Andics Bernadett gyógytornász, lovasedző és fogyatékossport-szakedző ezúttal a fóti XIII. Nemzetközi és Nemzeti Díjlovas- és Lovasterápiás Versenyen járt, beszámolója azonban annál sokkal többről szól.
Térbeli, fizikai és anyagi gondok – maroknyi versenyző
Annak idején már meséltem róla, hogy a magyar lovas parasport (amit még mindig gyakran összemosnak a lovasterápiával) mennyire gyerekcipőben jár. Noha vannak itthon mozgás- és látássérült lovasok, alig pár tucatnyian, ám egy-két kivétellel nem nyílik alkalmuk versenyezni, sőt, örülnek, ha egyáltalán lóközelbe kerülhetnek. Ennek oka sajnos prózai: hazánkban fogyatékkal élőnek lenni gyakran jelent egyet a nehéz szociális helyzettel, életkörülményekkel, ez pedig a lovaglással még manapság is nehezen összeegyeztethető, amikor a lovaglás (sokak szerint) igyekszik levetkőzni a “fehér sport díszruháját”.
Az angolos lovassportok közül a díjlovaglás, a fogathajtás, s az utóbbi évtizedben, egyes országokban már a díjugratás is szerepel a parasport palettáján. Paralimpián díjlovaglásban indulhatnak a látás- és mozgássérült lovasok, az értelmileg akadályozottak számára a Speciális Olimpia kínál versenyzési lehetőséget. Parawestern is létezik, természetesen ez is csak külföldön. Határainkon túl (nem is olyan messze) számos lehetősége van a fogyatékkal élő lóbarátoknak akkor is, ha csupán szabadidejükben szeretnének lovagolni, s akkor is, ha versenyzői babérokra vágynak.
Hazánkban egyelőre még csak a Fóton évente megrendezett lovasterápiás nemzeti- és nemzetközi díjlovas (CDI, CDN) verseny keretein belül rendeznek angolos lovasversenyt a fogyatékkal élőknek. Azért mondom, hogy angolos, mert nem is olyan régen, 2015-ben a Nyeregszemle Kupasorozat berkein belül, egészen pontosan a hortobágyi Nyeregszemlén, ügyességi-engedelmességi versenyszámban már vehettek részt fogyatékkal élők. A Nyeregszemle Kupa A-kategória sajnos csupán két versenyt élt, ért meg. A problémák itt is ugyanazok voltak, mint a lovas parasportban: a résztvevők nem rendelkeztek saját lóval, a helyszín megközelítése, az ellátás, mind-mind térbeli, fizikai és anyagi gondot jelentett. Egy maroknyi csapat, (élén Nádai-Nagy Péterrel és Szilágyi Szilárddal) vállalta fel ennek terheit, s Péterék évente megrendezett háziversenyén kicsiben tovább él a Nyeregszemle Kupa A-kategória szellemisége.
Ha kicsiben is, de legalább már létezik: magyar lovas parasport
A Díjlovagló Parasport Magyar Bajnokságnak otthont adó rendezvény amúgy nem kevés múltra tekint vissza, idén tizenharmadik alkalommal rendezték meg Fóton a Nemzetközi és Nemzeti Díjlovas (CDI3*/CDIY/CDIJ/CDIP/CDN-A) és Lovasterápiás Versenyt. A háromnapos versenyt színes gyermek- és családi programok, ingyenesen igénybe vehető egészségügyi szolgáltatások (pl. fogászati szűrőbusz, nőgyógyászati szaktanácsadás) kísérték.
