Sámándobok tanúja: a taki
Két taki kancát szállítottak át november végén a Szegedi Vadasparkból a Hortobágyra, hogy ott a világ egyik legnagyobb vadló méneséhez csatlakozzanak. Valljuk be, ebben az egy mondatban azért elég sok olyan részlet van, amit ki kell fejtenünk. Éppen ezért a szállítások megtörténte után Dr. Gősi Gáborral, a Szegedi Vadaspark igazgatójával leültünk beszélgetni erről a ritka fajról, a takiról, másképpen a Przewalski-féle lóról, vagy, ha úgy tetszik, a mongol vadlóról.
E lovak elnevezése a – valószínűleg – lengyel származású orosz Przewalski ezredes nevéhez fűződik, akit állítólag a mongóliai Sinkiang környékére helyeztek ki (egyesek szerint mint kém működött ott). Nagy magányában ő fedezte fel a mongol vadlovat. Persze csak az európaiak szemszögéből, hiszen azok akkor már közel hatezer éve legelésztek eredeti élőhelyükön, a sztyeppéken, ahol egy idő után megjelentek a magyarok ősei is.
A pergő dobszók zajától, sámán elődeink nagy tüzeitől meg-megriadó vadló nemcsak a népvándorlások viharait élte túl, hanem fennmaradt az időjárás szélsőségei között is. Mígnem a vidéket egyre jobban uraló mongol pásztorok hosszú, fáradságos munkával gyakorlatilag kiirtották. Merthogy szabadon utoljára a XX. század 60-as éveiben láttak Mongóliában pár egyedet, de e természetes állomány becsülhető létszáma oly alacsony volt, amelyben elkerülhetetlen a genetikai leromlás, s nem volt biztosított a természetes reprodukcióhoz szükséges minimális állatszám sem. Így a fajtát kipusztultnak kell tekinteni.
A természetes környezetéből tehát eltűnt, annak ellenére, hogy az első befogott példány őserejét, vadságában is megkapó lényét még csodálták az első látogatók a Hagenbeck alapította hamburgi állatkertben. Hitetlenkedve álltak a kifutók előtt, s meg voltak róla győződve, hogy ilyen állat a szabad természetben nincs is. Mára – sajnos – igazuk lett.
A jelenlegi – 1500 körüli – állomány a világ legkülönbözőbb részein található állatkertekben, rezervátumokban, vadasparkokban tartott állatokból áll, gyakorlatilag a még a XIX. században fogságba esett példányok felszaporításával.
A takinak van egy bizonyos fajta természetes szépsége, melynek jellemzői: nagy, durva fej, izmos, rövid nyak és szintén rövid, masszív végtagok, tömzsi, hengeres test. A rövid szőrzet fakó, illetve vöröses-barna, durva, tömött, felálló. A hát szíjalt. A sörény legtöbbször felálló, döntő részben egyszínű, fekete, illetve sötét, a farok szintúgy. A lábvégek sötétek, gyakorlatilag feketék. Az átlagsúly 250-300 kiló, tehát gyakorlatilag póni méretű lovakról van szó. Nem véletlen, hogy e fajtajegyek sok mai póniban fellelhetők, némely esetben (mint például a fjord) a megszólalásig hasonlítanak hozzá (NLM 2001/12).
Ezek a jellemző tulajdonságok, mint mindig, most is az élőhelyhez való alkalmazkodás végeredményei. Egyúttal azonban kiirtásának is előidézői voltak, hiszen a pásztorkodási életmód elterjedésével egyre nagyobb problémát jelentett a vadlovak nagy területigénye. Európában ez konkurenciát teremtett a már háziasított állatfajoknak, mint pl. a háziló, a szarvasmarha vagy a juh, de ez sodorta a kipusztulás szélére Ázsiában is – igaz, jóval később –, a nomád állattartást végző mongolok révén.
Az erős állkapcsokat hordozó nagy, csontos, durva fej is szerepet játszhatott kipusztulásában. Hiszen gondoljuk el, a pásztorok valószínűleg nem nézték jó szemmel, ha egy robosztus fejű, és ezáltal komoly harapási veszélyt jelentő taki csődör összeverekedett a háziasított lovak finomcsontú, kisebb fejű kancáival vagy csődöreivel.
A jelenlegi létszám felett az Európai Állatkertek Szövetségének keretén belül működő fajmegmentő program bábáskodik.
A program célja, hogy megőrizze a takira jellemző eredeti genetikai állapotot. Tehát nem egy bizonyos tulajdonság kifejlesztésére, illetve megtartására törekednek, mint más lótenyésztő szervezetek – pl. az ugróló vagy a galoppló esetében –, hanem a vadon élő állomány génállományának visszaállítására, annak fenntartására és az állatok szaporítására, a visszatelepítés reményében. És bár már erre is történtek konkrét kísérletek, de eleddig azok nem hozták meg a kívánt eredményt.
A program keretében a Przewalski-lovakat törzskönyvezik, jelölik (Szegeden a nyakba ültetett mikrochippel, a Hortobágyon a lovaknál szokásos fagyasztásos eljárású sütéssel).
Ahogy fentebb írtuk, a morfológiai jegyek elvileg jellegzetesek. A programban résztvevő szakemberek között a tenyésztési szempontokról dúló vita viszont azt jelzi, vannak olyanok, akik szerint a standartól történő eltérés esetleg megtalálható (volt) a vadon élő állatok között is.
