Dobrovitz harmadik Londonban!

Dobrovitz József megállíthatatlanul menetel a göteborgi döntő felé: ezúttal a harmadik helyen végzett a négyesfogathajtók fedeles világkupa-sorozatának londoni állomásán. Összesítésben egyelőre csak Boyd Exell tudta megelőzni fogathajtónkat. 

Fotó: Rinaldo de Craen (Hoefnet) – Forrás: Fogathajtó Szakág

London a négyesfogathatjók világkupa-sorozatának ötödik, a magyar hajtók számára sorsdöntő állomása volt. Dobrovitz József és ifj. Dobrovitz József számára ez volt az utolsó lehetőség, hogy minél több pontot begyűjtve minősüljenek a Göteborgban megrendezésre kerülő döntőre.

Az első versenyszámban Koos de Ronde minimális előnnyel nyert, időeredménye 106,29 másodperc volt, míg Dobrovitz 106,51 másodperc alatt teljesítette a pályát, ahol de Ronde-hoz hasonlóan egy verőhibát vétett, és ezzel a második helyen végzett. A szabadkártyás Boyd Exell harmadik lett 107,67-dal, ugyanis két verőhibát vétett és emiatt tíz másodperces büntetést kapott. Ifj. Dobrovitz József az ötödik helyről várta a másnapi folytatást. 

A második versenyszámban Boyd Exell győzött, Koos de Ronde a második, Dobrovitz József pedig az igen értékes harmadik helyet szerezte meg. Ezzel azonban a pontszerző versenyben a második helyért járó pontokat zsebelhette be, hiszen Boyd Exell szabadkártyával indult Londonban. Dobrovitz József így nagyon nagy eséllyel, 21 ponttal áll a Világkupa pontszerző versenyben, ahol a három legjobb eredmény számít. Ifj. Dobrovitz József az ötödik helyen zárta a versenyt.

Dobrovitz József lovai Platon, Pöttöm, Incitato Pandúr és Kiskedves voltak, segédhajtóként pedig Osztertág Márk és Gyurkovits Róbert segítették a versenyzőt.

Ifj. Dobrovitz József fogatában Favory, Ikar, Conversano Cselentano és Tulipan XVIII-2-6 szerepelt, Darabont Norman és Oprea József voltak a segédhajtók a fogaton.

A Világkupa állása az ötödik forduló után:

  1. Boyd EXELL 27 
  2. József DOBROVITZ 23 
  3. Koos DE RONDE 20 
  4. József DOBROVITZ jr. 16 
  5. Georg VON STEIN 12
  6. Ijsbrand CHARDON 10 
  7. Edouard SIMONET 8 
  8. Theo TIMMERMAN 7
  9. Rainer DUEN 7 
  10. Jérôme VOUTAZ 5 

A világkupa-sorozatnak még három versenye van hátra a göteborgi döntőig, de ezeken a magyar hajtók már nem szerepelnek. Így 2017 február elejéig még nyitott kérdés, hogy Dobrovitz József ott lehet-e a VK-döntőn.

2016.12.19. Forrás: Fogathajtó Szakág

Hozzászólások