keresés a lovardák között


További Global Champions Tour hírek >>

Global Champions Tour
Doha, Katar

Tovább növelte millió eurós GCT nyereményét Edwina Tops-Alexander

Húsvét hétvégéjén megkezdődött a 2012-es Global Champions Tour versenysorozat. Az első forduló idén is Dohában volt, ahol Edwina Tops-Alexander, az eddigi egyetlen euromilliomos GCT versenyző nyerte meg a Nagydíjat.

A Global Champions Tour versenysorozat néhány éve még csak hat állomással indult, ám idén tizenhárom helyszínen versenyeznek a világ legjobb díjugratói a legnagyobb összdíjazású versenysorozaton. A korábban megszokott helyszínek mellett olyan új helyeken is megrendezik a versenyt, mint Wiesbaden, Shanghai, Lausanne és Bécs, ahova akár mi is könnyen kijuthatunk. A Nagydíjban jellemzően közel 300 ezer eurót osztanak ki minden egyes fordulón.

A tavalyi katari fordulót Alvaro Miranda nyerte, aki idén az első fordulóban egy fával végzett. A francia Roger-Yves Bost egyedi, ám annál eredményesebb stílusával nagyon sikeres volt ezen a hétvégén. Tavaly Abu Dhabiban megnyerte a GCT döntőt, de itt Dohában a második fordulóban a kombinációban hibáztak.

Végül most hét páros tudott lenullázni mindkét fordulóban, és az összevetés mezőnyének színvonala miatt kiéleződött a verseny. Elsőként Edwina Tops-Alexander és a már tizenhat éves Cevo Itot du Chateau (Le Tot de Semilly x Galoubet A) érkeztek a pályára, hogy rögtön feladják a leckét a többi összevetőnek.

Christian Ahlmann Taloubet Z-et a Világkupa Döntőre tartogatja, mert meg kell védenie a címét. Dohába a gyönyörű Codex One-t hozta el (Contendro I x Glückspilz), egy némileg szerencsétlen forduló után az összevetésben szűken értek oda egy meredekhez, így elszálltak az esélyeik a jó helyezésre.

Maikel van der Vleuten és VDL Groep Verdi (Quidam de Revel x Landgraf I) a második fordulóban több akadályt is megkopogtattak, de az összevetésben a kissé nehézkes felépítésű lóval egy nagyon dinamikus pálya után végül az ötödik helyen zártak.

Marcus Ehning precíz lovaglási stílusához leginkább Plot Blue (Mr. Blue x Pilot) illik, akivel olyan jó párost alkotnak, hogy most is dupla hibátlant lovagoltak. Az összevetésben nem volt szerencséjük, mivel ők leütötték azt a meredeket, ahol Codex One korábban megállt.

Marco Kutscher és Cornet Obolensky (Clinton x Heartbreaker) a téli szezonban is jó formát mutattak, így nyerték meg a zürichi Világkupát. A páros jó esélyekkel készül az olimpiára, és most Katarban is kiválóan teljesítettek, éppen hogy 20 századdal maradtak le az első helyről.

Billy Twomey Tinka’s Serenade (Tinka’s Boy x African Drum) nevű lovával megnyerte a Top10 döntőt a Gucci Masters keretében 2011-ben. Talán nekik lett volna igazán esélyük az első indulóként vezetést megszerző Edwina Tops-Alexander idején rövidíteni, de az utolsó ugrás előtt a lovas kicsit felvette a lovat, így végül a negyedik helyen végeztek.

Utolsóként Pius Schwizer és Verdi III (Hors la Loi II x Cantus) indultak az összevetésben. A páros gyors és hibátlan teljesítménye a harmadik helyet eredményezte.

A Global Champions Tour következő fordulója május elején lesz Valenciában. Addig is jelentkezünk a Világkupa Döntőről április közepén, májusban pedig indul a Nemzetek Díja szezonja.

Eredmény és videók >>

Ranglista az első forduló után >>

Eredmények:

1.forduló 2.forduló

Összevetés
hibapont

Összevetés
idő

 Pénzdíj   

1. Edwina Tops-Alexander Ausztrália Cevo Itot du Château

0

0

0

40,99

148 500 €

2. Marco Kutscher Németország Cornet Obolensky

0

0

0

41,24

90 000 €

3. Pius Schwizer Svájc

Verdi III

0

0

0

41,32

67 500 €

4. Billy Twomey Írország Tinka's Serenade

0

0

0

41,44

45 000 €

5. Maikel van der Vleuten Hollandia

VDL Groep Verdi

0

0

0

42,00

27 000 €

6. Marcus Ehning Németország Plot Blue

0

0

4

45,11

13 500 €

Bardóczky Veronika, Lovasok.hu
Szerk. Bardóczky Eszter, Lovasok.hu





Cikkajánló:


Hozzászólások:

























   
Horze Lovasáruház   KLP   Lovasvilág Lovasbolt   Decathlon   Tanita Lovasboltja   szerverbérlés, szerverhoszting, szerverüzemeltetés