Ahol csak pozitív élmény érhet: Western Kupasorozat

Igényes, jó hangulatú szabadidőlovas versennyé nőtte ki magát a Western Kupasorozat, ahol kezdőtől a profiig mindenki megtalálja a saját és lova tudásszintjéhez illő versenyszámot. A lovasok megjelenése és a lovaglások színvonala bármely más európai amatőr versenyen megállná a helyét, mondja Szabolcs Zsolt western bíró.

Fássy Evelin

A Kupasorozat élt, él és élni is fog!

A Western Kupasorozat mára már szlogenné vált mondata talán sosem volt még ennyire aktuális és helytálló, mint most. 

A múlt hétvégén lezajlott az V. Western Kupasorozat utolsó, csomádi fordulója, melynek a Határranch adott helyet. Ez a helyszín kicsit olyan, mintha a Kupasorozat hazaérkezne és megpihenne utolsó állomásán, hiszen Bagi Imre, a Határranch tulajdonosa hosszú évek óta viseli gondját többedmagával a versenysorozatnak. 

Az érdeklődés legjobb mutatója, hogy rekord létszámú lovassal és több, mint 170 starttal indult a hétvége. 

Egész évben érezhető volt a fejlődés a lovasokon, a hozzáállásukon való különbség, az hogy helyszínről helyszínre egyre többen voltak és egyre igényesebb lovaglásokat mutattak be, és ez Csomádon ki is csúcsosodott. A versenyszámokban nagyon erős mezőny jött össze, a horsemanship-et például két csoportra kellett osztani, mert a bírónak nagyon nehéz dolga volt, trail kategóriában 17 induló, míg a gyorsasági számokban 21 induló volt. Ez olyasfajta fejlődés, amire még maguk a szervezők sem számítottak. 

Végre tehát a Western Kupasorozat is kezdi megtalálni a helyét a western lovasok táborában, kezdi kinőni magát és egy új, igényes, rendkívül jó hangulatú szabadidőlovas versennyé nőtt fel. A versenyszámok és kategóriák között mindenki megtalálja a neki megfelelőt illetve, mivel ez egy szabadidős versenysorozat így vannak olyan versenyszámok is, amelyek kifejezetten más szakág lovasait várják szeretettel, mint pl. a Cowboy Race, ügyességi feladatok, üeglepetés és bátorság futamok. 

Makrai Mercédesz

Oly sok év után a Western Szakág és a Kupa megtalálta a közös hangot egymással, mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy a hétvégén gazdára talált a Szakág által felajánlott díj:

  • a Legeredményesebb Gyerek Lovas Bárdi Fruzsina
  • a Legeredményesebb Ifjúsági Lovas Makrai Mercédesz

Az Országos Bajnokságon pedig egész évben volt lehetősége a Kupa lovasainak is részt venni, egyszerűsített feltételek mellett, amivel többen is éltek és jó eredményeket szereztek. 

Az év elején a Kupasorozat szabályzata felkerül a Pest Megyei Lovas Szövetség oldalára, és elfogadásra kerül a megyei szervezet hivatalos western szabadidős lovasverseny szabályzataként. A versenyzők pedig a Kupasorozat regisztrációjával automatikusan regisztrálásra kerültek a Pest Megyei Lovas Szövetségnél is, így kvalifikálódtak a Pest Megyei amatőr bajnokságba. Az október 7-9-én megrendezendő bajnokságon részt vehetnek és versenyszámukban a Pest Megye Amatőr Bajnoka címért indulhatnak.

Európai színvonalú mezőny

"Már több mint egy évtizede veszek részt a Western Kupasorozat szervezésében és működök közre bíróként. A kezdeti nehézségek után folyamatosan nőtt a verseny színvonala" – mondja Szabolcs Zsolt western bíró.

"Két éve egy kis megtorpanás volt tapasztalható a versenyzők létszámában a szakág vezetésével való nézeteltérések miatt. Az idei év azonban teljes áttörést mutat minden téren a hazai amatőr western versenyzés zászlóshajójánál. A versenyhelyszínek már az elvárható pályákkal és infrastruktúrával állnak a lovasok rendelkezésére.

Elmondhatjuk, hogy a lovasok megjelenése és a lovaglások színvonala bármely más európai amatőr versenyen megállná a helyét. Az idei évben helyszínről-helyszínre nőtt a lovasok létszáma, ami az évzáró csomádi Határ Ranch Kupán rekord létszámban csúcsosodott ki.

A lovasok felkészültsége is oly mértékben emelkedett, hogy az egyes számokban néha minimális különbségek döntöttek a helyezésekről. Ez persze nagyon feladta a leckét a bírói munka során, de a fáradságért a színvonalas lovaglások és az igényes megjelenés bőven kárpótolt.

