keresés a lovardák között
Főoldal   »   Lovas hírek

Opium Bullet nyolcadik lett Münchenben




Ismét megijedt a startgépben, előbb megpróbált alul kibújni, majd felágaskodott, ami miatt öt hossz hátránnyal indult a többiek után. Amiből a végére tíz lett, de nem volt értelme erőltetni, lovasa a célegyenes közepén ki is engedte, hiszen az élmezőnybe érni esélye sem volt, végül nyolcaddikként ért a célba az április 30-án megrendezett müncheni futamon.

A mezőny kiugrott a startgépből, Opium Bullet pedig felágaskodott, és csak jókora késéssel eredt a többiek után.

Mikóczy Zoltán: A versenyt követően zsokéja elmondta, hogy a lovat utolsó előttinek állították a startgépbe, és az alatt a rövid idő alatt, ami az indításig hátra volt, kétszer is megpróbált kibújni a gépből. Sajnos komoly nyomot hagyott benne a pozsonyi trauma (amikor beszorult a startgép alá). A szó szoros értelmében megpróbált kibújni a gép alatt. Lovasa persze ezt nem engedte, aminek következtében, pont amikor az ajtók kinyíltak, kiugrás helyett felfelé szökkent egyet.

Komoly késéssel startolt, viszont gyorsan felzárkózott a többiek mögé. Hátul kezdett, és hátránya ekkor már nem volt több öt hossznál, egészen a kanyarig.

Mikóczy Zoltán: A célegyenesre fordulva lovasa megpróbált indítani vele, de amikor látta, hogy hátránya akkora, amit már nem lehet behozni, kétszázzal a vége előtt teljesen kiengedte.

Öt hossz hátránnyal kezdte a versenyt, tíz hosszal fejezte be. Tulajdonképpen a verseny másik két háromévese között végzett, a futam kasszafavoritját, High Duty-t így is három hosszal verte. A háromévesek az öregebb lovak mögött a 7-8-9. helyen zártak.

Mikóczy Zoltán: Nagyon ritkák azok a hároméves lovak, amelyek az év ilyen korai szakaszában már képesek felvenni a versenyt az idősebbekkel. A most látottak után mindenképpen szüksége van néhány nyugodt, önbizalomnövelő versenyre, hogy a startja rendbe jöjjön. Még nincs itt az ideje, hogy nagy versenyekben gondolkodjunk.

2014.05.06. Forrás: Pannoniaoverdose.hu







Cikkajánló:


Hozzászólások:

























   
Horze Lovasáruház   KLP   Lovasvilág Lovasbolt   Decathlon   Tanita Lovasboltja   szerverbérlés, szerverhoszting, szerverüzemeltetés