A paralimpiai sportágak támogatottsága – bármely sportágra is értjük – attól függ, mennyiben esélyes az adott sportág, nemzetközi sikerekre (VB, EB, VK helyezésre) paralimpia kvalifikációra, paralimpiai éremre. Talán épp ezért sincs előnyös helyzetben hazánkban a lovas parasport, mivel maroknyi lovasunk nem rendelkezik sem olyan anyagi háttérrel, felkészülési lehetőségekkel, sem pedig olyan szintű lóval, mellyel nemzetközi szinten labdába lehetne rúgni. A nemzetközi mezőnyben ugyanis már az I. kategória, azaz a legsúlyosabb sérültek alatt is magasan képzett lovak dolgoznak, a III. kategóriában minimum erős M, a negyedikben M-S szintet tudó ló nélkül a lovasnak esélye sincsen jó szereplésre. Amikor jómagam megsérültem és versenyezni kezdtem (ennek már jó 15 éve) az öttusához hasonlóan a helyszínen kapott lovakkal is lehetőségünk volt az indulásra. Ez a legalább erős közepes tudású, technikás lovas számára biztosította a részvétel és a paralimpiai pontszerzés lehetőségét, ám akkoriban még a követelmények is barátságosabbak voltak, mint napjainkban. A III. kategóriában akkor még erős A szint – azaz gyenge L osztályt kellett lovagolni, ma zenés kűrben már megkívánt a közepes-erős L szint (gyenge M). Az A az épek alapfokát, az L az épek könnyűosztályát, az M az épek középosztályát jelenti. Az egyes, kettes kategóriában nemzetközi szinten induló lovasok négylábú társai rutinszerűen hajtják végre még a nehézosztály gyakorlatait is, így, amikor lovasuktól E (épek előkészítője), A szintű feladatot várnak el a négyszögben – ha a lovas nem hibázik – a ló számára a feladat kevésbé kihívás. A helyszínen kapott lovak ideje sajnos régen lejárt, manapság csak saját lóval indulhat a versenyző, ám a külföldi tenyésztőknek, méneseknek ugyanolyan rangot jelent egy lovas parasportolót – nemzetközi szinten – kilovasítani, mint egy épet. Sok fogyatékkal élőnek saját lova is van. A lovasokat felkészítő edzők, oktatók közül a Magyar Bajnokságon is volt, aki saját maga biztosított lovat tanítványának, hogy a versenyen elindulhasson. Úgy gondolom, elsősorban az ő áldozatos munkájuk, odafigyelésük az, amiért a lovas parasport (ha csak kicsiben is), de legalább már létezik.
Csodálatos helyszín, kiváló minőségű pályák
Idén először szántam rá magam hogy 13 év után elinduljak a versenyen, elsősorban azért, hogy belülről is megismerhessem, megláthassam azt, amit kívülállóként sokszor talán túl kritikusan szemlélek. A mezőny ugyanis itt is kis számú, amit jómagam szintén annak számlájára írok, hogy a lovasoknak saját lóval kell rendelkezniük, s a szállítási költségeket maguknak kell finanszírozniuk. A rendezőség díjmentes ellátással, a bokszbérlet ingyenes biztosításával és a start- és nevezési díj elengedésével próbál enyhíteni a terheken, de ez sokaknak még mindig nem elég segítség. Idén négy fős mezőny gyűlt össze Fóton. Eredetileg nyolcan lettünk volna, ám valószínű, hozzám hasonlóan, a másik négy indulónak is az időjárás parancsolt megálljt, az előző napok bőséges esőzései ugyanis megkeserítették a felkészülést, s volt, aki számára lehetetlenné tették már az otthonról való elindulást is. Ám a helyszínen az elmúlt napok időjárását meghazudtolva, ideális körülmények között, nemzetközi mércével nézve is kiváló minőségű pályákon versenyezhettek a részt vevő lovasok, hála a rendezők gondosságának. (Az adott hétvégén számos lovasversenyt, rendezvényt mondtak le országszerte a másfél napos, kitartó eső és a következményes, katasztrofális talajviszonyok miatt.)
Normál esetben, elegendő számú indulóval, a lovas parasport versenyek sérültségi kategóriákra bontva zajlanak. Amennyiben nem gyűlik össze kategóriánként megfelelő számú induló, úgy az összevont bíráskodás a nemzetközi gyakorlat, azaz a rangsort az összes induló között a százalék dönti el. Itt ettől eltekintettek, a helyezéseket másképpen oszották el, mondhatjuk úgy is, hogy mindenki megnyerte saját kategóriáját.
Parasportban az I. a legsúlyosabb, a IV., legújabban már az V., a legenyhébb kategória, utóbbi kettő résztvevői gyakran olyan minimális sérültséggel rendelkeznek, hogy ép mezőnyben is megállják a helyüket. A parasport a mozgáskorlátozott és látássérült (vak és gyengénlátó) lovasoké, a tanulásban és értelmileg akadályozottak a Speciális Olimipia mezőnyében mérhetik össze tudásukat (az SO-n is E, A szintű díjlovas programot kell teljesíteni). A Magyar Bajnokságon azonban nem a sérültségi kategória számított, hanem az, hogy a lovas melyik programot választja. A D1 programban lépés, a D2-ban lépés-ügetés, a D3-ban pedig mindhárom jármód szerepelt. Sérültségre nézve vegyes volt a kép, az SO-ba tartozó lovas épp úgy indulhatott, mind a mozgássérült. A versenyzőknek a nemzetközi gyakorlattól eltérően megengedték a versenynégyszög bejárását, sőt, ha az edző szükségét látta, a programot diktálhatta is lovasának. Ez régebben a nemzetközi versenyek világában is gyakorlatban volt, amikor a parasport szabályai még megengedték a mozgás vagy látássérült lovas számára az ilyen segítséget, ha a lovas egyben tanulásban vagy értelmileg akadályozott is volt. Ám a sorozatos visszaélések miatt a szabályzat utóbbiakat végül kizárta az indulók sorából. A nemzetközi gyakorlatnál a Magyar Bajnokság abban is engedékenyebb volt, hogy nem tiltotta a kikötőszárak használatát.