Álláspontjuk szerint attól, hogy nem az ideálisnak megfelelő megjelenésű a ló, még lehetnek olyan génjei, amelyek éppenséggel nagyon fontosak a faj egésze szempontjából.
A másik oldal véleménye szerint a morfológiai eltérések mind-mind valamilyen kereszteződés eredményei, s az állomány tisztasága céljából ezeket nem volna kívánatos tovább tenyészteni. Például csekély számban ugyan, de a világon jelenleg fellelhető összes mongol vadló között akadnak olyan egyedek, amelyek nem a jellegzetes felálló, sprőd sörénnyel rendelkeznek, hanem e szőrzetük szép, hullámos, lelógó. Ezt a tulajdonságot a szakemberek az állatkertek zárt közösségében elképzelhető kereszteződésnek tudják be, mégpedig a háziasított lóval.
A jobb híján mesterséges környezetben, illetve felügyelet alatt tartott, tenyésztett állatok tartását megnehezíti köztudomásúan nagy helyigényük. Nehézséget jelent továbbá, hogy egynél több kifejlett csődör egy csapatban nem maradhat meg. Ezt a problémát állatkertben elkülönítéssel oldják meg, vagy agglegénycsapatokat állítnak össze. E jellemzők, mint követelmények miatt az 1500 egyed nagy állománynak mondható, hiszen az állatkertek részére a fajmentő program rendelkezései nagy életteret szabnak meg.
A Szegedi Vadaspark mindenben igyekezett e magas szintű követelményrendszernek eleget tenni. A program keretén belül 1992-ben Rigából hozták a csődört és párját, az 1989 május 7-én született Mónit. Kettejük összepárosításából egy kancacsikó született ’94-ben, Dáma. A Hortobágyra először a mént helyezték ki néhány évvel ezelőtt, pár nappal ezelőtt pedig egymás után a két másik egyedet. Itt ideális helyen vannak: egy 2500 hektáros, óriási pusztában, ahol a kanca csikózáskor el tud különülni a többiektől olyan biztonságos távolságra, amit ösztönei megkövetelnek.
A hortobágyi állomány, amely a világon az egyik legnagyobbnak számít a maga harmincfős létszámával, ezen a hatalmas, zárt területen kell, hogy fennmaradjon. Teljes önellátásra alapozva, a mindennapi hatalmi harcok, rangsorviták, a természetes szelekció árnyékában. Erre minden esélyük megvan, hiszen a takik nagy önfenntartó képességére jellemző, hogy az eddig viszonylag kis helyen tartott szegedi lovaknak is csak két-háromévente kellett kezelni a patáját. A majdan a hortobágyi rónaságról kikerülő csikóknak tehát abszolút jó esélyeik lesznek arra, hogy visszakerülve természetes élőhelyeikre, Mongóliába, megállják majd a helyüket.
Ma, a célszerűséget előtérbe helyező világunkban felvetődik a kérdés, ami egészen biztosan hozzájárult a természetből való eltűnésükhöz is: mire jók ezek a lovak? Nos, a takik használhatóságát jól példázza e két, most áttelepített kanca esete: bár a mindennapos emberi közelség miatt szelídnek voltak mondhatók, de akár egy kötél nyakba, vagy akár csak nyakra helyezésével is hirtelen életveszélyesekké váltak.
Ez talán a legfényesebb bizonyítéka annak, hogy a taki igazi, eredeti vadló. Nem úgy, mint például a musztáng, amely elvadult háziló, s ezáltal – a takihoz képest – sokkal kezelhetőbb.
Illő, hogy végezetül említsünk pár szót a lovak eddigi gazdáiról is. A Szegedi Vadasparkot 1985-ben alapította a város, de csak négy év múlva nyitotta meg kapuit a látogatók előtt. Magyarország legfiatalabb, egyben legnagyobb területű állatkertjében az állatok zöme nagy, természetszerű kifutókban él, elfoglalva a rendelkezésre álló 40 hektár jó részét. Igaz, ezeken a tágas élettereken mostantól már nem látható a Przewalski-ló, de nagy helyigénye miatt, no és a genetikai frissítés okán is okos döntés volt, hogy a szabadban élő társaikhoz szállították őket.
A Vadaspark egyébként nemcsak a mongol vadló, hanem számos más állatfaj esetében is kuriózumokat tud felmutatni. A karmos majmok tekintetében olyan gyűjteményük van, ami Magyarországon egyedülálló, de ők vezetik a fehérarcú selyemmajmok európai törzskönyvét és fajkoordinációját is.
Akinek az állatkertben való szemlélődés csak távolról adatik meg, látogasson el weboldalukra a http://www.zooszeged.hu/ vagy a Magyarországi Állatkertek Szövetségének honlapjáról kiindulva a http://zoo.hu/masz-allatkertek/szegedi-vadaspark/ címen.
S hogy mi van azóta a két kihelyezett kancával? Lapzártakor rákérdeztünk. Móni, az anyakanca nem sokkal szabadon eresztése után találkozott a környéken rendszeresen kóborló csődőrrel, akivel eltűntek a bozótos irányába. Lánya, Dáma pedig a kieresztési területet kisajátította magának, s láthatóan meg van elégedve az életével.
Cziglányi Béla
A cikk megjelent a Nemzetközi Lovas Magazin 2002. januári számában
Frissítve: 2023.09.24.
Fotók: Canva
