Jókai Mór: Rákóczy fia – Részlet a Lodoiszka c. fejezetből
A karusszel
A strassburgi dáma divatba hozta a karusszelt. Csupán előkelő urak és asszonyságok vehettek benne részt, ki-ki a saját lován jelent meg, az ünnepmester által kiszabott jelmezben: egyenlő számban a dámák és gavallérok. A lóháton eszközölt mindenféle mesterséges fordulatokat és caracoládokat a lovászmester utasítása szerint tanulták be, a hölgyek és férfiak azonban mindezen előzetes gyakorlatok alatt álarcosan jelenének meg, csupán a jelmezeikről ismerve meg egymást, hogy ki melyiknek a párja, ami sorshúzás útján lett eldöntve. Tudniillik, hogy a hölgyek húztak sorsot az egymásutáni rendre nézve, ők azonban szabadon választottak a lovagok közül, aki az egész karusszel alatt cavalier servant-juk legyen.
Tizenhat pár képezte a négyest, mely a mester jelkiáltására tette meg mesterséges fordulatait. A lovagjáték befejezését képezte a szerecsenfő-szúrás. Tizenhat oszlop volt felállítva a körönd mentében, mindegyiken embermagasságban egy turbános szerecsenfej. Ezeknek fényesen világító szemeik valának. Vékony macskaezüst lemezke alá egy darab foszfor volt rejtve. A gyorsan elvágtató lovagnak úgy kellett e fejet a jobbjában tartott páncéltörő dákossal eltalálni, hogy annak a hegye a szerecsenfő egyik szemét átszúrja. E gyors dörzsöléstől aztán a foszfornak meg kellett gyulladni, amikor az az érckoponyába gyűjtött oxigénnel összevegyülve, nappali fényt árasztott szét maga körül. Ehhez bizonyára nagy ügyesség és gyakorlat kellett. Minden lovagló pár közül elébb a hölgy szúrt a szerecsenfőhöz, azután a lovag. Voltak hölgyek, akik megszégyenítették a lovagjukat, azáltal, hogy oda tudtak találni a célba, míg a gavallér elhibázta azt. Az ilyesmit nevezték „echec”-nek, s nagy „raillerie” lett a következése.
A második figurája a karusszelnek a hölgycsere. A szemközti párok egymás elé lovagolnak, szemközt érve, a lovaikat két hátulsó lábaikra ágaskodtatják. Olyan bűbájos tünemény a nő alakja, mikor az ágaskodó paripát zabolázza, istennői kegyetlenséggel! A vége az, hogy a lovagok hölgyet cserélnek s egymásnak a helyét elfoglalják az elfoglalt hölggyel, s akkor aztán elébb az egyik colonne csinálja meg a mesterséges tour de maint, a másik azalatt áll és fecseg egymással. A karusszel főpróbája tovább bonyolódott, következtek az együttes mozzanatok, az összes férfiak, az összes hölgyek csoportosulatai: mesterséges kanyargások, álviadalok, ellentétes környargalások, a belső karikában a hölgyek, a külsőben a lovagok, egymással szemközt vágtatva, majd grand chaine, melynél minden lovag csinált egy keringőt minden hölggyel. Olyan játék, amelyben egy új embernek azt a csepp eszét is el kell veszíteni, amit onnan hazulról hozott.
A karusszel remeke volt az utolsó képlet, a szerecsenfő-szúrás. Ahány lovagpár volt, annyi oszlopot állítottak fel a köröndben. Mindegyikre egy szerecsenfő volt megerősítve, melynek turbánja a lovagló párok nemesi címereinek színét viselte. Kinek-kinek csak a saját szerecsenjét volt szabad szúrni. A főpróbánál még nem voltak e kiszúrandó szemek foszforral ellátva, csak egy csillámpala lemez volt beléjük illesztve. Ez a játék nagy gyakorlottságot követelt. Lóhátrul eltalálni egy olyan kicsiny célt, aminő egy szerecsennek a szeme, nagyon biztos szemet és kezet követel: legtöbben magát a fejet sem találják el. S aki véletlenül beletalál a szembe, ugyan gyorsan kell a hosszú tőrét visszarántani, mert különben a saját taszítása kimozdítja a nyeregből. Ennél a figuránál legtöbb nevetés szokott lenni.
Forrás: Jókai Mór: Rákóczy fia (X. fejezet)
Frissítve: 2023.05.12.
Fotó: Canva
