keresés a lovardák között

Ismét négyesfogathajtó-világbajnokságot rendezhet Szilvásvárad




Letették a 1,65 milliárdos beruházással megújuló Szilvásváradi Lovasközpont alapkövét. A világszínvonalú komplexum helyet adhat a 2016-os négyesfogathajtó-világbajnokságnak is – jelentette be Lázár Vilmos, a Magyar Lovas Szövetség elnöke. 

Fotó: Pelsőczy Csaba - MTI

Dallos Andor, az Állami Ménesgazdaság Szilvásvárad igazgatója, projektgazda hangsúlyozta, hogy a jelenlegi lovas stadion 1976-ban, a lovarda 1980-ban épült. A több mint 30 éves épület mára elavultnak számít, elhasználódott. Ennek negatív következménye, hogy már 20 éve nem lehetett a helyszínen díjugrató versenyt rendezni, de a többi szakág sem volt jobb helyzetben.

Dallos Andor kiemelte, hogy az új Lipicai Lovas- és Rendezvényközpont egyik fő alapelve a multifunkcionalitás, hogy ne csupán a fogathajtó versenyek, de más szakágak is helyet kaphassanak. Az új, világszínvonalú komplexum közvetlenül hozzájárul ahhoz, hogy Szilvásvárad lovasközpont legyen.  

A most kezdődött fejlesztés részeként egyebek mellett épül egy új, 800 székes nézőtérrel rendelkező fedeles lovarda és egy 8000 néző befogadására képes fedett-nyitott stadion, amely négyévszakos talajt kap. Lesznek bemelegítő pályák és megújulnak a kiszolgáló létesítmények is – mondta Dallos Andor.

Lázár Vilmos, a Magyar Lovas Szövetség elnöke bejelentette, hogy Szilvásvárad 2016-ban ismét megpályázza a Négyesfogathajtó Világbajnokság rendezési jogát. Mint ismeretes, a lipicai ménesnek otthont adó településen 1984-ben már rendeztek Négyesfogathajtó Világbajnokságot, melyen a magyarok csapatban (Juhász László, Bárdos György, Fülöp Sándor) és egyéniben (Juhász László) is aranyérmet nyertek.

Fotó: Schuch Lili, Lovasok.hu

Horváth László, Heves megyei kormánymegbízott, országgyűlési képviselő, miniszteri megbízott felidézte: 2010 nyarán kezdődött meg a lovas központ felújításának tervezése, a megvalósulás most kézzelfogható közelségbe került.

Emlékeztetett: az 1984-es fogathajtó világbajnokság nagy lökést adott a térségnek. Ez a beruházás is méltó Magyarországhoz, és nem csak Szilvásvárad lesz a nyertese. Hozzátette, a beruházással egy időben megújul a Szalajka-völgy és az itt futó kisvasút is. „Gazdasági hozadéka is lesz a fejlesztéseknek: nő a szálláshelyek, a vendéglátóhelyek kapacitás-kihasználtsága, nőnek az adóbevételek, több lesz a munkahely” – fogalmazott a kormánymegbízott.


A vidékfejlesztési miniszter szerint a 21. század követelményeinek megfelelő létesítmény megvalósulásával a lovastársadalom régi vágya teljesül. Fazekas Sándor felidézte: évente mintegy félmillió turista, köztük sok külföldi látogat Szilvásváradra. A lovasközpont elkészültével ez a szám akár meg is duplázódhat.
 
Horváth László elmondta: már zajlanak a közműkiváltások, a tervek szerint július elején kezdődik meg az építkezés, a létesítményt pedig az év végén adják át. Elmondta azt is, a helyszínen Lipicai Lovasközpont Szilvásvárad névre keresztelt létesítmény megépítése kiemelt kormányzati beruházás lesz.

2014.03.18. Biró Dániel, Lovasok.hu








Szilvásváradi Lovasközpont alapkőletétel

Cikkajánló:


Hozzászólások:

























   
Horze Lovasáruház   KLP   Lovasvilág Lovasbolt   Decathlon   Tanita Lovasboltja   szerverbérlés, szerverhoszting, szerverüzemeltetés