Érdeklődő nem sok akadt
A versenyszámot a következő szavakkal nyitotta meg Edvi Péter, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat elnöke: „Talán ez a mai nap legfontosabb versenyszáma…” ám érdeklődő (talán a munkanapra eső, pénteki, kora délutáni időpontnak köszönhetően) nem sok akadt, mint ahogy az épek versenyszámait és a lovasterápiás versenyek pályájának tájékát is viszonylagos csend jellemezte. A Parasport Magyar Bajnokságról sajnos nem is túl sokan tudnak, pedig van pár szakterület (gyógytornászok, parasport edzők, a lovasterápiával és a ló asszisztálta terápiákkal foglalkozók) s persze a lovagló, lovazó, fogyatékkal élő lóbarátok, akiknek ugyancsak hasznára válna, ha egyszer ilyet is látnának, ha más nem, azért, hogy végre megszűnhessen a két terület, a lovasterápia és a parasport azonosítása, összemosása. A Magyar Bajnokság sajnos nem szerepelt a háromnapos rendezvényt hirdető plakátokon, s a szervezők honlapján, a részletes versenyprogramban is igencsak kellett kutakodni, hogy megtaláljuk.
A négy induló között egy központi idegrendszeri sérült, egy értelmileg akadályozott és két végtaghiányos lovas találhattunk. Közülük az első, József, az egykori válogatott öttusázó, Partics Katalin segítségével képviselte a legsúlyosabb sérültségi kategóriát. József kikötőszárral, nyereg nélkül, egy puha szivaccsal megtámogatott nyeregalátéten ült Baba hátán. Az anyaméhben vagy születéskor elszenvedett oxigénhiány, agyvérzés központi idegrendszeri sérülést, izommerevséggel, görcskészséggel járó bénulást okoz, súlyosságától függően általában két vagy négy végtagon. A nemzetközi mezőnyben ezeknek a lovasoknak van a legnehezebb dolguk, ülésüket, segítségadásukat sokkal kevésbé tudják kontrollálni, mint pl. a velük azonos kategóriába sorolt, súlyos végtaghiánnyal vagy paraplégiával (gerincvelősérülést követő bénulás) élő lovasok. József számára a D1-es program – lépésben lovagolva – volt a feladat.
Öröm volt látni a vagány, ügyes lovaglást
A következő kategóriát elsőként – a helyiek részéről – Hadnagy Tibor képviselte. Az értelmileg akadályozott (amúgy nemzetközi besorolás szerint a Speciáis Olimpia mezőnyének megfelelő) lovas szintén kikötőszárral, díjlovas nyeregben épeket is meghazudtoló pontossággal mutatta be a D2-es programot. Edzője maga is nagyon elégedett volt Tiborral, akinek eddig még sohasem sikerült ilyen pontosan, precízen lovagolnia. A lovas szárkezelése nem sok kívánnivalót hagyott maga után, pedig az értelmileg akadályozottak nem mindegyike képes nemhogy a ló korrekt irányítására, de még a szár, illetve keze nyugodt tartására sem.
A harmadik induló, egyben a mezőny legfiatalabbja, a kilencesztendős Csorba Stefánia, végtaghiányos lovas, szintén D2 feladatot lovagolt. Azt hiszem, nem csupán ebben a mezőnyben gyöngyszem ez az apró lány, sodrott kancájával, Táncossal. Jómagam parasport-edzőként úgy gondolom, az alapok lerakásához stabil, kötélidegzetű, a szó jó értelmében véve nyúzható-húzható – s nem feltétlen drága – lóra van szükség. Olyanra, akinek nem kottyan meg az esetlegesen nem annyira finom szárvezetés, a kevésbé velemenő ülés, aki kiszámítható, nyugodt idegrendszerű, még ha netán kissé lomha is. Táncost nem sikerült jobban megismerni, de pályám kezdetén magam is dolgoztam sodrottal, s a fenti tulajdonságai miatt nagyon kedveltem. A kis lovasnál – aki egyoldali végtaghiánnyal (jobb alkar), az érintett oldalon speciális szárral lovagol – még annak ellenére sem mutatkoztak szárkezelésbeli nehézségek, hogy az érintett karján a szár a ló szájához képest magasabban van, mint a bal oldalon, a ló nem ferdült el sem tarkóban, sem egész testében. A klasszikus kerekséget, támaszkodást a sodrottól alkatilag, a lovastól pedig méretben sem lehetett volna elvárni, a kényelmesnek tűnő, asztal szélességű háton olyan nagy terpeszben ült, hogy a csizmája éppen hogy leért a nyeregszárnyról. A stabil, kis mozgású kanca biztos ülést kínált lovasának, egyben rendíthetetlen nyugalmat sugárzott. Stefánia a szó szoros értelmében véve vagány, ügyes lovaglást mutatott be, ügyességét, szorgalmát még a versenybíró, Bazsi bácsi (Balázs József, aki ugyanolyan odafigyeléssel, gondoskodással és szigorral mérte a csöpp mezőnyt, mint ahogyan azt nap mint nap teszi az épek négyszöge mellett) is külön megjegyezte. Öröm az ilyen tanítvány, remélem, a jövőben még viszontlátjuk őket!
