Elengedettség:
Számtalanszor emlegetett kifejezés a lovassportban az elengedettség, de tudjuk-e, hogy mindez ténylegesen mit is takar? Vannak-e kritériumok, vagy csak szemre mondjuk meg? Egyáltalán miért jó ez a lónak? Vagy nekünk?
Ha egy lovat elengedetté tudunk lovagolni, akkor azok a gátló tényezők, melyek miatt egy-egy feladatot nehezebben hajt végre, megszűnhetnek (természetesen a feladat legyen a ló képzettségének megfelelő).
Az elengedett ló tehát hatékonyabban tud dolgozni, jobban hasznosíthatja az energiáit a feladatok végrehajtására. Ezen felül nem elhanyagolható hosszú távú hatása az elengedett munkának a lassabb degradáció. Ha a ló elengedetten dolgozik, az egyben egy ideális egyensúlyi állapotot takar, a két oldala, illetve eleje, és hátulja között, így jobban eloszlik a terhelés, minimálisabb a túlterheltség, és az abból adódó sérülések, degradációk esélye (hogy mik ezek, arra a későbbiekben visszatérek). Mentálisan is jó hatással van a lóra, így alacsonyabb lesz azon negatív emlékek száma, melyeket az edzésmunkához köthet.
A rövid áttekintő után, most boncolgassuk kicsit, miről is van szó pontosabban.
Tehát a ló akkor dolgozik elengedetten, ha:
Felső vonal semelyik szakasza nem feszes, gátolt, kötött.
Sem szárral, sem csizmával, sem üléssel nem érezzük azt, hogy a lovunk valahol ‘sok’ lenne (nem dől a szárba, nem megy csizma ellen).
Vertikálisan is, és horizontálisan is megfelelő egyensúlyban van, nincs a vállán, nincs az elején, nem rakja a farát.
Támaszkodása puha, stabil, és ő keresi a lovas kezét.
Átmenetekbe nem szalad el, sem magasabb, sem alacsonyabb rendű jármódoknál.
Mindebből az látszik, hogy az egyik legkritikusabb pont az elengedett lónál az egyensúly. Ez értendő a két oldala, valamint az eleje és a hátulja között is, mindenhol kiegyenlítettnek kell lennie a terhelésnek. Ha a ló valamely vállán van, ráfog a lovas kezére, elferdül, az alapjaiban lehetetleníti el az elengedettséget, addig amíg ezt nem javítjuk. Ennek oka, hogy egy 500 kiló körüli, négy lábú élőlényről beszélünk, akit még a mi behatásaink is befolyásolnak. Ha ekkora súly, ekkora lendülettel nem ideális egyensúlyban kell hogy dolgozzon, az bizony hatványozott terhelés az érintett testtájon, végtagon. Nem beszélve arról, hogy az egyik vállra esés gyakran azt is magával hozza, hogy a ló az elejére kerül, tehát tovább növekszik a terhelés különbség.
Amikor nincs a terhelés kiegyenlítve, a ló hajlító izomlánca, hátizmai, dorsalis és ventralis izomláncai mind elsősorban azon dolgoznak, hogy a ló testét mégis megtartsák, annak ellenére hogy a súlya, pl a bal válla felé húzza. Így ellehetetlenül a hát elengedettsége, ami a katalizátora lenne a folyamatnak.
Első lépés, hogy a lovat egyensúlyba kell hozni, nincs mese.
