2017. utolsó bulija : Ügetőszilveszter a Kincsem Parkban

Az Ügetőszilveszter szinte már hagyománynak számít a Kincsem Park falain belül – ahol is minden évben hatalmas év végi bulival búcsúztatják az évet és köszöntik az új esztendőt! Lecsatoljuk a rajtunk logó mázsás súlyokat és megkönnyebbülve új reménnyel üdvözöljük azt a bizonyos “újat”. 

Futam a 2017-es Ügetőszilveszteren

A 2018-as évre sok jót ígérnek a “jövőbelátók”. Az biztos, hogy rekordesővel döntöttük le az új év első kapuját, ugyanis megdőlt minden eddigi csúcs az Ügetőszilveszteren, ami ma már az ország legnagyobb szabadtéri eseményévé vált. Közel 19.500 néző együtt búcsúztatta a 2017-es évet!

Ügetőszilveszter

Lássuk, hogyan telt a tavalyi évünk könyvének utolsó nagy fejezete.

Az első két futam a hagyományos keretek között zajlott, majd elérkezett talán a nap legizgalmasabb és legjobban várt pillanata. A zsúfolásig megtelt tribün éjenezve fogadta a híres emberek hajtását.

Nemcsak a legnépszerűbb videócsatornán vezetnek a feliratkozók számát tekintve az országban, hanem az Ügetőszilveszteren is ők szerezték meg az első két helyet az ún. híres emberek első futamában. Pamkutya Pista nyert, míg Pamkutya Béla pedig másodikként végzett ugyanis a Zenthe Ferenc Emlékversenyben.

A 12-29 éves korosztályban a legnépszerűbbek közé tartozó két videós – illetve a verseny utáni szelfik – kedvéért több százan vándoroltak ki a Kincsem Parkba a múlt év utolsó napján az Ügetőszilveszterre. Összességében pedig ismét több ezren szórakoztak a lelátót teljesen megtöltve, immár hosszú évek óta a lóversenypályán, ahol összesen tíz futam szerepelt a programon.

Az elsősorban sportolók, médiaszemélyiségek, kaszkadőrök részvételével megrendezett két futam mindig nagy érdeklődésnek örvendett és több évtizedes hagyományokra tekinthet vissza. Ezúttal Pamkutyáékon kívül többek között Balogh Gábor és Martinek János egykori  világbajnok, illetve olimpiai bajnok öttusázók, Ugrvári Miklós, olimpiai ezüstérmes, többszörös Európa-bajnok cselgáncsozó, Árpa Attila, színész producer, forgatókönyvíró, illetve Török Olivér sportújságíró vett részt a versenyben. A két futamot két olyan egykori közkedvelt színészről – az említett Zenthe Ferencről és Bubik Istvánról – nevezték el, akik évekkel korábban szintén részt vettek hasonló szilveszteri ügetőversenyeken. A „híres” emberek második futamban – Bubik István Emlékverseny – aztán már nem Pamkutyáék diadalmaskodtak, hanem Török Olivér – az M4 csatorna népszerű riportere – aratott könnyű győzelmet Núbiával, aki Balogh Gábor öttusázó világbajnok előtt ért a célba. 

Nem csak a nézőszám, de a fogadási forgalom is rekordot hozott – tudtuk meg Pécsi Istvántól a Kincsem Park ügyvezető Igazgatójától. A fogadási forgalom elérte a 48,4 millió forintot, ami az eddigi csúcs és régiós szinten is kiemelkedőnek számít. Ez a magas fogadási forgalom a növekvő nézőszámnak és az internetes lóversenyfogadás elterjedésének köszönhető.”

A többi futamban már gyakorlott hajtók ültek sulkyba és jó néhány nagyon izgalmas küzdelmet láthatott tőlük a lelkes és jókedvű közönség. A Lovasok.hu Klubkártya futamának győztese a fiatal és ígéretes Farkas György lett – alias Gyufa – akivel riportot is készített az online lovas portál. (lsd. https://www.facebook.com/1870904663157702/videos/1891603007754534/ ) A legnagyobb versenyben, a Szilveszteri Díjban Rafael Bit győzött Lakatos Csabával. A délutáni programot az ügető mellett két agárfutam is színesítette. 

A nap közepén az ügető és a galopp szakág sampionjainak, azaz a legjobb profi, valamint amatőr hajtónak, zsokénak, ugrólovasnak, trénernek, tenyésztőnek és futtatónak, valamint a különböző kupagyőzteseknek, illetve legjobb agár tulajdonosának is átadták a díjaikat.

A program pedig az új évet köszöntő látványos tűzijátékkal ért véget.

Szerző: Vonczem Gabriella, lovasok.hu

További forrás: Kincsem Park

Fotók: Vonczem Gabriella

Hozzászólások