs ez másként a szaruszabályozás esetében sem. A lovak tökéletes testi és lelki boldogságban élnek. Számunkra a legfőbb vonzerőt lovaink lelke jelenti, mely időről időre visszahúz minket lovainkhoz. Martha Olivo pataspecialista megjegyezte: „A lovak és én egyszerűen csak rátalálunk egymásra …. ahogy mi mindig is egyek voltunk. Életem számos területén bizonyították, hogy ők a legjobb tanáraim, kiegészítjük egymást és ezzel válunk eggyé.”
Súlyos hiba a „begyepesedett” állatorvosoktól abban a kényelmes hitben ringatni magukat, hogy a mezítlábas mozgás nem más, mint egy múló hóbort. Ez az álláspont figyelmen kívül hagyja a tényt, hogy az erről szóló ismeretanyag szilárdan támaszkodik a lovakban lévő genetikai adottságok figyelembevételére. A lovak élettani örökségük gondozásával tökéletesen képesek egy hosszabb, gyümölcsözőbb élethosszig tartó munkára. A lovak mezítlábas tartásának gondolata kölcsönösen előnyös élethelyzet, mely megnövekedett vitalitást és teljesítményt nyújt lovainknak. Folytathatnám még a tények ismertetését, de másoknak is el kell végezniük saját kutatásaikat és használni a megfigyelő képességüket, ha hasonló ismeretekhez szeretnének jutni.
A mezítlábas ügy sikerre vitele lehetővé teszi számunkra, hogy beteljesítsük képzésünk végén tett eskünket. A patakezelés mezítlábas módszerei szilárdan állnak egy masszív tudásbázison. A kovácsok és az állatorvosok a legmegfelelőbb személyek ennek a mozgalomnak a hirdetésére, mivel nekik van átfogó képzésük, klientúrájuk, lovak iránti szeretetük és megfelelő eszközeik. Az elsődleges cél, hogy a mezítlábas patakezelések szakmai (élettani) használatával javuljon a lovak általános jóléte. Szerencsére, ez magával hozza a másodlagos előnyöket, mivel ez a munka nemcsak, hogy sikeresebb és professzionálisan kielégítőbb, mint a hagyományos megközelítés, de fizikailag is kevésbé megterhelő és biztonságosabb. Az együttműködő kovács számára ez kiterjedtebb üzletet eredményez, mivel a tulajdonosok inkább őket kérik fel, hogy körmöljék lovaikat. A korábbi kovács K.C. La Pierre azt mondja hallgatóságainak, hogy a patkolás – a korábbi állítással ellentétben – nem egy szükséges rossz. Ezen rossz gyakorlat azért tudott elterjedni, mert nem ismerjük a patát. Ez vezetett ahhoz a meggyőződéshez, hogy a patkolás egy szükséges rossz. Julian Huxley ugyanezt a gondolatot hat szóban foglalta össze: „A hibás gondolkodásból helytelen viselkedés ered.”
A patakezelésről szóló, jelenleg viharos elképzelések széles skálája a jövőben szűkülni fog. Ehhez hasonlóan, a szakmai szervezetek azon változásra számíthatnak, hogy csökkenni fog azon sport tevékenységek száma, mely kizárólagosan speciális patkolási technikáktól függ. A csúszó patkókat, melyek szélsőséges „sliding stop”-ot tesznek lehetővé, a láb természetellenes előre lendítésesére szolgáló patkókat, melyet kedvezőtlenül hatnak a pata természetesen kialakult boltozatos szerkezetére, fogas versenypatkókat, melyek növelik a sérülések előfordulását és egyéb eszközöket, melyeket kizárólag divatból használnak, fel fogják váltani a mezítlábas szaruszabályozási technikák és/vagy a patacipőfélék, melyek nem okoznak kárt.
Szakemberek vagyunk, akik arra tettek ígéretet, hogy fejlesztjük ismereteinket, szakmaiságunkat és mindezeket önhittség és a hagyományok korlátai nélkül ajánljuk fel olyan embereknek, akik számítanak rá. A tudomány egy önmagát javító rendszer, és bár a javítások sokszor szomorúan későn érkeznek, előbb-utóbb nyilvánvalóan utat törnek maguknak. Például, már nem küzdünk a betegségek ellen a vér megcsapolásával: tűvel és égető anyaggal; a térdkalács ízületeinek átvágása is a sebészet múltjának egy darabja, valamint azt is tudjuk, hogy a lovasok könnyebben tudnak lovaikkal kommunikálni, ha a zablát eltávolítják a ló szájából, a ló szájában lévő fém több, mint 100 féle viselkedési és orvosi problémának az okozója. A lovasok azért fognak hozzánk jönni, hogy többet tudjanak meg a mezítlábas patakezelésről, hogy megértsék, hogyan tudnak lovaik teljesítményén javítani és lovaik kevésbé legyenek fogékonyak a különböző betegségekre, ha mezítláb járnak. Az állatorvosoknak tudatában kell lenniük azzal, hogy a lovasok körében nő az elégedetlenség azokkal a hagyományos patakezelési eljárásokkal kapcsolatban, melyeket a szakma ajánl. A felvilágosult lótulajdonosok körében már kialakult egy olyan közhangulat, hogy ha az állatorvos felületesen figyelmen kívül hagyja, elutasítja vagy nem is ajánlja a mezítlábas tartás lehetőségét, akkor ezt a mulasztást a tulajdonosok úgy értelmezik, mint vétkes gondatlanság.
Semmit nem akarunk jobban, mint gyorsabb, teljesebb gyógyulást a betegeinknek. Komolyan kell vennünk azokat a bizonyítékokat, melyek tisztán mutatják, hogy a lovakat nem kellene patkolni. Élére állni az egészséges patáról szóló ismereteket hirdető mozgalomnak. Képezni magunkat és az állatorvos hallgatókat érdemleges és gyümölcsöző munka. Ez olyan feladat, melynek felvállalásáért mi magunk vagyunk felelősek. Azok, akik visszautasítják ennek a felelősségnek a felvállalását, hamarosan olyan lótulajdonosok gyűrűjében találják magukat, akiknek alaposabb ismeretük van a lovak patájáról, mint ő maguknak.
Következtetés
- A patkolt és deformált láb szomorú és sajnálatos látvány és káros a lovaknak.
- A szabad és egészséges lábra öröm ránézni és természetesen nincs káros hatása.
2017.08.21. Írta: Tomas G. Teskey DVM, USA, AZ
Fotók: Mráz Edina, Boros Sarolta
Frissítve: 2022.09.06.
