A 19. században több kísérlet is folyt annak bizonyítására, hogy az állatok igenis okosak, csak nem tudunk velük megfelelően kommunikálni. Ekkor tűnt fel Hans, a ló, aki tudott gyököt vonni.
Okos Hans a 19. század végén szencázió volt hazájában, Németországban: simán megbirkózott a négy matematikai alapművelettel, és állítólag gyököt vonni is tudott. Gazdája egy Wilhelm Von Osten nevű matematika tanár volt. Sokan szkeptikusok maradtak a csodalóval szemben és jó ideig nem is tudták bizonyítani a csalást. Ugyanis Osten úgy csalt, hogy nem is tudott róla.
Osten Hanson kívül egy macskával és egy medvével is kísérletezett, de közülük csak Hans mutatta meg különleges képességeit. Eleinte csak a táblával krétára felírt számokat olvasta el – a patájával annyit kopogott, amilyen számot felírt neki Osten. Ezt követően már matematikai műveletekre adott megoldásokat, sőt, ugyanilyen kommunikációval mondta meg a pontos időt és dátumot is. Hans hírneve Európán túlra is elért: például a New York Times is címlapján foglalkozott vele.
Osten és Hans trükkjeit állatidomárok, bűvészek, matematikusok, zoológusok is vizsgálták, de nem jutottak sehova. Osten készségesen állt minden vizsgálat elébe, hiszen tudta, nem csalnak. 1904-ben a német oktatási hivatal szakértői is megvizsgálták, de úgy tűnt, Hans valóban tud gyököt vonni.
Egy Pfüngst nevű pszichológus azonban továbbra is szkeptikus maradt, és megkérte Von Ostent, hogy hadd folytassa a vizsgálatait. Pfüngst azzal kísérletezett, hogy eltérő körülmények között vizsgálja a ló tudását. Ezzel jó nyomon járt, ugyanis a ló eredményei romlani kezdtek azzal, ahogy a kérdező egyre nagyobb távolságra került tőle, ha pedig kettejük közé egy paraván került, Hans teljesen elbizonytalanodott. Kiderült az is, hogy ha olyat kérdeztek Hanstól, amire maga a kérdező sem tudta a választ, válaszainak pontossága 90%-ról a nullára esett.
Logikusan következett, hogy valahogyan maga a kérdező jelzi a lónak, hogy mi a helyes válasz. Csakhogy az eredeti körülmények között Hans akkor is helyes válaszokat adott, ha nem a gazdája kérdezte, hanem éppen az őt lebuktatni próbáló pszichológus.
Pfüngst elkezdte a kérdés feltevőjének viselkedését tanulmányozni. Rájött, hogy a kérdező testtartása, arckifejezése, légzése mind megváltozik, amikor a ló topogása elér a helyes válaszhoz, Hans pedig ezt figyelte. A ló rájött, hogy ha jókor hagyja abba a topogást – vagyis amikor látja, hogy az ember viselkedése változik – , jutalmat kap, és ezt örömmel ismételgette, miközben mindenki azt hitte, hogy számol és feladatokat old meg.
Érdekesség:
A pszichológia máig Okos Hans-hatásnak hívja azt a jelenséget, amikor a testbeszédünkkel információkat adunk ki, vagy éppen befolyásoljuk azt, aki megfigyel bennünket.