A ló és lovas közös munkája, befektetett energiája és szorgalma jól látszott
A nemzetközi besorolás szerinti IV. kategória képviseletében már évek óta rendszeres indulója a versenynek Gazder Pál és lova, Rocky. A balesetből kifolyólag végtaghiányos lovas nem csak a négyszögben mozog otthonosan, lovasbemutatóknak, rendezvényeknek épp úgy résztvevője, mint ahogyan bemutatja tudását az izsáki parafogathajtó nemzetközi versenyen (egyesben) is. Díjlovaglásban a IV. kategória a minimális sérültségnek felel meg, a nemzetközi mezőny lovasai gyakran ép mezőnyben indulnak és készülnek. A kategória követelménye nemzetközi versenyen már az épek középosztályának felel meg. A Magyar Bajnokság programja a nemzetközi III. kategória kezdő lovasoknak kiírt feladata volt – ezúttal D3 név alatt. A ló és lovas közös munkája, befektetett energiája és szorgalma jól látszott, a két évvel ezelőtt látottakhoz képest nagyot fejlődtek. A finom, érzékeny, kissé rebbenékeny lovat ugyancsak finom és érzékeny derékkal, minden tekintetben korrekt segítségekkel lovagolta Pali. Volt ugyan, amire a feladatba belefeledkezve, ügyelhetett volna jobban, ám ezeket a hibákat még a legnagyobbak is elkövetik. A jó képességű és mozgású ló és lovasa – ugyan nem kis támogatással, segítséggel és igyekezettel – méltó résztvevője lehetne legalább a hozzánk közelebb eső országokban egy-két világkupa-fordulónak, de akár a hazai ép mezőnyben is megállnák a helyüket.
Az indulók kis számára való tekintettel a Magyar Bajnokságnak egyelőre nincs túl nagy tétje. A kezdők, először indulók (főleg a súlyosabban sérültek) számára maga a részvétel, a visszatérőknek (azaz szinte egyedül Gazder Palinak) inkább a jó százalék, az előző évhez képet történő haladásról való visszajelzés az, ami fontos. Az évente megrendezett versenyről hírek nem igazán szólnak, inkább a lovasterápiáé és a nemzeti- nemzetközi versenyé a fő szerep, ezt az űrt próbáltam pótolni az írással. Szívem-lelkem kicsit szomorú, mert tudom, itthon, egy átlag mozgás- vagy éppen látássérültnek talán sohasem lesznek olyan lehetőségei, mint a nemzetközi élmezőny lovasainak, sőt, a Magyar Bajnokságon is csak keveseknek adatik meg az elindulás. Másrészt, ha nem is egy fél tucat, de legalább egy maroknyi induló évről évre akad, s ennek mindenképpen örülni kell, ám még több sérült lóbarát örömére szolgálna, ha a lovas parasport tömegbázisa, a lovasterápia és a szabadidősport az érintettek közül minél többek számára válna elérhetővé!
A 2017. szeptember 22-én lezajlott Díjlovas Parasport Magyar Bajnokság résztvevői és helyezettjei:
- Molnár József (Aranypatkó SE), Baba
- Hadnagy Tibor (Magyar Lovasterápia Szövetség), Aldo
- Csorba Stefánia (Hernád Gyöngye Egyesület),Táncos
- Gazder Pál, Rocky
A fotókat a cikk írója és Kelemen Zoltán készítette. Utóbbinak köszönet érte, ahogyan Balázs József versenybírónak is, aki jó tanácsokkal, átolvasással, lektorálással járult hozzá az írás megszületéséhez.
2017.09.27. Írta: Andics Bernadett
Fotó: Kelemen Zoltán
