keresés a lovardák között


További FEI Nemzetek Díja hírek >>

FEI Nemzetek Díja 2012
Falsterbo, Svédország

Svédországban svéd győzelem

Falsterboban rendezték meg a Nemzetek Díja sorozat idei 6. állomását. A hazai csapaton nagy volt a nyomás, mivel természetesen őket várták győztesnek. Végül egy összevetés után sikerült is megnyerniük a versenyt.

A legtöbb ország nem a legjobb lovasait hozta, mivel vagy Estorilben versenyeznek épp a Global Champions Touron, vagy már az Olimpiára hangolódnak. Így a németek sem a legismertebb versenyzőkkel érkeztek, bár itt volt Thomas Voß, aki múlt héten Aachenben a Nagydíjban második helyet szerzett, most azonban nem tudott hibátlant menni Carinjóval.

Az első fordulóban a franciák hibátlannal fordultak, pedig ők sem a legjobb lovasaikkal érkeztek, bár Penelope Leprevost utolsó párosként erősítette a csapatot. A svédek örülhettek az első két lovasuk hibátlan eredményének, azonban Henrik von Eckermann Coupe de Coeurrel hármat is ütött, Rolf-Göran Bengtsson pedig egy fával végzett.

Nem csak a svédek, hanem Nagy-Britannia és Svájc is négy hibaponttal fordult. Érdekes, hogy a második fordulóban sokkal kevesebb hibátlan lovaglás született, pedig a Nemzetek Díjában általában javítani szoktak a párosok az eredményükön. Ugyan ez megint nem az írek versenye volt, de a második forduló hét hibátlan lovaglásából kettő náluk született. Shane Breen és Clement McMahon is feljavították első körös eredményüket, és lenulláztak a második fordulóban, azonban az íreken ez sem segített.

A svédeknél Jens Fredricson dupla hibátlant lovagolt Lunatic nyergében, de a franciák is dupla hibátlannak kezdtek Jerome Hurel és Ohm de Ponthual pályájával. A brit csapatnak is meghozta a szerencsét az első páros, hiszen William Funnel és Billy Angelo is mindkét pályán lenulláztak.

A svédeknél két lovas is kettőt hibázott. Malin Baryard-Johnsson, aki Rotterdamban második volt a svéd csapattal, ráadásul dupla hibátlan lovaglással, most az első forduló hibátlan eredménye után két fával ment. Henrik von Eckermann a második pályán sem tudott sokat hozzáadni a csapat eredményéhez, mivel ő is kettőt ütött. Így a verseny Rolf-Göran Bengtssonon múlt, akinek muszáj volt hibátlant menni. A már tizenhét éves, ám nagyon jó formában lévő Ninja la Silla és világranglista-vezető lovasa mindent megtettek, végül a közönség örömére meghozták a várt eredményt.

Esélyeik csak úgy lehettek azonban a győzelemre, ha a franciák utolsó lovasa legalább egyet hibázik. Penelope Leprevost és a nemrég tulajdonos váltott Topinambour leütötte a hármasugrás végét, így hármas összevetésre került sor Nagy-Britannia, Svédország és Franciaország között, mivel mindannyian 12 hibaponttal végeztek.

Mindhárom nemzet a dupla hibátlan párosait indította az összevetésben. Willian Funnel elsőként a csupán 9 éves Billy Angelóval lenullázott, és egy hatalmas tempójú vágtával ért az utolsó meredekhez. Ám a hazai Jens Fredricson lovának, Lunaticnak mintha nem is lett volna kihívás ez a tempó, így sokkal jobb idővel végeztek. Jerome Hurel és Ohm de Ponthual már az első ugrásnál eldöntötték a versenyt, mivel a ló leütötte az oxer hátulját, és a franciák a harmadik helyen zártak.

A svédek az elmúlt 10 évben ezzel már négyszer tudtak nyerni a saját közönségük előtt Falsterboban.

Szombat este kerül megrendezésre a Global Champions Tour következő állomása Estorilben. Jövő héten pedig Hicksteadben folytatjuk a Nemzetek Díját.

 

 

 

Eredmények:

 

 

       

A pálya

B pálya

Összevetés
hibapont

 Összevetés
idő

1. Jens Fredricson Svédország Lunatic

0

0

0

37,62

Malin Baryard-
Johnsson
H&M Tornesch 1042

0

8

Henrik von
Eckermann
Coupe de Coeur

(12)

(8)

Rolf-Göran Bengtsson Ninja la Silla

4

0

2. William Funnel Nagy-Britannia Billy Angelo

0

0

0

40,75

Alexandra Thornton Caballero

(12)

(17)

Tina Fletcher Ursula

0

8

Robert Smith Voila

4

0

3. Jerome Hurel Franciaország OHM De Ponthual

0

0

4

43,74

Aymeric de Ponnat Armitages Boy

0

8

Marc Dilasser Obiwan de
Pilere Jo

(4)

(16)

Penelope Leprevost Topinambour

0

4

Bardóczky Veronika, Lovasok.hu
Szerk. Bardóczky Eszter, Lovasok.hu





Cikkajánló:


Hozzászólások:

























   
Horze Lovasáruház   KLP   Lovasvilág Lovasbolt   Decathlon   Tanita Lovasboltja   szerverbérlés, szerverhoszting, szerverüzemeltetés