Szeresd a lovakat az állatok világnapján is

Hogy mi mindent köszönhetünk a lovaknak? Rengeteg szebbnél szebb pillanatot. De van, aki az egészségét, a megélhetését, mások a napi betevőt. Az állatok világnapja alkalmából ezért minden lónak megkülönböztetett figyelem jár.

Az Állatok Világnapját 1931-ben Olaszországban hívták életre. A kezdeményezés célja eredetileg a vadon élő állatok pusztulásának megfékezése volt. Később a kör tágult, minden állat védelmét felvállalta és egyre inkább a velünk élő állatok kerültek a középpontba. Időpontja október 4-e, Assisi Szent Ferenc halálának évfordulója. Szent Ferenc az állatok védőszentje, aki a legenda szerint nemcsak értette az állatok nyelvét, hanem beszélgetett is velük.

Az állatok világnapja alkalmából szentelj különleges figyelmet lovaidnak is. Az emberiség történelme folyamán a legtöbbet a lovaknak, szamaraknak, öszvéreknek köszönhette, hiszen egészen a huszadik század végéig a ló a mezőgazdaság, az ipar, a kereskedelem, a hírközlés, a harcászat nélkülözhetetlen kelléke, mozgatórugója volt.

Bár szerepük a második világháborút követően veszített jelentőségéből, a lovak még ma is szerves részei a mindennapoknak. És itt ne csak a ló- és lovassportban, vagy a különféle bemutatókon foglalkoztatott lovakra gondolj!

Hiszen dolgoznak lovak például az egészségügyben. A terápiás lovak sérült, beteg embertársainknak segítenek önállóbb, teljesebb életet élni. De ott vannak – ha nem is túl nagy számban – a vakvezető lovak, pónik is. Máig dolgoznak lovak fakitermeléseken, a szemétszállításban, de Belgiumban a rákhalászok munkáját is ők segítik.

Bármily meglepő, mind a mai napig találkozhatsz patásokkal a rendvédelmi szerveknél, vagy a harcászatban, gondolj csak a rendőrlovakra, vagy az amerikai hadseregben szolgálatot teljesítő szamarakra és öszvérekre.

Egy biztos: ló nélkül lehet ugyan élni, de minek. Az Állatok Világnapja alkalmából ezért lepd meg valami aprósággal lovadat, legyen az egy különleges jutalomfalat, egy alapos masszázs, vagy egy kellemes séta az erdőben. És törekedj arra, hogy ebből a megkülönböztetett figyelemből jusson bőven a következő világnapig tartó szürke hétköznapokra is.

Ajándékötletek lovadnak:

2016.10.04. Magyar Dorottya, Lovasok.hu

Hozzászólások