100 év a magyar lovassport történetéből

Ernst József 100 év a magyar lovassport történetéből című műve 3 kötetből áll. Száz év – hosszú generációkon átívelő idő. Ernst József e forrásértékű művével időtálló emléket állít az életüket a lovassport ügyének áldozó lovasembereknek és az elmúlt idők kiváló sportlovainak a következő generációk számára. A magyar lovassport történelmi korszakait bemutató sorozat harmadik, egyben utolsó kötete a lovassport II. világháború utáni időszakát mutatja be 1945-1972-ig.

Ernst József (1935-2017) a Gödöllői Agrártudományi Egyetem Állattenyésztési Karán végzett 1957-ben. 1954-ben bekapcsolódott az egyetem lovas szakosztályába, ahol lovagolt és versenyzett. Miután befejezte tanulmányait, dolgozott az Állami Békáspusztai Mén-és Méncsikó telepen, Budapesten lovatúrisztikai szervezőként, illetve a Magyar Mezőgazdasági Múzeum Állattenyésztési Főosztályán. Sok tanulmányt készített, és több könyve is megjelent az állattenyésztés és lovasélet témakörben.

A 100 év a magyar lovassport történetéből kötetek nemzeti kincsnek tekinthetőek. A művet olvasva a korabeli történelmi háttér megismerésével együtt részletes képet kapunk az ebben a korszakban működő lovasiskolákról, és hatásaikról. Növeli továbbá a könyv hitelességét, hogy a szerző maga is lovagolt, és személyes kapcsolata volt sok korszakalkotó lovassal, és lovasedzővel. Rendkívül gazdag képanyag színesíti a könyvet, amelyeket a könyv írója könyvtárakból, folyóiratokból, saját gyűjteményéből, és régi fotóalbumok rejtekeiből gyűjtött össze.

A könyv mindhárom kötetét szívből ajánljuk minden lovasnak, hiszen fontos, hogy tisztában legyünk az általunk akár verseny, akár hobbi szinten űzött sportág történeti hátterével. Ernst József ezen művét olvasva teljesen világossá válhat mindannyiunk számára, hogy nem véletlen lett „lovas nemzet a magyar”. De nem csak lovasoknak, minden történelem iránt érdeklődő olvasónknak is bátran ajánljuk, hiszen ezt a könyvet olvasva, folyamatosan magunk előtt láthatjuk ezen kor hazai történelmi hátterét is.

A 100 év a magyar lovassport történetéből III. kötetét ide kattintva érheted el! >

2020.11.20. Thirring Lilla, Lovasok.hu

Hozzászólások