Ha ezzel megvagyunk, akkor rá lehet térni a felső vonalra, avagy dorsalis izomláncra. Itt kap fontosabb szerepet a tézis mondatunk, az állapot adja a tartást. A modern lovaglásban, lassan szakágtól függetlenül elvárás egy bizonyos testtartás a lovaktól (legalább egy darabig), nyílván ez a fogatsportban, díjlovaglásban a legerősebb. Ezzel nincs is semmi gond, sőt. Számtalan biomechanikával foglalkozó kutatás támasztotta alá, hogy az ideálisan lovagolt összeszedettségnek, önhordásnak számos jó hatása van a ló hosszútávú munkabírására, teljesítményére. A gond ott kezdődik, hogy számos lovas ezt a formát keresi az első pillanattól, mikor a ló állapota, rosszabb esetben képzettsége, kondíciója még nincs erre felkészülve. És az igazi probléma, hogy erre nem is lenne szükség, hiszen egy bizonyos mértékig, a ló alap tartása elengedett állapotban is megadja ezt a formát, melyen már csak finomítani kell (ha szeretnénk).
Íme a folyamat:
Az elengedettségnek kritériuma az, hogy a ló feladja a hátát. Ezt mind tudjuk. Itt válnak szét a szálak, mivel sokakban él az a gondolat, hogy a ló nyakának kerekítésével, vagy az orrát a földig kérve ez automatikusan megtörténik. Ez egy inkorrekt gondolat. Számos olyan lovat lehet látni, akiknek bár orruk a földet túrja, de a hátulsó végtag nem éri el az elülső patanyomot, sem lépésben, sem ügetésben, háta pedig beejtve. Tehát ez önmagában nem elég. Amire törekedni kell az a has vonal rövidülése, és a felső vonal nyúlása. Igazából ennyi. Ennek megvalósulása egy egyszerű folyamat, a lónak eleget kell jönnie a hátulsó végtaggal, aktívan maga alá lépnie, eközben a marját a lovas alá, elé kell felhoznia. Ha ennek megfelel a ló, akkor automatikusan adja azt, hogy háta elengedetté válik (hiszen másképp az előzőek nem valósulhatnak meg), és a feje, nyaka előre, esetleg lefelé nyúlik. Hogy milyen mértékben nyújtja lefele a ló a nyakát, azt rá kell bízni, nála jobban senki nem tudja, mi neki az ideális, mikor van egyensúlyban. A megfelelő idejű bemelegítés után a szárak rövidítésével ahogy korábban írtam, tudunk alakítani a kereten, és feljebb hozni a ló elejét, de itt is mindig annyit szabad szűkíteni, amit ő felkínál, és első sorban üléssel kérjük fel az elejét, a hegyre felt, ne pedig a zablával. Így elérhető a ló állapotán keresztül egy olyan testtartás, ami mutatós, funkcionális, és a ló mozgásszervére nézve is kíméletes.
Mindez több szempontból is előnyös a ló egészségét illetően, és
számos negatív hatást lehet kizárni, melyek a következők. Ha a fejétől indulunk, a nyelvcsont, és a TMJ (állkapocsízület) nincsenek olyan terhelésnek kitéve, mintha a zablán keresztül próbálná a lovas a lovat ideális tartásba hozni. A zabla húzásával, és a nyak ilyen típusú hajlításba kényszerítésével a C2-C3-as nyaki csigolyák kapcsolódásában is lehet kárt tenni, mely igen fájdalmas, gyógyulási folyamata nehézkes, és ritkán 100%-os, valamint kívülről is látványos (egy tényleges törést kell elképzelni a ló tarkója mögött a nyakívben).
Továbbra is a nyakánál maradva, a tarkó szalag túlfeszítettsége szintén okozhat problémákat, valamint a topline szindróma kialakulásának is gyakori oka lehet a túlzott zablára hajlítás. Ha zablával kérjük a tartást, az gyakran ejti a lovat az elejére, mely túlterhelheti a mellkasi hevedert, és felborítja az egyensúlyi állapotot. Mivel ilyenkor a ló nem dolgozik hátból, így gyakori a hát beejtése, ami a tövisnyúlványok sérüléséhez, összeéréshez, akár kissing spines kialakulásához vezethet. Itt kiemelném, hogy ha hosszú távon van a ló helytelenül lovagolva, akkor a teljes hátizom rövidülése tetézheti a bajt, ilyenkor a ló saját izomzata is okozhatja a helytelen tartást. A ló csípője, lumosacralis, és iliosacralis ízülete szintén kritikus pont, melyek a teljes hátulsó végtag aktivitást elveheti. A lumbosacralis szakasz ad továbbá helyet számos a törzset stabilizáló izomnak, melyek, ha nincsenek megfelelően felizmozva, mert a ló nem használja eleget a hátulját, az a törzs stabilitásában is megnyilvánulhat.