Egyre nagyobb számban vannak jelen a versenyben a western lovaglás tradicionális lófajtái. Így egy új piac kezd megerősödni ezen lófajták hazai tenyésztői számára is.

Az évad utolsó versenyén az új szakági vezetéssel való jó kapcsolat már kézzelfogható eredményeket is hozott. A kupasorozat lovasainak immár lehetőségük van feljebb lépni az országos bajnokság szintjére, és az országos bajnokságban lovaglók is bátran részt vehetnek a kupasorozat versenyein.

Persze még sok munkánk van a western kupasorozat fejlődésében, de egy jó csapat látszik körvonalazódni a szervezésben, akik egy nagy létszámú, fejlődni képes és akaró lovas bázisnak fognak jövőre is színvonalas amatőr versenyzést biztosítani" mondta Szabolcs Zsolt western bíró.

A verseny eredményhirdetése

Kezdőknek és profiknak egyaránt megér egy próbát

"Csomád egy ikonikus helye a Kupasorozatnak csakúgy, a házigazda pedig az egyik létrehozója a western versenyzés hobbisokat összefogó ágának. Nagyon szeretünk a csapatommal a sorozat versenyein részt venni, mert jó társaságban igényes kikapcsolódás, valamint felmérése, visszajelzése fejlődésünknek és útmutató a további munkánkhoz" – mondja Takács Sándor a Varázs Lovas Sport Egyesülettől. 

A versenyszámok és kategóriák biztosítják mindenki számára a megfelelő szinten történő megmérettetés lehetőségét. Évek óta nyomon követhető a fejlődés mind szakmai, lovas tudási valamint rendezési téren egyaránt.

A lovasok palettája igen széles, a versenyágat kipróbálni kívánó, de még nem elhatározott, angol nyeregben szárnyait bontogató lovastól a már feltörekvő, sokat edző lovasokon át a már elismertséget szerzett, de lovaikat itt beversenyző nagynevű western lovasokig megtalálható mindenki. 

Mi a csapattal egyrészt emiatt, másrészt a kellemes légkör, baráti hangulat, valamint a szabadidőnk minőségi eltöltése miatt járunk ide évről-évre. A mostani verseny kiemelkedett az elmúlt évek sorából és újra régi fényében tündökölt, mind az indulók számában, mind a hangulatban egyaránt. 

Remélem, hogy ez a lendület kitart és újból virágzásnak indul a sorozat. A mi egyesületünkben is több tehetséges lovas bontogatja szárnyait hobbi szintű versenyzésre vágyva. Értékes tapasztalatokra és tudásra szert téve haladnak céljaik felé, amihez kiváló lehetőséget biztosít a Kupasorozat.  A továbblépési lehetőség is biztosítva van mindenki számára az Országos Bajnokság felé.

Mi büszkék vagyunk arra, hogy részesei lehetünk ennek a sorozatnak és mindenkit csak biztatni tudok arra, hogy tegyen vele egy próbát!" – zárta összegezte a verseny tanulságait Takács Sándor. 

Takács Sándor

A kezdő kategória csak nevében kezdő

"2006 óta mondhatom magamat a Western Kupasorozat oszlopos tagjának" – mondja Arany-Tihanyi Cintia. Akkor még Portosz nevű kölcsön pónimmal versenyeztem. Utána sok évig a gyorsasági versenyszámokban remekeltünk Sylver nevű lovammal, majd egy kisebb kihagyás után az idei évben ismét beálltunk a versenyzők sorába Matey Brand Lena lovammal. 

Sajnos nem tudtunk ott lenni mind az öt fordulón, de azt kell, hogy mondjam, remek szezont sikerült zárnunk így is. Kezdő kategóriában indultunk mindenhol, hisz nekem az a gyorsasági versenyszámok után nagyon más. Tapasztalatom az, hogy a western szakág fejlődésének köszönhetően a kezdő kategória csak a nevében kezdő, ugyanis a versenyzők és lovaik profin fel vannak készülve minden tekintetben.

Öröm volt látni, hogy a régebben kockás ingeket felváltották a szebbnél szebb ingek, chaps-ek és még sorolhatnám a lovak felszereléseit is. Az utolsó forduló számomra a legemlékezetesebb, hiszen minden versenyszámban rendkívül népes mezőny volt, így senki sem lehetett benne biztos, hogy mi lesz a végeredmény. A legmaradandóbb élményem a 17 induló trial kezdő kategóriában.

Bizakodva várjuk a 2017-es szezont is. Mi ott leszünk!" – ígéri Arany-Tihanyi Cintia.

Tihanyi Cintia

2016.09.08. Murancsik Anett
Fotó: Szabó Szabolcs, Futár Ernő

Hozzászólások