De ennyi rémkép után, lássuk mivel segíthetünk.
Első és legfontosabb, hogy ha nehézséget jelent a lónak az elengedettség, akkor vizsgáltassuk ki, nincs-e valamilyen mozgásszervi problémája. Ez lehet csont, ízület, szalag, izom. Ha van, azt mindenképp kezeltessük, ez után kezdjük meg vele a munkát.
Legyünk türelemmel a ló fejét, nyakát illetően, és ne azzal foglalkozzunk. Ha el tudjuk érni a megfelelő állapotot, akkor ahogy korábban láthattuk, mindenképp keresni fogja a kezünket ő maga, és ígérem, hogy az egy egészen más érzést ad.
Tanítsuk a lovunknak az előrét, hogy ő maga akarjon aktívan dolgozni, erre a következetesség a legjobb megoldás, nem a sok pálca. Ha a ló első segítségre reagál, az szintén sokat alakít a lovaglás élményén, és folyamatosan tudjuk aktívan tartani a hátulsó végtagot, így az nem marad ki, és rövidül a has vonal.
Ha a ló letámaszkodott, akkor adjunk neki egy fix, puha támaszt, ezt ő is értékelni fogja, hiszen neki is sokkal kényelmesebb.
Ha nehezebben támaszkodik, lovagoljunk köröket, combra való engedéseket. Ezeknél a feladatoknál kényszerűen beljebb hozza a hátulját a hasa alá, ami segít a has vonal rövidítésében, így a ló is könnyebben megérti, amit kérünk. Ezen felül lovagolhatunk hátralépést is, esetleg abból ügetés, ha tudja a ló akkor vágta átmenet, ezek a feladatok is remek csípőmobilizáló feladatok, amik segítenek a hátulját aktívvá tenni.
Ha keretet szűkítünk, csak addig szűkítsük, amíg, ha engedünk, azt a ló maga is meg tudja tartani. Sok lónak egyszerűen az anatómiája vagy az aktuális kondíciója nem enged erőteljesebb hajlítást a nyaktőben, vagy tarkóban, ne is kényszerítsük. Azt a keretet tartsuk, ahol tényleg csak támasztékot ad a kéz, és nem az fogja a ló fejét.
Összeszedettségben, önhordásban is keressük a korábbi érzést, hozzuk a lovat hátulról, kérjük fel hátát, marját, és maradjunk puhák elől. Emellett, ha szűkebb a keret, adjunk neki több pihenőt. A szűkebb keretet statikus izommunka tartja, ami nagyon nehéz hosszú távon (gondoljunk a plank gyakorlatokra), így 3-5 percenként érdemes oda adni a szárakat neki, hadd nyújtózzon, ez is sokat javíthat a ló munkakedvén, és teljesítményén.
Lazítsuk minél többet a felső vonalat, nyeregből, és földről is, nyújtsuk minél többet a lovat. A masszázs szintén sokat tud segíteni a felső vonal ideális állapotán, valamint a ló szimmetriáján, és alap izomállapotán.
Fordítsunk kellő figyelmet arra, hogy a lovunk milyen minőségben dolgozik, hogy milyen az izomállapota, és ne hagyjuk mozgásszervi nehézségekkel dolgozni.
Szerző: Dobos Áron, FEI képesített ló masszázs terapeuta (FEI PET)
SmartHorseMassage
Ábrák: Dobos Áron, SmartHorseMassage
Fotó: Fehér Sára
